Pop-up robotok az Andrássyn

Pop-up robotok az Andrássyn

Négy grafikus. Megannyi robot. Figurális és absztrakt. Falon és ruhákon. Totális Flow-ban. Még november közepéig.

Btworks (Birinyi Tamás), INSgraphizm (Szalay Zoltán), Robomoire és Sekond (Varga Zsolt) sok éve ismerik egymást. Mind a négyen grafikusok, régebben ugyanannál az ügynökségnél dolgoztak. Az idei Design Hét hozta őket össze újra. A közös nevezőjük most a robotok lettek – mindannyiuk számára inspirálóak, hiszen „ők a technológia csúcsai, a science fiction és a jövő megtestesítői”.

RoboPopX címmel szerveztek egy kiállítást a Flow Speciality Coffee Bar & Bistro-ban. Még a hely neve is passzol az alkotási folyamatukhoz. A flow-élmény ugyanis az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, mert annyira élvezi azt. Hát, így vannak ezzel ők is, főleg, ha robotokról van szó!

Aszerint, hogy milyen formában jelenítik meg ezeket a gépeket az alkotásaikban, két-két alkotó között párhuzamot vonhatunk. Ez a két nézőpont viszont nem ellentétes, inkább csak más irányú, de a robotoknál metszi egymást. A négy alkotót és a közös találkozási pontot szimbolizálja az X a RoboPopX-ben.

Sekond és Robomoire munkáiban a robotok egyértelműen felfedezhetőek, szemmel láthatóak. A japán óriásrobot inspiráció borzasztó gazdag, de Sekond munkái mind nagyon egyediek. Robomoire tiszta fekete fehér op-art világa a robotok működésének alapjait a 0 és 1 bites működést is szimbolizálja, a repetitív minták pedig a robotokra bízott monoton feladatokat.

Btworks és INS pedig olyan programokat használnak fel illetve állítanak elő ami által a számítógép – vagyis a robot – képes előállítani az alkotást. A számítógépet egy végtagok nélküli robotnak tekinthetjük, amit úgy programozunk, hogy elvégezze azt a feladatot, amit mi emberek nem tudunk vagy nem akarunk megcsinálni, mert lassú lenne, sokáig tartana. A robotok, gépek képesek a tökéletes másolat elkészítésére, viszont ezek az alkotások olyan programozott paraméterekkel és random faktorokkal rendelkeznek, melyeknek köszönhetően nem tudni, hogy végül pontosan mi fog születni, plusz megismételni is szinte lehetetlen.

Mind a négyen meséltek nekünk röviden a kiállított munkáikról:

Btworks: „A képeim egy animációs program, az After Effects segítségével készültek, ugyanis az utóbbi időben egyre többször használok mozgóképes eszközöket grafikai munkára, képalkotásra. Hiszen a mozgás által generált variációs lehetőségek nagy mértékben gyorsították fel a kísérletezési folyamatot és egy mozdulatban fellelhetünk olyan véletlenszerű fázisokat is, melyekre nem is számítottunk.
A kiállítás témáját semmiképp sem szerettem volna figurálisan megoldani. Első körben a fém felületek, a lamellák, alkatrészek voltak azok a szavak, amik beugrottak. Illetve, ami még érdekelt, az a robotok programozható és tökéletesen megismételhető mozdulatai voltak. Ezeket próbáltam vegyíteni úgy a képeimben, hogy a tökéletességet számtalan programozott és random paraméterrel oldjam fel. Mindegyik képen tulajdonképpen egy mozgó elemet és annak rögzített fázisait látjuk. Hogy az a mozgó elem merre megy, milyen gyorsan, mekkora, merre forog, és mi történik benne, teljesen kiszámíthatatlan. Így pedig a végső kép is meglepetés. A nagy hármas sorozatnál viszont a kompozícióval és a folyamatokkal próbáltam arra reflektálni, hogy a robotok miként válnak egyre inkább az életünk részévé.
De összességében inkább csak egy érzetet szerettem volna átadni, mintsem konkrétan megrajzolt robotokat. És úgy érzem, ezzel a fémes, lamellás, mozdulatokra épülő képi világgal ez sikerült is.”

INSgraphizm: „Egy Processing nevű nyílt forráskódú programozási nyelvben írok programokat, ami igen elterjedt a generatív art világban. Azt keresem, hogy tudok egyszerű formákból, egyszerű algoritmusokból, azokat egymásra rétegezve komplex, de látványos és esztétikus mozgó vagy álló képet generáltatni a géppel. Az alkotás során egy egyszerű ötlettel szoktam elindulni, és ahogy meglátom a számítógép által generált képet, úgy új ötletek jönnek, amivel kiegészítem a programot. Hogy kihasználjam azt, hogy a gép akár egy pillanat alatt is elő tud állítani egy képet, sokféle változó paramétert, különböző szabályokat, véletlenszerűséget, döntések láncolatát programozom be, így olyan képek is keletkeznek, amikre nem számítok, és ez óriási élmény. Ahogy haladok előre az alkotásban, úgy szűkül le a teljes véletlenszerűség egy irányított, behatárolt tartományon belüli változások lehetőségeire, így a kész program képes szinte végtelen számú különböző, de mégis hasonló képet generálni.”

Robomoire: „Munkáimban a konkrétan ábrázolt robotok optikai illúziókkal tornáztatják meg a szemünket. Ezek mellett a fő inspirációt a japán pop-kultúra, a sci-fi világa, az op-art, a fekete-fehér vibrálása és a minimál geometrikus formák jelentik számomra. A kiállítás kedvéért exkluzív roboszkopikus élénk színes képeket és egyedi, egy-egy darabból álló ruhakollekciót is kiállítottam, amiből pár darab még elcsíphető.”

Sekond: „Klasszikus robot formában gondolkoztam, ahogyan a legtöbb ember elképzeli a robotokat. Humanoid típus, mégis a mai emberszerű robotoknál sokkal robusztusabb. Az alap geometrikus formák felhasználásával készítettem el a sorozatot. A háromszögekből, körökből, és négyzetekből álló robotok képességei a közönség fantáziájára vannak bízva, egy különleges képességük azonban van: össze tudnak állni egy szuperrobottá! És valóban így született meg a szuperrobot, minden eleme a másik három rajzból származik, egyfajta mutáns montázsa azoknak.”

Bár a RoboPopX-et a kiállítás kedvéért hozták létre, hosszabb távon is gondolkoznak. A www.robopopx.com webshop-ban a megvehető képeket folyamatosan kiegészítik majd újakkal és már szervezik a következő kiállítást. A közeljövőben pedig tervezik, hogy a statikus képek mellett audiovizuális, kísérletezgetős dolgot is bemutatnak.

A RoboPopX kiállítás november 14-ig megtekinthető az Andrássy úti Flow-ban. Szeretettel ajánljuk!