Design túra pszeudo robotokkal

Design túra pszeudo robotokkal

A Design Hét keretében az AR City Budapest idén is rendhagyó design sétára invitál bennünket a kiterjesztett valóság segítségével. Csak egy mobil vagy tablet, illetve egy programfüzet szükséges hozzá, és indulhat a kaland! Etentuk Orsival, az AR City Budapest marketingesével és Etentuk Udeme fejlesztővel beszélgettünk.

Hogyan kapcsolódhat össze a leglátványosabb módon a design és a kiterjesztett valóság?

– Mivel a kiterjesztett valóság egyik legfontosabb jellemzője a felhasználók (legtöbb esetben laikus érdeklődők) számára a vizualitás, ezért a művészeti ágak, a design az a terület, ahol a legkönnyebb bevezetni a technológiát és ismertetni a hasznosságát. A vizualitáson túl, az offline és online élettér összekapcsolása hordozza magában azt a WOW hatást („nincs ott és mégis ott van”), ami szintén az adott kérdésben a segítségünkre van.

Egy konkrét példával élve: ebben az évben többek között az M4 metró Kálvin téri állomása, valamint le és feljárata is az AR séta egyik helyszíne. Azon túl, hogy pusztán szemet gyönyörködtetőek az építészeti megoldások, a technológia segítségével szinte mindent megtudhatunk az állomás születéséről. Kik és milyen inspiráció alapján tervezték, mi volt ennek a folyamata, mit ábrázolnak a mozaikok és valóban elrejtettek-e a tervezők space invaders figurákat a mozaikokon? A technológia legjobb, leghasznosabb felhasználása edukatív, történetmesélőként illeszthető bele a hagyományos hétköznapokba.

Milyen tartalmak jeleníthetők meg a legjobban az AR segítségével? Mi a legfőbb funkciója?

– Szinte bármilyen digitális tartalom megjeleníthető, viszont az eddigi projekt tapasztalatok, analitika és a jellemző telefon képernyő felbontás alapján meghatároztunk néhány olyan tartalom típust, amit előnyben részesítenek a felhasználók. Nem meglepő módon a videó és a GIF a legkedveltebbek, de általánosságban bármi, ami a történetmesélést segíti preferált a felhasználók számára. Minden esetben az a célunk, hogy könnyen és élményszerűen tálaljuk a felszín alatt megbúvó storykat.

Jelenleg a legfőbb irány, hogy kezdjük elhagyni a print markereket és a nyílt, városi térben történő AR megjelenítést fejlesztjük. Ez azt jelenti, hogy eddig jellemzően 2D és print felületeket kellett beolvasni a telefon kamerájával és azon jelent meg releváns AR tartalom. Mi ezt követően elkezdtünk játszani a megjelenített tartalmak dimenzióival és elhelyezkedésével, majd a szabad városi tér beolvasása következett.

Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy sétált valamerre, meglátott egy szép kapualjat vagy homlokzatot, egy izgalmas graffitit vagy cégért, de arra nem volt ideje, hogy percekig keresse a Google-ban, hogy mi is az, amit néz, mit érdemes róla tudni; hazaérve pedig elfelejtette, minek szeretett volna tüzetesebben utánajárni. Jelenleg ezt a városi „szabad scannelést” teszteljük, hogy hamarosan szinte minden beolvasható legyen, releváns tartalmakkal megspékelve.

Más országokkal összehasonlítva hol tart az AR használatában Magyarország?

– Egyelőre kisebb-nagyobb kísérleti projektek jelentek meg, illetve pop-up jellegű megoldások; ezek vagy időhöz vagy térhez kötött AR kampányok. Mivel a fejlesztéshez speciális ismeretek szükségesek, nem elég egy általános programozói végzettség vagy tapasztalat, ezért egyelőre nehéz megtalálni az AR fejlesztés, a felhasználók, valamint a piac kapcsolatát. Ez globális probléma, mert a VR-hez képest, amit azonnal felkapott a játéktervezés, a telefonos piac, az AR még gyerekcipőben jár. Sokan a mai napig, amikor leülünk egy első körös beszélgetésre, megkérdezik, hogy „akkor hova kell majd elhelyeznünk a QR kódot?” A különbségek magyarázásával kezdődnek még mindig a tárgyalásaink.

Mi lesz az idei Design Hetes design túra kuriózuma? Milyen izgalmas tartalmakkal készültök?

– Egyik kuriózum, hogy jó néhány helyszín ebben az évben a nyílt városi térben értelmezendő lokáció lesz, elhagyva a print markereket. Nagyon izgatottak és kíváncsiak vagyunk a felhasználói reakciókra, mert ilyen típusú AR megoldás világszinten is nagyon ritka.

Mennyi idő egy ilyet előkészíteni? Hány emberrel dolgoztok?

– A projekt nagyságától és komplexitásától függően 1-6 hónap. Az idei Design Hétre a fejlesztést júniusban kezdtük, az alap 3 fős csapatunk (fejlesztő, marketing- PR és pénzügyi tanácsadó) egy kontent fejlesztővel és egy karakter tervezővel egészült ki.

A Design Hét után mi a következő nagy projektetek? Jövőbeni tervek?

– A Design Hetet követően még 2 hétig lesznek elérhetőek a tartalmak, és bővül a séta útvonala további helyszínekkel; például a budai oldalt is szeretnénk felhelyezni a térképre. Ezt követően van pár projekt a látómezőnkben itthon és külföldön, melyekről egyelőre többet nem mondhatunk, mert jelenleg is tárgyalás alatt állunk. Legkésőbb jövő év második negyedévében egy teljesen új alkalmazással és ahhoz kapcsolt komplex szolgáltatással jelenük meg, ami a világra nyitott érdeklődők számára még inkább „feltárja” Budapestet.

Az AR City Budapestről bővebben ITT olvashattok.