Csavard és húzd

Csavard és húzd

A Perceptual Thinkers AW 2018 kollekciójának jelmondata akár az a sokszor felbukkanó gondolat is lehetne, hogy “Kell egy kis csavar.” Életünk számos pontján érezhetjük, hogy szükségünk van valamilyen csavarra, hogy izgalmasabbá, különlegesebbé, akár különcebbé tegyük létezésünket – a kollekció darabjai többek között ezt az érzést hivatottak képviselni.

Mindemellett fókuszba kívánja helyezni az autizmussal élőkben rejlő egyediséget –hiszen mi lehetne megfelelőbb szimbóluma a másságban rejlő erőnek, ha nem a ruha- és lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjünk az autizmussal élők gyakori gesztusaival, a húzkodással és
a csavarással, amelyeket legtöbbször a feszültség levezetésére használnak. A kollekció az említett két tevékenység köré épül, a ruhadarabok pedig a mozdulatok által néhány egyszerű manipuláción esnek át. Felcsavarás által változnak meg a hosszúságok, kerülnek előtérbe az
anyagok hátoldalai (ami lehet szőrös, bolyhos vagy a külső oldaltól eltérő színű) és egy-egy darab plusz funkciót is kap a mozdulat végrehajtásával.

Könnyedén varázsolhatunk például gallért vagy kapucnit az adott öltözékre, de ha egyszerűségre vágyunk, a márkára jellemző, nyíl alakú patentekkel és pántokkal biztos rögzítést adhatunk az anyagnak. A kollekcióban olyan, a megszokottól eltérő részletekkel bíró darabokat találunk, mint például az ing, amelynek gombolópántjai az ujjakon helyezkednek el vagy a nadrág, ahol a slicc részt nem eredeti helyén találjuk, hanem jóval lejjebb, a lábszárnál.

A ruha összekapcsol, megérint, kommunikál

A Perceptual Thinkers (PT) termékei az autizmussal élők különleges érzékelési és öltözködési szokásaiból táplálkoznak, melyek megismerhetővé válnak minden ember számára a ruhákon keresztül. A ruha összekapcsol, megérint, kommunikál. Az öltözködés képes arra, hogy reflektáljon viselőjére, segítse hogy egyedi igényeihez kapcsolódjon, legyen az ember akár autizmussal élő vagy hétköznapi. A márka a két világ összekapcsolásával a hasonlóságokat mutatja be az érdeklődők számára. A PT célja még a felelős és tudatos vásárlás terjesztése, hogy egy vásárlási döntés előtt a közönség tájékozódjon a brand céljairól, működéséről és értékrendjéről. Így lehetővé válik a szimpatikus értékrendű márkák támogatása, melyek például környezettudatos anyagokat használnak vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató kivitelezőkkel dolgoznak.

Szalkai Dániel Perceptual Thinkers néven készítette el diplomamunkáját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező MA szakán 2014-ben, mely 6 db különböző öltözékből állt. A termékek különleges megoldásai és vizuális hatása nagy érdeklődést- és elismerést generált. A Magyar Formatervezési Tanács 2015-ben diák kategóriában Szalkai Dániel munkáját találta a legjobbnak, valamint 2016-ban a Highlights of Hungary keretein belül a 2015-ös év legjobb projektjei közé választotta a szakmai zsűri, és az Instyle magazin különdíjjal jutalmazta. 2017-ben ez a projekt kelt új életre a Miskolci Autista Alapítvány támogatásával. A jelenlegi csapatban Dániel két alkotótársával dolgozik együtt: Merényi Zita divat- és textiltervezővel (Provo-CUT, OpenUp) valamint Szász Eszter design- és brand managerrel (Maacraft). A 2017-es Design Hét Budapest keretein beül debütált az első közös kollekció. Az 2017. október 6-án megrendezett Magyar Formatervezési Díj 2017 során a Perceptual Thinkers SS18-as kollekciója pedig elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság különdíját.

Fotós: Máté Balázs
Haj: Károlyi Márk
Smink: Keserű Barbara
Styling: Bendik Boglárka
Modell: Szil Júlia, Várhegyi Dávid

Az új kollekció 2018. szeptember 11-től lesz elérhető a pthinkers.com webshopon keresztül.

Forrás: sajtóanyag