Az ismeretlenből jelenti

Brunszkó László aka Nikon One nagy múltú graffitis, akinek manapság már nem feltétlenül a festékszóróktól vagy szuper falfelületektől dobban meg a szíve, hanem leginkább egy vadászles láttán. Rendszeresen túrázik, járja az erdőt. Tud már nyomot olvasni, folyamatosan képzi magát, bújja a témában írt könyveket. Kedvencei a felfedezők, utazók, vadászok naplói, amelyekhez illusztrációkat is készít. Ma este ezekből a képekből nyílik kiállítása a Hadikban. Interjú!

 

Gyönyörű fák, csend, hegyek, völgyek, vadak. Szívesen alkotsz ebben a témában. Nagy kedvencünk a korábban megjelent gyönyörű hazai természetföldrajzi tájakat bemutató, erdei állatos sorozatod is. Ismert terep ez a számodra, hiszen nagy természetjáró vagy. Mióta van jelen ez az életedben? Mit jelent neked az erdő?

Köszönöm szépen, nagyon örülök, ha tetszik. Valójában már gyerekkorom óta borzasztóan érdekel a természet. Általános iskolás koromban Gerald Durell és Lee Durell: Az amatőr természetbúvár című könyvével a kezemben mászkáltam nagyapám telkén, amit ő csak birtoknak hívott. Később – néhány éven át – évente egyszer kiolvastam Széchenyi Zsigmondtól az Alaszkában vadásztam című klasszikusát, amit még édesapám kapott az ő anyukájától. Aztán jött a graffiti és 22 évig az volt az életem. Aztán újra a kezembe kerültek ezek a kötetek, ráadásul a feleségemmel 5-6 évvel ezelőtt elkezdtünk szenvedélyesen túrázni is, rendszeresen járjuk az erdőt. A vadvilágban, a természetben találtam meg újra önmagam. Már tudok nyomot olvasni, folyamatosan tanulom az erdő- és vadgazdálkodással kapcsolatos dolgokat, tulajdonképpen egyfolytában képzem magam. Ha az autóból meglátok egy lest, azonnal megdobban a szívem, és arra gondolok, bárcsak felülhetnék figyelni, fülelni, mi jön…

És hát nem csak túrázol (egyedül és családosan is!), de ahogy említetted, nagy szenvedéllyel olvasod is a témában írt könyveket, leginkább a századfordulós időkből. Honnan ez a vonzalom ezek iránt a kötetek iránt? Miért pont ez a korszak? Mi az, ami a leginkább megfog bennük?

Az első olvasmányom szerzője Széchenyi Zsigmond a 20-as, 30-as években élte élete legaktívabb korszakát, Almásy szintén, és hát a nagy felfedezők mind a századforduló körül járták több évtizedes útjaikat. De olvastam egy Uszpenszkij nevű vadásztól is, aki a Sztálini véres évek alatt csavargott a tajgában, lebilincselően ír, és nyoma sincs annak, hogy mindezt abban a nyomasztó 50-es években írta volna. Számomra mégis a századforduló környékétől a háború végéig tartó periódus a legizgalmasabb, és a 30-as évek a favoritom, amikor mindenki elegánsan járt, a kor nyelvezete, szokásai belőlem mérhetetlen csodálatot vált ki. Az elegancia, a nagyvonalúság, és a nagy tettek kora volt ez. Azok a szerzők, akiktől általában olvasok, rendkívüli dolgokat, emberfeletti teljesítményeket hajtottak végre. Volt, aki bele is halt vagy egy életre viselte nyomait. Mindez rengeteg erőt ad nekem bizonyos helyzetekben. Amikor nyavalygok egy feladat miatt, szenvedek, mennyire nincs kedvem, mindig eszembe jut pl. Sven Hedin, aki több éves tibeti csatangolása után arra kényszerült, hogy kerülő úton menjen vissza az emberek lakta részre, ez pedig egy teljes évébe került. Vagy Zsigmond, akinek Budapest bombázásakor napalm találat érte Istenhegyi úti villáját, minden egy csapásra porrá égett, majd a kommunisták egy tyúkólba internálták Polgárra, egy tanyára úgy, hogy előtte grófként élt és bejárta az egész világot oda és vissza. Hát valóban, mi okom nekem sopánkodni akármilyen mai helyzetben, nem igaz?

„Meredek hegyek szegik tenger szélét, lábukig érő sűrű erdőpalást a vállukon, hókorona a fejükön. valamennyiüket felülmúlja egy kúp alakú havas csúcs, amelynek a tetejéből vékony füstoszlop bodorodik: az Iliama, a közel négyezer méteres tűzhányó! Szerényen füstölög, alig észrevehetően. Így is csodálom hogy be nem kormozza csillogó, szűzfehér ruháját. Pipázó cukorsüveg.
…Valami meglepő érintetlenség, paradicsomi eredetiség árad az elém táruló képből. Ez egy elfelejtett világ, itt évezredek óta semmi sem változott. A csendes fenyvesek titkait senki sem ismeri. ez hát az óriásmedvének, a világ legnagyobb ragadozójának rejtelmes hazája.” (Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam, 1935)

Korábban már készítettél alternatív borítókat a kedvenc könyveidhez. A Behance oldaladon látható Covers mappa képi tartalma mennyire tekinthető a kiállításod előfutárának?

Abszolút az, igen! Egyike a kedvenc munkáimnak. Tudom, egy kicsit erősebben tolom ezt a könyves, illusztrációs vonalat, de ennek úgy érzem, van értelme, van háttere, szól valamiről.

Milyen technikával, milyen eszközökkel készültek a képeid? Mennyivel könnyebb vagy nehezebb számodra ez egy graffiti elkészítésénél?

Minden a Wacom rajztáblámon, Photoshopban készül, de hát ehhez a stílushoz nem is igen van szükség másra. Olykor használok Illustatort is, mivel azonban mindent kézzel rajzolok, ez utóbbira alig van szükség. A graffiti teljesen más volt. Az sokkal könnyebb volt, főleg nekem, hiszen olyan sok éven át kizárólag azt csináltam. Nem lehet szavakkal leírni, mennyire hálás vagyok a graffitnek és annak a világnak, de ott már nem találtam magamnak több kihívást. Számomra pedig borzasztóan fontos a motiváció, a húzó erő, nem engedhetem azt, hogy ez kiégjen belőlem. Itt, az illusztrációk világában rendkívül magasra van téve a léc, aminek illik is megfelelni, és ennek a meghódítása igazán izgalmas feladat.

Ez lesz az első önálló kiállításod, olvasható az esemény Facebook-oldalán. Mérföldkő. Esetleg látod már, mi lesz a következő nagy kaland?

Valójában volt már egy önálló kiállításom az Ötkertben, öt évvel ezelőtt, amire külön felkértek. Akkoriban – és az volt az utolsó év, amikor – még aktívan festettem vásznakat és azokból volt egy nagy bemutató, Drops címmel.
Manapság nem vágyom semmiféle rivalda fényre, nem akarok villogni, magamat mutogatni. Azt a graffitis években teljesen kimaxoltam. Ezúttal mégis égett bennem a vágy, hogy legyen egy kiállítás, mert úgy éreztem, a téma izgalmát és komolyságát tekintve ez a sorozat messze megérdemli. Egyébként egy szerelem-hobby projektnek indult, csak közben annyira jól sikerült, hogy elkezdtem azon töprengeni, érdemes lenne megmutatni. Rögtön a Hadik jutott eszembe, hisz méltó helye lenne egy könyves epizódokat, részleteket feldolgozó sorozatnak, elvégre ez egy igazán nagy múltú irodalmi kávéház, illetve szalon. Szerencsémre a vezetőség hatalmas örömmel és lelkesedéssel fogadta az ötletemet, és gyakorlatilag már az elején egyből szót értettünk minden részletében. Rendkívül hálás vagyok ezért nekik.
Amúgy pedig nem várok következő kihívást, jön az majd magától.

„Végre komor, érett s teljes az éjszaka. Végtelen és hatalmas. A felhők is eltakarodnak és a csillagok megmérhetetlen magasságokba húzódnak hátra. A havas eggyé és áthatolhatatlanná folyik össze. A csend nyomasztó. A pásztorok tüze elszomorodik, mintha megszidták volna, fokozatosan elhalványodik, gyengül és az utolsó lángocska is semmivé pattan. A vörös parázs még sír egy ideig a ráhulló harmat alatt, majd az is elalszik. Éjfél körül lehet, a havas kábultan alszik. Nem sokáig tart azonban az álom tudatlan önkívülete, alig verődik az arcokon az első meleg mosoly, édesedik meg a nyál a szájakban, a jeladó farkas a szirten hosszú pofáját beletartja az éjszakába és felüvölt:
– Lehet ölni menni!…” (Nyírő József: Havasok könyve – Az éjszaka, 1936)

 

Az ismeretlenből jelentem – Nikon One önálló kiállítása
Időpont: 2018. november 15., 19:00
Helyszín: Hadik (1111 Budapest, Bartók Béla út 36.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.