Helvetica Now

A Helvetica elmúlt már hatvan éves is – talán 62 most -, de ehhez képest jól tartja magát. Még mindig ott feszít a New York-i metróban, vagy a legnépszerűbb magazinokban. Az új verzió kialakítását az elmúlt fél évszázad technológiai forradalma tette szükségessé, ugyanis had ne írjuk le, hogy a nyomtatott tartalmak hogyan vándoroltak a kijelzőkre,…

Read More
Sydney-i Operaház rebrand

Az 1973-ban átadott Sydney Operaház talán a világ egyik legismertebb épülete, melyet a dán építész, Jørn Utzon tervezett. Az épület otthont ad, az Opera Australia, The Australian Ballet, a Sydney Theatre Company, valamint a Sydney Szimfonikus Zenekarnak. Az évenkénti több mint 1600 előadáson közel 1 millióan vesznek részt, de ez csak tördedéke az épületet látogató…

Read More
Elkészült az új Intel font a Dalton Maag kivitelezésében

A Dalton Maag a Red Peak-kel karöltve elkészítette az Intel márkacsoport új hivatalos font-ját, amelyet “Intel clear”-nek neveztek el. A font megújítás apropója az volt Bruno Maag elmondása szerint, hogy a korábbi túlságosan indusztriális volt, valamint egyszerűen nem felelt meg a cég globális politikájának, hiszen csak latin betűkből volt elérhető, míg az újat már cirill…

Read More
Rio 2016 – Elkészült az Olimpia fontkészlete

Bár a 2016-os Rio de Janeiro-i olimpia majd 2 év múlva válik csak valósággá, ésszerű hogy a hivatalos typo máris elkészült az eseményhez, hiszen a promóciós matériák gyártásának már itt az ideje. Ezt a kecses és lendületes fontot a múltbéli olimpiák, valamint a sportolók mozgása ihlette, amely a szenvedélyt és a folyamatos átalakulást, dinamizmust hivatott…

Read More