Elindult a 2022-es Temesvári Építészeti Biennálé

Elindult a 2022-es Temesvári Építészeti Biennálé

Már negyedik alkalommal rendezik meg a romániai Temesvári Építészeti Biennálét, ahol egy egész hónapon keresztül kiállítások, kerekasztal-beszélgetések és városfelfedező túrák várják az érdeklődőket.


Szeptember 23. és október 23. között Temesváron minden az építészetről, urbanisztikáról és designról fog szólni a Temesvári Építészeti Biennálénak (BETA) köszönhetően. Az idei év programja „A város mint közjó” felvetés köré szerveződik, és ennek során globális, sürgető problémákat igyekeznek majd helyi szinten értelmezni. Egyúttal arra is buzdítanak mindenkit, hogy aktívan vegyenek részt a városok fejlesztésében, így azok inkluzívabbak, fenntarthatóbbak és élvezhetőbbek lehetnek.

Fotó: Unsplash/Laura Ghise

A biennáléhoz kapcsolódó, Another Breach in the Wall című központi kiállítást olyan projekteknek szentelik, amelyek megkérdőjelezik az addigi normákat, szokásokat, hogy ezáltal tegyék élhetőbbé a városi tereket. Kurátorai Daniel Tudor Munteanu és Davide Tommaso Ferrando. A The Line című fotókiállításon pedig két fényképész – Laurian Ghinițoiu és Dorin Ștefan Adam – vonalakat, küszöböket és határokat fedez fel, melyek elválasztják vagy épp összekötik a közösségi tereket. Az egy hónapig tartó esemény során számtalan kisebb kiállítás, kerekasztal-beszélgetés kötődik a városfejlesztés témájához.

A nem szakmabeliek is találhatnak maguknak izgalmas programokat a kínálatban: rendszeresen indítanak tematizált városfelfedező túrákat, amelyek nemcsak az ideiglenesen idelátogatóknak, de még a helyieknek is bőven tartogatnak újdonságokat Temesvárról. A biciklis vagy gyalogos túrákon megtudhatjuk, hogyan formálódott a városszövet építkezések vagy lebontások útján, milyen nagy fejlődési boomokon ment keresztül a Habsburg-kor urbanizációja vagy épp a szocialista központosítások során.


Temesvári Építészeti Biennálé
2022. szeptember 23 – október 23.
További információk, programok itt.

Nyitókép: Unsplash/Grafi Jeremiah

továbbiak
Százmillió tonna étel kerül az éhezők tányérja helyett a kukába
business

Százmillió tonna étel kerül az éhezők tányérja helyett a kukába

Energiaválság, rezsiárak az egekben, őrületes infláció. Ez a jelenünk. Azt halljuk, hogy fogjuk vissza a fogyasztásunkat, hogy csak annyi energiát, terméket fogyasszunk, amennyire mindenképp szükségünk van. Ehhez képest éves szinten hatalmas mennyiségű élelmiszer megy kárba, nemcsak végső felhasználói szinten, de a termelési lánc korábbi szintjein is. 2015-ben az EU-ban 42,
Ruházati kollekcióval bővül az YKRA
branding

Ruházati kollekcióval bővül az YKRA

Új kollekcióval üdvözli az őszi szezont az YKRA – ezúttal viszont már nemcsak a hátizsákok között válogathatunk, hanem ruhatárunkba is csempészhetünk új darabokat a magyar márkától. Lakatos Balázs, a márka alapítója elmondása szerint a tavaly tíz éves brand régóta dédelgetett álma egy ruhakollekció megvalósítása. A frissen debütált YKRA APPAREL kollekcióról Balázzsal
Szimbio Lab kiállítás és workshopok | Organikus Design
design

Szimbio Lab kiállítás és workshopok | Organikus Design

A Király utcai K11 LABOR galériában október 6-án nyílik meg a Szimbio Lab kiállítása, méghozzá a biodesign témájában. Kis-Baraksó Alexandra, a Manera Studio tervezője 2021-ben Márföldi Dórival és Huszár Fannival közösen alapította meg a Szimbio Lab csoportot. A kollektíva tagjai a kortárs design innovatív tendenciáit építik be tevékenységükbe: organikus, slow