Budapest Vice_3 - Bonta Gáspár

Budapest Vice_3 - Bonta Gáspár

Angyalok Pesten és Budán

Ha választani kellett volna, nem valószínű, hogy Péter el tudta volna dönteni, hogy a kádban olvasással töltött reggeleket, vagy a napfényes nappali nagy faasztalánál töltött reggeliket szerette jobban. Gyakran eszébe jutott mekkora ajándék az élettől, hogy csak ez a két választás ami reggel terheli, legalábbis gyakran mondta különböző okokból kifolyólag, hogy ez a rossz napokon bántotta. Az örökölt vagyon álságos terhe, istenem. A testvére nem ilyen volt, őt jobban kedveltem. Jó ez így nem kerek, kicsinek például utáltam Istit, egy agresszív kis akaratos görcs volt. Valami csodálatos módon a kiszakadás a családi közegből megnyugtatta, azóta egészen laza, kiegyensúlyozottnak tűnik. Biztos követte a fehér nyulat. Inni sokat ittunk együtt, úgy értem sokszor, de mindig sejtettem rajta a zöldközi henger nyugtató hatásait. Tulajdonképpen az összes görcsös ismerősöm ettől vált kicsit is elviselhetővé. Micsoda álszent hülyeség, így visszagondolva.

Sokáig tököltem aznap otthon – még a szüleimnél laktam – és Péter reggelekkel kapcsolatos dilemmáit hallgattam Skypeon. Iszonyúan untam már ezt a pszeudoértelmiségi nyávogást egy ideje, csak nem volt szívem megmondani neki, kiskorunk óta jóban voltunk. A szüleink együtt jártak el síelni, ami alatt mi egymástól két saroknyira levő házainkban egy házibuli- láncolattal reagáltunk. A tavalyi buli óta, illetve amit azon csináltam, azóta Peti egyszerűen idegesít, nem mondja ki, hogy zavarja, pedig látom rajta. Inkább minden faszságával fáraszt órákon át, valami elmondhatatlanul unalmasan. Igazából párszor a többiekkel elsunnyogtunk nélküle is külön biliárdozni, sörözgetni mert őket idegesítette, hogy ez a lufi nem pukkan ki. Dióhéjban persze nőről van szó, Krisztike, Peti áltisis szerelme. Heteket könyörgött neki emailben, miután összefutottak a Váci úti Tescoban a pizzapultnál, hogy jöjjön el a bulira. Heteket. Krisztike persze eljött, feszes kis szettjében, RSG trükkökkel kábítva az embereket. Nagyon látványosan kerültem, tudtam hogy emlékszik a Szigetre arról a nyárról, meg utána a Vörös Lyukban a koncertre. Én emlékeztem, hogy volt pasija mindkettő alatt, nekem meg éppen bánatom. Nem a gazdag gyerekek vinnyogása típusú – soha nem volt se sok se kevés pénze a családomnak, mindig épp elég – hanem a szőke cserfes típusú, akit a szülei kiköltöztettek tanulni Angliába. A búcsúesten majdnem, de aztán mégsem. Szóval le voltam purcanva, Krisztike meg először csak unta a tróger gépészmérnök hallgató pasija haverjait (micsoda barmok voltak) és végighallgatta a borfűtötte nyekergésemet. Aznap este amikor a pasija Alvinra ment a Kispál helyett amire eredetileg készültünk, én meg sírós részegen üvöltöttem a számokat (akkor még nem tudtam, hogy ez milyen gyerekes), a Hang és Fény alatt csókolóztunk. Aztán a Vörös Lyuk vécéjében véletlenül. Jó, nem véletlenül. Szuper este volt, mindenki boldog és gondtalan volt, el akartam köszönni és paff. Szóval ezzel feltettük a bajt főni. Nagy lángra. Krisztike igazán őszintén felháborodott azon hogy elkerülöm mint anyámat ha buliból hazafele megkérdezte, hogy ittam-e. Nem ivott, épp egy sportőrülete volt, én meg ahogy azóta is, kicsit feszültté, idegessé váltam ha kettőnél több ember ült a szobában, így toltam befele a söröket erősen. Na nem úgy mint Siófokon a gimi utáni nyáron. Szóval gondolom egyértelmű mi volt, berúgtam, mentem a vécére, kifele Krisztike sarokba szorított, hogy hogy van képem a nyár után átnézni rajta és beszélnünk kell, eltoltam, még jobban berúgtam, nekiláttam valami kettővel alattunk járó csajt hesszölni meg bedobni a béna táncfigurákat amit a keresztapám tanított. Krisztike lesmárolta a kézilabdás haveromat, majd eltűnt a házban, dúvad módon követtem, kiabálás, csókolózás és életünk, illetve fiatalkorunk legvadabb 20 perce. Slusszpoén – Peti új kocsijában, aminek a kulcsát megkért, hogy dugjam el előle mielőtt részegen fánkozni akar a Tesco parkolóban. A házban nem volt már szoba ahol ne aludtak volna, anyámék otthon, a kulcs nálam, szóval akkor jó ötletnek tűnt. Petinek is reggel kijönni megnézni, hogy a kocsi rendben van-e. Rendben volt. Krisztike is. Köszi.

Szóval azóta nem volt az igazi a dolog és Peti mindig hárított, meg mindent elmesélt, mintha ettől neki könnyebb lett volna. Valójában a fura az volt, hogy neki volt valami bűntudata, nekem meg semmi. Krisztike meg lekopott, visszament a tróger műszakis koleszos srácokhoz. Később jártak oda haverjaink – Mufi meg az a társaság – de mindig taszított a közeg. Na mindegy, szóval P befejezte a nyekergést, hogy miért lesz ma is halálosan bespurizva, meg miért érzi ‘nem megérdemeltnekʼ hogy az apja megint emelt a zsebpénzén (akkor már Tibi bácsinak teljesen titokban megszületett a másik nőtől az első gyereke, nem volt Facebook és csak sokkal később értettem meg, hogy neki aztán tényleg kurvára bűntudata volt) és végre elindultunk a sarokról a Moszkva tér felé. A Nyugati aluljáróban nyomtunk egy sör-kisuncsi kombót 450-ért, attól már a villamoson ment a hülyeség. A Moszkván cigi és sör, aztán a Mechwarton a hinta, amíg elfogy. Ez volt akkoriban a teljes boldogsághoz vezető út, legalábbis az első lépcsőfokok. Egy Szimpla-Szóda-Hunnia kombóval még le lehetett csapni a magasra repülő lasztit, hogy szombaton csak bambán nézzek magam elé Petiék medencéjének a partján. Aznap épp Szimpla lett belőle, meg tervben volt egy Corvintető éjfél fele – persze hogy Palotaira.