Horizon

Nekem már az is jó volt, amikor egy terv szerint, Sanghajban olyan megaszerkezetek járták volna a nagyobb sugárutak felett a várost, amelyek “felszippantották” volnaaz utasokat a magasba, hogy a nagyobb távolságokat ne a városi forgalomban kelljen nekik megtenni a buszokkal, hanem a dugók felett mintegy átrepülve a problémás környékeket.

Aztán a Nagy London tanács valamelyik bizottságában jutott el a látványtervekig és azóta ki tudja meddig, egy olyan terv mely szerint az agglomerációs vasutak közötti átszállás menet közben történne, hogy időt spóroljanak az utasok. Ez volt a Moving Platforms:

A Horizon nevű ötlet igaziból ezek keveréke azzal hatványra emelve, hogy az utasok ugyan a földön haladó buszokba szállnak be, de a buszok nem emelkednek maguktól az út fölé, mert az túl egyszerű volna, hanem ehelyett inkább sohasem megálló repülők hasába emelkedve haladnak tovább más városok felé. Ez így persze első hallásra bárkitől érdemes egy legyintésre, de ha azt a kontextust vesszük kiindulási pontnak amelyben a készítő a videót elhelyezi, nyilvánvalóvá válik számunkra is, hogy valamit ki kell majd találni.

Jelen állás szerint, ugyanis az ázsiai népesség növekedése ha lassul is majd, a gazdasági növekedés infrastruktúrára gyakorolt hatásai igaziból majd csak a következő évtizedekben érződnek majd. Magyarul majd most fog több százmillió ázsiai, afrikai és egyéb ma még fejlődő világnak titulált országbéli ember autóba és repülőre ülni, mely változással egy időben számítanunk kell az időjárás változásnak köszönhető kiszámíthatatlan viszonyokkal. Szóval a jövőben inkább maradjunk otthon.

A lényeg, hogy az alkotó – Mason Holden – erre a problémára kereste a választ, és ha most nem is tűnik reálisnak a felvetése, de mindenképpen érdekes ötlettel állt elő.