Együtt

Együtt

Ahogy a Hello Wood, a Mome EcoLab és a Valyo csapatával folytatott beszélgetésben is elhangzott, egy-egy program csak akkor lehet igazán sikeres, ha nem kívülről…

Barbican

Barbican

Meg merem kockáztatni, hogy a 7. Építészeti Filmnapok egyik csúcspontját Callum Cooper Túlságosan régóta, valamint Ila Bêka és Louise Lemoine Barbicania c. filmjének együttes vetítése…

Made in China

Made in China

Ella Raidel Kétszeres boldogság című dokumentumfilmje a felső-ausztriai Hallstatt városának Kínához fűződő viszonyát meséli el – természetesen megszólaltatva mindkét felet. Történt ugyanis, hogy a kínaiaknak…

Úton

Úton

Körgyűrűk, felüljárók vagy teljesen egyszerűen utak, amelyek nemcsak összekötnek vidékeket, de néhány ember számára a mindennapok aszfaltozott útitársai, de helyszínei lehetnek akár kétes üzelmeknek is.…

Helyek, emlékek, emberek

Helyek, emlékek, emberek

A 7. Építészeti Filmnapok második napján a Város a városban szekció filmjeit láttuk, amelyek a vidámparkok formaváltozásait mutatják be. Vidámparkokét, amelyek idővel egy-egy város/hely kultikus…

Havannai éjszaka

Havannai éjszaka

„Emlékeztek, hogy fiatalon még azt hittük, hogy megváljuk a világot?” - kérdezi keserűen nevetve egy baráti társaság tagja, egy szegényes, havannai kisház tetőteraszán rendezett összejövetelen.…

Irány a moziba be!

Irány a moziba be!

A héten mutatják be a Liza, a rókatündér című filmet. Ha szereted Wes Anderson filmjeit, feltétlen nézd meg! Az előzetes alapján egy újabb magyar vígjátéknak…

Cymatics: Science vs. Music

Cymatics: Science vs. Music

Cymatics = Hanghullámok keltette formák Mint egy ultramenő fizika óra, amit Nigel Stanford - Cymatics: Science vs. Music videóklipjében láthatunk. Shahir Daud rendezte videóklipben minden megtalálható,…

Minden egy kerékkel kezdődött!

Minden egy kerékkel kezdődött!

Bianca DiMaio film- és médiaszakembert, valamint Thallis Vestergaardot, a Visual Artwork alkotóját is a kerékpár evolúciója ihlette meg. Míg előbbi a tipográfiát segítségül hívva a…

Videoklip: Happy Camper - The Daily Drumbeat

Videoklip: Happy Camper – The Daily Drumbeat

A holland csapat Job, Joris & Marieke nem ma kezdték, és ezért érdemes is végignézni munkáságuk. Van egy sajátos stílusuk ami szerintem valakinek vagy bejön vagy…

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE