Művészpáros I Szép-Bíró Erika és Szép István

Művészpáros I Szép-Bíró Erika és Szép István

Klasszikus és modern, letisztult és barokkos, fantasy és sci-fi. Éppen annyira különböznek, mint amennyire hasonlítnak – és miközben lelkesen mutogatják egymásnak a saját kis világukba illő darabkákat, kicsit elültetik azokat a másikéba is. Együtt mindig kifőznek valami tutit. A cica és a róka.

//TALÁLKOZÁS//

Erika: Most augusztus végén volt hat éve, hogy először találkoztunk Pixelbisztrón, ami egy grafikusok által grafikusoknak szervezett kötetlen kocsmázás volt. Akkor én még épp kilépőben voltam az előző kapcsolatomból, így csak fél szemmel néztem meg magamnak Szépet. Bejött barnán, izmosan az ősz hajával és be nem állt a szája. Valahogy odakeveredett mellém, én pedig azt vettem észre, hogy 3 órája mellettem ül ez a fura, vicces fiú, a többiek pedig rajtunk mosolyognak, mert megszűnt körülöttünk a világ és mi csak beszéltünk és beszéltünk és beszéltünk. Be kell vallanom, kicsit úgy voltam vele, mint Hajós András és a zsiráf – Szép, szép de otthonra nem kéne, mert mennyit tud beszélni…
Ezután a találkozás után még mindkettőnknek volt valakije, de sokat beszélgettünk online, szakmai és magánéleti dolgokról is, Szép Skóciában lakott, én pedig Budapesten. Közben egyszer-kétszer találkozunk, mikor Szép itthon volt 1-1 hétre és tartottuk a kapcsolatot, ami szépen lassan átfordult egy sokkal bensőségesebb viszonyba. Majd következő év decemberében, amikor már mindketten egyedül voltunk, Szép hazalátogatott Skóciából és két hétre beköltözött hozzám. Elég erős kezdésünk volt. Ezután egyértelmű volt, hogy egymással szeretnénk lenni, így Szép hazaköltözött és azóta együtt élünk. Időközben összeházasodtunk, idén pedig megvettük az első közös otthonunkat.
Néha még a mai napig meglep, hogy mennyire hasonlóak vagyunk azzal együtt, hogy mennyire különbözőek, és hogy tud ez működni, de működik.

Szépi: 2012-ben találkoztunk a Pixelbisztró rendezvényen. Ez egy buli, csak grafikusoknak. Edzésről jöttem épp, kócosan, fáradtan, lezuhantam a székbe egy lány mellé. Gondoltam, még sose beszélgettünk, hát hajrá. És aztán úgy maradtunk vagy 3-4 óra hosszát. Kiderült, hogy ugyanannyira szeretjük a könyveket, a játékokat, a képregényeket és az alkotást. Barátok lettünk, akkor még nem volt köztünk szerelem, mivel még mindketten az előző kapcsolatunkban voltunk. Aztán másfél évvel később csak összehozott minket az élet, még úgy is, hogy én közben Skóciában voltam. Aztán haza is költöztem gyorsan Erika miatt.

//ALKOTÁS EGYÜTT VAGY KÜLÖN//

Erika: Külön projekteken is dolgozunk, de vannak közösek is. Szép a legnagyobb kritikusom és egyben segítőm is. Inspirál, ha elakadok és támogat, ha flow-ban vagyok. Ő az első ember, akinek tervezési fázisban is meg szoktam mutatni a munkáimat, általában végigkísérjük egymás alkotásait a kezdetektől a kiküldésig. A közös projekteket pedig felosztjuk egymás között aszerint, hogy az adott részfeladathoz kinek van affinitása, illetve kedve. Ilyen például a webshopunk is, amit most élesztünk újjá.
Az új lakásban külön szobában dolgozunk, ami nagyon hasznos, mert én csak zenére dolgozom, Szép pedig csak csendben. Nekem rengeteg eszközöm, ecsetem, festékem ceruzám és csetreszem van, Szépnek a laptopja.
A feladatokat mind a szakmaiakat, mind a magánéletieket általában hétfőnként egy kis családi “meeting” keretében átbeszéljük, így tudjuk, hogy a másik éppen min és mennyit dolgozik, kinek milyen operatív feladatra lesz ideje, és hogy kinek milyen a heti időbeosztása. Általában este 6-7-ig dolgozunk, hétvégén csak nagyon ritkán, de akkor főleg a saját dolgainkkal, projektjeinkkel foglalkozunk. A heti tervezés része a minimum heti egy “randi”, amikor előre megbeszélt helyre elmegyünk kettesben, legyen az akár múzeum, egy kirándulás vagy egy előadás.

Szépi: Főleg külön dolgozunk, hisz más-más ügyfeleink vannak, én tanítok is, Erika most egy ruhakollekció mintatervezésében vesz részt. Szóval kell az önállóság mindkettőnknek. Viszont volt már több közös kiállításunk is, a webshopunkat közösen építjük és próbáljuk sikerre vinni. Nagyon hatékonyan és őszintén meg tudunk beszélni dolgokat és elosztani a feladatokat. Én igazi “csináló” vagyok, pragmatikusan nekimegyek mindennek. Ez viszi előre a dolgokat, Erikának ez kicsit néha gyors, de mikor kibillentem az egyensúlyából, mindig nagyon hamar magára talál, és élvezi a pezsgést.

//INSPIRÁCIÓ//

Erika: Nagyon sok helyről inspirálódunk együtt és külön-külön is. Imádjuk az animációs filmeket, mind a ketten szeretünk számítógépes játékokkal játszani, nagyon sokat olvasunk és sokat kirándulunk. Ráadásul mind a ketten sokat beszélünk, így ha valamelyikünknek eszébe jut valami, a másik ahhoz hozzáad és valahogy így dagad fel egy kis ötletmorzsa koncepcióvá. Itt is sokat számít az, hogy sok a közös pont, de nagyon sok a különbség is. Én például imádom a fantasy-kat, Szép inkább sci-fi rajongó. Én szeretem a régi korok klasszikus művészetét, Szép pedig szereti az okos kortárs művészetet és még sorolhatnám. És miközben lelkesen mutogatjuk egymásnak a saját kis világunkba illő darabkákat, amiket találunk, kicsit elültetjük azokat a másik világába is.

Szépi: Erika munkáinak, mint ahogy neki is, két oldala van. Az aranyos, játékos belő világ, cuki jószágokkal és illusztrációkkal, és a dark fantasy boszorkányos alkotások. Én mind a kettőt nagyon szeretem és inspirál. Látom, mennyit fejlődött ez alatt a néhány év alatt, mióta együtt vagyunk, és hiszek benne, hogy még rengeteg dolgot fel fog fedezni magában. Ő mindig azt mondja, milyen különbözőek vagyunk, én meg azt, milyen hasonlók. És tudom, hogy hozzám hasonlóan ő is sok embernek segít és inspirál, hatással van másokra. Egyszer még rá fogom venni talán a tanításra is. Majd meglátjuk!

//ELISMERÉS VAGY KRITIKA//

Erika: Ez egy nagyon jó kérdés. Annak idején sosem szerettem volna szakmabéli társat, mert tartottam a területféltéstől és a kritikáktól, adok és kapok oldalon is. Ehhez képest meglepően jól megy ez nekünk, bár néha a “Hát kicsi, ez nem jó” nyilván nem esik jól senkinek, de nagyon figyelünk arra, hogy ha kritikát fogalmazunk meg, az egzakt legyen és segítség, ne pedig csak bírálat. Tehát a kritika mellé rögtön próbálunk ajánlatot vagy szerintünk jó megoldást is mondani. Viszont nagyon tudunk egymás munkájáért lelkesedni.

Szépi: Mindig egymásnak mutatjuk meg az új és készülő munkáinkat elsőnek. Nagyon jól működik a visszajelzés. Én nagyon önfejű vagyok, de azért hallgatok Erikára – még ha néha nem is ismerem be. Mindketten tiszteljük egymás szakmaiságát, de ami szerintem még fontosabb: egymás sikerének őszintén örülünk! Azt szeretném, hogy szeresse, amit csinál, legyen sikeres, valósítsa meg az ötleteit. És ő ugyanezt szeretné nekem is. Mindig megdicsérjük egymást, idővel megtanultuk kimutatni, kifejezni egymás felé az elismerésünket. ÉS ami még nagyon-nagyon fontos: teret adunk egymásnak! Ha én kurzusokat veszek fel, Erika csendben van, ha ő fest, én nem zavarom, csak akkor megyek oda hozzá, ha hív, hogy nézzem meg.

//ÁLMOK//

Erika: Sok közös álmunk van, ebből most az egyiket, a lakást meg is valósítottuk. Tavaly elkezdtünk egy webshopot a saját grafikáinkkal, de lakáskeresés és költözés miatt kicsit bealtattuk és most tervezzük újraindítani.
Jövőre szeretnénk egy az életünkből vett képekkel illusztrált vega receptkönyvet kiadni, mert imádunk főzni és a barátainkat vendégül látni. Az ötlet onnan jött, hogy mindig kérdezgetnek minket, hogy miket eszünk vagy ha valaki nálunk vacsorázik, akkor rögtön követeli a receptet, így gondoltuk sokkal egyszerűbb, ha összegyűjtve a köz javára bocsájtjuk azokat.
Az én saját kis álmom/projektem egy nemsokára debütáló kollekció lesz, amit Kovács Dórival és Csekő Lillával közösen csinálunk. Én terveztem a mintát, amit a Bloomtex-nél lenyomtattunk és a lányok pedig az általuk megtervezett formákban levarrják azt.

Szépi: Az előző gondolatot folytatva: szeretnénk családot, gyerekeket, cicát, mindezt úgy, hogy a kreativitásunkat, a terünket megőrizzük, sőt növeljük. Nem vagyok nagyon spirituális, de mindig azt szoktam mondani, hogy én annyira vagyok férfi, amennyire a feleségem nő. Két ellentétes energia egymásnak feszül és együtt hoz létre dolgokat. És igen, idén sikerült több éves tervünk, a közös budai lakás, ahogy Erika is említette, jövőre egy közös illusztrált szakácskönyvet tervezünk, a már említett webshopot pedig világhíressé akarjuk tenni!

//KEDVENC KÖZÖS SZTORI//

Erika: Nagyon sok van, ahogy több barátunk is szokta mondani, olyanok vagyunk mint egy sitcom. Mindig történik velünk valami, amit valamelyikünk később teátrálisan elő is ad. De talán a legtipikusabb az egyik első. Mikor eldöntöttük, hogy komolyan gondoljuk ezt a dolgot, megmondtam Szépnek, akkor vagy hazaköltözik vagy elválnak útjaink, mert én nem vagyok alkalmas távkapcsolatra és ezt lesz szíves a születésnapomig, április 29-ig abszolválni. Szép gépe április 28-án este 11:30-kor szállt le. Én másnap hajnalban, 5-kor indultam tenderezni Herendre.

Szépi: Jó ég, rengeteg van! Én nem szoktam titkolózni, meg hazudni, mert felesleges energiafecsérlésnek gondolom. Kivéve egyetlen esetben, mikor megviccelhetem vele a barátaimat és a feleségemet. Két éve a szülinapjára vettem magunknak két repülőjegyet, lefoglaltam a szállást, megvettem a múzeumbelépőket és neki csak annyit mondtam, hogy elutazunk 4 napra. Nem mondtam meg, hogy hová, de nem mondtam meg senkinek sem, úgyhogy hiába állított mindenkit a szőnyeg szélére Erika, senki nem tudta elmondani neki! 2 hétig faggatott, én közben mintegy véletlenül megnyitva felejtettem weboldalakat Párizsról, Facebookon belájkoltam Firenzét stb., hadd nyomozzon. Csak mikor reggel a reptéren álltunk, és a kezébe nyomtam az útikönyvet, akkor tudta meg, hogy Barcelonába megyünk.

//Bíró Erika//

“1985-ben születtem Budapesten, ahol azóta is élek, bár tettem egy rövid 4 éves kitérőt a Kaposvári Egyetem Rajz-vizuális kommunikáció szakán. Diploma után dolgoztam médiaügynökségnél, voltam csomagolástervező, jelenleg pedig fél állásban arculatokat és egyéb grafikai anyagokat tervezek, maradék időmben pedig illusztrálok. Munkámban törekszem az egyediségre és szimbólumok használatára. Ha megrendelésre tervezek, akkor pedig az ügyfél személyiségének leginkább megfelelő megoldásokat igyekszem megtalálni, ezért sokat beszélgetek mindenkivel. Imádok olvasni, játszani és szeretem a jól kitalált fantasy vagy sci-fi világokat, amik gyakran visszaköszönnek a munkáimban is.”

Weboldal
Instagram
Behance
Webshop

//Szép István//

“1983-ban születtem Nyírbátorban. Nyíregyházán, majd a MOME-n tanultam vizuális kommunikációt. Pár évig cégeknél dolgoztam, majd 2009-ben lettem szabadúszó. Korán kialakult a saját vicces, kedves illusztrációs stílusom, igyekszem ezt használni a munkáimban. Grafikusi munkám mellett évekig tanítottam arculattervezést a BKF-en, ez is segített, hogy rájöjjek, a logók tervezése az én igazi szerelmem. Szeretem, mikor egy-egy munkám megmosolyogtatja, elgondolkodtatja az embereket, megállítja őket egy pillanatra. Jelenleg a Visartban tanítok grafikát és több ezer online diákom is van.”

Weboldal
Facebook
YouTube
Webshop


Ebben a cikksorozatunkban minden hónapban szívünknek kedves, általunk nagyra becsült művészpárokat – házaspárokat, illetve alkotópárosokat – kérdezünk mindig ugyanarról a hat témáról. Fotók: Födémesi Csaba