A világ legnagyobb Mcdonald's-a

Miközben egy szép, júliusi borongós-viharos estémet valami fatális véletlenből kifolyólag az Astorián lévő mekdóban kell várakozással töltsem, mi mással is múlatnám időm, mint firkálással és olvasással, valamint a falon lévő tv bámulásával.

A közönség meglepő mód többnyire külföldiekből áll, a legtöbbjüket spanyolnak vélem, de ez nem hiszem hogy bármelyikőtöket is komolyabban foglalkoztatná.

Tehát ott tartunk, hogy az Astoria mekiben láttam meg a tévében a lánc legújabbnak/legnagyobbnak mondott éttermét, mely lényegében a londoni olimpiára épült és teljesen zöld és bla bla. Tekintve, hogy az említett tv-ben gyönyörű paradicsomokat is mosnak folyóvíz alatt, azokat gondosan válogatják, majd kézzel szelik fel, húsból készítenek burgert és egyéb nyilvánvaló hazugságokkal traktálnak minket napi 24 órában, úgy éreztem utána kell olvasnom a dolognak.

És igen, tényleg elkészült a világ legnagyobb mekije, az olimpia létesítményeinek kellős közepére, mely lenyomta az eddigi legnagyobb, moszkvai éttermet.

Annak továbbra is örülhetünk, hogy a 2009-ben a szépségversenyben első nyugati téri gyorsétterem ettől bizonyára nem fog hátrébb csúszni a maga dobogóján, de ez az új üzlet nem is ebben a kategóriában hasít.

Ipari méretű étkezésre, táplálkozásra épült a globális kultúra eme temploma, melyben valószínűleg a Föld bolygó lakosságának 99%-a kiismeri magát az étlapon (sic!) és komolyabb meglepetés nélkül rendelhet néhány euróért majd.

Szóval ipari méretű táplálkozás mint írtam, 20 pénztárral:

1500 ülőhellyel:

A tervek szerint az étteremben óránként 1,200 vendéget szolgálnak majd ki, és az olimpia 29 napja alatt 3 millió fontnyi ételt szolgálnak majd fel. Összesen 500, egy műszakban 200 alkalmazott kérdi majd hogy “Miben segíthetek?” és őket az Egyesült Királyságban dolgozó mintegy 85,000 dolgozóból választották ki.

Az épület 75%-a teljesen újrahasznosítható lesz, ami nagyon hasznos mert elképzelésem sincs mit fognak csinálni ezzel a hellyel az olimpia után, azon kívül, hogy jól lebontják.

Smart kártyád van?