Klenyánszki Csilla I House/Hold

Klenyánszki Csilla I House/Hold

Feleség, anya, dolgozó nő. Sokszor Siva istennő négy karja sem elegendő ahhoz, hogy mindent el tudjon végezni, de aztán valahogy mégis megcsinálja. Egyensúlyt teremt. Szimultán simogat, ebédet főz, takarít, levelet ír, miközben próbál nagyon türelmes is lenni. Nem mindig sikerül. Mert vannak olyan napok… Ez a nők helyzete.

A Hollandiában élő magyar fotós, Klenyánszki Csilla munkái az installációk és a performansz leegyszerűsített keverékei. Projektjeiben a különböző élő és élettelen elemek egymásra hagyatkozva, egymáshoz kapcsolódva, egymás relációjában hoznak létre valami teljesen újat, és mindig fontos üzenettel bírnak.

Legutóbbi sorozata, a House/Hold, a „Nők helyzete a nyugati társadalmakban” című kutatásának résztét képezi, amelyben kifejti azt a tényt, miszerint az 1960-as évektől egyre inkább szűkültek a nemek közötti különbségek: a nők egyre nagyobb számban mentek el dolgozni teljes munkaidős állásokba, egyre több nőnek lett diplomája, és hát nem nagyon választhattak a karrier és a gyerekvállalás között. Lett ez is, az is. Csilla szerint ez utóbbi kapcsán nem sok változás történt az elmúlt pár évben sem. Ráadásul a házimunka is sok esetben leginkább a nőkre hárul, így nekik a pihenésre, a rekreációra még kevesebb idő jut.

Erre reflektál ironikusan a House/Hold is: 30 perc jóga, házimunkával párosítva. Hiszen abból kell főznünk, ami van! Hányszor fordult már elő, hogy egy-egy mosogatásnál, felmosásnál, rendrakás közben totális alfa-állapotban jutnak eszünkbe a legjobb gondolatok. A repetitív mozdulatok által valahogy rendeződnek, a helyére kerülnek a fejünkben a dolgok, és megnyugszunk. Fizikailag és mentálisan is helyre tesz. Ilyen a házimunka meditáció. Sok férfi nem is tudja, mit hagy ki!

Ismerjétek meg Csilla Mothers in arts programját, és egyúttal nézzétek meg a többi szuper munkáját is a weboldalán és az Instagramon!