Bogár ászka pózban

Az 1970-től kezdve minden évben megrendezésre kerülő Art Basel a kortárs művészek egyik legnagyobb gyülekezőhelye, mely először került megrendezésre – Basel és Miami-n kívül – Hong Kong-ban.

Mivel egyre több tehetséges kortárs művész jelentkezik munkáival az ázsiai térségből, így nem meglepő, hogy a Kínába importált kiállítás is rengeteg ígéretes művész alkotását fogja felvonultatni. A május 23-26. között megrendezett kiállításon több mint 2000 művész mutathatta be munkáit a nagyérdeműnek, melyből több mint 50% az ázsiai, csendes-óceáni, indiai és a közel-keleti térségből tevődött ki.
Ichwan Noor jakatarai művész alkotása az ’53-as Volkswagen Beetle-ről egy autóbontóban összepréselt állapota emlékeztet csak nem kocka, hanem gömb alakká zsugorítva.

Az ászkaként összegömbölyödött bogár alakja ellentmond az anyagi tulajdonságoknak, így Noor a művéhez poliésztert és alumíniumot használt, hogy elérje a tökéletes gömb formát.
Az indonéziai művésznek nem ez volt az első ilyen alkotása, már egy korábbi kiállításon bemutatta a Beetle kockára deformált változatát is.