MOME-siker Stockholmban

MOME-siker Stockholmban

Európa egyik legnagyobb bútor design kiállításán szerepeltek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező hallgatói.

A február 5. és 9. között megrendezett Stockholm Furniture and Light Fair keretében több évfolyam hallgatóinak nyílt lehetősége, hogy a MOME Formatervező Tanszék saját standján állítsa ki bútortervezési munkáit. A stand 80 m2-en mutatta be összesen öt kurzus legjobbjait a vásár fiatal tehetségeknek és oktatási intézményeknek fenntartott nemzetközi, Greenhouse részén. Így kerülhetett bemutatásra összesen 28 egyedi bútordarab, köztük személyre szabott asztalok, pihenőbútorok, könnyen hordozható, szétszedhető ülőkék, újraértelmezett székek és
lámpa formatervek.

A stand installációt az IO tervezőstúdió csapata álmodta és valósította meg. A stúdió és a tanszék közötti együttműködés, jól példázza a formatervező oktatók és hallgatók kollegiális viszonyát, hiszen az IO egyik társalapítója Hevesi Annabella, aki jelenleg is MA tanulmányait végzi az egyetemen.

A hét során a kiállítók és oktatók lehetőséget kaptak arra is, hogy egy prezentáció keretében bemutathassák a tervezési projekteket. Az egyetemi hallgatók hazai és nemzetközi láthatóságának növelését a Design Intézet tanszékei első számú célkitűzésüknek tartják, ezért egyre több lehetőséget és felületet biztosítanak a diákok bemutatkozására.

Bútortervezés oktatás a MOME Formatervező Tanszékén

A bútortervezés program során létrejött munkákat a kísérletezéssel elért új szerkezeti megoldások, izgalmas formaalakítás, és meglepő anyagtársítások jellemzik. A tervezési feladatok fókuszában a műhely-centrikus tervezés, és a hagyományos technikák újraértelmezése áll. A leendő bútortervezők folyamatos modellezések révén minden projekt végén eljutnak a prototípus és műszaki tervek elkészítéséig. A meghatározott témakörökben, minden hallgató saját magának találja meg azt a problémakört, amellyel foglalkozni szeretne, az élet minél változatosabb területeiről. Ezt jól felépített designszemléletű kutatás és szisztematikus kísérletezési és tervezési folyamat követi.

Stockholm Furniture & Light Fair és Stockholm Design Week

A Stockholm Furniture & Light Fair bútorvásár a jövőbe mutató design és világítás megoldások gyűjtőhelye. Nem csak a legnagyobb márkák új termékei, de új innovatív anyagok, a legújabb eljárások, ismeretek és trendek is felsorakoznak a standokon az információcsere és az inspiráció jegyében. Az öt napos rendezvény három nagyobb részből áll, melyek közül a Greenhouse szekcióban mutatkoznak be a legfrissebb fiatal tervezők és design iskolák. Olyan világhírű designereknek és stúdióknak indult itt a karrierje mint Oki Sato a Nendo tervezője, vagy a Morten & Jonas páros. A vásárral egy időben kerül megszervezésre minden évben, a Stockholm Design Week, ahol több mint 200 izgalmasabbnál izgalmasabb design eseményen vehetnek részt az érdeklődők a város különböző pontjain .

Együttműködés a Plydesign bútormárkával

A MOME Formatervező Tanszéke és a Plydesign kft. több éves együttműködésben dolgozik együtt. Az elmúlt években az innovatív bútormárka gyártási és tervezési tudással, a kísérletezéshez elengedhetetlen alapanyagokkal, megjelenési lehetőséggel és gyakornoki helyekkel támogatta az egyetem hallgatóit. Az idei évben a MOME és a Plydesign is önálló standdal jelent meg Stockholmban, amelyhez a cég logisztikai segítséggel járult hozzá, vállalva, hogy az egyetem standelemeit és a diákok bútorait kijuttatja a helyszínre, illetve a kiállított munkák egy részéhez alapanyagot is biztosított.

A kiállításon résztvevő hallgatók: Balassa Dorottya, Dobor Réka, Harkai Alexa, Hevesi Annabella, Hőnich Csongor, Kádár Viktor, Kispál Márton, Kókai András, Lukács Andrea, Mezei Réka Sára, Miletics Attila, Németh Dóra, Németh Soma, Pinezits Petra, Seres László, Szabó Borbála Eszter, Takács Alexandra, Timári Blanka, Treffler Máté, Varga-Katona Brigitta, Zsadányi Janka

A kiállításon résztvevő oktatók: Pais Panni, Juhász István, Kerékgyártó András, Püspök Balázs
Témavezetők: Koós Pál, Juhász István, Kerékgyártó András, Püspök Balázs, Lakos Dániel
Projektmenedzser: Etentuk Orsolya

Forrás: sajtóanyag