Ember, állat, gép

Pierre Matter szobrairól elsőre Giger biomechanikus rajzai jutottak eszembe, póklábú tevéi pedig Dali szürrealista elefántjaira hasonlítanak. Nem véletlen, hiszen a francia szobrász sokat merített a két művész álomvilágából.

A Munster-ben született művészt már fiatalon is körülvették apja munkagépei és ez a gépek iránti szeretet később műveiben is visszaköszönt. Szobrainak alapja főként bronz, de sok esetben hulladék anyagokat is felhasznál hibrid állataihoz.
Matter életnagyságú mechanikus szobrai a visszatérő -központi szerepű- rózsaszín babával magával ragadóak. Folyamatos párbeszédre késztetnek és boncolgatja az emberi lét és a technológia által előidézett változások értelmét.

“Az állandóan változó természetből és tudományból gyűjtök ihletet és alkotom meg az emberek, állatok, gépek hibridjeit…”
Monumentális munkáiból már Párizsban, Londonban, New Yorkban, Miamiban, Hong-Kongban és a Dubaiban is nyílt kiállítás.

httpv://youtu.be/GMW3UyxzSf0