iOS 7 Revamp

Az Apple minden előzetes bemutatás nélkül birtokolja a világ vezető dizájner informatikai cégek első három helyének egyikét, már ha nem az elsőt.

Tulajdonképpen az iPhone életében az iOS 4-nél volt egy fordulópont a mobil operációs rendszerek világában. Elindultak a felhő alapú szolgáltatások csírái és már feltünedezett haloványan a jövő szele is persze, akkor még tényleg csak nagyon haloványan. Azóta elhunyt Steve Jobs, kijött az iOS 5 és 6 is, ugyanakkor ezek sem hoztak számottevő revolúciót a piacra. Közben az Apple kiadott két generációnyi készüléket, és kisebb hardveres fejlesztéseken kívül nem hozták azt a jól ismert “nagy dobást”, ami a mindenkori “piac-megváltoztató” húzó erejét adta. Sőt, el is terjedt az emberek elméjében, hogy talán laposodik a cég kreativitása és igazából már nem tudnak újat mutatni a világnak, legalábbis nem a közeljövőben.

Aki igazán ismeri az Apple cég politikáját, az tudja, hogy időről-időre fellelhető azaz úgynevezett “vihar előtti csend”, melyet Scott Forstall elbocsátása is alaposan alátámasztott. A -korábban- iOS-ért felelős vezetőt elküldeni, sokat sejtető mozdulat volt.

Az iOS dizájnja pedig átkerült a cég vezető dizájnere Jony Ive oltalmazó szárnyai alá, aki többek között a cég abszolút dizájn mogulja. Ive munkásságáról már korábban is lehetett tudni, hogy szereti a minimalizmust és egyszerűséget, a már-már steril prakticizmust, ezt pedig a termékek külsején jól láthatjuk, nincs semmi sallang csak a lényeg.

Témánk magjához érve az iOS 7 meghozta a hozzáfűzött reményeket legalábbis, amit eddig láthattunk belőle az mindenképpen ígéretes jövőt mutat be. Az ikonok letisztultak, a fölösleges effektek eltűntek, a szoftver erő forrásai ránézésre úgy 50%-ot megkönnyebbültek az eddigi sorja eltávolítása után.

A rendszer továbbá átesett egy alapos “átszínezésen”, ami több mint elvárt volt már a dizájnerektől. Az utóbbi években ugyanis ilyen téren nem volt változtatás. A tónusok vibrálóak, üdék és tiszták, de mégsem vonják el figyelmünket a lényegről.

Szoftveresen rengeteg megújulásra számíthatunk, funkcionalitásban pedig rengeteg extrával fogunk találkozni. Tulajdonképpen hadd éljek az idézettel “olyan mintha egy új telefont kapnánk, amit már tudunk használni” (Craig Federighi). Pontosan itt a lényeg, kapunk egy új telefont ingyen, új külsővel és megújult belső funkciókkal és ezért nem kell pénzt sem kiadnunk. Az biztos hogy szokni kell majd, de az is biztos, hogy ugyanolyan szerethető lesz mint az elődje.


Egy a lényeg: ebből is kitűnik, hogy az Apple nem csak kizárólag “bizniszként” működik, mert ezekből az apróságokból érezhetem én is, hogy fontos a cégnek az én kényelmem is, jobbá akarják tenni számomra az Apple élményt. Köszönöm.