Kávéházi egyperces V.

Itt a jó idő, a vendéglátóhelyek elé kikerülnek a székek-asztalok. Heltai Jenő már a századelőn ekképpen dudorászik „Kávéházi kert” című versében:

Amikor a hótul
Megtisztul az aszfalt,
Kávéházak elé
Kirakják az asztalt.

Mikor üde illat
Tölti be a léget,
Kávéházak elé
Kirakják a széket.

Mikor a melegtül
Állat, ember bágyad,
Kávéházak elé
Kirakják a fákat.

A déli országok kávéházi élete javarészt az utcán zajlik. Amikor az időjárás megengedi, az emberek Pesten is szívesen üldögélnek a szabad ég alatt (ma is, s olyan utak mentén is, ahol az autóbűz miatt épeszű vendég elvileg egy percet se tölthetne szívesen). A „kávéházi kert” hagyományának a 18. század végétől vannak nyomai. Népszerű tartózkodási hely volt a hídfő promenádja a Kemnitzer-ház előtt és Budán a Várszínház kávéháza előtti sétatér, ahol zene szólt és kávézni, fagylaltozni is lehetett, azonban ezek építészetileg – és jogilag – nem tartoztak a kávéházhoz. A 19. század 30-as éveiben viszont már többször találkozunk a sajtóban olyan híradásokkal, amelyek üdvözlendő újdonságként mutatják be az éttermek, kávéházak „saját” kertjeit, s ezekről részletes ismertetést is adnak. 1834. májusában a Honművész tollnoka meglepő botanikai szakszerűséggel tudósít:

„[megnyílt] a fehér hajónak udvari kertecskéje, mellyet a’ földbe ültetett fákon kivül fakádakban szépen zöldelő vadgesztenye, akácz és átorna-jávor (acer negundo) fák keritnek körül – valamint is a’ … Flóra kertje (váczi utszában a’ hét választók fogadója udvarában), mellyről mult évi levelinkben is dicsérettel emlékeztünk. Hauer úr az idén uj diszitvényekkel, számos virágokkal ékesíté ezen kertecskét, sőt a belső tért nagyobbította, a’ kávéház melléki ebédlőt szélesitette s csinos festéssel üvegfallal diszesitette, mi kivált este az illő világositás mellett kellemes alakot nyujt az egésznek…”

A belső udvarokban lévő kertek után a Wurm kávésa ugyanezen év nyarán forradalmi újítást vezet be: kitelepszik a bútorzattal a Dorottya utcára!

„Valamint Pest városa a’ naponként szaporodó bolti ékesedések, koczka-kövezetek, felirások, bolti festvények által mindig csinosabb alakot nyer: ugy a’ diszes kávéházak is emelik kényelmi intézeteinek érdekét. E’ nyáron Strauss ur a’ Wurm udvar szép kávéházának bérlője igen meglepé vendégeit, midőn kávéháza elejébe csinos pamlagokat, nyugvó és párnaszékeket, elejekbe pedig nagy edényekbe ültetett Oleander csemetéket ’s törpe fákat rakatott, mi az egésznek igen tetszetős, kellemes külsőt szerze. – Követé e’ szép példát a’ magyar királynál lévő kávéház bérlője is Bartl ur, hasonló csinositással ékesitvén intézete külsejét.”

S nehogy azt higgyük, hogy a 20. század még fel tudott találni valamit: ugyanezen lap Hotelek, mulatóhelyek Budapesten [!] című írása 1835-ben már vendégváró tetőkertekről is tudósít:

„… Pest városa belseje se szükölködik csinos vendéglő ’s mulató helyek nélkül. Méltán emlitjük itt a’ Wurm-ház s a magyar király fogadója kávéházait, melyeknek eleje élő s virágzó fákkal és csemetékkel (edényekben) ékesittetett. A hétválasztó hotel bérlője udvara belsején a’ nyilt vendéglő hely (Flora) fölébe üveg ablakos verandát készittetett; a vadász-kürt hotel bérlője Arkádiája tetejét virágokkal s edényekben zöldelő fácskákkal rakta meg, mellyek között vendéglő asztalok állanak (melly helyet a’ geniális ötletü bérlő Semiramis kertjének keresztelt); a játékszín épületében lévő vendéglő hasonlót cselekedett a’ termekbe vezető nagy csarnokkal. Az előtt Gabler, most Schedius házának (a’ váczi utszában) bérlője (Emerling ur) ezen nagy házat fogadóvá változtatta, ’s olly pompás butorokkal készité-fel, millyeket csak a’ külföld legékesebb fogadójaiban találhatni. A külső homlokfalat e’ felirások »Vendégfogadó a Nádorhoz« – és – »Hôtel Palatin« ’s a’ két felirás közötti czimerkép, mely fens. nádorunkat életnagyságban igen csinosan festve tünteti előnkbe, ékesitik. Belől az udvarban üveg ablakos vendéglő csarnokot, fölötte pedig nyilt vendéglő erkélyt pompás butorozással, virágokkal és zöldelő fákkal diszesitve készittetett….

A régi utcaképeken már a 19. századtól megfigyelhető az is, hogy a kávéházi teraszt növényekkel gazdagon befuttatott vagy teleaggatott fa-, később díszes kovácsoltvas korlát keríti, az újtéri kioszk 1869-es, Toldy István tollából származó leírásában pedig arra találunk példát, hogy „az egész telepvényt virágedények határolják el a külvilágtól”.

Az asztalok és székek gyakran vasból készültek; a 20. század első évtizedében terjednek el az összecsukható bútorok, melyek kényelmetlenek és balesetveszélyesek, ám a téli tárolás szempontjából célszerűek. A Centrál kávéház teraszáról az 1910-es években készült fényképen látható, hogy az utcai falon fogas várta a kalapokat, felöltőket (másutt állófogast is használtak). A teraszokat világították is, de a falra vagy a korlátra erősített lámpákat nyilván csak olyan kávéházak alkalmazták, amelyek éjjel-nappal nyitva tartottak.

A bútorokat és a kint üldögélő vendégeket a ma használatosakhoz hasonló, színes ponyvatetők védték a túl erős naptól és az esőtől: a korabeli városrajzokon (már az 1830-as, 40-es évektől kezdve) gyakran erről lehet fölismerni, hogy a fogadó- vagy szállodaépület melyik szárnyának földszintjén volt a kávéház.

Ponyva övezte és árnyékolta a magukban álló kioszkokat is: Privorszky Ferenc színháztéri nyári helyiségéről ezt olvassuk Toldy Istvánnál: „karcsú vasrudaival merészen tör az ég felé, sallangos vászonfalai vendégszeretőleg adnak helyet a szellőnek…”

És ki ne ismerné ezt a híres képet a Japán teraszáról? Nagykabát, kalap, de mégis jobb kint, mint odabent…


Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész Hype-sorozata. Írásaival kicsit visszarepülhetünk az időben, és leülhetünk egy-egy művészi asztaltársasághoz valamelyik pesti vagy budai kávéházban. Grafikák: Bárdos László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük