Discover I Töröková Bianka

Discover I Töröková Bianka

„Úgy gondolom, hogy egy társasjáték nem csak szórakoztató időtöltés. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt segíthet abban, hogy egy adott kontextusban új dolgokkal ismerkedhessenek meg, felhívják a figyelmüket fontos kérdésekre. A METU-n először egy iskolai feladat során  kellett társasjátékot készítenünk, illetve hasonló jellegű térbeli munkákat. Nagyon megtetszett ez a „formátum”. Ami a választott témát illeti, a diplomamunkám esetében a kiindulópont egy előző projektem volt, ami hat állat vándorlását mutatta be. Az állatvilág és az őket körülvevő környezet rendkívül inspiráló a számomra. Mindenképpen valamilyen aktuális topikot kerestem a készülő társasjátékomhoz, így jutottam el a veszélyeztetett állatokhoz, amire már a címével is utalok, mivel a Perigo portugálul veszélyt jelent.

A rajzok vegyes technikával készültek. Három fázisban dolgoztam, az első a manuális tervezés volt. Struktúrákat készítettem magasnyomással, szénnel, tussal, akrillal. Ezeket az érdekes, kapott felületeket kombináltam tetszés szerint, majd a további munkákat a gépben végeztem el – színezés, rajzolás. Maga a játék nagyon élénk és színekben gazdag lett, akár a dzsungel. Az általam használt színek inkább a rejtélyes, misztikus belső világát jelképezi, ahol az állatok rejtőzködve élhetnek.

A játék kivitelezése rendkívül sok tervezést igényelt. A tábla, a doboz és a játékszabály kasírozásánál vászont használtam, ami nagyon érdekes, kicsit érdes tapintás érzését adja a játékosnak. A bábuk és további kellékek falemezből és papírból készültek. Szerettem volna mindenképpen a természethez közeli anyagokat használni. Sajnos, mivel egy prototípus elkészítésénél nincs annyi alapanyag lehetőségünk, nem tudtam kiélezetten odafigyelni a környezet védelmére, de biztosan ügyelnék rá, ha ez nagy példányszámban megvalósítható lenne.

A kutatómunka során számomra is nagyon meglepő volt, hogy mennyi állat veszélyeztetett, vagy már kihalt, így muszáj voltam egy konkrét helyszínre leszűkíteni a kört. Jelenleg Közép- és Dél-Amerikára esett a választásom, de el tudnám ezt képzelni a jövőben sorozatként, más földrészekre is kiterjedve. A játékban hat veszélyeztetett állat szerepel (galléros lajhár, Közép-amerikai tapír, csincsilla, vöröskezű bőgőmajom, pápaszemes medve, csonkaujjú béka). Azért választottam ezeket az állatokat, mert így több problémára is rá tudtam mutatni. Van, akinek az élőhely fogyatkozása okoz gondot, van, akit a szőréért vadásznak, de olyat is találunk közöttük, akinek bizonyítottan a klímaváltozás okozza a halálát.

Amikor már biztosra vettem, hogy mi lesz a témám, elkezdtem még többet társasozni, hogy megtaláljam azt a játékot, amire kellőképpen átformálva, rá tudom helyezni az én elképzeléseimet. Már egy létező játékot vettem alapul, az Ostrov nevezetű társast. Maga az átírás, és annak finomítása egy hónapot vett igénybe. Szem előtt tartottam, hogy szeretnék minél több olyan felületet, ahol megjelenhet az illusztráció, ezért új szabályokat, és elemeket is belecsempésztem, mint például a kártya.

Többször volt már alkalmam tesztelni, nagy közönség előtt és baráti társaság körében is. Mindig pozitív visszajelzést kaptam, de véleményem szerint jót tenne még neki, ha tovább egyszerűsíteném. Egy igazán jó, pörgős társasjáték létrejöttét nagyok sok tesztelés előzi meg, ami akár évek kérdése is lehet. Nekem akkor erre nem volt lehetőségem és utólag látom, hogy pár elemet akár mellőzni is lehetne, ahhoz, hogy ez a játék később piacra dobható legyen. Eddig még nem jutottam oda, hogy ezt elkészítsem, de a jövőbeli tervek között szerepel. Konkrét játékgyártó cég még nem érdeklődött, de annyi információm már van, hogy egy ilyen komplex játék kiadatásánál sok tesztelésre és játékfejlesztők segítségére is szükség van.

Jelenleg szabadúszó grafikusként tevékenykedem, és most egy gyerekeknek szóló könyvillusztráción dolgozom, amit a Perigo társasjátékomnak köszönhetek.”

Töröková Bianka 2017-ben diplomázott a METU Tervezőgrafikus művész mesterszakán


A Budapesti Metropolitan Egyetem és a Hype and Hyper közös, Discover című cikksorozatában időről időre a művészeti szakos hallgatók, illetve a már korábban végzett diákok diplomamunkáit, kimagasló alkotásait, egyedi projektjeit mutatjuk be – ismerd meg a jövő designereit!