Discover I Hornok Barbara

Discover I Hornok Barbara

„A mai világban annyira elveszünk a felszínességben, hogy olyan kollekciót szerettem volna létrehozni, ami valódi, figyelemre méltó emberi értékekre és tettekre reflektál. Korábban már kutattam a hegymászás témáját, viszont teljesen más oldalról dolgoztam fel. Már akkor rátaláltam az első hegymászó nőkre, de tudtam, hogy ezt későbbre szeretném tartogatni.

A kutatás első fázisában megvizsgáltam azt a piaci réteget, akiknek tervezni szeretnék. Ők pedig a Millennial generáció, azaz az 1980 és 2000 között született korosztály. Vásárlási szokásaik és jellemzőik alapján állítottam össze a kollekció összetételét, az egyes stíluselemeket. Ez alátámasztotta a témaválasztás létjogosultságát is, hiszen a Millennial generáció nő tagjai és a hegymászó nők között több jellembeli párhuzamot véltem felfedezni. Úgy gondolom, ha ezek valóban piacra kerülő termékek lennének, a célcsoport tudna vele azonosulni, hiszen róluk is szól. Meglehet a téma egyedi és különleges, valós igényekre támaszkodva állítottam össze a kollekciót. Továbbá magában hordozta annak a lehetőségét, hogy vizuálisan a 19. század hangulatát a modern sportruházattal, outerwearrel keverjem, ezzel egy izgalmas ellentétet létrehozva. Az ellentétekre, ambivalenciára való építkezés amúgy szinte minden kollekciómban jelen van.

Az „erős nő” fogalma ma már nagyon elcsépelt, mindenféle elferdített és félreértelmezett jelentéstartalommal bír, ezért nem is erre akartam helyezni a hangsúlyt. Mégis a végeredményben benne van az „erő”. De hogy milyen egy állhatatos, kitartó nő? Mint, ahogy az első hegymászó nők is, merik felvállalni önmagukat és a gondolataikat olyan körülmények között is, ahol minden ellenük szól. Tettekkel bizonyítják elveik helytállóságát. Nem küzdenek mások figyeleméért, hanem szimplán figyelemre méltóak. Sosem a könnyű utat választják, mert tudják, hogy amiért az ember megküzd, azt mindig jobban értékeli. Amit elterveznek, azt véghez is viszik és nem hagyják, hogy az élet csak úgy sodorja őket. Ez túl maszkulin lenne? Szerintem nem, szerintem ilyen egy igazi, 21. századi, felvilágosult, globális gondolkodású nő.

Tény, hogy az érvényesüléshez többségében férfias tulajdonságokra van szükség, de úgy gondolom, nőként, nőiesen is lehet érvényesülni, csak nekünk más eszközeink és stratégiáink vannak. Attól, hogy valaki kitartó és magabiztos, attól még nem lesz férfias. Ez is egy társadalmi berögzültség, hogy a támogató, kooperatív, idomuló viselkedésmintákat elsősorban a nőkkel társítjuk. Ezen tulajdonságok viszont egyre inkább kellenek, hogy meglegyenek egy modern férfiban is a család kohéziója érdekében. Azon nők mellett, akiknek az életét kutattam, szintén kivétel nélkül volt egy támogató társ. Hiszen lelkileg nagyon megviselte őket az, amivel szembesülniük kellett, hogy egy olyan korban éltek, ahol ők voltak a deviáns személyek. Többnyire liberális gondolkodású, értelmiségi foglalkozású férfiak álltak mellettük jóban-rosszban.

Nem véletlen egybeesés, hogy az általam vizsgált hegymászó nők egytől egyig szintén értelmiségi foglalkozásokat űztek és valamilyen szinten mindegyiküknek köze volt a korabeli nőjogi mozgalmakhoz. A kollekció egyfajta tiszteletadás azon nők számára, akiknek nagy szerepe volt abban, hogy egy mai nő mindazt természetesnek vehesse, amiért ők 100-150 évvel ezelőtt felemelték a hangjukat és nem mindennapi sportteljesítményükkel berögzült konvenciókat döntöttek meg.

Az egész METU-s diplomamunka projektem, vagyis az „In feminae fortitudo” kollekció egy félév eredménye. Ebből 3 hónap aktívan a kutatómunka volt. Mivel diplomadolgozatot is kellett írni, ezért nagyon mélyen beleástam magam a témába. Rengeteg képet gyűjtöttem, főként digitális könyvtárak archív újságcikkeiből, a hegymászónők könyveiből. Rengeteg róluk írt cikket olvastam át. Majd kollázsokat készítettem: a régi fotókat, a mai sportruházattal, hegymászó öltözékkel kombináltam össze, melyeket a formaalkotáshoz és a téma későbbi vizuális feldolgozásához is felhasználtam. Mivel rajzolni nem szeretek a tervezés fázisában, hanem 3D-ben készítek rögtön maketteket, ezért elengedhetetlen, hogy minél több és minél változatosabb vizuális stimuláció legyen a kezem ügyében, így nem fogok elakadni a kreatív folyamatban.

Minden közös kapcsolódási pontot mélyebben megvizsgáltam, így a 19. századi divattörténetet, a szüfrazsett mozgalom arculatát és persze a hegymászók öltözködését. Például a tüntetéseken használt angol és latin nyelvű plakátok és a korabeli folyóiratok adták az ötletet a printek grafikai elemeinek kialakításához. Továbbá fontos szimbólum a bicikli, ami a női emancipáció jelképe s szintén a századfordulón kezdett elterjedni, mint sport. Ezért egy biciklis short is helyet kapott a kollekcióban. Divattörténeti kutatásom eredményeképpen építettem a kollekcióba a piék használatát formaalakításhoz, akár a sportruházaton is fényvisszaverő paszpóllal kombinálva. Ez a részlet is egy nőies finomságot ad a kollekciónak.

Sötét színeket álmodtam meg a ruhadarabokhoz. Igaz a szüfrazsett-mozgalom színei a fehér, lila és zöld volt, a tömeg legtöbbször sötét színeket hordott és a kiegészítőiken jelentek meg erőteljesebb, élénk színek. Valamint az anyagválasztással együtt századfordulós hangulatot idéznek. Nem utolsó sorban pedig a sötét szín méltóságteljes és elegáns. Egyfajta udvarias távolságtartást is kommunikál vele a viselője.

Szerintem bármelyik ruhadarab viselhető a hétköznapokban is. Pont ez volt a célom, hogy hordható ruhákat készítsek, amit én is felvennék. Főként a stylinggal és rétegezéssel értem el, hogy ütős lookok szülessenek. Önmagában mindegyik egy hordható ruhadarab, mindenki a saját stílusa szerint kombinálhatja akár hétköznapi darabokkal is. Sőt van, amit kifejezetten sportoláshoz használható, ezeknél például nagy hangsúlyt fordítottam arra, hogy gyorsan száradó funkcionális anyagokból és kifejezetten sportruházathoz használatos elasztikus cipzár legyen rajtuk. A kabátok sem csak látványdarabok, valóban melegen tarják a viselőjüket.

Az anyagválasztásnál fontos számomra a környezettudatosság, hogy hosszú életű, tartós ruhadarabokat tervezzek. Pont ezt támasztja alá a témám is, ami szintén örök érvényű gondolatokat, értékeket dolgoz fel. Ez nem csak egy szimpla trend, sokkal több annál.

Már egyetem alatt is dolgoztam divatcégnél tervezőként, majd szabadúszóként, a szakmámon belül, többféle funkcióban. Viszont be kellett látnom, hogy akármennyire is szeretném, az én hivatásom központja nem Magyarország. Londonba költöztem, és itt próbálom magam újból felépíteni. Mindenképpen a divattal és a tervezéssel szeretnék foglalkozni most és a jövőben is.”

Hornok Barbara idén diplomázott a METU Divat- és textiltervezés mesterszakán


A Budapesti Metropolitan Egyetem és a Hype and Hyper közös, Discover című cikksorozatában időről időre a művészeti szakos hallgatók, illetve a már korábban végzett diákok diplomamunkáit, kimagasló alkotásait, egyedi projektjeit mutatjuk be – ismerd meg a jövő designereit!