Salone ’19 // vol. 03 – Körkörös gazdaság

Néhány napja, vagy kicsit több, de véget ért a Salone del Mobile Milánóban, így belefogtunk annak értelmezésébe, hogy mit láttunk a saját szemünkkel, a social mediában és a hagyományos sajtóban, valamint közleményekben. Baráti és más beszámolókból is jegyzeteltünk, hogy azonosítsunk néhány trendet, amelyek bár nem lesznek sem meglepőek, sem váratlanok, de mégis bizonyossággal szolgálhatnak a jövőről alkotott benyomásaink felől. Megpróbálom majd ezeket a témákat linkekkel és sok képpel, de kevés szöveggel alátámasztani.

Körkörös gazdaság vagy circular economy

A körkörös gazdaság koncepciója jóval összetettebb, mint az újrahasznosított anyagok és szelektív hulladékgyűjtésről szóló kampányok. Valójában nem a felhasználók, hanem a tervezők, gyártók és kereskedők feladata az éghajlatváltozás lassítás, már ha ez lehetséges. És nem csak az éghajlat-változásról van itt szó persze, hanem a rengeteg szemétről, amit magunk után hagyunk, és amivel a világ legeldugottabb tájait is szét tudjuk verni pillanatok alatt.

A tervezők feladata az, hogy minimalizálják a felesleges, újra nem használható termékek, nagy energia- és anyagigényű gyártási folyamatok hatásait, hogy ha van rá mód, ne is gyártsanak olyan terméket a jövőben, amelyek már a polcon hatalmas felmutatott középső ujjként merednek Földünk felé.

Norvégia, amely a világ 15. és egy főre vetítve 4. legnagyobb olajkitermelője, logikusan érzi úgy, hogy kell és tud is fordítani arra, hogy ezzel a témával foglalkozzon, így cserébe azért a kevéskéért, amit kivesznek a földből, elhozták nekünk fenntartható termékkoncepcióikat. Ha van némi cinizmus szavaimban, akkor az nem a véletlen műve, mert nyilván érzek némi visszásságot a témával kapcsolatban annak tükrében, hogy milyen kampányokból kialakuló imázsok mellett valójában mi történik egyes országokban. Legyen szó a világot olajjal és földgázzal elárasztó csodaszép szélkereket építő Norvégiáról, vagy az atomerőműveit kampányszerűen bezáró, majd Lengyelországban szénbányákat újranyitó Németországról. De ezt most itt le is zárhatjuk, és térjünk vissza az amúgy nagyon helyes és mértéktartó termékvíziókhoz, amelyet norvég tervezők mutattak be a Salonin.

Norwegian Presence

A programot az osloi Kråkvik&D’Orazio design studio kurálta – az olasz-norvég kettősre épülő műhely koncepciójában tervezők, kézművesek és gyártók jöttek össze a fenntarthatóság jegyében.

Waste No More

A New York-i Eileen Fisher 2009-ben kezdte visszavenni a bármilyen állapotú használt ruhákat, hogy azzal kezdjen valamit. A Sigi Ahl vezette Waste No More kísérleti műhelyben párnákká, fali díszítőkké, művészeti alkotásokká vagy kiegészítőkké alakítják a környezetkímélő eljárásokkal újradolgozott nyersanyagot. Különösen fontos ez a megközelítés a világ egyik legpazarlóbb társadalmában. A projekt valójában nem friss, ugyanakkor mégis ott volt idén Milánóban, hogy képviselje a gondolatiságot, inspirálja a többi tervezőt, és hogy bemutassa eredményeit.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.