Hamarosan felfedezhetjük a Mars hangjait

Hamarosan felfedezhetjük a Mars hangjait

A mai napon történelmi pillanat részesei lehetünk, akár élőben követhetjük a Perseverance Marsra szállását. Ha ez még nem lenne elég, most először a marsi atmoszféra hangjaival is megismerkedhetünk – az űrhangokat rögzítő, speciális mikrofon fejlesztésében egy Los Angeles-i énekes segített.

A NASA eddigi legfejlettebb szondáját küldte a vörös bolygóra, hogy ott akár az ősi élet nyomaira is rátaláljon. A marsjárónak várhatóan hét percre lesz szüksége ahhoz, hogy a légkör felső rétegéből leereszkedjen a felszínre, amit a szakértők a rettegés hét percének neveznek. A remélhetően sikeres landoláshoz a 2012-ben a Curiosity utazásához és landolásához használt stratégiákat alkalmazzák majd. Újdonság azonban, hogy a roverbe épített mikrofonok lehetővé teszik azt is, hogy a Földön tanulmányozhassuk a leszállás hangjait: hallhatjuk majd várhatóan többek között a légkör súrlódását, a marsi szelet, a homok szétszóródását és később a marsi környezet hangjait is, amit eddig még egyetlen Mars-szonda sem tudott megvalósítani.

Forrás: designboom

Bár az űrakusztika eddig nem volt prioritás, a Mars hangjainak rögzítésére korábban is tettek már kísérletet, viszont most először nyílik alkalmunk arra, hogy koherens, valódi felvétel formájában mélyebben belehallgathassunk a Mars hangképébe – mindezt Jason Achilles Mezilis Los Angeles-i rockzenésznek és zeneszerzőnek köszönhetjük. Jason egész életében űrrajongó volt és hangmérnökként széles körű ismeretekkel rendelkezik a mikrofonokról. Még 2016-ban kezdte el foglalkoztatni, hogy lehetséges-e mikrofont felszerelni a készülő Perseverance roverre.

Fotó: Phuc Pham

A hangok rögzítése nemcsak az űrrajongók számára ad majd új élményt, de a rover diagnosztikai eszközeként vagy a mechanikai hibák korai figyelmeztetőrendszereként is működik, valamint segíthet a NASA számára a marsi környezet jobb megértésében is.

Fotó: Phuc Pham
Forrás: designboom

A teljes történetet a Wired interjújában tudjátok elolvasni. A NASA robotjának landolására magyar idő szerint várhatóan ma este 21:55-kor kerülhet sor.

Borítókép: designboom

Jason Achilles Mezilis | Web | Facebook | Instagram
NASA | Web | Facebook | Instagram

Forrás: Wired

továbbiak
Hulladékból alapanyag | Marcelina Komar
east

Hulladékból alapanyag | Marcelina Komar

Marcelina Komar lengyel formatervező a zöldségek és gyümölcsök ehetetlen részeiből készít új, funkcionális designtárgyakat. Itt van a The_peel Project, egy biohulladékból készült tárgykollekció! „Csak rutinunktól és mindennapi szokásainktól függ, hogy mikor tekintünk egy terméket hulladéknak. Szerencsére szokásaink átalakíthatók és bevett gyakorlataink újrafogalmazhatók” – vallja Marcelina. Ebből a gondolatból kiindulva a
Katyń Múzeum | Varsó, Lengyelország
poland

Katyń Múzeum | Varsó, Lengyelország

A varsói Citadella alatt található Katyń Múzeum egy különleges kollaboráció eredménye: koncepcióján művészek, történészek és tájépítészek dolgoztak együtt. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti részében utánajárunk, milyen eredménnyel zajlott ez az együttműködés. A Katyń Múzeum a területen a szovjet hadsereg által elkövetett tömeggyilkosságok hátterét mutatja be, emléket állítva az elhunytaknak.
Ház a lejtőn | Kruk Rasztawicki Architekci
poland

Ház a lejtőn | Kruk Rasztawicki Architekci

A talaj kiegyenlítése helyett a lengyel építész, Kruk Rasztawicki úgy döntött,  illeszkedjen inkább az épület a terephez, amelyet elfoglal. Ez a Gdańskban található családi ház az alkalmazkodás építészeti mintaképe: egyszerre idomul a lejtős terephez, ahová épült, és a lakók igényeit is követi. Az útról, ahonnan bejárata nyílik, egyszintes, ultraminimalista háznak