Moholy Formatervezési Ösztöndíj X HYPE I Vándor Krisztina

2018-ban hét fiatal tervező vehetett részt a féléves Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjprogramban, amely során megvalósíthatták önállóan kialakított, illetve gyártói együttműködéssel kidolgozott szakmai terveiket. Tudjatok meg róluk még többet itt, a HYPEANDHYPEREN. Vándor Krisztina – Szövött gyapjú lakástextil-kollekció.

 

Szakmai út

„2016-ban végeztem a MOME Divat és textiltervezés mesterszakán. Textiltervező művészként elsősorban szövött textilek tervezésére specializálódtam. Főként lakástextilek készítésével foglalkozom, valamint egyedi megrendelésre vállalom különleges szövött-anyagok, öltözködési textilek és prototípusok kivitelezését is jól felszerelt stúdiómban.”

Az ösztöndíj

„A 2018-as Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjra azért jelentkeztem, hogy a kézzel szövött prototípus textilekre alapozva, majd azokat szövőgépre tovább fejlesztve elkészülhessen az első szériagyártásba adható pléd kollekcióm. Az elmúlt fél év során pótolhatatlan tapasztalatot szereztem a gyártóval való együttműködés menedzselésében, valamint az ösztöndíj hozzásegített ahhoz, hogy megtaláljam a saját tervezői hangomat, illetve az utat, amin az elkövetkező években járni szeretnék.

Az ösztöndíjprogram lezárultával tovább dolgozom a projekten, hogy a gyapjú plédek kereskedelmi forgalomba is kerülhessenek. Nagy reményekkel néztem az április 3-7-ig tartandó Construma kiállítás elé, ahol a Magyar Design standján is bemutathattam a kollekciót. Igazán tanulságos volt, és ami nagy öröm, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Főként a színeket és struktúrák egyediségét emelték ki a látogatók. Időközben pedig elnyertem a Designizmus „Pro Bono” pályázatát is, így a 2018-as ösztöndíjas program során készült plédek hamarosan már professzionális arculattal mutatkozhatnak be.

Összességében nagy előrelépést jelentett a szakmai karrieremben az elmúlt fél év, és bár voltak kihívások, a legnagyobbak még csak most következnek!”

A pályamunka

Szövött gyapjú lakástextil-kollekció

„A gyapjú plédek, melyek becsalogatják a természetet a nappalidba. Üdítő színeikkel megidézik a vidám napsütést, a víz morajlását, ahogy a haragos Balaton fodrozódik. Alkalmasak takarózásra egy kanapén pihenve, vagy teraszon akár télen is, hiszen az anyag vastagsága és tartóssága miatt különösen alkalmasak kültéri használatra. Gondos kezek által készültek Európában, kiváló minőségű helyi gyapjúból. Átölelnek, mint egy védőháló és segítenek megnyugodni egy pörgős nap után. Bolyhos felületének köszönhető egyedi karakterisztikája: rendkívül jól átmelegítenek, ugyanakkor szellőznek is. Ha szereted magad minőségi használati tárgyakkal körbevenni, akkor ezek a szinte örök életű plédek Neked készültek.”


A 2018-as ösztöndíjasok pályamunkáit bemutató Moholy EXTRA kiállítás április 26-i záró eseményén kihirdették az idei ösztöndíjasokat; a 2019. évi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat elnyert alkotók tehát: Fogarasi Demeter (Biokompozit bútorok), Lévai Zsófia (R_O_M_P projekt), Mayer Kitti (A design intézményrendszerének kialakulása és működése a hetvenes évek közepétől a rendszerváltást követő évekig (1975-1991), Oravecz Júlia (Living. Design és társadalmi innováció az élhető és megfizethető mikrolakásokért), Szalai Veronika (KUBUS 2.0 játék valós és virtuális mintázatokkal), Temesi Apol (RAW FICTION – a textilipari maradék új dimenziója), Veres-Veszprémi Lili (Nesting), Zalavári Fruzsina (Vonal materiál – Divatékszer porcelánul). Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük