Discover I Szakos Dániel

Discover I Szakos Dániel

„A Serpenta betűn már a METU Tervezőgrafika mesterszak legelején elkezdtem dolgozni, majd menet közben alakult ki bennem az az igény, hogy a lehető legteljesebb betűcsalád készüljön belőle.

Kisgyerekként, egy időben sokat néztük a bátyámmal az autóversenyeket, de aztán belőlem valahogy kifogyott a lelkesedés. A Hungaroring, mint téma a betű felhasználási területeinek kutatása közben merült fel, ekkor készült az első Hungaroring logotípia, a Rounded Bold Italic verzióból. A Serpenta prezentálásakor kezdetben nehézséget okozott számomra a kiegészítő betű kiválasztása, a Serpenta Monoline aztán ezt az igényt hivatott kielégíteni. A diplomamunka első fázisában elkészült a Monoline 6 metszettel, majd ezzel felvértezve indult útjára a Hungaroring arculat, mely egy jó kísérleti terep volt a betűben rejlő lehetőségek feltárására.

A betűcsaládomnak olyan nevet szerettem volna, ami tartalmazza az „s”, „a” vagy „e” karaktereket, mert számomra ezek a karakterek mutatják legszebben a betű alaplogikáját. Persze voltak „béta” fantázia nevek is, amiket aztán egy csapásra söpört félre a Serpenta. Az ötletet Maczó Péter tanár úrnak köszönhetem, az ő asszociációja volt a „szerpentin” szó – mint név ötlet, ezt csavartam kicsit tovább, lévén, hogy a Serpentine már foglalt volt.

A mesterképzés teljes időtartamát a betű megalkotására szántam. Eközben három konzulenst „faltam fel”. Szőnyei György volt az első, akitől a pixelbetűk minden csínját-bínját megtanulhattam. Később Kóthay Gáborral, és Boskovitz Oszkárral dolgoztunk együtt egy-egy félévet. Eközben a betűvel szerepelhettem az OMDK-n, és a Magyar Formatervezés díj kiállításán is, ahol mindig az aktuális készültségi állapot mutatkozhatott be.

A tervezés elején sikerült felvennem a kapcsolatot egy miskolci grafikai stúdióval, akik a Hungaroring grafikai anyagait készítik. Segítőkészek voltak, de az arculat végül nem került „feljebb”, nem csaptak le rá.

A munka terén jelenleg arculat-, UI-, és logótervezési projekteken dolgozom. A betűtervezés – leszámítva az egyedi logóterveket – háttérbe szorult, de készülök újra felmelegíteni ezt a terepet is.”

Szakos Dániel 2017-ben diplomázott a METU Tervezőgrafikus művész mesterszakán


A Budapesti Metropolitan Egyetem és a Hype and Hyper közös, Discover című cikksorozatában időről időre a művészeti szakos hallgatók, illetve a már korábban végzett diákok diplomamunkáit, kimagasló alkotásait, egyedi projektjeit mutatjuk be – ismerd meg a jövő designereit!