Valószínűleg nem sokunkkal történik meg, hogy az egyik legjobb barátnőnk a saját Columbia tervezésünkben nyit ajtót, majd az üdvrialgás során közli, hogy még vagy két példányt vásárolt ebből a kollekcióból - Havancsák Terézt ilyen és hasonló pillanatok erősítik meg abban, hogy jó utat választott. A jelenleg szabadúszóként dolgozó tervező évek óta dolgozik világhírű sport márkáknak, amit elmondása szerint egy véletlennek köszönhet. De hogyan lett a túrkevei lányból többek között a The North Face tervezője? - erről személyesen Terézt kérdeztük.
A cikk eredetiben az ötödik lapszámban jelent meg.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor elhatároztad, hogy tervezőként szeretnél dolgozni?
Emlékszem, és nálam viszonylag későn jött el ez a pillanat. Az az emlékem tisztán megvan, hogy miközben a legtöbb osztálytársam nagyon céltudatosan tudta, hogy melyik egyetemet választja, nekem fogalmam sem volt róla. Kicsit elveszettnek éreztem magam, sőt egy kicsit rosszul is, hogy nagyon le vagyok maradva. Akkor úgy döntöttem, hogy nem kezdek el semmilyen iskolát, és kimentem érettségi után az Amerikai Egyesült Államokba babysitterkedni egy évet. Ez alatt az idő alatt valahogy minden letisztult körülöttem, ennek ellenére számos impulzus ért, aminek köszönhetően rájöttem, hogy mi is az én utam.
Amikor hazatértem, beiratkoztam a Corvin Rajziskolába, ahol maximálisan támogatták a felkészülésemet a MOME-ra és éjt nappalá téve rajzoltam. Szerencsésnek érzem magam, mert így elsőre felvettek az egyetemre, és száz százalékban biztos voltam hogy ez a nekem való irány. Ezenfelül a kreatív vonal és a művészet mindig is jelen volt az életemben, csak talán nem figyeltem rá eléggé… gyermekkorom nyarait alkotótáborokban töltöttem, amit a szobrászművész nagybátyám alapított, a nagymamám tanított hímezni, anyukám varrni, a családom többi tagja is alkotással foglalkozik, tehát mindig itt volt a szemem előtt.
A szülővárosodtól, Túrkevétől Los Angelesig nagy utat jártál be, de számodra mik voltak igazán a nagyobb szakmai mérföldkövek?
Igazából minden egyes lépés, amit a karrieremben léptem az valahogyan mindig különleges volt. Az első nagy mérföldkőnek vehetjük azt, amikor elhatároztam, hogy kipróbálom magam külföldön. Amerika ilyen szempontból nagyon távolinak tűnt, hiszen bürokratikus szemszögből a papírok és a vízum miatt elérhetetlennek gondoltam. Ezt követően az is nagyon fontos volt, hogy három hónapot azzal töltöttem, hogy folyamatosan munkát kerestem, majd úgy hozta a sors, hogy Stevie Wonder feleségével dolgozhattam, aki szponzorálta a vízumomat is. Másik nagy állomásnak gondolom azt is, amikor behívtak egy interjúra Los Angelesben egy kis design stúdióba.
Annyit érdemes rólam tudni, hogy nagyon szeretek snowboardozni, a diplomakollekciómat pedig a hó inspirálta, illetve azt is hozzátenném, hogy miközben erre készültem, keresztszalag sérüléssel voltam otthon egy snowboard baleset miatt. Majd kiderült, hogy az álláslehetőség tuladjonképpen a Burton Snowboard márka női technikai kabát kollekció megtervezése volt. Előtte sosem tanultam technikai kollekciót készíteni és az is egy nagy mérföldkő volt, hogy rám esett a választás. Soha nem gondoltam előtte, hogy én ezzel fogok foglalkozni, de nagyon megszerettem.
Milyen kihívásokat tartogatott ennek a műfajnak a megismerése?
Rájöttem, hogy nagyon érdekel az a vonal, amikor úgy kell terveznem, hogy nem csak az esztétikára kell törekedni, hanem a funkcióra is. Inspirál, hogy olyan koncepciókat kell kidolgoznom, amik megvédik, szabaddá teszik a viselőit és olyan technológiákat hordanak, amitől jobban tudják végezni az adott mozgást. Ez nem csak arról szól, hogy felvesznek egy csinos ruhát, hanem van benne a rendeltetéséből fakadóan egy esszenciális plusz is. Úgy éreztem, hogy tervezésben számomra ez egy nagy kihívás, utána pedig tudatosan maradtam ezen a pályán.
Néhány interjúdban említetted, hogy a itthoni tanulmányaid megalapozták a szakmai tudásodat és voltak olyan állásaid, ahol ez különösen jó pontnak számított. Ettől függetlenül, mik voltak azok a tapasztalatok, amiket kizárólag az amerikai ruhaiparban tanultál meg igazán? Változott-e ebből adódóan a divathoz való hozzáállásod?
Azért is választottam végül külföldöt, mert úgy éreztem, hogy a divat üzleti részére sokkal nagyobb rálátásom lehet. Magyarországon azt észleltem, hogy szűkebb a piac és nincs meg annyira az üzleti szemlélet, ami a kreativitás szemszögéből jó, viszont a fejlődésben már kevésbé. Itthon inkább szakmai szempontból közelítettük meg ezt az iparágat, de időközben rájöttem, hogy a 80%-a marketingből áll. Ezért is voltam kiváncsi, hogy hogyan csinálják a nemzetközi cégek, ki szerettem volna ilyen mederben is próbálni magam. Amire megtanított a kinti élet, hogy hogyan jár kéz a kézben a divat és az üzlet, hogy ez a szakma nem csak arról szól, hogy milyen szép ruhát tudok tervezni.
Karriered során több olyan világmárkával is dolgoztál együtt, mint a The North Face, a Burton Snowboard, Athleta vagy a Columbia. Arra lennék kíváncsi, hogy alkotói szempontból mennyire kapsz szabad kezet egy-egy nagyobb márkának a kollekciótervezése során?
Azt kell, hogy mondjam teljesen! Mondok egy példát: a The North Face egy hatalmas márka több kategóriával, ahol én az Urban Exploration azaz Lifestyle kollekciókért voltam felelős nagyjából két és fél éven keresztül. Hamar felismerték, hogy van érzékenységem a divathoz és ezen a részlegen olyan ruhákat terveztünk, amik ugyan technikai ruházatok, de mégis kicsit jobban divatorientáltak, hiszen városi embereknek készülnek. A tervezések elején kaptunk egy briefet, amikben meg voltak a kötelező elképzelések, ezekben sok különös játékosság nem volt, csakpéldául, hogy egy esőkabát hossza mekkora legyen. Ezeken túl a vezetőség szabad kezet adott a tervezőknek, hogy minél izgalmasabb dolgok lássanak napvilágot - persze, bizonyos kereteken belül, hiszen mégis technikai ruhákat tervezünk.
Szakmai szempontból mitől érzed magad sikeresnek?
Amikor még tanultam, akkor végig azt gondoltam, hogy akkor leszek a legboldogabb, amikor egy világhírű márkának leszek a design directora vagy lesz egy saját márkám, amit a világ minden táján ismernek. Mára már tisztán látom, hogy nem csak ebben mérhető a siker és úgy gondolom, ahogy az élet halad ugyanannyira fontos, hogy a család és a munka harmóniában legyen egymással. Számomra fontos az anyaság mellett az is, hogy szakmailag is a helyemen legyek, imádok jönni-menni. Ebből eredően ma már számomra az a boldogság kulcsa, hogy azt csináljam amit igazán szeretek, a ráadás az, amikor pozitív visszajelzéseket olvasok a tervezéseimmel kapcsolatban.
A kelet-európai származásod mennyire tudott beilleszkedni az amerikai életedbe?
Los Angelesben otthon érzem magam. Sosem éreztem magam kívülállónak, annak ellenére, hogy úgy mentem oda, hogy az angolom nem volt teljesen magabiztos. Sőt! Mikor piromkodva mondtam, hogy magyarul jobban ki tudnám fejezni magam, ők erősítettek meg abban, hogy milyen értékes, ha valaki több nyelven beszél.
Mit javasolnál azoknak akik szakmailag szintén a tengerentúlra vágynak?
Kitartást. Sokan mondják a kinti életre, hogy „amerikai álom”, de azt látom, ha ott az ember valamiben jó, vagy akár csak elég jó is, szorgalommal egy idő után beérik a gyümölcse.
Ebben a pillanatban milyen projekteken dolgozol?
Jelenleg a The North Face 2024-es lifestyle tavasz-nyári kollekcióján dolgozom, most éppen ez van fókuszban. Emellett mindig akadnak akár kisebb, akár nagyobb projektek is.
Havancsák Teréz | Web | Instagram
Fotók: Pálmai Angie
Y jelöli a helyet – Teyföl
Az elfeledett tárgyak emlékezete – Europe Archive
