Ne legyen nap licitálás nélkül

Ne legyen nap licitálás nélkül

Egy teljesen új szemléletű aukciósházat álmodtak meg maguknak és létre is hozták: kortárs művészet fiataloknak (is), elérhető áron. Most készülnek a második közös árverésükre a Brody Studiosban. Interjú Kováts Nórával és Kováts Dáviddal, a Dobossy Aukciósház alapítóival.

Tizenöt éve építitek külön-külön a karriereteket, mind itthon, mind a nemzetközi műkereskedelem központjaiban. Mi volt az a pont, amikor úgy érzetétek, közösen szeretnétek folytatni?
– Mindig is szerettünk volna együtt dolgozni, de csak most alakultak úgy a dolgok, hogy ez végre meg is valósulhatott. Dávid hosszú évekig dolgozott Londonban a Sotheby’s-nél, én pedig itthon csináltam kortárs árveréseket az elmúlt nyolc évben. Egy nyári beszélgetés után egyértelmű volt, hogy ugyanazt szeretnénk csinálni, egy közös, teljesen új szemléletű aukciósházat, ahol minden a mi céljainkat, döntéseinket és ízlésünket tükrözi.

A Dobossy név, ha jól tudom, a Kubát is megjárt, repülős múltú, kalandor Nagypapátoktól ered. Miért pont őt választottátok az aukciósházatok névadójának? Számotokra ő mit képvisel?
– Nagypapánk a mai napig fontos személy az életünkben, nagyon közel áll hozzánk lelkileg és intellektuálisan is. Számunkra a bátorságot és kitartást képviseli és szerettük volna, ha halhatatlanná válna a személyisége. Emellett nekünk fontos volt az is, hogy az aukciósházunk neve a családi összetartozásunkat is jelképezze, ezért is döntöttünk a Dobossy mellett.

A napokban lesz a második közös kortárs aukciótok. Mindig valami nagyon újszerű, plusz tartalommal is készültök. A decemberi első árveréseteket a vadonatúj AR-technológiával tettétek még izgalmasabbá. Most egy különleges applikációt indítotok el.
– Igen, egy olyan felületet hozunk létre, amelyen keresztül a szezonálisan jelentkező nagy aukciók közötti időben is izgalmas kortárs műalkotásokat teszünk elérhetővé, időszakos árverések keretei között. Mostantól egy napnak sem muszáj eltelnie licitálás nélkül!

Folyamatosan keresitek azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül a saját generációtokhoz, a felnövekvő potenciális vásárlókhoz, gyűjtőkhöz tudjatok szólni. Szerintetek miért fontos őket megszólítani? Mennyire van érdeklődés, egyáltalán vásárlóerő a mai fiatalok részéről?
– Mi úgy tapasztaljuk, hogy van érdeklődés, azonban ez a világ még mindig egy kicsit idegennek, esetleg ridegnek tűnhet a fiatalabb generáció számára. Ez azonban a valóságban nem így van, és ugyanilyen tévhit az is, hogy ahhoz, hogy valaki műtárgyat vehessen, komoly vásárlóerőre van szükség.

Az aukcióitokon bevezetett szuper technikai újítások mellett mivel próbáljátok még motiválni a mai 20 és 40 közötti fiatalokat? Alacsonyabb árak? Őket érdeklő alkotók és témák?
– Minden alkalommal igyekszünk úgy összeválogatni az anyagot, hogy az minél teljesebb képet mutasson a mai magyar kortárs piacról és annak szereplőiről. Olyan válogatásokat szeretnénk létrehozni, melyek műtárgyaival magától érthetődően tudnak kapcsolatba lépni a fiatalabb generációk is. Fontos, hogy relevánsnak és közelinek érezzék az alkotásokat. Az árainkkal a fiatal gyűjtőknek szeretnénk segíteni a gyűjteményeik elindításában.

Fotók: Kecskés Márton

Hogyan válogatjátok ki az aukció anyagát? Mi ennek a menete? Mennyire érződik benne a ti ízlésetek? A mostani katalógusból melyik a kedvencetek?
– Mi egy viszonylag széles spektrumot mutatunk be, egyben egy szubjektív válogatást olyan progresszív műtárgyakból, amikről azt gondoljuk, hogy objektíven is magas művészeti értéket képviselnek. A kiválasztás maga pedig mindig egy lassú és hosszadalmas folyamat. Szeretnénk elérni, hogy az anyag bizonyos szempontból egységes benyomást keltsen. Egyben mindig kiemelünk egy-egy művészettörténetileg érdekes jelenséget, mint most aktuálisan a konceptuális művészetet, aminek külön részt is szenteltünk. Két kedvencünk talán efZámbó István Marilyn Monroe elcsúszik a jégen című festménye és Perneczky Géza Art gesztus című munkája.

Miért tartjátok fontosnak, hogy a hazai alkotók mellett minden alkalommal külföldi művészek munkáit is felvonultassátok?
– Szeretnénk bemutatni, hogy a magyar művészet miként viszonyul, viszonyult térben és időben a nemzetközi mozgalmakhoz. Milyen módon hatott az alkotókra, arra a korszakra, amiben alkottak. A jövőben szeretnénk egyre több külföldi munkát integrálni a válogatásainkba, akár konkrét kontextusba helyezve, mintegy dialógust kezdeményezve a műtárgyak között. Illetve az is fontos szempont, hogy ma már ezek a művészek és a munkáik az internetnek köszönhetően szinte napi szinten köszönnek vissza ránk a képernyőnkön vagy a telefonunkon keresztül – ugyanúgy a mindennapjaink részei lettek, mint a magyar alkotók és alkotásaik.

Május 8-án tehát újra kortárs aukció. Aztán hogyan tovább?
– A legközelebbi tervünk, hogy elindítsuk az applikációnkat. Sok minden készülőben van még, de babonából erről csak később beszélnénk.

MÁJUSI KORTÁRS AUKCIÓ
Időpont: 2018. május 8., 19:00
Helyszín: Brody Studios (1064 Budapest, Vörösmarty u. 38.)
Az aukció katalógusa ITT érhető el.