New Tube

A koncepciók és látványtervek világai olyan utópiák amelyeket azért készítünk, hogy minden egyes embert aki valahogy kapcsolatba kerül tervünkkel arra sarkalljunk, hogy ebben az általunk kialakított világban akarjon élni. Legyen az egy jövőbeni felhasználó, egy mérnök a gyártó cégtől vagy akár csak a rajzasztal felett görnyedő saját gyermeki énünk, ezek a világok képesek beszippantani, magával…

Read More
Ivócsap – Smart City Lab Budapest

Ma reggel egy szuper kezdeményezés első hírnökével lett gazdagabb Budapest. A  Design Terminál  Smart City Lab Budapest pályázatának egyik győztese a TŰZCSAPBÓL IVÓCSAP című fejlesztés megvalósulásának lehetünk tanúi éppen. A pályázatot a Hosszúlépés. Járunk? gondozásában négy építészhallgató jegyzi; Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zétényi Zsófi és Zoletnik Zsófia. A fejlesztés lényege, hogy a mindennapokban használaton kívül lévő tűzcsapokat úgy alakíthassa a…

Read More
Neonreklámok krémje egy online kiállításon

Budapest utcáiról is el-eltünedezőben vannak a neon reklámok sajnos, így már csak párat láthatunk élőben az elektrotechnikai múzeum tövében, de míg nálunk ez a folyamat a 90-es évek elején zajlott le főleg addig Hong Kong-ban, vagy Las Vegas-ban még csak most érkezett el a digitális táblák kora. Ezen felbuzdulva, hogy a kultúra helyi értékei ne…

Read More
BMW metrókocsik

Kuala Lumpur a BMW cég, Designworks USA leányvállalatát bízta meg, hogy tervezzen a városnak új metrószerelvényeket. Az új szerelvény a maláj főváros Klang Valley negyedében fog utasokat szállítani. A metró hálózat már így is menő volt, amióta Sir Sean Connery is utazott vele a Briliáns csapda filmben, de most aztán… A BMW tervezte- és a…

Read More
Samba vs. Magista

Még a focit kevésbé kedvelők is biztosan hallottak róla, hogy idén újra megrendezik az emberiség egyik legnézettebb, négy évente sora kerülő eseményét; a foci világbajnokságot. Az érdeklődés persze iszonyatosan sokrétű, a nemzeti nagyság vagy éppen komplexusok, sportteljesítmények, bravúrok és bukások, a szurkolói kreativitás vagy taplóság összemérése mellett örökké ott lesz mindezek felett: a pénz. És…

Read More
Pizza Hut a jövőből

Ha a Pizza Hut és a Chaotic Moons Studio közös konceptjét nézegetjük, egyáltalán nem tűnik irreálisnak, hogy mire Marty Mcfly jövőre megérkezik, nagyjából minden elkészüljön ami a filmben volt. És épp ma dobtak ki egy hoverboard kampányt is ami bár kamu, de jól jelzi az erőfeszítéseinket, hogy minden meglegyen a welcome bulira.  Bár ez így konkrétan…

Read More
Peek

Egy volt IDEO-s kolléga, Amid Moradganjeh és csapata álomszép és ami még jobb; használható task management alkalmazást készített. Gondolataik onnan indultak, hogy a legtöbb ilyen alkalmazás bonyolult, kicsi használhatatlan cellákból épül fel, az esetek többségében több múltbeli időpontot látunk bennük mint ami még előttünk áll, és igaziból nem is alkalmasak arra, hogy megfelelően kezeljük őket…

Read More
Tömeg 3D

Valószínűleg az úton útfélen hallható fotosop! felkiáltásokból ti is rájöttetek már, hogy ami a zenében az autotune, az vizuális témában a photoshop. Nem baj, hogy a felkiáltók esetleg még sosem látták, vagy tudják, hogy mi az igaziból, mondják. Szóval pop. Azért jutott a pop most eszembe valószínűleg, mert 3D nyomtatásban jártas ismerőseimmel sokszor okoskodtunk már…

Read More