Bowery Houston Mural New York-ban

A Houston és a Bowery street sarkán álló fal története olyan 30 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Keith Haring 1982 nyarán úgy döntött, hogy éppen ezt a cementtáblát fogja kézjegyével megtisztelni. A rövid dicsőség után a falnak évtizedekig csak illegális graffitik, tagek, hirdetések és némi ürülék jutott osztályrészül, mígnem pár évvel ezelőtt, a Lower East Side szakadt díváját felfedezte Jeffrey Deitch, a jónevű New York-i kurátor, művészeti tanácsadó, műtárgykereskedő. A fal tulajdonosának, Tom Goldmannek és a kurátornak köszönhetően, 2008 óta a Bowery/Houston tűzfala reneszánszát éli, mióta az illegális firkák helyett egy egyedülálló kulturális misszióba fogtak a rohadozó landmark megmentésére. A kurátor 2008 és 2010 között hirdetett művészeti programja során olyan művészek dolgoztak és festettek itt, mint az Os Gemeos (Otavio és Gustavo Pandolfo), a sao paolo-i graffiticsászár ikerpár vagy az „obamahope” plakáttal megdicsőült Shepard Fairey. A fal Deitch kurátori munkájának lejártával sem maradt árván, miután a tulajdonos a The Hole galériára bízta a fal sorsát.

A kezdetek

1982-ben Keith Haring választása nem véletlenül esett erre a sarokra. A Houston-Bowery éppen az akkor egyre felkapottabb városrészeket, a Lower East Side-ot és a SoHo-t választotta (és választja) el egymástól, melyet a ’80-as évek hajnalán kezdett meghódítani a fiatal művész közösség. A művész jobb felületet keresve sem találhatott volna, mivel a fal a két negyedet összekötő Houston-on áll, ahol százával fordultak meg a környék bohémjai jártukban-keltükben. A mural állítólag Haring első ilyen gigantikus köztéri munkája, mely amellett, hogy számára is sikert hozott, az értéktelennek tűnő falat is legendássá tette.

A fal 1984-ben, a New York-i ingatlanfejlesztő és a kortárs művészetekért rajongó Tony Goldman tulajdonába került, s két évtizeden keresztül hirdetőtáblának használta csupán a felületet, amelyre ha került is graffiti, művészeti jelentőséggel aligha bírt. A fordulat 2008 májusában jött, amikor Keith Haring 50. születésnapja alkalmából Goldman barátjának, a kurátor Jeffrey Deitch-nek ajándékozta a falat. A páros kiegészülve a The Keith Haring Foundation-nel, az elsősorban díszleteket gyártó céget, a Gotham Scenic-et bízta meg az eredeti Haring graffiti újjáélesztésével.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, Gotham Scenic: Tribute to Keith Haring, 2008. március 4 – 2008. december 21.

Os Gemeos a Boweryn

2009 nyarán a brazil duó kapott elsőként meghívást, hogy egy teljesen új és eredeti művel adjanak új arculatot a falnak. Az Sao Paulo-i ikerpár ezúttal sem okozott csalódást. Munkájuk egyébként nem az első volt addigra már New Yorkban.

Houston Street és Bowery Graffit Mural Fal, Os Gemeos, 2009.  július 17 – 2010. március 31.

Shepard Fairey May Day

Az Os Gemos után a kurátor egyik barátja Shepard Fairey volt a soros, hogy valami újjal lepje meg a fal közönségét. Az első Obama plakát alkotója, May Day installációjával zárta le Deitch kurátorságának 2 évét. A munka megkezdése előtt a kurátor úgy döntött, hogy a népszerű Os Gemos festmény megőrzése érdekében a következő mű, egy a fal elé emelt rétegre kerül majd. Az egyre híresebbé váló felület azonban hamar a New York-i graffitisek célpontjává vált és mindjárt az első éjszaka összetagelték a frissen elkészült Fairey művet. Az első taget több másik is követte, majd a különálló vászon rétegből leszaggattak részeket, így egy egészen váratlan Fairey – Os Gemos installáció jelent meg New York utcáján. Ezzel nem csupán a falon kezdődött el a kommunikáció és egy új diskurzus, hanem New York-i street art körökben is.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, Shepard Fairey: May Day, 2010. április 21 – augusztus 31.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, Shepard Fairey & Os Gemos, 2010. május

Barry McGee piros tagek

A 2010 nyaráig tartó huzavona után Goldman – a közben a Los Angeles-i kortárs művészeti múzeum  (Museum of Contemporary Art in Los Angeles) igazgatójává avanzsált- Jeffery Deitch New York-i galériájára, a fal szomszédjában működő The Hole-ra bízta a fal sorsát. A The Hole elsőként Barry McGee-vel (TWIST) és Josh Lazcano-val (AMAZE) működött együtt, akik művükkel a legendás tagelők előtt tisztelegtek.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, Barry McGee (AMAZE & TWIST), 2010. augusztus 30 – november 24.

A következő munka megkezdése előtt egy napra az IRAK graffiti csapat, társuknak Dash Snownak (SACE), a ’live fast, die young’ filozófiájú művésznek és munkásságának állítottak emléket egy óriási SACE graffitivel. Snow a prehipster zseni, álnevével (SACE) szórta tele a város falait és vált hírhedtté a New York-i éjszakában a ’90-es években.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, IRAK kollektíva: Dash Snow Tribute, 2010. november 24 – november 26.

Kenny Scharf visszatérése

2010 telén Keith Haring régi barátja, Kenny Scharf alkotása került a falra. Mivel az installáció egy kicsit nagyobbra sikerült a kelleténél, a fal oldalán a mai napig látható pár centi Kenny Scharf  munkájából.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal,  Kenny Scharf: Gates Project, 2010. december 1 – 2011. június 21.

2011-ben két új alkotás talált átmenetileg otthonra a falon, nyáron a francia, TED díjas (Technology, Entertainment, Design) JR munkája az amerikai indiánokról, ősszel pedig a Brooklyni FAILE páros hozta át a folyó túloldalára, a Brooklyni hipster életérzést, képregényes installációjával.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, JR: Lakota, Dakota Nation, 2011. június 23 – október 23.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, FAILE alkotása, 2011. 0któber 27 – március 2.

Miután fehérre meszelték a FAILE cartoont, a Los Angelesi RETNA következett, akik 2012 márciusában kicsit postaironosra vették a figurát és piros-kék kalligráfiával pakolták tele a falat. A kék-piros firka után, hogy mennyire mentek rá a kurátorok a pozitív diszkriminációra és a kvóta kérdésre, azt mindenki döntse el maga, 2012 júliusában mindenesetre eljött az idő, hogy egy nő is bekerüljön a legnagyobbak közé, így a FAILE kollektíva egyik művésze Aiko Nakagawa kicsit japánosra vett Lichtensteinje jelent meg a Houston Streeten.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, RETNA, 2012. március 5 – július 10.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, AIKO NAKAGAWA 2012. július 10. – október 23.

Az Os Gemos után egy másik ikerpár, a How & Nosm is lehetőséget kapott, hogy a legendás falon bizonyítsanak, méghozzá nem kisebb sokk, mint éppen a város életét fenekestül felforgató Sandy hurrikán után. A páros most sem hazudtolta meg magát, a rájuk jellemző vörös és szürke árnyalatokban pompázó installációjukkal borították be a falat. A sűrűn rétegelt festmény bravúrosan ötvözte az egymáson felhalmozott rajzokat és mintákat. A Sandy hurrikán sérültjei és áldozatai mellett, a festmény az ikonikus fal őrangyalának tartott, az akkor éppen elhunyt Tony Goldman előtt is tisztelgett.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, How&Nosm 2012. november 1. – 2013. március 23.

Ahogy a város, a fal is továbblépett és az ikrek után Crash, vagyis John Matos vetette falra street art Popeye-ét. Impresszív látvány, hogy hogyan is válik egy füzetben szereplő vázlat egyszer csak szélesvásznú valósággá New York utcáin.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, Crash 2013. március 23 – július 10.

A jelenlegi installáció az Mad Society Kings Crew két tagja: Revok and POSE munkája, akik dacolva a nyári forrósággal és viharokkal az egyik legizgalmasabb, legkreatívabb és legárnyaltabb munkát készítették el a hat napig tartó festés során. Ahogy a korábbi munkák közül több, ez a mural is emléket állít, elsősorban azoknak az utcai művészeknek, akik már nincsenek közöttünk. A tiszteletadás mellett azonban ez az alkotás másról is szól. A hatalmas installáció méltón reprezentálja, a graffiti mint mozgalom fejlődéstörténetét és rámutat arra is, hogy a graffiti már jóval több és árnyaltabb, mint egy egyszerű utcai stílus.

Houston Street és Bowery Graffiti Fal, Mad Society Kings Crew (Revok and POSE)  2013. július 15-