„Szokatlan, nem odaillő, mégis logikus” | Murányi Kristóf alkotásai

„Szokatlan, nem odaillő, mégis logikus” | Murányi Kristóf alkotásai

Közelmúltat idéző jelenetek, jelenségek vagy tárgyak, kissé ironikus és humoros, mégis tárgyilagos hangulatú, egyszerű kompozíciójú képeken, amelyek érzékeny és elgondolkodtató módon kapcsolnak össze minket személyes emlékeinkkel. Murányi Kristóf már több mint tíz éve készíti sajátos illusztrációit. Interjú!

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (akkor még Iparművészeti) végeztél tervezőgrafikusként 2004-ben, majd később az alkalmazott grafika területén helyezkedtél el. Mikor érezted úgy, hogy az alkotói pályán is szeretnél elindulni, érvényesülni?

Sosem választottam a két út közül. Az egyetem alatt mondogatta egyik tanárom és tanszékvezetőm, Molnár Gyula, hogy élvezzük ki az iskolai éveket, mert később már nem érvényesül ilyen mértékben a szabad akaratunk, az önkifejezés, ha egyáltalán még a pályán maradunk. Végül aztán több kortársam választotta az alkotói pályát némi alkalmazotti kitérő után. Rólam ez nem mondható el, csupán két párhuzamos úton is haladok, amit hívhatunk alkotói pályának is.

Elhagyom a várost

Alkotásaidon olyan, a múltat idéző tárgyak jelennek meg, amelyek a magyar közönség számára többletjelentéssel bírnak. Egyik interjúdban említetted, hogy nem szereted, ha a képeidet a retró kifejezéssel társítják: te hogyan jellemeznéd látásmódod és vizuális világod?

A retró szó rákövült jelentésrétegeivel vannak problémáim: a múlt, amibe visszavágyunk, a múlt, ami megszépül, a múlt, amiből kiveszett a valóság. Nem gondolom, hogy ennyire „egypálcásak” az alkotásaim, legalábbis szándékom szerint nem.

Elsősorban a múltból induló, de a jelenben is ható jelenségek érdekelnek és állnak hozzám közel. Volt néhány éve egy kiállításom Pécsett, Imperfektum – folyamatos múlt címmel. Ez talán alkalmas az öndefinícióra is.

Csodafa

Színes szigszalaggal javított Nokia-telefon vagy visszapillantó tükör egy társasház ablakában, de még sok más példát is felsorolhatnánk. Pontosan milyen jelenetek vagy jelenségek, tárgyak inspirálnak és ezek mennyire kötődnek személyes emlékeidhez?

Abszolút személyesek, persze. Az első ránézésre szokatlan, oda nem illő, de jobban belegondolva nagyon is logikus jelenségek indítanak be, hogy valamilyen módon megörökítsem őket. Ez a fajta recycling és ami mögötte felsejlik, számomra nagyon szimpatikus életszemlélet: ellene megy az eldobhatós kultúrának – és erre most nagy szükség van.

3210

Hogyan zajlik a munkafolyamatod, milyen fázisokon megy át egy-egy alkotás létrehozása?

Példának itt van az előbb említett „visszapillantós” kép, ami az Őrségben címet viseli. Sokszor séta közben botlok bele az ilyen újrafelfedezésekbe, mint amilyen ez is. Óbudán, de számtalan más helyen is a kaputelefont ilyen tükrös megoldással váltották ki. Az ablakból könnyen szemügyre vehető a kapuban álló személy az inkognitó felfedése nélkül, de arra is alkalmas, hogy egész nap „mozizzon” az ember – ehhez elég egy Trabant- vagy Ikarus-tükör.

Őrségben

Ezeket a jelenségeket jól megjegyzem magamnak, és csak az időt keresem a megvalósításhoz. Persze az ötlet fejben tovább formálódik, keresem a tipikus kiegészítőket, a kompozíciót, stílust, mindent, ami hozzá tartozik. Ebben az esetben nagyjából egy év telt el a megrajzolásig: így jött ki a lépés. Rajzolás közben pedig próbálok minél hitelesebb előképeket keresni, ami szinte már kutatómunka, mivel nincsenek túlreprezentálva az interneten a témámba vágó képek.

A MyMuseum képviselt művészeként már több csoportos vagy egyéni kiállításon is találkozhattunk munkáiddal – mikorra várhatjuk a következő ilyen alkalmat?

Legutóbb tavasszal volt egy csoportos kiállításunk Lázár Dórival és Békési Ervinnel a MyMusem kiállítóterében, Tupperware régen és most címmel, ami a recycling témáját járta körül. Jelenleg nincs tervben újabb megjelenés, de nem zárkózom el a lehetőségétől.

Pörkölt! (bal) és Szünet (jobb)

Milyen terveid vannak a közeljövőben: fogunk még további múltidéző alkotást látni tőled, vagy szeretnél új koncepcióval is kísérletezni?

Vannak további tervek elfekvőben, de ez persze nem zárja ki, hogy egészen másba kezdjek. Mindenesetre tudatosan nem készülök koncepciót váltani, alakul az magától is, ha alakul. Akadnak elmozdulások témán és stíluson belül is, anélkül, hogy letérnék a fő koncepcióról. Az utóbbi munkáim is ilyenek, kevésbé részletezőek és színeikben harsányabbak: talán felfoghatóak egyfajta kísérletnek.

Üdülés
Tengó
Ajándékkosár
Utolsó cseppig
Toto
Zsír

Fedezzétek fel Kristóf további munkáit is a grafikusművész honlapján!

Murányi Kristóf | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Dumadoboz
art

Dumadoboz

Következzék hát gyermekkorunk legmókásabb játéka, a két konzervdoboz közt kifeszített madzagból eszkábált „telefon”. A technika működik, a design működik, kell ennél több? – bizonyára ilyen lelkesedéssel installálhatták és hasonló megelégedettséggel tehették közzé az egri egyetemisták, Farkas Renáta és Molnár Erika legfrissebb projektjüket, így hirdetvén: a gyerekkornak sosincs vége. Behance-projekt: Dumadoboz | Tin
Anyagkísérletek a fenntarthatóság jegyében | Greenwerk
design

Anyagkísérletek a fenntarthatóság jegyében | Greenwerk

Szerelemprojektnek indult, majd rájöttek, hogy hulladékból papírt készíteni nemcsak izgalmas alkotói folyamat, de etikus és fenntartható is. Az egyedi textúrájú papírok előállításáról a Greenwerk alapítóit kérdeztük! Labus Lili és Győrbíró Csenge még az egyetemen találkoztak, majd mindketten Lengyelországba mentek tanulmányi útra, itt ismerték meg jobban egymást. Végül a papírkészítés technikája
Közvécéből műalkotás | Tadao Ando
architecture

Közvécéből műalkotás | Tadao Ando

Tokióra egyébként is sűrűn szegeződik a design- és építészeti világ szeme, de az utóbbi időkben egy egészen különleges projekt miatt került be a város a hírekbe: hétről hétre adják át a menőbbnél menőbb köztéri illemhelyeket a városban, melyeket adott esetben olyan sztárépítészek terveznek, mint Tadao Ando. Az utóbbi hónapokban a