Az emlék íze XVIII.

Az emlék íze XVIII.

Forró júliusi nap. A bőrünkre hamar rászáradt a dinnyelé. Ragad. A harmadik vágány mellett aztán vonat halad át. Heves. A többi meg úgyis a malacoké lesz. Íz, illat, forma. Emlékek. Góg Angéla, a Goga Food kutatásai (Emlékek Cukrászdája, A vasárnapi ebéd) során összegyűjtött történetek hétről hétre, Forrai Ferenc grafikáival.

„Nagymamám egy vasútállomás mellett lakott a hevesi térségben. Ezen a vidéken terem a magyar dinnyetermés nagy része. Gyerekként óriási élmény volt, hogy a ház „előtt” pakoltak fel sok-sok száz vagonnyit belőle, melyet vittek a Szovjetunióba. Nekünk semmi dolgunk nem volt mint, hogy felkiabáljunk és kérjünk egyet. Földhöz vágtuk és kiettük a legfinomabb részét ami, maradt ment a malacoknak.”

A sorozat eddig megjelent részei ITT olvashatók.


“Vallom, hogy az étellel való kommunikáció – fogyaszthatóságán keresztül – képes arra, hogy a bennünk mélyen gyökerező, lényünk egészét meghatározó tartalmakat előhívja.” Góg Angéla.