Művészpáros I Asbóth Szaffi és Bodnár Flóra

Együtt dolgoznak, együtt ebédelnek, együtt ülnek ki jégkrémet enni, együtt várják a showroomba a kedves ismerősöket – mindent együtt, minden közös. Már az elejétől fogva, eredendően volt közöttük egy „ki tudja honnan jövő bizalom”. Egyszerűen illenek egymáshoz. Leopárdos monszun, aranykeretes kókuszpálma, kedves Hold-arcok. Megismételhetetlenek. SUSU.

 

//TALÁLKOZÁS//

Flóra, Szaffi: Sok közös barátunk van, és egy idő után nem tudtak nem összeérni a szálak. Sokáig csak hallottunk egymásról, hogy mennyire összeillene a stílusunk, és hogy milyen jó lenne, ha együtt csinálnánk valamit. Számunkra fontos emberek bíztattak erre úgy, hogy nekünk igazából túl sok közünk még nem volt egymáshoz. Aztán 2016-ban, amikor Szaffi még Berlinben élt, de már tervezett hazaköltözni, valahogy megfogalmazódott, hogy tényleg meg kéne próbálni együtt. Ez azonban nem egy megalapozott döntésre, barátságra vagy ötletre épült, inkább valami vonzásra, lehetőségre, ki tudja honnan jövő bizalomra kettőnk között. Most visszakerestük az üzeneteink között, hogy is történt, és a kérdés így szólt: „Szia Flóra! Úgy néz ki, hogy februárban hazajövök Pestre és arra gondoltam, hogy nincs kedved valamit együtt csinálni?” Nagyon érdekes ezt a 2016-os üzenetet újra elolvasni, és látni, mi alakult ki ebből azóta.

//ALKOTÁS: EGYÜTT VAGY KÜLÖN//

Flóra, Szaffi: Minden közös. Érdekes, mert ez valahogy magától értetődően alakult ki: egy percig sem volt kérdés, hogy együtt csináljuk-e munkafolyamatokat, vagy sem. Naná, hogy együtt! Elővesszük az agyagot és elkészítjük a formákat, aztán idő kell, amíg minden kiszárad, tisztázzuk a darabokat, jön az égetés, a festés, a mázazás, és újra az égetés. A műhelyünk és az asztalunk is közös. Sőt, a showroom elrendezésénél már a legelején egyértelmű volt, hogy a bemutató rész a műhellyel egy térben lesz. Fel sem merült bennünk, hogy el kellene rejtenünk egy másik helyiségbe magát a munkát. Így mindenkinek jobb, egyszerűbb és érdekesebb. Sokkal könnyebben kialakulhat egy beszélgetés azzal a valakivel, aki éppen betér hozzánk.

Szerencsére elég hamar eljutottunk odáig, hogy ez lett a fő munkánk. Leépítettünk minden mást, amit a kerámia mellett csináltunk. Korábban volt jó pár hónap, amikor párhuzamosan mentek a dolgaink, de egy idő után rá kellett ébrednünk, minden mással töltött idő pazarlás. Nagyon jó érzés most csak erre koncentrálni. Reggel találkozunk a SUSU-ban, és hozzákezdünk az aznapi feladatokhoz. Borzasztóan szeretünk bent lenni, nehéz este bezárni, rengeteg időt töltünk együtt. Gyakran hétvégén is benézünk, mivel mindketten közel lakunk – jó leugrani csak befejezni valamit, ellenőrizni a kemencét, rendezgetni.

//INSPIRÁCIÓ//

Flóra, Szaffi: Nagyon szeretünk utazni és emellett mindkettőnket nagyon lázba hoznak bizonyos színkombinációk, amiket tudatosan keresünk, gyűjtünk. Utazásaink során találjuk meg a legszebb színeket és formákat, ezért általában azok a tájak határozzák meg a formavilágunkat és színvilágunkat, ahol jártunk már. Ezek persze sokszor nem konkrét formák, inkább hangulatok, amiket megtapasztaltunk. Mindketten éltünk például Indonéziában, így ez például folyamatos téma – a monszun, a banán- és kókuszpálmák, a rizsföldek, forróság és az ottani élet.

//ELISMERÉS VAGY KRITIKA//

Flóra, Szaffi: Tényleg nagyon szerencsések vagyunk, vagy csak egyszerűen illünk egymáshoz. Az elején nem mindig ment jól az őszinteség, de valahogy mindig jókor éreztünk rá a másiknál, mikor ki kell húzni belőle, mi a baj. Aztán volt pár komolyabb beszélgetésünk, amik pedig meggyőztek minket arról, hogy meg tudjuk beszélni, fel tudjuk oldani, ha valamelyikünknek rossz érzése van. Mivel azonban sok tekintetben hasonlóak vagyunk, nincsenek nagy nézeteltéréseink. Színekben, formákban sok tanácsot kérünk egymástól, jó, hogy számíthatunk egymás véleményére. Talán azzal tudnánk ezt az egészet a legegyszerűbben szemléltetni, hogy ha megkérdezel minket külön-külön, melyik az a kerámia, amit a legkevésbé vagy legjobban szeretünk a boltban, biztosan ugyanazt mondanánk mind a ketten. Együtt ebédelünk, együtt ülünk ki jégkrémet enni, kettőnkhöz jönnek be kedves ismerősök, már ismernek minket az utcában, egymás mellett állva vásározunk… És ezek nagyon jó dolgok.

 

//(KÖZÖS) ÁLOM//

Flóra, Szaffi: Nem munkában: a közös utazás. Voltunk együtt pár napot Izraelben, de sokkal több ilyenre lenne még szükség. Munkában pedig, talán eljuttatni a SUSU-kat külföldre, jól kitalálni hová, ott szuperül bemutatni őket, illetve még szebbé tenni a showroomot, sok új mintát és formát kitalálni, óriás vázákat, tálakat és lámpákat készíteni. A titkos közös álmunk pedig, hogy írjunk, illetve rajzoljunk egy gyerekkönyvet. Ilyesmiken gondolkozunk, de egyelőre nagyon elég az is, ami van.

//KEDVENC SZTORI//

Flóra, Szaffi: Az egyik kedvenc történet velünk kapcsolatban az, amikor először dugtuk össze a fejünket, hogy mit is csinálhatnánk közösen. Ez egy nyári délutánon történt, amikor egyikünk (Szaffi) Berlinben élt. Ültünk a szőnyegen törökülésben, és mindketten kipakoltuk azokat a dolgainkat, amiket érdemesnek tartottunk arra, hogy tovább foglalkozzunk velük. Mindenféle rajzok, tervek, színes fakockák és néhány Flóra által készített kerámia tárgy hevert előttünk. Szépen sorra vettünk mindent, és arra jutottunk, hogy talán a kerámia az a tevékenység, ami mindkettőnket érdekel és viszonylag kevés tőkebefektetéssel jár. Akkor aztán megbeszéltük, hogy a hétfők lehetnének azok a napok, amikor csak ezzel tudnánk foglalkozni mindketten. Később egyre sűrűbben és most pedig már minden nap… Nagyon jó érzéssel gondolunk vissza ezekre az időkre. Persze sok más apró történettel vannak megfűszerezve a mindennapjaink, de talán ez az egyik első és nagyon meghatározó közös történetünk.

//Asbóth Szaffi//

„A MOME-n végeztem nyomottanyag-tervező szakon. Mindig is közel állt hozzám a grafika, az illusztráció. Miután lediplomáztam, sok dolgot kipróbáltam, éltem külföldön is. Aztán úgy alakult az életünk Flórával, hogy közösen kezdtünk el gondolkodni valami új dolgon. A közös metszet a kerámia lett.”

Facebook
Instagram

 

//Bodnár Flóra//

„A BKF-en tanultam design- és művészetelmélet szakon, de mindig éreztem, hogy nekem a gyakorlatban van dolgom a művészettel. Az órákon nagyon hiányzott, hogy használhassam a kezeimet. Most már persze könnyű ilyeneket mondani, de igazából valahol tudtam, hogy egyszer meglesz az, amit igazán szeretnék csinálni. Most azt érzem, hogyha valamit tényleg nagyon akarsz, nagyon keresel, rengeteget gondolkozol rajta, ha nem hagyod, hogy más irányba elsodródj, akkor valahogy tényleg rákerülsz a helyes vágányra. Én most azt mondhatom, hogy nagyon boldog vagyok, minden jó. Szaffival való találkozásunk meg a sors keze, vagy egy óriási szerencse.”

Facebook
Instagram


Ebben a cikksorozatunkban minden hónapban szívünknek kedves, általunk nagyra becsült művészpárokat – házaspárokat, illetve alkotópárosokat – kérdezünk mindig ugyanarról a hat témáról. Fotók: Födémesi Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.