Sosem látott együttműködés a V4 és Egyiptom között

Sosem látott együttműködés a V4 és Egyiptom között

V4-Egyiptom külügyminiszteri csúcstalálkozónak adott helyet Budapest. Elsőre érdekes lehet a fokozott közép-európai érdeklődés és terjeszkedés az észak-afrikai országban, azonban a gazdasági vetületet megvizsgálva kiderül, hogy nagyon gyümölcsöző a kapcsolat.


A Visegrádi Négyek Egyiptomba áramló exporttevékenysége a pandémia előtt -2019-ben- megközelítette az 1,4 milliárd dollárt. Egyiptom az afrikai kontinens egyik legnagyobb gazdasági és fejlődési potenciállal rendelkező országa, ahol jelenleg demográfiai robbanás zajlik, ami majdnem másfélszeres növekedést és 160 milliós népességet jelent 2050-re a Nílus-menti országban.

Nominál GDP tekintetében Egyiptom Afrika második legnagyobb gazdasága Nigéria után, emellett 34. helyezett a világlistán. Egy ilyen potenciállal rendelkező országban pedig a folyamatosan fejlődő, gazdasági expanzió előtt álló V4-es országok remek lehetőséget látnak. A kétoldalú együttműködéseknek köszönhetően Magyarország ipartörténetének egyik legnagyobb exportügyletét kötötte meg az arab országgal, 1300 darab vasúti személyszállító kocsi gyártásáról; a lengyelek pedig az első európai uniós tagállam lesznek, amely Egyiptomban rendelkezik dedikált gazdasági övezettel. A Cseh Export Bank 300 millió eurós befektetési alapot hozott létre, hogy ösztönözze a befektetési lázat az afrikai országban, ehhez a folyamathoz pedig a többi V4-es tagállam is csatlakozott.

Egyiptom kulcsfontosságú ország nemcsak biztonsági, hanem gazdasági szempontból is a Visegrádi Négyek számára, a konstruktív politikai és gazdasági környezet pedig kiaknázatlan lehetőségeket rejt, amelyből Egyiptom és a régiónk is kölcsönösen profitálhat. Egyiptom mindezek mellett biztonságpolitikai szempontból is egyre fontosabb szereplő, hiszen stabil kormányával, kiszámítható és partneri külpolitikájával biztosan tudja kezelni az észak-afrikai térség kihívásait. Egy biztos állam pedig a V4-ek közös érdeke is a szubszaharai térség határán. Infografikánk a V4-Egyiptom együttműködés gazdasági vetületéről.

Illusztráció: Bárdos László
továbbiak
Az új orosz stílus szellemiségében épült látogatóközpont Oroszországban
east

Az új orosz stílus szellemiségében épült látogatóközpont Oroszországban

Az oroszországi Kudykina Gora Park épületkomplexuma a nemzetközi trendek helyett a helyi tradíciókból és építészeti örökségből meríti vizuális elemeit. A moszkvai Megabudka stúdió szerint Oroszország modern és kortárs épületei nem elég karakteresek, nem ápolnak szerves viszonyt a nemzeti kulturális értékekkel. A Megabudka az úgynevezett új orosz stílust kutatja, eredményeiket pedig
Elkezdődött a Budapest Design Week, ők a Magyar Formatervezési és Design Management Díj idei nyertesei
design

Elkezdődött a Budapest Design Week, ők a Magyar Formatervezési és Design Management Díj idei nyertesei

A Budapest Design Week a korábbi évekhez hasonlóan idén is a legrangosabb hazai design elismerések, a Magyar Formatervezési Díjak és a Design Management Díj átadásával vette kezdetét. A Magyar Formatervezési Díj termék kategóriájában elismerésben részesült a Borsány Gábor, Gattyán György, Huszár Viktor Dénes által megtervezett TEQ LITE multifunkcionális játékeszköz, a
Objective | Anh Tuan kedvenc tárgyai
design

Objective | Anh Tuan kedvenc tárgyai

A vietnámi származású Anh Tuan előbb prémium minőségű bőrtáskáival robbant be a magyar piacra, mostanság pedig már inkább gasztronómiai berkekben forog a neve: ő vezeti többek között a kínai fogásokat kínáló Sáo és a vietnámi, illetve thai konyha különlegességeit felvonultató Quí éttermeket. Nála minden egzotikus, nem csak a konyhaművészet – lakásában