Tag

kortárs

Megélni a drámákat, belevésődve a történelembe – lengyel művészek kerekasztala
design

Megélni a drámákat, belevésődve a történelembe – lengyel művészek kerekasztala

A legbefolyásosabb lengyel irodalmárok és képzőművészek látogattak Budapestre, hogy meséljenek életről, művészetről, végről és pusztulásról. Szó esett diktatúráról valóságról, és arról, mit vártunk a rendszerváltozás előtt, és milyen kihívásokat hozott a jelenkor civilizációja. Nagy utazás egy magyar szemmel ismerős, mégis másik világba! A Polska Wielki Projekt, azaz Lengyelország Nagy Projekt
A nők ünneplése a tipográfiában | Interjú Amber Weaverrel, a Femme Type alapítójával
design

A nők ünneplése a tipográfiában | Interjú Amber Weaverrel, a Femme Type alapítójával

A tipográfia történetében a betűtervezéssel foglalkozó nők régóta alulreprezentáltak. Amber Weaver úgy döntött, hogy lépni fog, és megadja a kortárs női tervezőknek azt az elismerést, amit megérdemelnek. 2019-ben elindította a Femme Type nemzetközi platformot, hogy támogassa a magukat nőként azonosító tipográfusokat. Beszélgetésünk során megosztotta gondolatait a sokszínűség fontosságáról, és bepillantást
Ringbe szállni a művészettel
lifestyle

Ringbe szállni a művészettel

Az energia nem vész el, csak átalakul – mondja a fizika törvénye. Gáspár Szilárd művészete is ezen folyamat analógiájaként ölt alakot, amely során az emberi energia művészeti anyaggá alakul. A performansz és szobrászat tengelyén alkotó művész elszakadva a klasszikus technikáktól egy ökölvívó rutinjával helyezi új kontextusba az élettelen anyagot. De hogyan
Üveg mögé zárt mulandóság
lifestyle

Üveg mögé zárt mulandóság

A csendélet, azon belül a vanitas műfajának története több évszázados múltra tekint vissza. A műveken ábrázolt szimbolikus tárgyegyüttesek az élet mulandóságát és hiábavalóságát fejezték ki. Ezt a klasszikus műfajt helyezi új kontextusba Körei Sándor művészete: lírikus alkotásai a hervadás és az idő múlásának narratíváját konzerválják. A magyar képzőművésszel a csendélet
Kézművesség volt, van és lesz
design

Kézművesség volt, van és lesz

Bútort az IKEA-ban, ruhát pedig a közelben lévő fast fashion üzletben vásárolsz? Ha valami kuriózumra vágysz, amivel újra felfedezheted a saját kulturális örökségedet, vagy ha nyitott vagy másokéra, akkor jó helyen jársz! Megmutatjuk, hogy a hiedelemmel ellentétben még megőrizhetjük, sőt felvirágoztathatjuk a kézműves hagyományokat Kelet-Európában. A Krásná práce egy olyan
Kortárs magyar fémművesek | TOP 5
design

Kortárs magyar fémművesek | TOP 5

A fémművesség a világ legrégibb szakmái közé tartozik, újraértelmezése pedig mind a mai napig folyik. Cikkünkben öt kortárs fémművest mutatunk be, akiket arról kérdeztünk, hogy mit jelent számukra a hivatásuk. Sógor Sarolt | Kapcsolódások Sógor Saroltot elsősorban a kézi készítés, az ember és tárgyak közötti kapcsolat érdekli, ami a Kapcsolódások című
Újításokkal a magyar műtárgypiac élén
business

Újításokkal a magyar műtárgypiac élén

A budapesti Virág Judit Galéria és Aukciósház huszonöt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Alapításuk óta a galéria több mérföldkövet is maga mögött tudhat: történetükhöz több magyar aukciós rekord fűződik, valamint az évek során sikerült olyan újításokkal is megjelenniük, amelyek rájuk irányították a figyelmet a magyar műtárgypiacon. A galéria vezetését fokozatosan
A kilencvenes évek realitását eleveníti fel egy ukrán fotográfiai magazin
fotográfia

A kilencvenes évek realitását eleveníti fel egy ukrán fotográfiai magazin

A SALIUT egy kortárs fotográfiai magazin, amely platformként szolgál feltörekvő és elismert ukrán művészek számára. A lap második száma idén nyáron jelent meg, az elsőhöz hasonlóan két megosztó fotót ábrázoló borítóval. Míg az első szám koncepciója a női fotográfusok köré épült, ez a kiadvány az egyénekre és környezetükre fókuszál, illetve
Több száz műtárgy érhető el jutányos áron két belvárosi galériában
art

Több száz műtárgy érhető el jutányos áron két belvárosi galériában

Nem mindennapi kiállítással és vásárral várja szeptember 1. és 23. között a látogatókat a Virág Judit Galéria, illetve a Bodó Galéria és Aukciósház. Németh Miklós festő- és grafikusművész több mint hatszáz műve kerül a piacra, lehetőséget biztosítva az érdeklődőknek, hogy elérhető áron kortárs festményekkel díszítsék falaikat. Németh Miklós (1934-2012) művészetét
Ősi művészeti formák által inspirált kerámiák | Hana Karim
design

Ősi művészeti formák által inspirált kerámiák | Hana Karim

Hana Karim kerámia iránti szenvedélyét erősen megalapozta, hogy művészcsaládban nőtt fel: édesapja festő és kolorista, édesanyja pedig csakugyan keramikus. Habár a családi minták követése ellen először lázadt, hamar beszippantotta az egyébként rajztanár végzettségű Hanát a kerámia világa. A ljubljanai HANA KARIM STUDIO alapítója mesélt nekünk többek között különös színpalettájáról, intuitív
Csokoládédarabokra emlékeztetnek a hangulatos lengyel cukrászda padlójának csempéi
poland

Csokoládédarabokra emlékeztetnek a hangulatos lengyel cukrászda padlójának csempéi

Bár az újhullámos gasztroforradalom az édességfogyasztási szokásainkra is befolyásolta, az ínycsiklandozó tortákat, finom aprósüteményeket és különböző fajta desszerteket áruló klasszikus cukrászdák sosem mennek ki a divatból. Igaz, ezen a területen is komoly verseny folyik; a modern, mindenmentes finomságokat áruló üzletek mellett néha szeretünk beülni egy régi tradíciókat és hagyományokat őrző
Új kulturális intézmény pezsdíti fel Prága művészeti színterét
east

Új kulturális intézmény pezsdíti fel Prága művészeti színterét

Új művészeti és kulturális intézmény nyitotta meg kapuit Prágában: a Kunsthalle Praha egy korábbi elektromos alállomás tereit vette birtokba, hogy új kreatív energiát gerjesszen a cseh fővárosban. Az első csoportos és egyben nyitókiállítás – összhangban az épület múltjával – az elektromosság és a művészet összefüggéseit tárja elénk az elmúlt száz évből. Az
Hétköznapi ételek luxus környezetben – így néz ki egy bankból átalakított steak konyha és hentesüzlet
architecture

Hétköznapi ételek luxus környezetben – így néz ki egy bankból átalakított steak konyha és hentesüzlet

A prágai Ambiente étteremszakértők egy 19. századi bankban látták meg következő projektjük helyszínét: egy hentesüzlettel összekapcsolt steak konyhát. Az így létrejött Kantýna étterem belső terét a Rudolf Netík építész stúdió alakította át. Egészen pontosan három fő részlegre osztható a Kantýna, ugyanis a hentesüzlet étkezdével is rendelkezik, mely nem azonos az
Lehengerlő, mégis megosztó – modern kápolnák a régióból | TOP 5
poland

Lehengerlő, mégis megosztó – modern kápolnák a régióból | TOP 5

A kortárs szakrális építészet számos kérdést vet fel, ugyanakkor sorra jelennek meg a minimalista templomok és kápolnák. Abban viszont talán mindannyian egyetérthetünk, hogy az újragondolt szakrális építményekben van valami egészen pezsdítő – most a legmodernebb régiós kápolnákat hoztuk el nektek. Mária Magdolna kápolna | Zollfeld, Ausztria A Sacher.Locicero.Architects által tervezett
Így élnének a klasszikus festmények szereplői ma Kijevben
east

Így élnének a klasszikus festmények szereplői ma Kijevben

Alexey Kondakov ukrán művész régi korok festményeiről kölcsönöz szereplőket, hogy aztán a Photoshop segítségével kortárs környezetbe ültesse őket. Kondakov a fogyasztói kultúra és a modern városi lét sajátosságait figurázza ki Photoshoppal készült képein, melyeken a klasszicista festők szereplői kerülnek mindannyiunk által ismert szituációkba. A művész szürreális dokumentarista fotográfiaként hivatkozik munkájára.
Élményt adó festészet – Orr Máté csodás világa
art

Élményt adó festészet – Orr Máté csodás világa

Képeit nehezen verjük ki a fejünkből, ha egyszer megláttuk őket. Érzékeny csendéletek és különleges állatábrázolások metafizikai töltettel. Bemutatjuk Orr Máté lebilincselő vizuális világát! A kiállításaid alkalmával rekord gyorsasággal kelnek el a műveid, amelyekért a hazai és a külföldi műgyűjtők egyaránt sorban állnak. Hogyan hat rád ez a siker? Örülök neki!
Tükör a természetre | The Illusion Villa
architecture

Tükör a természetre | The Illusion Villa

Az égbolt kékjét vízfelülethez hasonlóan tükrözi vissza ez a svéd  erdei kabinvilla, amely tökéletes búvóhely a környék élővilágának megfigyelésére. Egyre több projektben lehetünk tanúi az épület és a környezet összeolvadásának, ennek megfelelően a kabinházak új generációja már szinte teljesen a természetbe simul, hiszen gyakran tükrös felületekkel látják el ezen épületek
„Reagáló építészetet képviselünk” | Varga Noémi (Numbernow), Szelecsényi Balázs és az SA43 társasház
architecture

„Reagáló építészetet képviselünk” | Varga Noémi (Numbernow), Szelecsényi Balázs és az SA43 társasház

Adott egy változatos adottságokkal rendelkező telek két budai főút között, háromszög alaprajzzal, karakteres lejtővel, valamint egy befektetési célú megbízás társasház építésére. Az építészek előtt álló feladat tehát bőven tele volt kihívásokkal, Varga Noémi és Szelecsényi Balázs azonban nemcsak megugrották az akadályokat, hanem egészen eredeti módon kovácsoltak előnyöket belőlük, a végeredményre
Az újragondolt Hotel Švicarija |  Ljubljana, Szlovénia
architecture

Az újragondolt Hotel Švicarija | Ljubljana, Szlovénia

PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk eddigi szereplőihez képest a Hotel Švicarija talán meglepetés lesz a kortárs projektekhez szokott szemeknek. Mutatjuk, hogyan korszerűsítették ezt a 20. század elején népszerű közösségi helyet! Első ránézésre valószínűleg semmi kortársat nem látunk az 1910-ben épült, alpesi stílusú épületen. A svájci faházakra emlékeztető Hotel Švicariját valóban korhűen
HIGHLIGHTS | Kortárs kivetülés
branding

HIGHLIGHTS | Kortárs kivetülés

Lassan eltelt egy teljes év kiállítások és installációk nélkül: a művészvilág annyi muníciót gyűjtött és akkorát fejlődött tizenkét hónap alatt, hogy nagy reményekkel tekinthetünk a jövőbe azt várva, mikor és hol fog ez a pattanásig feszült kreatív energia  berobbanni. A kultúra társadalmi és gazdasági hatása, befolyása miatt Európát a kultúra
Septickij Center | Lviv, Ukrajna
architecture

Septickij Center | Lviv, Ukrajna

Egész Ukrajnában példaértékű épület az innovatív lvivi Andrij Septickij Oktatási Központ. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk ebben a részében megnézzük, mitől válik szerethetővé a felhasználók számára ez a kortárs épület. Az Ukrán Katolikus Egyetemhez tartozó Septickij Centert 2017-ben adták át azzal a céllal, hogy széles spektrumú kutatóközpont és könyvtár jöjjön benne
Raktárból művészeti tér | Milan Mijalkovic
architecture

Raktárból művészeti tér | Milan Mijalkovic

A Dunához közel, a szerb fővárostól nem messze egy régi raktár kelt új életre: a Magacin Macura – Zenit 4 szakítva korábbi rendeltetésével ma már különböző művészeti és kulturális események színtere. A raktár felújítási terveit a szerb származású Milan Mijalkovic építész jegyzi. A vajdasági Novi Banovci településén található Magacin Macura épülete
Ahol a hagyomány frissességgel társul | Blue Agori
branding

Ahol a hagyomány frissességgel társul | Blue Agori

Hagyományos ételek egy kis csavarral és karakteres grafikával tálalva, azaz görög street food új megközelítésben: a népszerű budapesti Blue Agori étterem már második helyszínét is megnyitotta, sőt, hamarosan a harmadik egység is érkezik. Az éttermet nemcsak egyedülálló ízvilága, hanem sajátos vizualitása miatt is szeretjük, amelyért a David Barath Design a
Általános iskola | Split, Horvátország
architecture

Általános iskola | Split, Horvátország

A spliti Žnjan-Pazdigrad Általános Iskola épülete akkor is figyelemre méltó lenne, ha nem rendelkezne teraszos, tengerre néző focipályával. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunkban a Fenntartható közösségi építészet kategória befejezéseként most ezt az épületet mutatjuk be. A legmagasabb színvonalú építészettel járult hozzá a közösségi élet megszervezéséhez Split egyik külvárosi kerületében a Žnjan-Pazdigrad
Co-working és co-living ház | Mokrin, Szerbia
architecture

Co-working és co-living ház | Mokrin, Szerbia

Hogyan hozzuk egy platformra a helyi közösség tagjait és a kreatív szabadúszókat? A Mokrin House egy erre tett kísérlet. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti részében ezzel a vajdasági projekttel ismerkedhettek meg. Mokrin (Homokrév) egy kis falu a Vajdaságban, amit még az Osztrák-Magyar Monarchia idején alapítottak. A falu alapvetően nem
Zöldtetőtől a multifunkcionális terekig: kortárs örmény építészet
architecture

Zöldtetőtől a multifunkcionális terekig: kortárs örmény építészet

Örményország építészetének története évezredekre nyúlik vissza – középkori keresztény kolostorai, templomai kétségkívül az építészettörténet és a művelődéstörténet remekei közé tartoznak. A múlt hagyományaira való reflektálás, a jellegzetes vastag falak, valamint a beton- és kőépületek mellett Örményország kortárs építészei különböző anyagokhoz nyúlnak, hogy könnyebb és nyitottabb szerkezeteket hozzanak létre. Cikkünkben az elmúlt
Szent II. János Pál pápa templom | Robert Gutowski Architects
architecture

Szent II. János Pál pápa templom | Robert Gutowski Architects

A Páty településén található Szent II. János Pál pápa templom a történeti templomépítészet hagyományait fogalmazza újra. A római katolikus templom megalkotásával Gutowski Robert építészirodáját bízták meg, a tervek megvalósítása a helyi közösség bevonásával zajlott. A Robert Gutowski építészeti iroda által megalkotott templomtér célja a közösségteremtés és az otthonosság érzésének megteremtése.
Kortárs szőttesek | What the Rug
design

Kortárs szőttesek | What the Rug

Bátor, élénk, narancsos színpalettában megjelenő absztrakt és szögletes sziklás tájak, áramló folyó, vízesés és tengerpart. Lovrity Anna Katalin érzékeny és karakteres alkotásai ezúttal kifinomult, kézzel készült szőtteseken tűnnek fel. Itt van a What the Rug! Lovrity Anna Katalin animációs filmrendezőként dolgozik – az animáció mellett már régóta foglalkoztatja az otthoni tér
Barokk plébániából kortárs iskolatér
architecture

Barokk plébániából kortárs iskolatér

A Public Atelier [https://www.publicatelier.cz/] együttműködésben a FUUZE [https://fuuze.cz/] építészeti irodával egy barokk épületnek adott új életet Vřesovice településén, Csehországban. A nemzeti kulturális emlékmű érzékeny építészeti beavatkozásokkal egészült ki, a végeredményben pedig találkozik az örökségmegőrzés és a kortárs esztétika. Az egykor plébániaként működő épület 2013 óta
Régi logika friss szemmel | Őrfi József házterve
architecture

Régi logika friss szemmel | Őrfi József házterve

A mai világ igényeit figyelembe véve, de a régi építészeti megoldásokat követve tervezett házat egy erdős területre Őrfi József építész. Méretében, elhelyezkedésében, struktúrájában, formájában, de még anyaghasználatában is követi a House No. 03 terve azt a régi házat, melynek helyére felhúzták volna. A házat magáncélra, egy Nemzeti Park területére képzelte
Kortárs kápolnák
architecture

Kortárs kápolnák

A szakrális építészet a 21. századi architektúrájának egyik legizgalmasabb területe, hiszen már létezése maga tucatnyi vitát generál. A több évszázada tartó szekuralizáció eredményeképp jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán új szakrális épületekre. Az építészek ugyanakkor érdekes kihívásokra különleges válaszokat adnak máig is templomok tervezésével. Németországban az ezredforduló óta
Városi kabinház | Varsó
poland

Városi kabinház | Varsó

A vidék nyugalmát hozza el Varsó Żoliborz kerületébe a Studio Otamto által épített pavilon, egy veteményeskert közepén. Tenyérnyi oázis, ami kiszakít a városi nyüzsgés zajából. Kabinházak, kiskertek, üvegházak – apró kis terek, ahol egy időre megfeledkezhetünk a városi élet rohanásáról, és más dolgokra fókuszálhatunk. Növényeket gondozhatunk, zöldségeket termeszthetünk, befelé figyelhetünk, kikapcsolhatunk,
LASVIT székház | Nový Bor, Csehország
architecture

LASVIT székház | Nový Bor, Csehország

Egy régi mesterség és a kortárs design találkozásának lehetnek szemtanúi az észak-csehországi Nový Bor városába látogatók. Egy, 200 éve is üvegfújó mesterek által használt házat a LASVIT üveggyár az OV-A építészirodával közösen újított fel, valamint itt építette fel új székházát is. Az észak-csehországi Nový Bor régóta híres üvegműves hagyományairól: a
#stayhomecreative | Házi menza
art

#stayhomecreative | Házi menza

„Enni a legjobb dolog a világon”. Ha ezzel az állítással nem is feltétlen ért mindenki egyet, az kétségtelen, hogy a mostani „karanténos időkben” fokozott örömforrássá vált az ételek elkészítése és fogyasztása. Látens konyhatündérek, kreatív háziasszonyok ezrei „dobják be a közösbe” az általuk készített ételcsodákat a Facebookon, hogy ezzel is segítsenek
#stayhomecreative | Városi terek
art

#stayhomecreative | Városi terek

A „kényszerpihenő” miatt nem sétálhatunk, járkálhatunk kedvünkre a városban bárhol és bármikor. Azért, hogy ez az időszak elviselhetőbb legyen, hazai kreatívokat kértünk meg arra, hogy élesszék fel újra Budapest kiüresedett tereit az alkotásaikkal; töltsék meg színekkel, formákkal, humorral, saját vizuális világukkal. Mutatjuk! Bányai Zsófia | Instagram Erzsébet tér -------------------------------------------------------------------------------- Dankó Evelin
#stayhomecreative | Négy fal között
art

#stayhomecreative | Négy fal között

Hogy elviselhetőbbé tegyük a koronavírus okozta „kényszerpihenőt”, hazai alkotókat kértünk fel arra, hogy rendezzék be saját ízlésük szerint ideális karantén-otthonukat. #stayhomecreative sorozatunkban olyan kreatív arcok rajzait mutatjuk, akiket mi is követünk az Instán, és akiket Nektek is érdemes! Bakos Barbara | Instagram [https://www.instagram.com/barbarabakos_illustration/?hl=en] --------------------------------------------------------------------------------
Bimbi DECO | Kortárs minták hagyományos technikával
design

Bimbi DECO | Kortárs minták hagyományos technikával

A Bimbi DECO varsói szövőműhely Instagramon talált ránk, és mi egyből beleszerettünk a kézzel készült dekoratív faliszőnyegekbe és díszpárnákba. A márka megálmodója Małgosia Kołodziejczak, aki eredetileg építésznek tanult, aztán emlékművédelemre szakosodott, majd három évvel ezelőtt végül mégis úgy döntött, hogy új szenvedélyének, a szövés mesterségének fog hódolni. > A szövés lehetővé
TRN Collection by Pani Jurek | Konceptuális bútordarabok Lengyelországból
design

TRN Collection by Pani Jurek | Konceptuális bútordarabok Lengyelországból

Különleges, kalligráfiára emlékeztető geometriai és szoborszerű formavilág, merész színárnyalatok, kifinomult anyaghasználat: a Pani Jurek, lengyel márka legújabb, TRN Collection elnevezésű bútorkollekcióját mutatjuk be nektek. Magda Jurek, a márka alapítója erős konceptuális magatartással és gondolkodásmóddal viszonyul az alkotáshoz. Célja a megszokottól és a nyilvánvalótól eltérő designtárgyak, illetve bútordarabok létrehozása, amelyek minket,
Betonház |  Ljubljana, Szlovénia
architecture

Betonház | Ljubljana, Szlovénia

Otthonként és alkotóműhelyként is funkcionál az a gyönyörű családi ház, melyet egy keramikus számára tervezett a szlovén ARHITEKTURA [https://www.arhitektura-doo.si] építésziroda. A Ljubljana külvárosában található „Home for a Ceramic Designer” pont olyan lényegretörő, mint a neve. A szlovén ARHITEKTURA [https://www.arhitektura-doo.si] építésziroda célja az volt, hogy
Ember Sári | Glorious Times
east

Ember Sári | Glorious Times

Geometrikus márvány maszkok, görög szobrok sziluettjeit idéző töredékek. Az eternalitás találkozik az elmúlással, az emlékezés a felejtéssel. Eközben minden a földön hever, mintha nem is egy galériában, hanem egy ásatáson járnánk. Ember Sári [https://embersari.hu] legutóbbi, a prágai Karlin Studios [https://www.facebook.com/karlinstudios/]-ban rendezett Glorious Times
Nyers szépség | Izlandra tervezett vulkánmúzeummal nyert egy magyar építészpáros
architecture

Nyers szépség | Izlandra tervezett vulkánmúzeummal nyert egy magyar építészpáros

Györgyi Csenge és Iszak Bálint, Új-Zélandon élő építészpáros lenyűgöző, a környezetéhez szorosan kapcsolódó épületet tervezett a világ egyik legnagyobb vulkáni krátere, az izlandi Hverjfall mellé. Izland szigetének északi részén, a Dimmuborgir régióban helyezkedik el a Hverjfall vulkán, melynek 140 méter mély és 1000 méter széles krátere az egyik legnagyobb a