MOJO I Várják az újabb Art Space tagot

MOJO I Várják az újabb Art Space tagot

A MOJO Art Space keretein belül 8 kiváló hazai művész tehette le kézjegyét a márka prémium audio eszközein, hogy új szintre emeljék a zenehallgatás élményét, és a hazai művészeti szcénával való együttműködésüket. A kollekció Bálint Bianka, Birinyi Tamás, Borsi Flóra, Kiss Miklós, Oláh Anna, Pápay Fanny, Szalay Zoltán és Varga Zsolt közreműködésével készült el. A MOJO pedig időközben már keresi a következő Art Space tagot…

A MOJO – designközpontú magyar márkaként – évek óta elkötelezett a feltörekvő hazai alkotók támogatása mellett. Ebben az évben a márka életre hívta a MOJO Art Space nevű kezdeményezést, melynek köszönhetően ezentúl a fiatal művészek munkái egy-egy használati tárgyra kerülve az emberek mindennapjaiban is megjelenhetnek.

„A MOJO termékek gyártása többnyire Magyarországon zajlik, ennek köszönhetően kis darabszám esetén is piacra tudunk dobni limitált kiadású szériákat – pontosan ez történt a MOJO Art Space esetében is. A kezdeményezésnek köszönhetően, a tehetséges alkotók megmutathatják, milyen kivételes dolgok jöhetnek létre termékdesign és művészet találkozásából, sőt saját kollekciójuk kiadásával közelebb hozhatják a kortárs művészeti kultúrát a hazai közönséghez” – hangsúlyozta Mátrai Miklós, a MOJO alapítója.

Nyolc alkotó

Az Art Space keretein belül nyolc különböző karakterű alkotó tehette le kézjegyét a MOJO hang- és designeszközeire. A kollekció tervezésében olyan nemzetközileg is elismert alkotók vettek részt, mint Bálint Bianka, Birinyi Tamás, Borsi Flóra, Kiss Miklós, Oláh Anna, Pápay Fanny, Szalay Zoltán és Varga Zsolt. A limitált kiadású termékeket egy rendhagyó eseményen mutatták be május végén a Footshopban, ahol az alkotókkal személyesen is találkozhatott a kíváncsi közönség.

A MOJO Art Space művészei csak a HYPEANDHYPER-nek meséltek az általuk tervezett design megalkotásáról:

Bálint Bianca aka Bianicon I „Több variáció is eszembe jutott az együttműködés során, mindenképpen olyan dolgot szerettem volna alkotni, amire ha ránéznek az emberek, tudjak, hogy ki csinálta. Velem leginkább a portrékat és a növényeket kapcsoljak össze. Mivel egy használati tárgyra kellett tervezni, azt is figyelembe kellett vennem, hogy mit szeretünk jobban viselni magunkon. Portré esetében nagyon leszűkült volna a célközönség, ezért ezt elvetettem. A növény egy olyan dolog, ami szélesebb rétegnek tetszik, tud vele azonosulni, nem hivalkodó. Bár imádom a növényeket, sajnos nem olyan vagyok, akinél szeretnek életben maradni – túlöntözöm, nem öntözöm egyáltalán, stb. Ha bőrre viszem őket, akkor ott meg tudnak „élni“. Deal.”

Birinyi Tamás I „A tervezési időszakban elég mély benyomást tettek rám bizonyos zenék és egyértelmű volt, hogy azok mentén kell elindulnom. Az így kialakult belső érzelmeket, hangulatot igyekeztem leképezni és megmutatni a zenék rám gyakorolt hatását. Ahogy az utóbbi időben több alkalommal is, most is különböző animációs technikákkal és azok algoritmusok által vezérelt paramétereivel kísérleteztem. Nagyon sok izgalmas kép született, ezekből kerültek ki a végső minták.”

Borsi Flóra I „Szerettem volna kedvezni azoknak, akik kedvelik a munkáimat, hiszen a terméken megjelenített képeim a követőim kedvencei. A MOJO márka a színekkel telített, minimalista formáival a fiatalokhoz jut el a leginkább, így kézenfekvő döntés volt kiválasztani a lelkileg kevésbé robosztusabb munkáimat.”

Kiss Miklós I „Először a szövegeket próbáltam a tárgyakhoz társítani, majd azután kezdtem a stíluson gondolkodni. Befolyásoló tényező volt a márka, és a márkát vásárló korosztály. Valami olyan kollaborációt szerettem volna, ami színes, jópofa, ismerősnek tűnik, mégis egyedi, és ezek által eladhatóvá is válik, mert hát végső soron ez a lényeg.”

Olah Anna / Anna Amélie I „Épp a kedvenc Mozart zenémet hallgattam egy MOJO hangfalból, amikor kifolyt a kezemből ez a minta. Az üzenetem állandó és szinte minden rajzomon megjelenik: a szerelem és a mögötte álló egyén kapcsolata. Ismered önmagad? Szereted magad? A rajzolás terápia, önismeret. Rajzolj te is! Csak húzd a vonalakat. A magad kedve szerint!”

Pápay Fanny I „Nagyon szeretem a zenei ihletettségű munkákat. Mivel a zene egy teljesen elvont műfaj, ezért a hozzákészülő grafika-illusztráció is lehet teljesen asszociatív és szabad. A MOJO fülhallgatókra kerülő grafikáimhoz is egy-egy zeneszám adta az inspirációt, illetve a zenehallgatás élményét próbáltam leképezni a saját vizuális világomban.”

Szalay Zoltán aka INSgraphizm I „Szokásomhoz híven módszeresen álltam neki a feladatnak. Előkészítettem a Photoshop mockupokat, hogy kontextusában tudjam kitalálni, és tesztelni az ötleteimet. Kipróbáltam pár meglévő grafikámat, hogy lássam, melyik felületen mi működik, mi néz ki jól. Utána papíron kezdtem dolgozni az új ötleteken, majd elkezdtem írni egy programot Processingben, amivel a grafikáimat generálom manapság. Olyan egyedi grafikát szerettem volna készíteni, ami kiegészíti a termék szín és formavilágát, ezért a Colors füles és Plus hangfal által inspirálva kerek formákkal, gömbökkel kezdtem kísérletezni. A gömböket különféle hipnotikus ritmusú textúrával kombináltam, amik visszautalnak az elektronikus zene felépítésére és hatására. Így alakult ki egy érdekes grafikus buborék, ami az egy pontból születő különböző hangokat vizualizálja.”

Varga Zsolt aka Sekond I „A legelejétől tudtam, hogy mit szeretnék: megmutatni a szerkezetek belsejét. Ilyen esetekben, amikor nagyon megfog a téma, nincs szükségem részletes tervekre, hanem csak hagyom, hogy elragadjon a sok fogaskerék és kábel, aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy hopp, kész is van a rajz. Tetszett ez az elképzelt világ, amiről minden kütyü-imádó kisgyerek álmodik.”

Tervezz te is egyedi designt!

A MOJO időközben egy olyan platformot is életre hívott, amin keresztül bárki létrehozhatja egyedileg tervezett MOJO termékét. A pályázat részeként feltöltött munkák közül az Art Space művészei kiválaszthatnak egy alkotót, akinek a szériája felkerül a márka webshopjába is. A pályázat benyújtási határideje: 2019. június 30. Legyél Te az Art Space kollektíva 9. tagja! További részletek ITT.

A limitált kiadású MOJO Art Space kollekció darabjai a márka webshop felületén kaphatók.