Az új facebook kampusz

Egy zöldmezős beruházásnál ma már nem kérdés, hogy meg kell felelni a legszigorúbb környezeti előírásoknak. Viszont egy meglévő terület kibővítésénél se szabad megfeledkezni az alapvető környezeti előírásokról. Így van ez a facebooknál is, akik bizony a kampuszuk bővítésénél még ráraktak egy lapáttal, mely a tervek alapján igazán zöld, szuper zöld lesz…

A vállalat Palo Alto-i központjának nyugati kibővítésére Frank Gehry-t kérték fel. A megközelítőleg 22 hektáros terület a tervek szerint igazán „közösségi” lesz. A tervek szerint az új szárny kinézetileg inkább egy parkhoz fog hasonlítani az őshonos fákkal és a füves tetőkkel. Persze a munkába járóknál is inkább a gyalogosoknak, és a kerékpárosoknak kedveznek a kiépített utakkal, és a meglévő keleti szárny között kiépített alagúttal, mely összeköti a két épületet a föld alatt!

Az új komplexum 435 600 m2 lesz, raktár típusú szerkezeti/elrendezési kialakítással. Ez a kialakítás nem újdonság a facebooknál, viszont nagyon hatásos. Nincsenek eldugott kis boxok, szobák az alkalmazottaknak ahol a munkaidőt pasziánsszal vagy facebookozással tudnád elütni. Na jó facebookozni lehet… Mindenki egy térben mozog, így működik egységként, és ajtónyitások nélkül is körbe tudod csoszogni papucsban a részlegeket…

Az építkezés a tervek szerint 2013-ban kezdődhet meg, és az elkövetkező öt évben kb. 6000 embernek fog munkát adni az új nyugati szárny. Ezenkívül kialakítanak szabadtéri kávézókat, barbecue bárokat, kiülős munkapadokat az épületek füvesített tetején.Egy zöldmezős beruházásnál ma már nem kérdés, hogy meg kell felelni a legszigorúbb környezeti előírásoknak. Viszont egy meglévő terület kibővítésénél se szabad megfeledkezni az alapvető környezeti előírásokról. Így van ez a facebooknál is, akik bizony a kampuszuk bővítésénél még ráraktak egy lapáttal, mely a tervek alapján igazán zöld, szuper zöld lesz…

A vállalat Palo Alto-i központjának nyugati kibővítésére Frank Gehry-t kérték fel. A megközelítőleg 22 hektáros terület a tervek szerint igazán „közösségi” lesz. A tervek szerint az új szárny kinézetileg inkább egy parkhoz fog hasonlítani az őshonos fákkal és a füves tetőkkel. Persze a munkába járóknál is inkább a gyalogosoknak, és a kerékpárosoknak kedveznek a kiépített utakkal, és a meglévő keleti szárny között kiépített alagúttal, mely összeköti a két épületet a föld alatt!

Az új komplexum 435 600 m2 lesz, raktár típusú szerkezeti/elrendezési kialakítással. Ez a kialakítás nem újdonság a facebooknál, viszont nagyon hatásos. Nincsenek eldugott kis boxok, szobák az alkalmazottaknak ahol a munkaidőt pasziánsszal vagy facebookozással tudnád elütni. Na jó facebookozni lehet… Mindenki egy térben mozog, így működik egységként, és ajtónyitások nélkül is körbe tudod csoszogni papucsban a részlegeket…

Az építkezés a tervek szerint 2013-ban kezdődhet meg, és az elkövetkező öt évben kb. 6000 embernek fog munkát adni az új nyugati szárny. Ezenkívül kialakítanak szabadtéri kávézókat, barbecue bárokat, kiülős munkapadokat az épületek füvesített tetején.