Google Maps újratöltve

Engem mint a technológia mindenkori “megszállottját” kissé meglepett, mikor nemrég felfedeztem, hogy a Google ismét egy forradalmi újítást fog bevezetni a – már – mindenki által jól ismert Google Maps térképén.

“Mit lehet azon még fejleszteni?” – volt az első mondat, ami eszembe jutott..

Valóban jogos kérdés, hiszen nem minden fejlesztés szokott jól elsülni, legalábbis 50-50 százalék, hogy bejön, avagy bukás lesz belőle. Hangsúlyoznám ezen a ponton, hogy a Google nálam mély tiszteletnek örvend, ugyanis nekik róható fel a világ mondhatni legjobb felhő/online alapú rendszere, mely minden internethasználó számára ingyenesen hozzáférhető.
Jómagam, sok szolgáltatásukat használom, s mint magánember rengeteget segít.
Természetesen ezek közül is kiemelkedően hasznos a térképük, melyen keresztül bebarangolhatjuk – akár – már utca szinten is a világot. Ismét felötlik a kérdés, mit lehet ezen a térképen “még” fejleszteni?

Nos a válasz: az eddig is maradéktalanul letisztult formát úgy alakították át, hogy az lehetőleg még praktikusabb legyen és azt a kevés sallangot is mind kidobták a kukába. A térkép technikailag az egyik leggyorsabb betöltési idővel rendelkezett, de még ezen is tudtak egy jó erős 50%-ot javítani, ami dióhéjban azt jelenti, hogy “arcpirító” gyorsaságra tettek szert. Durva…

Integrálták bele a már jól ismert Google Föld asztali alkalmazás elemeit is, így még látványosabb és egyszerűbb lett az úgynevezett cross platform élmény, ezalatt az online és asztali felület fúzióját értem. Mondjuk egyszerű példát hozok fel; ha mondjuk átutazóban a Keleti pu.-ról szeretnénk átkecmeregni a Nyugati pu.-ra, akkor felajánlja a tömegközlekedési lehetőségeket és bármit is válasszunk egy nagyon intelligens időtáblán mutatja a járatindulásokkal megrázóan jól szinkronizált lehetőségeinket. Összességében véve az én véleményem szerint ismét bebizonyosodott a Google zseniális programozóinak és dizájnereinek a tehetsége. Elnézést, de egyszerűen nem lehet Őket nem tömjénezni.