A Nivea Yves Béhar kezei alatt

Az 1882-ben Carl Paul Beiersdorf által alapított Nivea kék színét és határozott bauhaus utánérzetű fontját valószínűleg mindenki azonnal felismeri.  Legismertebb terméküket, a Nivea Créme-et 1925 óta csomagolják abba a bizonyos kék színű fémdobozba, és a cég egészen mostanáig haladt ezen doboz formanyelvének irányába, azért hogy a Los Angelesben nemrég bemutatott “new global design language”  már ennek jegyében formálja újra a német márkát.

A tervező Yves Béhar és a fuse project törekvései szerint olyan új csomagolást szeretett volna alkotni, mely legalább olyan jellemző és meghatározó lesz a Niveara nézve, mint a kék tégely.

Éppen ezért lett ez az alapja a koncepciónak.

Habár a kis tégely eddig is szolgált logóként a többi embléma mellett, nehéz lett volna bármilyen koherenciát felfedezni a csomagolásokat és logókat illetően a világ 170 országában 1600 terméket forgalmazó családban. Guglizzuk csak meg a “nivea logo” szavakat, és szörnyedjünk el. Nagyon helyesen érezték szükségét a cégnél, hogy kezdjenek valamit a helyzettel.

Az eredmény tehát az lett, hogy a los angelesi fuse project javaslatára az ezer féle logó a múlté, a kék tégelyből pedig szimbólum lett. Azt azonban mindezen helyes elgondolások ellenére továbbra is sötét lepel fedi, hogy miért nem tudták normálisan megoldani a kernelést az első két betűnél. Ahogy már nem is tudom hol olvastam, frankón egy testápoló elfér az “N” és az “I” között. Szóval ez kérdés marad.

Mint már írtam, a márka újragondolásának részéve tették a csomagolásokat is, és a látványtervek alapján nagyon jól sikerült a meló. A kék tégely itt is megkapta helyét, nem csak logóként van jelen a csomagoláson, hanem a tubusok és flakonok tetején, rajta keresztül juthatunk hozzá azok tartalmához.

A rebranding nem lesz robbanásszerű. A csomagolást jó hosszú idő alatt, három év alatt vezetik ki és cserélik le az új arculatnak megfelelőekre, ami nagyon jól jelzi, hogy odafigyelnek arra a nagyjából 500 millió nőre és szokásaikra, akik nap mint nap az ő márkájukat választja.

Szóval jól sikerült. Korszerű mert egyszerű és tiszta, koherens és következetes. Nekem tetszik.