Tag

ukrajna

Kézművesség a múltért és a jövőért | Hutsul Authentica
design

Kézművesség a múltért és a jövőért | Hutsul Authentica

Ahogyan korábbi cikkemben említettem, az ukrán design hordoz magában valami meg nem értett bájt és patriotizmust. Ezzel a kézművesek sincsenek másképp, annyi különbséggel, hogy ők évszázadok tradícióit és munkáját elevenítik fel tárgyaikban. De vajon elférhet az autentikus háromlábú gyertyatartó a mai ember nappalijában? A Hutsul Authentica válasza az, hogy természetesen!
„Búzakalász a fülbe, vizes csupor a nyakba” | Yuval’ Studios
design

„Búzakalász a fülbe, vizes csupor a nyakba” | Yuval’ Studios

Hogy az ukrán design különlegessége honnan fakad? Erről csak sejtéseink lehetnek, de az biztos, hogy nem véletlenül kapnak ezek a brandek egyre nagyobb figyelmet. Gondoljunk csak a vezető márkákra vagy feltörekvő kézművesekre, egyaránt érezhető, ahogyan belefoglalják szülőföldjüket a művészetükbe. Így van ez a Yuval’ Studios ékszereivel is, ahol ráadásul mindez
A hétköznapjainkban is élvezhetjük az ukrán designt | i am u are
design

A hétköznapjainkban is élvezhetjük az ukrán designt | i am u are

Idén márciusban több mint 100 ukrán alkotó kulturális-, technológiai- és divatprojektjeivel ismerkedhettünk meg New Yorkban. Az ősi kultúrát, a tradíciót, a kortárs művészetet és még a legújabb techtrendeket is felvonultató kreatív expó megmutatta a világnak, hogy Ukrajna nemcsak az emberek szívében, hanem a tárgyakban is jelen van. Ezúttal már nem
Itt mindennek története van | Loft Buro
design

Itt mindennek története van | Loft Buro

Vannak olyan belsőépítészeti megoldások, amelyek esetében néhány domináns műtárgy képes uralni az egész teret – az ukrán Loft Buro által tervezett loft lakásra ez hatványozottan igaz. A vibráló térben nem tudjuk eldönteni mi köti le jobban a figyelmünket: a Google Mapses puff, az űrhajós kutyák vagy a kétszáz éves lószobor – de
Gyárakból a divatvilágba: gyerekkorunk takarói köszönnek vissza a SAPO kollekcióiban
design

Gyárakból a divatvilágba: gyerekkorunk takarói köszönnek vissza a SAPO kollekcióiban

Joggal fordulhat meg a fejünkben a gondolat az ukrán SAPO első kollekcióit látva, hogy  ilyen vagányan még talán sosem láttuk nagymamáink takaróit. Ugyan manapság már nem annyira meglepő, ha egy brand a fenntarthatóságra esküszik, de itt a bizonyíték, hogy még mindig akadnak újdonságok. Mint már tudjuk, a divatipar csillogását beárnyékolja
Ukrán menekültek pezsdítik fel a közép-európai gazdaságot
business

Ukrán menekültek pezsdítik fel a közép-európai gazdaságot

Már lassan másfél éve, hogy Ukrajnát megtámadta Oroszország: a háború következtében ukránok milliói kényszerültek elhagyni a hazájukat, ennek következtében jelenleg egy új élethelyzet van alakulóban. Az ukrán menekültek integrálódnak, és a régió gazdaságát pezsdítik fel a munkájukkal. 2023. első felében mintegy 14 ezer ukrán állampolgár indított egyéni vállalkozást Lengyelországban – ez
Az egészséges életmód nem elitista és unalmas: íme, a Fooditation arculat
design

Az egészséges életmód nem elitista és unalmas: íme, a Fooditation arculat

Az ukrán Orchidea designstúdió portfólióját kimondottan a fenntartható márkákra építi, amelyek a modern társadalmi kultúra aktuális kérdéseivel foglalkoznak. Ezúttal egy olyan kezdeményezés számára alkottak új vizuális megjelenést, ami az egészséges táplálkozást teszi hozzáférhetőbbé és vonzóbbá. Mutatjuk! A Fooditation megálmodója Alina Palkina dietetikus és vállalkozó, aki rajong az ételek iránt. Célja
A humanitárius célkitűzések a béke felé vezető utat jelentik— interjú Peter Maurerrel
strategy

A humanitárius célkitűzések a béke felé vezető utat jelentik— interjú Peter Maurerrel

A békéhez vezető út hosszú és megköveteli a számos fél közötti kommunikációt - véli a Vöröskereszt korábbi elnöke. Interjú a nemzetközi humanitárius jogról, a jemeni fogolycserékről és a diplomáciai trükkökről, amelyek százezrek életét tudják segíteni és megvédeni. 2012 és 2022 között Ön volt a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) elnöke és ezalatt
Ígéretek, csalódottság, összefogás: így zárult a vilniusi NATO-csúcs
strategy

Ígéretek, csalódottság, összefogás: így zárult a vilniusi NATO-csúcs

Július 11. és 12. között NATO-csúcstalálkozót tartottak a litván fővárosban, Vilniusban. A találkozó legdominánsabb témája a háború sújtotta Ukrajna kérdésköre volt, ám fontos pont volt a svéd csatlakozás, emellett terítékre került egy esetleges távol-keleti terjeszkedés is. Az Atlanti Szövetség idei, vilniusi csúcstalálkozójának legfőbb témája az ukrán NATO-csatlakozás kérdéskörének megvitatása volt.
Árnyékot vet a lengyel-ukrán kapcsolatra a nyolcvanéves volhíniai mészárlás
strategy

Árnyékot vet a lengyel-ukrán kapcsolatra a nyolcvanéves volhíniai mészárlás

2023. július 11-e a volhíniai mészárlás nyolcvanadik évfordulója – a tragikus esemény során az egykori Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) mintegy százezer lengyel civilt gyilkolt meg. A mészárlásról közösen emlékezett meg Andrzej Duda lengyel, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Bár az ukrán államfő kiállása jelentőségteljes, a közös történelem ezen szégyenfoltja ma is
Dokumentumfilm és album készült a hucul zenéről és hagyományokról
lifestyle

Dokumentumfilm és album készült a hucul zenéről és hagyományokról

A független ukrán rádióállomás, a Gasoline Spadok (Örökség) címmel dokumentumfilmet adott ki a hucul régió zenéjéről és hagyományairól, valamint egy albumot jelentetett meg, amelyben kortárs alkotók használják fel a hucul dallamokat. A Gasoline Rádiót egy évvel ezelőtt, az Ukrajna ellen irányuló teljes körű orosz inváziója idején indította útjára az a
A kijevi légvédelmi rendszer kiégett lövedékeiből készítettek hordozható lámpákat
design

A kijevi légvédelmi rendszer kiégett lövedékeiből készítettek hordozható lámpákat

Mindegyik lámpa egyedi számmal rendelkezik, ami egy amuletthez hasonló, erőteljes szimbolikus ajándékká teszi őket, amelyet Ukrajna támogatói nagy becsben tarthatnak. A tervezők szerint „ezek a gyűjtői tárgyak az ukrán győzelmet szimbolizálják, idővel pedig egyre nagyobb értéket képviselnek.” A Downed Drone egy 40 darabból álló, limitált példányszámú hordozható lámpa, amelyet a
Sosem lehet eleget inni a tiszta forrásból | ISTO Architecture and Design Studio
design

Sosem lehet eleget inni a tiszta forrásból | ISTO Architecture and Design Studio

Vissza a gyökerekhez – a művészet és a design területén egyre többször találkozunk kulturális örökségeket és népművészetet felölelő megoldásokkal. Ezek örök igazságokként folydogálnak a modernitás táptalaján, hogy mindig emlékeztesse az új nemzedékeket: összekötni a jelent a múlttal annyit jelent, mint tiszta forrásból inni, mikor megszomjazunk. Azt hihetnénk, hogy ez is egy
Ahhoz, hogy Oroszország a Nyugatot tudja választani, először el kell veszítenie ezt a háborút
global

Ahhoz, hogy Oroszország a Nyugatot tudja választani, először el kell veszítenie ezt a háborút

Andrzej Nowak az egyik legismertebb, és legtermékenyebb lengyel történész, több tucatnyi kötete jelent meg lengyelül és fordításokban. Szakterülete elsősorban Kelet-Európa 19-20. századi politika- és eszmetörténete, de behatóan foglalkozik a lengyel-orosz kapcsolatok történetével is. A háborús évfordulón beszélgettünk vele arról: milyen történelmi, emlékezetpolitikai és stratégiai szemüveggel figyeli Lengyelország Oroszországot, Németországot és
Hajlandóak vagyunk megfizetni a biztonságot és szabadságot?
strategy

Hajlandóak vagyunk megfizetni a biztonságot és szabadságot?

Vita Ukrajna NATO-tagságáról, áldozatokról és szabadságról, valamint a NATO 2008-as momentumának elmulasztásáról. Nemzetközi kerekasztal, sokszínű gondolatokkal. A beszélgetés résztvevői: Heinz Gärtner, politológia professzor, Bécsi Egyetem, Nemzetközi Békeintézet; Neli Kirilova, kutató, Európai Biztonsági és Védelmi Kollégium; Andrej Makaricsev, a Tartui Egyetem regionális politikai tanulmányok professzora. „2014-ben publikáltam egy tanulmányt, amely szerint
„Szeretném elmagyarázni a világnak, mi az az Ukrajna” | Interjú az i am u are főkurátorával, Nadiia Shapovallal
design

„Szeretném elmagyarázni a világnak, mi az az Ukrajna” | Interjú az i am u are főkurátorával, Nadiia Shapovallal

Ha Nadiia Shapovalon múlik, nem fog feledésbe merülni az ukrán falusi és ősi kultúra. Saját márkájának ars poeticája, hogy a kortárs igényeknek megfelelően elevenítse fel ezeket az értékeket, ugyanis elmondása szerint az emberek most is ugyanúgy élnek, szeretnek és látják a szépet, mint régen. Portré. Mi az első élményed a
A krízishelyzet Közép-Európa természetes állapota
strategy

A krízishelyzet Közép-Európa természetes állapota

Szakértők vitatkoztak a közép-európai együttműködés lehetséges jövőjéről. Koporsóba zárták a Visegrádi Négyeket? Ott voltunk, megírtuk! A beszélgetés résztvevői: Piotr Bajda, az Európai Tanulmányok Tanszék vezetője, Stefan Wyszyński Bíboros Egyetem; Dorin-Mircea Dobra, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok Karának professzora; Dobrowiecki Péter, kutatási vezető, Magyar-Német Európai Együttműködési Intézet. Nehéz időket élünk, a
Dokumentumfilm-sorozat készült Ukrajna építészeti örökségéről
design

Dokumentumfilm-sorozat készült Ukrajna építészeti örökségéről

Az ötrészes film a háború sújtotta Ukrajna régióinak (kivéve az Oroszország által megszállt területeket) autentikus és népi építészeti kincseit mutatja be. A Strikha (jelentése: tető) című projekt célja továbbá az is, hogy nyilvános vitát indítson el a hagyományos ukrán építészetről, és arról, hogyan lehet azt megőrizni. Az Ukrajnát átszelő expedíció
Mentés másként | A virtuális térben őrzik meg civilek Ukrajna legfontosabb kulturális kincseit
stratégia

Mentés másként | A virtuális térben őrzik meg civilek Ukrajna legfontosabb kulturális kincseit

A háborúban mindenki ott segít, ahol tud, és ez nincs másként a kulturális javak védelmével kapcsolatban sem: civilek csoportjai a legmodernebb technológiákkal igyekeznek megmenteni, ha fizikálisan nem is, de legalább a felhőbe feltöltve Ukrajna legfontosabb kincseit. Nincs szükség bővebben kifejteni, mennyire tragikus hatással van a háború Ukrajna lakóira, ám a
Bukovina rejtett kincsei | A Babyn Buchok projekt
lifestyle

Bukovina rejtett kincsei | A Babyn Buchok projekt

Díszes kutak, élénk színekkel festett házak, régi fényképek, fatemplomok, kis kápolnák, mindezek hátterében pedig lenyűgöző táj. Bukovina Kelet-Európa kevésbé ismert, de annál varázslatosabb régiója. Az ukrajnai Bukovina rejtett kincseit bemutató Babyn Buchok projekt alkotóit kérdeztük. Mit lehet tudni rólatok, a Babyn Buchok projekt készítőiről? A Babyn Buchok két emberből áll,
Minden, amit a Pentagon-iratokról tudni kell!
strategy

Minden, amit a Pentagon-iratokról tudni kell!

Az évtized legnagyobb szivárogtatási botránya során számtalan titkos Pentagon és NATO dokumentum látott napvilágot. A zűrzavar hatalmas, mi pedig összefoglaltuk a lényeget! A világ közvéleménye áprilisban a Pentagon-szivárogtatásokra figyelt. Április elején kezdett a közösségi médiában felbukkanni pár oldalnyi papír, amelyek elvileg szigorúan bizalmas, amerikai dokumentumok voltak és bevezették a nyilvánosságot
Totális háború tört ki az ukrán gabona miatt
business

Totális háború tört ki az ukrán gabona miatt

Lengyelország páros lábbal rúgta rá az ajtót a korlátlan ukrán gabonabehozatalra, Szlovákia, Magyarország, Bulgária követte, Románia is korlátoz. Kijev küzd, az Európai Bizottság figyel. Elemzésünk. Alig egy hete írtunk a Hype&Hyperen arról, hogyan teszi tönkre Közép-Európa mezőgazdászait az ukrán gabona korlátlan behozatala, a kedélyek pedig azóta sem csillapodtak. Az
Népi kerámiák és divat? – itt a the COAT tavaszi kollekciója
design

Népi kerámiák és divat? – itt a the COAT tavaszi kollekciója

Manapság már nem számít extrém húzásnak, ha egy divatmárka a népi formavilág felé kacsingat. A régi újragondolása korunk egyik legnépszerűbb lehetősége, ami megmutatja, hogy kreativitással hogyan ölthet új (és méltó!) formát örökségünk. Az ukrán divattervező, Katya Silchenko the COAT márkája is ezt a filozófiát követi tavaszi-nyári kollekciójában, amelyben a hagyományos
Tönkreteszi Közép-Európát az olcsó ukrán gabona
business

Tönkreteszi Közép-Európát az olcsó ukrán gabona

A nagy mennyiségben beszállított ukrán gabona, és az import gazdasági következményei nemcsak Közép-Európa gazdái között okoztak zavart az elmúlt hónapokban, hanem a lengyel politikai életben is – az ország mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere, Henryk Kowalczyk az egyre erősödő tiltakozások, valamint a helyzet kilátástalansága következtében április 5-én lemondott pozíciójáról. Jelenleg úgy tűnik,
Online építőeszközzel az ukrán vidéki házak helyreállításáért
design

Online építőeszközzel az ukrán vidéki házak helyreállításáért

A KSE Intézet legfrissebb jelentése szerint Ukrajnában 131 400 magánlakóház sérült vagy semmisült meg az Oroszország által vezetett háborúban. Bár Ukrajna szövetségesei támogatják a helyi újjáépítési kezdeményezéseket, a vidéki területeken a legtöbb háztartás magára marad ezzel a feladattal. A balbek bureau építészeti iroda legújabb fejlesztése ezt a problémát szeretné megoldani.
Közép-Európát teljesen újra kellene szervezni—interjú Pavlo Klimkinnel
strategy

Közép-Európát teljesen újra kellene szervezni—interjú Pavlo Klimkinnel

A volt ukrán külügyminiszter szerint egy sikeres Ukrajna veszélyt jelent Putyin ideológiájára, Magyarországnak empatikusabbnak kellene lennie, új együttműködési alapra lenne szükség Közép- és Kelet-Európában, és egy valódi orosz társadalom kellene, de jelenleg csak felelőtlen oroszok sokaságát látjuk. A Hype&Hyper exkluzív interjúja. Vlagyimir Putyin nemrég Mariupolba látogatott. Vajon jövőre is
Mitikus szellemek és otthon a világ körül – interjú Elvira Golombosi ékszertervezővel
design

Mitikus szellemek és otthon a világ körül – interjú Elvira Golombosi ékszertervezővel

Elvira Golombosi élete első hét évét Ukrajna dél-nyugati sarkában, Kárpátalján töltötte. Nagyon különleges terület, hiszen ez a határvidék a Kárpátok hegyei közt Szlovákiával, Lengyelországgal, Magyarországgal és Romániával is határos, így különböző kultúrák és hatások olvasztótégelye. Ennek köszönhetően Elvirát gyerekkora óta négy nyelv ölelte körül: a helyi kárpátaljai dialektus, a hivatalos
Az ukrán COOSH ruhamárka legújabb showroomja
design

Az ukrán COOSH ruhamárka legújabb showroomja

Nemrégiben megnyílt az ukrán COOSH ruházati márka legújabb boltja, s egyben bemutatóterme, amely az ország nyugati részén, Ternopil kisvárosában található. A projekt 2022 júniusában, a háború 4. hónapjában kezdődött és 4 hónap alatt készült el. Szinte minden bútor és anyag felújított, renovált, vagy egyedi megrendelésre készült Ukrajnában. A márka alapítója
Ukrán designkiállítás és –vásár nyílik New Yorkban
design

Ukrán designkiállítás és –vásár nyílik New Yorkban

Az i am you are március 24-26. között mutatja be a legmenőbb ukrán alkotókat az Egyesült Államokban. Az i am u are-t az ukrán PR és kommunikációs ügynökség, a GOGŌLA Agency CEO-ja, Anna Pagava és egy vendéglátási szakértő, Kristina Skripka alapította. Az eseményen több mint száz ukrán tervező és kézműves
Odessza varázsa – Interjú Jelena Jemcsukkal | Nyomtatott múltak
lifestyle

Odessza varázsa – Interjú Jelena Jemcsukkal | Nyomtatott múltak

Jelena Jemcsuk Kijevben nőtt fel, de még gyermekkorában az Egyesült Államokba emigrált a családjával. A Szovjetunió összeomlása után lehetősége nyílt visszatérni Ukrajnába, és amikor először látogatott el Odesszába, lenyűgözte a város hangulata. 2015-től kezdve négy éven át fényképezte a várost és az ott élő embereket – az így született könyv a
Banksy-s bélyegekkel emlékezik meg Ukrajna a háború évfordulójáról
design

Banksy-s bélyegekkel emlékezik meg Ukrajna a háború évfordulójáról

Az anonim graffitiművész több képet is festett a háborúban megrongálódott házakra, melyek közül egy most emlékbélyegre kerül. Még tavaly novemberben jött a hír, hogy Banksy Ukrajnába látogatott, ahol több épületen is ott hagyta a kézjegyét. Azóta rengetegen zarándokoltak el a többletjelentéssel bíró alkotásokhoz, sőt kicsit túl népszerűek is lettek, mert
Jól jön egy kis énidő a káosz közepén | Jolly Beauty Salon
design

Jól jön egy kis énidő a káosz közepén | Jolly Beauty Salon

A kijevi szépségközpont egyszerre kínál megnyugvást a testnek és az elmének. Bár természetesen az élet nem állt meg Kijevben, azonban mióta kitört a háború, a self care sajnos a szükségek listájának végén foglal helyet a helyieknél. Éppen ezért várják a Jolly Beauty Salon tulajdonosai a pillanatot, hogy a 2022-ben elkészült
Gondolatok a háború egyéves fordulóján
strategy

Gondolatok a háború egyéves fordulóján

Egy éve támadta meg Oroszország Ukrajnát. Gondolatok, lehetőségek és folyamatok Ukrajnáról, Oroszországról, a nemzetközi folyamatokról és a Westlessness lehetőségéről. Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke kedd délelőtt mondott beszédet az orosz parlament alsó- és felsőházának közös ülésén, az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója alkalmából. Az orosz elnök mondandója dióhéjban: ha Oroszország nem támadja
Getting used to constant distress—daily life in Ukraine
strategy

Getting used to constant distress—daily life in Ukraine

Ukraine has been at war for almost a year; the Russian military forces are relentlessly attacking the country, causing enormous damage not only to Ukraine’s army and infrastructure but also to civilians. Over the past year, Ukrainians have proven their unshakeable perseverance. While the rest of the world might
Hozzászokunk az állandó szorongáshoz—az ukrán hátország hétköznapjai
strategy

Hozzászokunk az állandó szorongáshoz—az ukrán hátország hétköznapjai

Ukrajnában közel egy éve zajlik a háború – az orosz hadsereg szakadatlanul támadja az országot, óriási károkat okozva ezzel nemcsak a hadseregnek és az infrastruktúrának, hanem a civil lakosságnak is. Az ukrán nép az elmúlt évben számot adott rendíthetetlen kitartásáról, és míg mostanra a világ többi része óhatatlanul is egyfajta közönyös
Harc a fronton, háború a fejekben: hogyan tanulnak az ukrán gyerekek?
strategy

Harc a fronton, háború a fejekben: hogyan tanulnak az ukrán gyerekek?

Február 24-én lesz egy teljes éve, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát – a háború hosszú hónapjaiban veszteségek és nehézségek sokasága sújtotta és sújtja szüntelenül az ukrán népet. A háború nem válogat – kivételezés nélkül mindenki életét rombolja, beleértve az iskoláskorú gyerekeket, akik oktatása mostanra nemcsak gyakorlati, hanem ideológiai kérdéssé is vált. Az orosz-ukrán
Hezitált a német kormány, de mégis mennek tankok Ukrajnába
strategy

Hezitált a német kormány, de mégis mennek tankok Ukrajnába

A Merkel-korszak olyan hamis biztonságérzetben ringatta a németeket, hogy nem kell semmit tenni az életben, minden szépen rendbe jön—mondta a lapunknak Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatója, akivel a német fegyverkezésről, valóságról és a kormány kommunikációjáról beszélgettünk. Interjú. Olaf Scholz, német kancellár még a Ramstein légi támaszponton tartott, Ukrajna
Az UNESCO felvette Odessza belvárosát a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára
design

Az UNESCO felvette Odessza belvárosát a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára

Az ukrán kikötőváros egyszerre került fel a világörökségi és a veszélyeztetett listára, mivel a szakemberek a történelmi belváros épségéért aggódnak. Nemcsak szimbolikus jelentősége van annak, hogy egy városrész vagy látványosság felkerül az UNESCO világörökségi listájára: a megegyezést aláíró 194 ország ugyanis vállalta, hogy ezeket a területeket megóvja és megőrzi a
A Berlinalén debütál Sean Penn ukrajnai dokumentumfilmje
lifestyle

A Berlinalén debütál Sean Penn ukrajnai dokumentumfilmje

Versenyen kívül mutatják be februárban a Berlini Filmfesztiválon a Superpower című filmet. A háború kitörése után bejárták a világot Sean Penn kommentárjai, aki épp Ukrajnában tartózkodott, hogy egy filmet készítsen Zelenszkij elnökről, amikor a háború kirobbant. A tervezett dokumentumfilm így valami egészen másba és sötétebbe fordult át: az Aaron Kaufmannal
Művészi törékenység frontvonalban | Sofika Ceramics
design

Művészi törékenység frontvonalban | Sofika Ceramics

Sofia Gorbachevska formai kialakításai a folyamatos önkeresést, felfedezést és fejlődést tükrözik. De vajon miben rejlik a Sofika Ceramics egyedisége? Cikkünkben az ukrán keramikust kérdeztük, mit jelent számára a hivatása. „Sokáig nem gondoltam arra, hogy saját márkát hozzak létre, egyszerűen csak folytattam azt, amit a felsőoktatási tanulmányaim elvégzése után elkezdtem és
Elegáns és lélekkel teli | NOMIS Jewelry
design

Elegáns és lélekkel teli | NOMIS Jewelry

A NOMIS Jewelry egy ukrán ékszermárka, amelyet 2020-ban alapított Alyona Kiperman. Minden ékszerdarabot egyedileg készít, szem előtt tartva napjaink gyorsan fejlődő világának vízióját. Az Alyona által készített ékszerek multifunkcionálisak, elegánsak és lélekkel teliek. Az alkotót kezdetekről, inspirációról és nehézségekről kérdeztük. A NOMIS Jewelry-t 2020-ban alapítottad. Mivel foglalkoztál korábban, és hogyan
A bizonyítékokat össze kell gyűjteni — interjú az ukrajnai népirtásról
strategy

A bizonyítékokat össze kell gyűjteni — interjú az ukrajnai népirtásról

A népirtást ténylegesen bizonyítani kell, de az orosz-ukrán háború történéseiről sok mindent nem tudunk – mondta Norman Naimark, a Stanford Egyetem amerikai történésze. Interjú. Térjünk rögtön a lényegre: mi a véleménye az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekről? Háborús bűnnek, népirtásnak számít, ami Bucsában vagy Izjumban történt a mai tudásunk alapján? A Nemzetközi Büntetőbíróságnak
„Annyira vártam a tavaszt, hogy minden virágba boruljon” – ukrán menekültek történetei
ukrajna

„Annyira vártam a tavaszt, hogy minden virágba boruljon” – ukrán menekültek történetei

Az UAtlas projekt a háború elől Lengyelországba menekült ukránok történeteit és portréit gyűjti össze. Oroszország Ukrajna elleni támadása következtében több mint ötmillió háborús menekült lépte át a határt Lengyelországba. Az UAtlas létrehozói a lengyel-ukrán határon, illetve Lvivben és Varsóban készítettek interjúkat a menekültekkel. „Itt vannak azok történetei, akik elhagyták otthonukat,
Hibrid háborút vívunk, amely hibrid békével fog véget érni
business

Hibrid háborút vívunk, amely hibrid békével fog véget érni

Biztonsági ernyő létrehozása nélkül nem lesz komoly újjáépítés Ukrajnában – mondta Daniel Szeligowski, a Lengyel Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének Kelet-Európáért felelős vezetője. Interjú. Kezdjük az egymillió dolláros kérdéssel: hogyan fog az orosz-ukrán háború befejeződni? Egy kicsit konkrétabban fogalmazva: ki lesz a stratégiai és a politikai győztes? Stratégiai szempontból elsősorban az számít, hogy
A kollektív Putyin
strategy

A kollektív Putyin

Hogyan látnak minket Moszkvából? Oroszország vezetői a „dekadens” Nyugat elleni harcban még mindig hisznek a győzelemben, és az orosz társadalom minden rétegét átható kollektív Putyin még mindig működik. Olvassátok interjúnkat az atomfegyverekről, a német és az orosz lélekről és a győzelemről James Sherr-rel, az Észt Külpolitikai Intézet (Estonian Foreign Policy
Öröm írni, öröm olvasni | A Hype&Hyper csapatának kedvenc cikkei III.
lifestyle

Öröm írni, öröm olvasni | A Hype&Hyper csapatának kedvenc cikkei III.

Ahhoz, hogy egy jó írás megjelenjen, igazi csapatmunkára van szükség. Találni kell egy izgalmas témát, felkutatni a forrásokat vagy éppen levadászni az interjúalanyokat, amihez a kreativitás mellett elszántságra is szükség van. A szövegen kívül elengedhetetlenek a szép fotók és egyedi illusztrációk, sőt, esetünkben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a
Ukrajnát illetően hiányzik a washingtoni stratégia
strategy

Ukrajnát illetően hiányzik a washingtoni stratégia

Mire számíthat a Nyugat Ukrajna lerohanása után? Milyen szerepkört tölt be jelenleg a közép-európai régió a nemzetközi szervezetekben? Miben különbözik a jelenlegi helyzet a hidegháborútól? Egyebek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Danube Institute geopolitikai csúcstalálkozóján az Ukrajna után hol áll a Nyugat? című panelbeszélgetés résztvevői: John Venable,
Még fényesebben fogok rajzolni, mint eddig! | Beszélgetés Nina Dzyvulska  illusztrátorral
design

Még fényesebben fogok rajzolni, mint eddig! | Beszélgetés Nina Dzyvulska illusztrátorral

Nina szenvedélyesen ülteti át az anyaság élményeit az alkotásaiba. Élénk színei, játékos és különleges formái alappillérei illusztrációinak, melyekkel gyerekkönyveket, hátizsákokat, pólókat, sapkákat és sok egyéb kereskedelmi célra szánt terméket színesít. Egyedi mintái az illusztrátor védjegyévé váltak, melyekről azonnal fel lehet ismerni stílusát. Az alkotó fő inspirációs forrásairól mesélt nekünk, melyek
„A valóságot hoztam el Ukrajnából. Nem bepúderezve, kiszínezve és elferdítve. Nekem az a fontos, hogy hiteles legyen” | Interjú Hajdú D. András fotográfussal
lifestyle

„A valóságot hoztam el Ukrajnából. Nem bepúderezve, kiszínezve és elferdítve. Nekem az a fontos, hogy hiteles legyen” | Interjú Hajdú D. András fotográfussal

Hajdú D. András, többszörös sajtófotó-díjas szabadúszó dokumentarista fotográfus immáron ötödik ukrajnai útjáról tért haza, míg közben a dacos tekintetű herszoni kisfiúról készült portréja a világ számos pontját bejárta. „Én nem magát a háborút fotóztam, mert engem az emberi sorsok érdekelnek. Az örömük, a bánatuk, a gondjaik: mikrotörténeteken keresztül tudom megfogni
„A propaganda ellen ott vannak a tények”
strategy

„A propaganda ellen ott vannak a tények”

2022. december 14-én adták át az idei Szaharov-díjat, amelyet Ukrajna népének ítélt az Európai Parlament – az orosz invázió februári kezdete óta az ukrán erők fáradhatatlanul ellenállnak az őket, és a Nyugatot érő támadásnak. Míg az ukránok a harcmezőn a hazájukkal együtt a demokratikus értékeket is védik, addig a világban egy
Merész formák és puha anyagok | A NOOM új kollekciója
design

Merész formák és puha anyagok | A NOOM új kollekciója

A bútormárka megállíthatatlan: a háború ellenére is ütős új kollekcióval rukkolt elő egyenesen Ukrajnából. Már korábban is írtunk a NOOM egyszerre komfortos és látványos darabjairól, ezúttal pedig "Flock" néven jelentkeztek új bútorcsaláddal. A központi ötletet az a nézet adta, hogy az otthonunknak egy békés szentélynek kell lennie, amely tele van
A föld alatt interjúzott Zelenszkijjel David Letterman
lifestyle

A föld alatt interjúzott Zelenszkijjel David Letterman

A legendás amerikai tévés Kijevbe utazott, hogy titokban egy  metróaluljáróban interjúvolja meg az ukrán elnököt. Hétfő óta nézhető a Netflixen David Letterman My Next Guest Needs No Introduction című beszélgetős műsorának új epizódja, amihez az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel interjúzott. „Soha nem csináltam még ilyet” – mondja Letterman a műsor trailerében,
Gondolkodjunk reálisan
strategy

Gondolkodjunk reálisan

John Mearsheimer előadása a nemzetközi politikáról. A nemzetközi politika sokak számára megfoghatatlan. Miért indulnak háborúk? Miért azzal az országgal kereskedünk akivel? Vannak baráti országok, vagy mindenki mindenki ellen van? Magyarországra látogatott a realista iskola egyik legismertebb alakja, John Mearsheimer, aki a nézeteiről, a jelenlegi helyzetről, és ebben a helyzetben Magyarországról
Az ukrán UBiennale alkotásai idén decemberben is láthatóak lesznek
lifestyle

Az ukrán UBiennale alkotásai idén decemberben is láthatóak lesznek

2021-ben rendezték meg az első Ukrán Digitális és Médiaművészeti Biennálét. Az áramszünetek ellenére idén Kijevben, Lvivben és Ungváron ukrán és nemzetközi művészek olyan munkáit mutatják be, amelyek szerepeltek a tavalyi rendezvényen. Az első UBiennale tizenöt ország művészeitől több mint ötven alkotást mutatott be, köztük VR, AR, videóművészeti, kinetikus és NFT
Látványos pavilonokkal indul Odessza a 2030-as világkiállítás rendezéséért
design

Látványos pavilonokkal indul Odessza a 2030-as világkiállítás rendezéséért

Ukrajna a háború ellenére is a jövőt tervezi: a Zaha Hadid Architects által megálmodott pavilontervekkel szállt versenybe a 2030-as expó megrendezési jogáért. Egyből zajos sikert aratva dobta be a nevét Odessza a kalapba a 2030-as világkiállítás rendezési jogáért zajló versenyben, ugyanis az expó látványtervét a világ egyik leghíresebb építészeti cége,
Miről mesélhet egy vidéki ház? – Az Old khata projekt története
lifestyle

Miről mesélhet egy vidéki ház? – Az Old khata projekt története

Az orosz támadások miatt Ukrajnában falvak százai pusztulnak el részben vagy teljes egészében: az itt élők életmódja és hagyományos kultúrája átalakulóban van. Szvitlana Oszlavszka és Anna Ilchenko ezen falvak valódi történeteit szeretnék megőrizni és elmesélni. A jelenlegi helyzet és az Ukrajnát érintő áramkimaradások ellenére a testvérpárral az online térben személyesen
Ukrajnának óvatosnak kell lennie - interjú Olga Pindukkal
business

Ukrajnának óvatosnak kell lennie - interjú Olga Pindukkal

Az oligarchák jelentős problémát okoznak, Ukrajna hírhedten korrupt, az igazságszolgáltatási rendszere pedig átláthatatlan. Olga Pindukkal, a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézetének ukrán közgazdászával beszélgettünk. Magyarországon most szinte mindenki az uniós szankciókról beszél, és sokan úgy vélik, hogy nem hatásosak Oroszország ellen. Mi a véleménye a magyarok álláspontjáról? Először is, meg
Apró örömök: Kelet-Európa különleges édességmanufaktúrái | TOP 5
lifestyle

Apró örömök: Kelet-Európa különleges édességmanufaktúrái | TOP 5

Nem túlzás azt állítani, hogy az édesség olyan élvezet, ami nélkül rossz lenne élni. Az emberek azonban ebben is különbözőek és egyedi igényeik vannak. Mai válogatásunkban olyan kézműves manufaktúrákat mutatunk be röviden, amelyek az édesség iránti szenvedélyüket művészi szintre emelték. ARKMEN | Ukrajna A cég ukrajnai székhelyű, de igyekszik külföldi piacokon
A GUNIA Project új kollekciója gyermekkori emlékeinket idézi meg
design

A GUNIA Project új kollekciója gyermekkori emlékeinket idézi meg

A GUNIA Project 2023-as újévi kollekciójának fókuszában a nyúl áll. Az ukrán márka most is friss és divatos tárgyak formájában éleszti újjá az ukrán kézműves hagyományokat. Az alapítókat az új kollekcióról, a nyúl szimbólumáról és kedvenc tárgyukról is megkérdeztük. A GUNIA Project újévi kollekciója kerámiákat, illatos gyertyákat, asztali textíliákat és
Szőni presztízs: íme, a Gushka Wool
design

Szőni presztízs: íme, a Gushka Wool

Bár a jellegzetes gyapjútakarók ma is népszerűek, a mesterséget ismerő kézművesek száma rohamosan csökken – ennek megelőzését és a helyi hagyományok fenntartását tűzték ki célul a Gushka Wool alapítói. De hogyan lesz kortárs egy 100 éves hagyománynak örvendő kézműves termék? Az ukrán márka történetéről a Gushka Wool csapata mesélt nekünk. A
Hagyományos és kortárs | Az ukrán GUZEMA Fine Jewelry
design

Hagyományos és kortárs | Az ukrán GUZEMA Fine Jewelry

Hogyan tud egy ékszermárka egyszerre globális és lokális is lenni? Erre keresi a választ a GUZEMA Fine Jewelry. Darabjait gyakran látni hírességeken, például Olena Zelenszkán, Ukrajna first ladyjén, Milla Jovovichon és Kim Cattrallon. Valeriya Guzema, a márka alapítója mesél az alkotás folyamatáról, az új kollekcióról, illetve a nevéhez fűződő jótékonysági
Félig lebombázott épületre graffitizett Ukrajnában Banksy
design

Félig lebombázott épületre graffitizett Ukrajnában Banksy

Egy a romokon kézen álló nő alakja került Borogyanka egyik súlyosan sérült házának falára. A világ leghíresebb street art művésze, Banksy alkotásai jellemzően társadalmi-politikai üzeneteket hordoznak, és már a helyszínválasztásnak is jelentősége van nála. Bár leginkább Nagy-Britanniában dolgozik, graffitizett már Ciszjordániában a palesztin helyzetre reflektálva, Calais-ban pedig az Angliába induló
Home(Land): gúnyában otthon, mégis távol a hazától
design

Home(Land): gúnyában otthon, mégis távol a hazától

A Home(Land) ukrán és holland tervezők olyan munkáit tárja elénk, amelyek az otthonra vagy annak elvesztésére reflektálnak, összekapcsolva a kézművességet az innovációval. A projektet a Holland Design Hét 2022 keretében mutatták be. A háború ukránok millióit űzte el otthonukból, a szülőföldjükkel való szoros kapcsolat hirtelen megszakadt. Sokaknak kellett újragondolniuk
Ukrán művészeti stúdió vetíthet egy hatalmas chicagói épületre
lifestyle

Ukrán művészeti stúdió vetíthet egy hatalmas chicagói épületre

A kijevi székhelyű PHOTINUS stúdió november 10. és 17. között a chicagói Art on the Mart projekt részeként minden este egy hatalmas épületre fogja vetíteni fény- és hanginstallációs alkotását. A PHOTINUS stúdió a háború előtt számos művészeti fesztiválon, többek között a Velencei Biennálén is szerepelt. Eredetileg az ukrán identitás és
Művészettel a háború ellen!
design

Művészettel a háború ellen!

Szomszédság az, amikor a másiktól csak egy fal, egy kerítés vagy egy országhatár választ el. Szomszédság az, ami ezek mellett össze is köti az embereket egymással. A jó szomszédság pedig az, amikor a bajban felelősséget vállalunk egymásért, és összefogással képesek vagyunk átlépni a köztünk lévő határvonalakon. Erre az összefogásra törekedett
A NATO egy értékeken alapuló szervezet – interjú Baiba Bražé-zsal
strategy

A NATO egy értékeken alapuló szervezet – interjú Baiba Bražé-zsal

A stratégiai kommunikáció még soha nem volt olyan fontos része a nyugati szövetségi rendszerek eszköztárának, mint a mai információs háborúban. Exkluzív interjúnk Baiba Braže-zsal, a NATO nyilvános diplomáciáért felelős helyettes főtitkárával. A Szovjetuniónak már az 1960-as években is volt stratégiai kommunikációs részlege, így a NATO-nak egy több évtizedes lemaradást kell
Kultúrák találkozása egy ukrán étteremben
design

Kultúrák találkozása egy ukrán étteremben

Idén készült el a Georgian elnevezésű grúz étterem, amelyet egy ukrán építészeti stúdió, a Globarch Group tervezői álmodtak és valósítottak meg. Az étterembe lépve középkori atmoszféra fogad minket, mintha egy évszázadokkal ezelőtti grúz fogadóba térnénk be. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a berendezésnek ne lennének modern részletei, ugyanis a
Az 5 legkísértetiesebb hely Közép-Kelet Európában
lifestyle

Az 5 legkísértetiesebb hely Közép-Kelet Európában

Az év legfélelmetesebb időszakában járunk, így még azokon a helyeken is minden az ijesztgetésről szól ilyenkor, ahol hagyományosan nem ünneplik a Halloween-t. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a környék legkísértetiesebb épületeit és helyeit. Vagy mondhatnánk, hogy legkísértetjártább? Ki tudja! 1.     Pidhirtsi kastély, Ukrajna A még elhanyagolt állapotában is gyönyörű épület az
Ukrajnának három dologra van szüksége: fegyverre, fegyverre és fegyverre
strategy

Ukrajnának három dologra van szüksége: fegyverre, fegyverre és fegyverre

Tudósításunk a Rīga Conference 2022-ről. „Putyin nem akar tárgyalni. Ezt határozottan kifejezte. Az energiaellátás megnehezítése is ezt mutatja. Háborús bűnöket követ el civilek ellen” – hangzik el Aleksey Arestovich, az ukrán elnök kabinetfőnökének tanácsadójától. Európa jövője kapcsolatban áll Ukrajna jövőjével, erről beszélgettek a téma szakértői a Rīga Conference 2022 konferencián. Claudia
Így kéri számon Ukrajna Grúziát?
strategy

Így kéri számon Ukrajna Grúziát?

Ukrajna hiányolja Grúzia és Moldova szolidaritását, ennek pedig erős hangot is adott a The Rīga Conference 2022 eseményen. Ott voltunk, megírtuk. Kelet-Európa az elmúlt 8 hónapban rekordszámban jelent meg a nemzetközi sajtóban. Ez természetesen az ukrán-orosz konfliktusnak köszönhető, ez formálta a régió 2022-es megítélését. A „Mozgástér a Keleti Partnerségben: az
Az ukrán festőnő, aki Jackson Pollockot is megihlette
design

Az ukrán festőnő, aki Jackson Pollockot is megihlette

Néha a legnagyobb tehetségek neve is elsikkad: ez lett a sorsa az ukrán származású Janet Sobelnek is, aki a csepegtetős technikát már jóval annak nagymestere, Jackson Pollock előtt alkalmazta. A legenda szerint az ifjú zsenit, Jackson Pollockot egyszer csak megszállta az ihlet, és összefröcskölte festékkel a lába alatt heverő üres
Békeidőben tervezve, háborúra hangolva | Noom Gropius Low Chair Military Limited Edition
design

Békeidőben tervezve, háborúra hangolva | Noom Gropius Low Chair Military Limited Edition

Mit tehet egy ukrán tervező, ha a mindennapjait teljesen feldúlta a háború? Az élményeit beleszövi a termékeibe – és a Noom legújabb, limitált kollekciós székénél szó szerint ez történt. Ukrajna valaha nyüzsgő kreatív ipara a háború kitörése óta teljesen átalakult, a korábban ünnepelt tervezők merőben más kihívásokkal néznek szembe, mint egy
A kilencvenes évek realitását eleveníti fel egy ukrán fotográfiai magazin
fotográfia

A kilencvenes évek realitását eleveníti fel egy ukrán fotográfiai magazin

A SALIUT egy kortárs fotográfiai magazin, amely platformként szolgál feltörekvő és elismert ukrán művészek számára. A lap második száma idén nyáron jelent meg, az elsőhöz hasonlóan két megosztó fotót ábrázoló borítóval. Míg az első szám koncepciója a női fotográfusok köré épült, ez a kiadvány az egyénekre és környezetükre fókuszál, illetve
Meditatív kikapcsolódás egy ukrán erdei házban
architecture

Meditatív kikapcsolódás egy ukrán erdei házban

A Loft Buro stúdió tervezte azt a hangulatos faházat, amely teljesen egybeolvad a természettel, miközben vendégei pihenését és feltöltődését szolgálja. Kellemes menedék mindazoknak, akik kicsit elvonulnának a mindennapok elől egy kellemes és otthonos hangulatú erdei kunyhóba. A ház egyik lenyűgöző tulajdonsága, hogy három homlokzatán is üvegablakok találhatóak, amelyeken keresztül csodás
Vaskupolát emelhetnek Románia felé
strategy

Vaskupolát emelhetnek Románia felé

Románia Izrael sékel-milliárdos projektjét venné meg, hogy vaskupolát emeljen az ország fölé. Komoly érdeklődés vagy iparági pletyka a román vásárlás? Habár Kelet-Európában már több éve kiemelt kérdés, hogy miként tudnák egyes országok megvédeni saját magukat az esetleges légvédelmi támadásokkal szemben, az utóbbi bő fél év eseményei átalakították a helyzetet. Egyre
Innovatív technológiával mentenék meg az építészek a lebombázott ukrán panelházakat
architecture

Innovatív technológiával mentenék meg az építészek a lebombázott ukrán panelházakat

Villámgyors és környezetbarát: egy kanadai építész cég, a WZMH Architects előre gyártott boxokkal tenné újra lakhatóvá a bombatalálat által részben lerombolt ukrajnai panelházakat. A második világháború utáni lakhatási válság idején emberek millióit helyezték el a vasbeton elemekből épített panelházakban, főként az egykori szovjet érdekszféra területén. Bár az építményeket eredetileg átmeneti
Ukrán brandekkel erősített a 10. Budapest Central European Fashion Week
divat

Ukrán brandekkel erősített a 10. Budapest Central European Fashion Week

Idén is a Szépművészeti Múzeum impozáns épületében rendezték meg a 2023 tavaszi-nyári kollekcióit felvonultató divathetet, ahol több mint harminc márka mutatta be a következő szezonra tervezett darabjait. A reflektorfényen ezúttal a magyar brandek ukrán társaikkal osztoztak. Augusztus 9. és szeptember 4. közt újra az év legtrendibb rendezvénye miatt nyüzsgött a
Mi lesz a hűtőnkben és mit eszünk, ha nem lesz mit? – Az élelmiszerválság jelene és jövője
business

Mi lesz a hűtőnkben és mit eszünk, ha nem lesz mit? – Az élelmiszerválság jelene és jövője

A orosz-ukrán háború kezdete óta sok olyan témára terelődött az átlagember figyelme, amely eddig nem határozta meg a hétköznapjait. Ilyen az energiapolitika és az ahhoz kapcsolódó energiapiaci átalakulások, amelyek már érezhetőek a rezsiszámlákon, a legnagyobb pánikot pedig kezdetben az élelmiszerválságot vizionáló hangok okozták. Üres polcokat és ellátási problémákat vártunk, cserébe
Bőröndbarát viseletek a J'amemme x Have A Rest közös kollekciójában
divat

Bőröndbarát viseletek a J'amemme x Have A Rest közös kollekciójában

A J’amemme és a Have A Rest ukrán márkák kollaborációjából született pasztellszínű kollekcióval búcsúztatjuk a nyarat. Mutatjuk! A Have A Rest márkát már korábban is bemutattuk a Hype&Hyper hasábjain: Alina Dolinina alapítót az utazás iránti szenvedélye inspirálta a márka létrehozására, ami az innovatív, smart bőröndjeiről és bátor színeiről
A NATO-nak a büntetés általi elrettentésről a visszatartás általi elrettentésre kell átállnia – interjú Margarita Šešelgytėvel
east

A NATO-nak a büntetés általi elrettentésről a visszatartás általi elrettentésre kell átállnia – interjú Margarita Šešelgytėvel

„Mi lettünk a nyugatbarát kelet-európai országok hangja Európában” – mondta Dr. Margarita Šešelgytė a Hype&Hypernek Litvániát illetően. Interjú az orosz befolyásról Litvániában, a fehéroroszok által fegyverként használt bevándorlásról, a kalinyingrádi helyzetről, és Litvánia progresszív Kína-politikájáról. Litvánia gazdasági és földrajzi szempontból is kis ország, most mégis jelentős szerepe van a világpolitikában.
Hamburgerháború orosz és ukrán fronton
business

Hamburgerháború orosz és ukrán fronton

Nem lesz több BigMac Moszkvában, de legalább az ukránok ismét élvezhetik az ikonikus hamburgert. Oroszországban új étteremlánc nyílik a McDonald’s helyett, még Ukrajnában a régi éttermek nyitnak újra, a gyorskaja egykor a hidegháborús feszültség enyhülésének egyik legerősebb szimbóluma volt, most azonban 32 év után elhagyta Oroszországot. Ismerd meg velünk
Victoria Yakusha új limitált tárgyegyüttesével  tiszteleg Ukrajna előtt
design

Victoria Yakusha új limitált tárgyegyüttesével tiszteleg Ukrajna előtt

Victoria Yakusha ukrán származású tervező, művész és építész a művészi ellenállás egyfajta formájaként új limitált kollekciójával tiszteleg Ukrajna előtt. A Stepping on Ukrainian soil (Ukrán földre lépni) című limitált tárgyegyüttes darabjai a tervező korábbi munkáit meghatározó természetes és fenntartható anyagokból készültek. A Design Miami/Basel 2022 kiállításon bemutatott munkák az
Oroszország nélküli többpólusú világ fog létrejönni – interjú Vigóczki Mátéval
east

Oroszország nélküli többpólusú világ fog létrejönni – interjú Vigóczki Mátéval

Nyugati szankciók súlyos következményekkel, hadműveleti sikerek részbeni hiánya, irreális szuperhatalmi vágyak, szűkülő mozgástér. Többek között ezekről beszélgettünk az orosz-ukrán háború mentén Vigóczki Máté György Oroszország-szakértővel. Fél éve tart Oroszország agressziója Ukrajna ellen. Az oroszok általános offenzívát indítottak, majd visszavonultak bizonyos területeken. Az utóbbi időben a Donbaszra koncentráltak, ahol eredményeket értek
Klasszicizmus és modern elegancia találkozik ebben az ukrajnai fagyizóban
architecture

Klasszicizmus és modern elegancia találkozik ebben az ukrajnai fagyizóban

Ez a futurisztikus hangulatú fagyizó Odesszában nyitotta meg kapuit, nem sokkal az orosz-ukrán konfliktus kezdete előtt. Pár hét működés után az ablakokat deszkákkal borították be, majd sokáig nem tudták, valaha újra kinyithat-e a hely – egészen mostanáig. Íme, a TAIU! A TAIU vagy „ТАЮ” kifejezés ukránul azt jelenti „olvadok”, ami a
A csodás len | TOP 5
poland

A csodás len | TOP 5

A heteken át tartó kánikulában az egyik legnehezebb feladat kitalálni azt, hogy mit is vegyünk fel, ami egyszerre lenge, mégis komfortos viselet. A természetes lenből készült ruha nemcsak kényelmes, de igazán kellemes és mindig divatos nyári viselet is egyben. Mai válogatásunkban csokorba szedtük a legjobb márkákat Kelet-Európából, amelyek nagy szenvedéllyel
Ha a százéves társasházak mesélni tudnának | TOP 5
poland

Ha a százéves társasházak mesélni tudnának | TOP 5

A múlt századokban épült társasházakban van valami egészen sejtelmes – nemcsak megjelenésükből adódóan, hanem történelmi múltjuk miatt is. Méltóságteljesen kiállták ugyanis a háborúk veszedelmeit, miközben rengeteg személyes történet szemtanúinak is mondhatják magukat. Most olyan 19. és 20. századi régiós társasházakból készítettünk válogatást, melyek korukat meghaladták, városuk nevezetességévé váltak vagy fontos találkozók
Magunkon viselni gyökereinket: az ukrán Ochis márka új kollekciója
design

Magunkon viselni gyökereinket: az ukrán Ochis márka új kollekciója

Kávézacc és őshonos virágok egyetlen keretbe foglalva: az ukrán Ochis márka a természetet öntötte hordható tárgy formájába. Íme, a Tsvit szemüvegkollekció! A kijevi Ochis márkát 2018-ban hívták életre, ezzel megalkotva a világ első kávéalapú szemüvegmárkáját. Repertoárját a kezdetektől fogva a természet gazdagsága inspirálja: ez az erős kapcsolat az alapja legújabb
Kedvenc minőségi, kézműves lekvárjaink | TOP 5
gasztronómia

Kedvenc minőségi, kézműves lekvárjaink | TOP 5

Finom, könnyen eltartható, egészséges és szinte bármennyit meg tudnánk belőle enni: a lekvárok minden generáció örök kedvencei. Mai válogatásunkban olyan manufaktúrákat hoztunk, ahol odaadó munkával, a hagyományok tiszteletével és korszerű kreativitással készítik a jobbnál jobb lekvárokat, fenntartva a lekvárkészítés tradícióját. Mom Cooks Jam | Ukrajna A kijevi székhelyű Mom Cooks Jam
Európa irtja ki a legtöbb fát?
east

Európa irtja ki a legtöbb fát?

A bolygónk földterületének 30 százalékát borítják fák. Természetben járni bizonyítottan jót tesz a pszichének, de az erdők adnak otthont az állatvilág nagy részének. Ami még ezeknél is fontosabb: felfogják a széndioxidot, és oxigént termelnek. Nem kérdés, hogy fák nélkül rosszabb minőségű életet élnénk, mégis a faipar a világ egyik legmeghatározóbb
Csak együtt megyünk valamire, Közép-Európa
business

Csak együtt megyünk valamire, Közép-Európa

Itt a lehetőség, meg kell ragadni! A háború rengeteg szörnyűsége mellett lehetőséget is kínál a közép-kelet-európai országok számára, hogy behozzák a lemeradásukat. Össze kell fogni és meg kell erősíteni a kapcsolatok a digitális térben is, hogy a régió a világszínvonalra törjön. Tudósításunk a Három Tenger Üzleti Fórum digitalizációról szóló paneljéről.
A szabadságnak szentelték az ukrán Gunia Project legújabb kollekcióját
design

A szabadságnak szentelték az ukrán Gunia Project legújabb kollekcióját

A GUNIA Project alapítói, Maria Gavryliuk és Natasha Kamenska, az ukrán nép mélyen gyökerező identitásától és értékeitől vezérelve úgy döntöttek, hogy az új kollekciójukat az életnek és a szabadságnak szentelik. Kék-sárga kerámiák, nyakláncok és kötött övek születtek. „Ukrajna a békés életért és a jólétért küzd. Hisszük, hogy mindig hajnal előtt
Így segítik az ukrán menekült gyermekek oktatását a régióban
poland

Így segítik az ukrán menekült gyermekek oktatását a régióban

Nem lehet sokáig nélkülözni az iskolai közeget, ez pedig az orosz-ukrán háború elől menekülő gyermekek esetében is igaz. Sok gyereket még most sem írattak be sehova, vannak akik online órára járnak, de számos kifejezetten ukrán iskola is létrejött Európában, hogy az ukrán menekült gyerekeknek biztosítson oktatást és közösséget. Elemzésünk arról,
Nem minden drágul eszeveszett ütemben
business

Nem minden drágul eszeveszett ütemben

Kábítószerek, szerencsejátékok, prostitúció. Ezek nem tartoznak bele az inflációba. De akkor mi tartozik bele? Hogyan számolják az inflációt és mely termékek ára nőtt meg valójában? Elemzésünk. Mostanában sokat lehet olvasni különböző híroldalakon és közösségi média felületeken az inflációról. A bankok kamatot emelnek, az emberek úgy vásárolják a csirkemellet, mintha nem
Ukrán helyek a bakancslistánkról IV.
architecture

Ukrán helyek a bakancslistánkról IV.

Az ukrán belsőépítészet épp olyan kiemelkedő a nemzetközi színtéren, mint az ukrán divat. Áthatja egyfajta friss és jó ízlésű bátorság: elrugaszkodnak a minimalista trendektől, mégsem esnek túlzásokba. Tökéletes arányérzékkel lavíroznak az izgalmas részletek és a harmonikus összhatás között. Bár sajnos nem tudhatjuk, hogy milyen állapotban vannak jelenleg, készítettünk egy bakancslistát
A küzdelmes Ukrajna | A mi rendszerváltásunk IV.
business

A küzdelmes Ukrajna | A mi rendszerváltásunk IV.

Már több mint 30 éve annak, hogy a Szovjetunió felbomlott, maga után hagyva Közép-Kelet-Európában egy tátongó gazdasági-politikai űrt. Ebben a cikksorozatban arra keressük a választ, hogy a térség országai miként reagáltak az újonnan kialakult helyzetre, mennyire sikeresen tudtak alkalmazkodni a kapitalizmushoz és a demokráciához, és mi az, amit esetlegesen eltanulhatnak
A cirkusz miatt elfogy a kenyér | Az ukrán gabonaexport nehézségei
poland

A cirkusz miatt elfogy a kenyér | Az ukrán gabonaexport nehézségei

Az ukrán-orosz háború negyedik hónapjánál járunk, és még senki nem tudja, hogy mikor lesz ennek az egésznek vége. Annyi viszont biztos, hogy ez a konfliktus nem csak a térség, nem csak Európa, de a világ számos részét meghatározza többek között politikai, gazdasági, ellátottsági szempontból. Az ukrán exportot dominálja a gabona,
A V4 nem geopolitikai és katonai entitás | Neighbourhood Dialogues x V4
poland

A V4 nem geopolitikai és katonai entitás | Neighbourhood Dialogues x V4

A háború Visegrádi Csoportra gyakorolt hatásairól, a menekülthullámról, olaj- és gázembargóról, valamint Ukrajna EU csatlakozásáról beszélgettek magyar szakértők Budapesten. Tudósításunk. A Visegrádi Csoport egységét tekintve úgy tűnhet, minimális bomlást eredményezett az orosz-ukrán háború és a V4 elveszti az erejét. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy mindig is volt
Ukrajna újjáépítése nagy lehetőség | Neighbourhood Dialogues x V4
poland

Ukrajna újjáépítése nagy lehetőség | Neighbourhood Dialogues x V4

Közép-Európa egyfajta koncepció, a Visegrádi Csoport együttműködését pedig a jövőbeli kihívások megerősíthetik, a most tapasztalt ellentétek ellenére. Cseh, szlovák és amerikai szakértők beszélgettek a V4-ekről és Közép-Európáról. Tudósításunk. Az első kérdés a témában szinte magától értetődő: Közép-Európa egyenlő a Visegrádi Négyekkel vagy sokkal tágabb fogalom? Oľga Gyárfášova, a Comenius Egyetem
10.000 IT szakértő hiányzik Szlovákiából | Innováció és startupok a régióban III.
business

10.000 IT szakértő hiányzik Szlovákiából | Innováció és startupok a régióban III.

A háború kapcsán reflektorfénybe került a régió, itt a nagy lehetőség, de számos probléma visszatartja az innovációt. Szlovákiában sajnos az oktatás minősége hagy némi kívánnivalót maga után, valamint nagyjából 10.000 IT szakértő hiányzik a piacról. Ezzel szemben a környezetvédelem terén régiós csúcsokat dönt Szlovákia. Cikksorozatunk III. része. A reflektorfény
Ezek a darabok a legunalmasabb gardróbot is élettel töltik meg! –ukrán divatmárkák legstílusosabb nyári ruhái
divat

Ezek a darabok a legunalmasabb gardróbot is élettel töltik meg! –ukrán divatmárkák legstílusosabb nyári ruhái

Pár nap és beköszöntenek a várva várt nyári hónapok, melyek szikrázó napsütést, rekkenő hőséget és frissítő záporokat hoznak. A szervezetünknek sokszor nehéz alkalmazkodnia a szinte már extrém körülményekhez, ezért érdemes olyan ruhadarabokat választanunk, amikben a fullasztó hőséget is könnyű átvészelni. Cikkünkben most a Vogue magazin válogatása alapján ukrán divatmárkák nyári
Allegórikus történet az irtásról és a feltámadásról a Harkivban
design

Allegórikus történet az irtásról és a feltámadásról a Harkivban

Az “EXTINCT AND RESURGENT” projekt egy fotósorozatból és egy divatfilmből áll, amit egy ukrán művészekből álló csapat hozott létre egy egyedülálló helyszínen. A Harkivi Állami Természettudományi Múzeum termeiben forgatott videóban DZHUS transzformátor ruhák, Lada Legina 3D-nyomtatott ékszerek és House Martin cipők szerepelnek. Egy allegorikus történet a kiirtásról és a feltámadásról,
Az ukránok akár még nyerhetnek is | Exkluzív interjú Jan Malickivel II. rész
poland

Az ukránok akár még nyerhetnek is | Exkluzív interjú Jan Malickivel II. rész

Lengyel és ukrán kapcsolatokról, Oroszország deputyinizációjáról, a háború eseményeiről és a világpolitika és világtörténelem rohamos változásairól beszélgettünk Jan Malicki történésszel. Erős állítások, lehetséges receptek, merész konklúziók a Hype&Hypernek adott exkluzív interjúban. II. rész. Jan Malicki történész, az egykori lengyel demokratikus ellenzék tagja, részt vett a Varsói Egyetem Keletkutató Intézetének
Az ukránok akár még nyerhetnek is | Exkluzív interjú Jan Malickivel I. rész
poland

Az ukránok akár még nyerhetnek is | Exkluzív interjú Jan Malickivel I. rész

Lengyel és ukrán kapcsolatokról, Oroszország deputyinizációjáról, a háború eseményeiről és a világpolitika és világtörténelem rohamos változásairól beszélgettünk Jan Malicki történésszel. Erős állítások, lehetséges receptek, merész konklúziók a Hype&Hypernek adott exkluzív interjúban. I. rész. Jan Malicki történész, az egykori lengyel demokratikus ellenzék tagja, részt vett a Varsói Egyetem Keletkutató Intézetének
A Bogdanova Bureau reméli, hogy még visszatérhet kijevi irodájába
design

A Bogdanova Bureau reméli, hogy még visszatérhet kijevi irodájába

A hosszú home office-időszak után mindössze hat hónapig tudta használni frissen elkészült kijevi irodáját a Bogdanova Bureau csapata, amikor Oroszország megszállta Ukrajnát. A háború előtt készített fotókon keresztül mesélték el az iroda történetét abban a reményben, hogy még visszatérhetnek. A stúdió irodájának épülete 1914-ben épült, a modern és neoklasszikus építészetet
Rettegés vagy repjegy? | Így hat a turizmusra egy háború
poland

Rettegés vagy repjegy? | Így hat a turizmusra egy háború

Rájár a rúd az európai turizmusra, hiszen a COVID19 pandémia után, amikor úgy tűnt, hogy semmi nem állhat az utazni vágyók útjába, Oroszország megtámadta Ukrajnát. Mit jelent ebben az esetben a háború? Vajon a jelenlegi helyzet 2020-as nagyságrendű visszaeséseket eredményezhet, vagy már semmi nem állítja meg az európai vakációzót, hogy
Stílusos showroomok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Stílusos showroomok Kelet-Európából | TOP 5

Minden márka számára fontos, hogy a potenciális vevőket ne csak a kiemelkedő minőségű árucikkeivel és az ötletes online kampányaival szólítsa meg, hanem, hogy a vásárlás folyamatát élménnyé tegye valamilyen módon. Napjainkban erre az egyik legjobb módszer egy stílusos showroom kialakítása, ahol az érdeklődők egy – a szokványos, egyhangú bolti környezettől merőben
Izgalmas grafikák, lenyűgöző enteriőr – kávézók a régióból stílusos arculattal | TOP 5
poland

Izgalmas grafikák, lenyűgöző enteriőr – kávézók a régióból stílusos arculattal | TOP 5

Ragyogó napsütés, frissen sült péksütemények, ínycsiklandozó illatú specialty kávé és persze egy kellemes terasz a belváros egyik hangulatos utcájában – azt gondolhatnánk, minden feltétel adott a tökéletes kávézó megnyitásához! Ám a kávé minősége mellett érdemes hangsúlyt fektetni a legapróbb részletekre is! Egy érdekes vizuális megoldásokat felvonultató logó, egy különleges enteriőr vagy
Ukrán helyek a bakancslistánkról III.
architecture

Ukrán helyek a bakancslistánkról III.

Az ukrán belsőépítészet épp olyan kiemelkedő a nemzetközi színtéren, mint az ukrán divat. Áthatja egyfajta friss és jó ízlésű bátorság: elrugaszkodnak a minimalista trendektől, mégsem esnek túlzásokba. Tökéletes arányérzékkel lavíroznak az izgalmas részletek és a harmonikus összhatás között. Bár sajnos nem tudhatjuk, hogy milyen állapotban vannak jelenleg, készítettünk egy bakancslistát
Nyerünk, vagy letörölnek minket a térképről | Interjú Mikola Rjabcsukkal
hype lab

Nyerünk, vagy letörölnek minket a térképről | Interjú Mikola Rjabcsukkal

A háború kapcsán az ukrán társadalom változásáról, könyvekről, doomscrollinrgól, a történelmi esélyekről, a káromkodásról és az elemi ösztönökről beszélgettünk Mikola Rjabcsuk professzorral, a kortárs ukrán kultúra és közélet egyik legkiválóbb szakértőjével. Párizsi vendégelőadói ösztöndíját szakította meg a háború, néhány napra Varsóba érkezett, hogy elhozza menekülő családtagjait, itt találkoztunk vele. Exkluzív
Díjnyertes ukrán filmek, melyeket mindenkinek érdemes megnéznie legalább egyszer!
east

Díjnyertes ukrán filmek, melyeket mindenkinek érdemes megnéznie legalább egyszer!

Ukrajna függetlenségének elnyerése óta nagy hangsúlyt fektet a nemzeti filmgyártásra. A 30 év alatt a filmművészet különböző időszakokon ment keresztül, a stagnálástól egészen az újjászületésig, majd az olyan nemzetközi elismerésekig, melyeket a cannes-i, a berlini, a locarnói vagy épp a Karlovy Vary-i filmfesztiválokon szereztek. Sajnos a háború miatt az ukrán
Moduláris rendszer, ami privát szférát biztosít az ukrán menekültszállásokon
architecture

Moduláris rendszer, ami privát szférát biztosít az ukrán menekültszállásokon

A Pritzker-díjas építész, Shigeru Ban 2011-ben hozta létre a moduláris válaszfal rendszerét, hogy egyszerű megoldást nyújtson a magánélet fokozására az evakuációs központokban. Először a Japán keleti részét érintő nagy földrengést (2011) követő menedékhelyeken, azóta Covid-19 oltási fülkéknek használták őket, most pedig az Ukrajnából menekülők számára is újrahasznosították a koncepciót. A
Az ukrán divattervező, Irina Dzhus menekülés során megmentett kollekciója
divat

Az ukrán divattervező, Irina Dzhus menekülés során megmentett kollekciója

Irina Dzhus nem sokkal a háború kitörése után, hányattatott körülmények között menekült Varsóba. Három macskáján kívül egy bőröndöt rakott tele avantgárd divatmárkája, a DZHUS legújabb kollekciójával. Férje, aki egyben az üzlettársa is, a határ másik oldalán maradt. Irina most a megmentett ruhadarabokból igyekszik segítséget kovácsolni az országának. „Egy hónap telt
Svéd építész iroda tervezett városház-prototípust Ukrajnában
architecture

Svéd építész iroda tervezett városház-prototípust Ukrajnában

Novi Sanzhary-ban található annak a közigazgatási szolgáltatóközpontnak a prototípusa, melyet a svéd Claesson Koivisto Rune tervezett. Az Európai Unió és Ukrajna közösen kezdeményezte az ország decentralizációját támogató programot, amelynek tervezését az építész stúdió az előtanulmányokért járó névleges díjon túl pro bono ajánlotta fel. A városház-prototípust még az orosz invázió előtt
Egészséges snackek Kelet-Európából | TOP 5
poland

Egészséges snackek Kelet-Európából | TOP 5

Egy önfeledt hangulatban eltöltött este a barátokkal; egy fárasztó nap kipihenése a kanapén elterülve; a szinte végtelennek tűnő, munkával és tanulással töltött órák közben pár percnyi kikapcsolódás: mind olyan pillanatok, amikor igazán jóleshet valamilyen finom ropogtatnivaló. Az élvezetes nassolás után azonban gyakran van bűntudatunk, hiszen a különböző mesterséges ízfokozókkal készült
Szilícium-völgy a háború idején | Techóriások reakciója az orosz-ukrán háborúra
business

Szilícium-völgy a háború idején | Techóriások reakciója az orosz-ukrán háborúra

A világ vezető high-tech vállalatait is lépésre kényszerítette az orosz agresszió. Legfőbb célkitűzésük az orosz propaganda visszaszorítása, de néhány intézkedés túlmutathat önmagán, és kérdéseket vethet fel a közösségi média jövőjével kapcsolatban. Elemzésünk. A lavinát az Apple indította el nem sokkal az orosz-ukrán háború kirobbanása után, amely leállította termékeinek árusítását, az
Az olaszok lefoglaltak egy Philippe Starck által tervezett orosz jachtot
design

Az olaszok lefoglaltak egy Philippe Starck által tervezett orosz jachtot

Az Ukrajnában zajló háború miatt az olasz hatóságok szankciós szándékból lefoglalták azt a 145 méter hosszú jachtot, amit 2017-ben Starck tervezett Andrey Melnichenko orosz milliárdosnak. A 444 millió fontot érő Sailing Yacht az egyik legnagyobb szuperjacht a világon, melyet a francia designer, Philippe Starck tervezett. Starck stúdiója a történtek kapcsán
Ukrán helyek a bakancslistánkról II.
architecture

Ukrán helyek a bakancslistánkról II.

Az ukrán belsőépítészet épp olyan kiemelkedő a nemzetközi színtéren, mint az ukrán divat. Áthatja egyfajta friss és jó ízlésű bátorság: elrugaszkodnak a minimalista trendektől, mégsem esnek túlzásokba. Tökéletes arányérzékkel lavíroznak az izgalmas részletek és a harmonikus összhatás között. Bár sajnos nem tudhatjuk, hogy milyen állapotban vannak jelenleg, készítettünk egy bakancslistát
Ukrajna képes az ellenállásra! | Kiberbiztonsági szakemberek a Hype&Hypernek
business

Ukrajna képes az ellenállásra! | Kiberbiztonsági szakemberek a Hype&Hypernek

A legfontosabb ágazatokat, köztük a kormányzati és pénzügyi szektort, folyamatosan támadják az orosz hackerek Ukrajnában. A céljuk hozzáférések megszerzése, rosszindulatú szoftverek telepítése, és az adatlopás. De nemcsak Ukrajnát érik támadások, több az ukrán menekültválság kezelésében kulcsszerepet játszó cseh minisztériumnak, köztük a Belügyminisztériumnak is, a honlapjai órákon át nem voltak elérhetők.
Praktikus és stílusos hátizsákok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Praktikus és stílusos hátizsákok Kelet-Európából | TOP 5

A hátizsákok kétségkívül a legpraktikusabb kiegészítők közé tartoznak, mert bárhová is igyekszünk, minden alkalomhoz megtalálhatjuk a megfelelő darabot, legyen az színház, munka vagy egy bevásárló körút. A sportos, laza és elegáns fazonok mellett az egészen kicsi városi hátizsákoktól a nagy túratáskákig megannyi méret közül választhatjuk ki a számunkra legideálisabbat. Mai
Ukrán nők mesélik el élettörténetüket a MOME-n
egyéb

Ukrán nők mesélik el élettörténetüket a MOME-n

Egy hónappal ezelőtt a MOME megnyitotta kapuit az ukrán háborúból menekülők előtt, azóta számos különféle hátterű ember fordult meg náluk. Most először mesélik el néhányan élettörténetüket azok közül, akiknek campus ideiglenesen otthont ad. Március 24-én este 18 órától hat ukrán nő tart előadást, és mutat be amatőr előadóművészeti programot, amely
Ideiglenes, de méltóságteljes menedékhely az ukrán menekültek számára
architecture

Ideiglenes, de méltóságteljes menedékhely az ukrán menekültek számára

A kijevi Balbek Bureau csapata az ukrán-orosz háború hatására a világ menekülttelepeit vizsgálta, hogy kidolgozza a Re:Ukraine elnevezésű moduláris falu tervét. A projekt az ukrajnai háború során hajléktalanná vált emberek számára nyújtana menedékhelyet. A Re:Ukraine lakhatási terv alapját egy szabványosított, fakeretes doboz formájú modul adja, amelyet különböző belső
Összpontosítani kell a globális átalakulás nyomán jelentkező új lehetőségekre | Szakértő a nyugati szankciókról
business

Összpontosítani kell a globális átalakulás nyomán jelentkező új lehetőségekre | Szakértő a nyugati szankciókról

„Az izolációs törekvések olyan kis szereplők esetén sem működtek eddig, mint Kuba vagy Észak-Korea, pedig hozzájuk képest Oroszország mérhetetlenül nagyobb világgazdasági tényező, potenciálisan önellátásra képes országterülettel és nyersanyagbázissal” – állítja Ilyash György, a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Interjúnk az oroszok elleni gazdasági háborúról és annak hatásairól. Az orosz pénzügyi
Ukrán helyek a bakancslistánkról
architecture

Ukrán helyek a bakancslistánkról

Az ukrán belsőépítészet épp olyan kiemelkedő a nemzetközi színtéren, mint az ukrán divat. Áthatja egyfajta friss és jó ízlésű bátorság: elrugaszkodnak a minimalista trendektől, mégsem esnek túlzásokba. Tökéletes arányérzékkel lavíroznak az izgalmas részletek és a harmonikus összhatás között. Bár sajnos nem tudhatjuk, hogy milyen állapotban vannak jelenleg, készítettünk egy bakancslistát
Jó tett helyébe jót várj | Vásárolj könyvet most  az ukrán Osnovy kiadótól, hogy később is megtehesd
east

Jó tett helyébe jót várj | Vásárolj könyvet most az ukrán Osnovy kiadótól, hogy később is megtehesd

A kijevi székhelyű Osnovy Publishing egy innovatív kiadó, amely együtt növekedve az ukrán társadalommal, annak olvasási szokásira is hatással volt és van. Kiadványaik olyan különleges és elhanyagolt témákat dolgoznak fel, mint az eklektikus, házilag barkácsolt erkélyek vagy a külföldön már újra reneszánszukat élő szovjet épületek. Az ukrán kiadó csapata szerencsés,
Így reagáltak a művészeti intézmények az orosz-ukrán háborúra
east

Így reagáltak a művészeti intézmények az orosz-ukrán háborúra

Menedékké vált galériák, menekülteknek szánt rezidenciaprogramok, versenyfutás az idővel a digitális archívumok megmentéséért – ahogyan az ukrán hétköznapok, úgy a helyi művészeti intézmények működése is megváltozott egyik pillanatról a másikra. Mindeközben a nemzetközi kulturális színtér is átalakul és komoly kérdésekkel néz szembe: hogyan lehet most a legnagyobb segítséget és láthatóságot biztosítani
Kedvenc ukrán divatmárkáink | TOP 5
divat

Kedvenc ukrán divatmárkáink | TOP 5

A jelenlegi helyzetben kiemelten fontos, hogy ne veszítsük szem elől az ukrán tervezőket, művészeket és márkákat, valamint támogassuk őket minden lehetséges módon! Éppen ezért a mai válogatásunkban szeretnénk bemutatni azokat az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ukrán divatmárkákat, amelyekkel rendszeresen találkozhatunk a nemzetközi kifutókon, híres magazinok hasábjain, valamint az évente kétszer
Lengyelország köteles támogatni Ukrajna függetlenségét | Lengyel biztonságpolitikai szakértő a Hype&Hypernek
poland

Lengyelország köteles támogatni Ukrajna függetlenségét | Lengyel biztonságpolitikai szakértő a Hype&Hypernek

Az orosz-ukrán háború miatt nem kizárt, hogy Lengyelország valamilyen formában újra bevezeti a sorkatonai szolgálatot. A lengyeleket és az ukránokat a nyelv és a kultúra közelsége is összeköti. Készek befogadni a menekülteket, viszont Lengyelországnak vigyáznia kell arra, hogy az embercsempészet terén ne adjon esélyt a fehérorosz szerveknek. Mariusz Patey, a
A kelet-közép-európai régió alkalmazkodóképes a változó körülményekhez | Közgazdász az orosz-ukrán háború hatásáról
business

A kelet-közép-európai régió alkalmazkodóképes a változó körülményekhez | Közgazdász az orosz-ukrán háború hatásáról

Növekvő infláció, akadozó ellátási láncok, nyugati szankciók, összeomló orosz gazdaság és a régiónk helyzete és lehetőségei. Ezekről a témákról beszélgettünk Dr. Karsten Staehrrel, a Tallinni Műszaki Egyetem makroökonómia professzorával, Észtországból. Az orosz pénzügyi piacon már erőteljesen érezhető az uniós szankciók hatása, és a kelet-közép-európai valuták sem teljesítenek jól. Milyen hatásai
Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől V.
design

Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől V.

Az ukrán divatipar hidat képez a világ többi pontjával, emellett az ország kreatív kultúráját erősíti. Az Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől ötödik részében ezúttal olyan innovatív látásmódú márkákat mutatunk be, amelyek a fenntarthatóság elveit részesítik előnyben. A Hype&Hyper szerkesztőségében rengeteg tehetséges, egyedi látásmódú ukrán tervezőt, művészt és
Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől IV.
design

Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől IV.

Az Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől negyedik részében újabb három márkát mutatunk be: három márka, amely a gazdag és értékes ukrán kulturális örökségből merít inspirációt, legyen szó egy fenntarthatóságért harcoló ruhamárkáról, vagy egy lakáskiegészítőket gyártó stúdióról. A Hype&Hyper szerkesztőségében rengeteg tehetséges, egyedi látásmódú ukrán tervezőt, művészt és
Az ukrán pavilon kurátorai elkötelezettek a Velencei Biennálé kiállítása mellett
east

Az ukrán pavilon kurátorai elkötelezettek a Velencei Biennálé kiállítása mellett

Az 59. Velencei Biennálé ukrán pavilonja Pavlo Makov művész A kimerülés szökőkútja (The Fountain of Exhaustion. Acqua Alta, 1995–2022) című kiállítását mutatja be. A kinetikus műalkotás, mely az infrastrukturális romok, a kulturális eltörlés, az éghajlati összeomlás és a háború témáját járja körül, az ukrajnai háború ellenére is a velencei
Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől III.
design

Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől III.

A Hype&Hyper szerkesztőségében rengeteg tehetséges, egyedi látásmódú ukrán tervezőt, művészt és márkát követünk, akiknek eddig is igyekeztünk platformot biztosítani a bemutatkozásra. A jelenlegi helyzetben még fontosabb, hogy ne veszítsük szem elől, és támogassuk őket, ahogy csak tudjuk! Újonnan indult sorozatunkban ezeket a számunkra kedves brandeket és karaktereket gyűjtöttük össze.
Képei eladásával segít a kijevi gyermekkórházon az ukrán fotós
fotográfia

Képei eladásával segít a kijevi gyermekkórházon az ukrán fotós

A New York-ban élő, ukrán származású fotós, Sergiy Barchuk képeinek printjeit Instagram-oldalán vásárolhatjuk meg, a kezdeményezéssel a kijevi Ohmatdyt gyermekkórház számára gyűjt adományt. A fotóst, bár manapság már Amerikában él, gyermekkori emlékei és származása mégis arra sarkallták, hogy ő is támogassa Ukrajnát a háborús helyzetben. A printek eladásából származó teljes
Elon Musk segítségben az élen | Techóriások beavatkozása az orosz-ukrán konfliktusba
business

Elon Musk segítségben az élen | Techóriások beavatkozása az orosz-ukrán konfliktusba

Az orosz-ukrán háború okán sokan aggódtak, vajon nem képezi-e az orosz invázió részét az ukránok világhálóhoz való hozzáférésének ellehetetlenítése, akár kibertámadások, akár az infrastruktúra lezúzásának útján. Bár egyelőre minimális kieséseken, illetve kormányzati honlapokat ért támadásokon kívül nincs szó az internet leállásáról, Ukrajna miniszterelnök-helyettese, Mykhailo Fedorov a Twitteren kérte Elon Musk
Ukrajna felejthetetlen belsőépítészeti csodái: Virgin Izakaya Bar Odesa
design

Ukrajna felejthetetlen belsőépítészeti csodái: Virgin Izakaya Bar Odesa

Nem tudunk nem gondolni Ukrajnára. Rendszerint írunk a tehetséges tervezők munkáiról, most azonban úgy tűnik, hogy minden értelmét vesztette. Bízunk abban, hogy ez nincs így, ezért szolidaritásunk jeléül szeretnénk minél több most veszélyben lévő munkát bemutatni! Ezúttal a kijevi székhelyű Yodezeen építész irodát emeljük ki: az alapítók, Artem Zverev és
NFT-művészek fogtak össze Ukrajna megsegítéséért
east

NFT-művészek fogtak össze Ukrajna megsegítéséért

Az ukrajnai helyzet hatására a művészek is összefogtak azzal a céllal, hogy támogassák Ukrajna civil lakosságát: alkotásaikkal a háború sújtotta országban élők megsegítését célzó jótékonysági szervezeteket segítik. Bár az NFT-hullám megosztó jelenség a művészet világában, a blokklánc technológia lehetővé teszi az adománygyűjtés gyors, átlátható és mindenki által nyomon követhető folyamatát.
Digitális vasfüggöny ereszkedik Európára | Interjú Abishur Prakashsal
digitális

Digitális vasfüggöny ereszkedik Európára | Interjú Abishur Prakashsal

Ezt a háborút legalább annyira vívják a kiber és digitális térben, mint a harctéren – fogalmaz Abishur Prakash, geopolitikai jövőkutató a Hype&Hyper-nek adott interjújában. A szakértővel a változó geopolitikai helyzetről, a digitális térben zajló háborúról, és Európa új, digitális Vasfüggönyéről beszélgettünk az orosz-ukrán háború tükrében. Mit gondol a közép-és kelet-európai
A válaszunk: EAST UNITE
poland

A válaszunk: EAST UNITE

Keletiek vagyunk, sorsközösségben élünk, együtt megyünk előre és közösen alkotunk. Kijev toronyházai rakétatalálatot kaptak, amelyre egyetlen válasz adható: EAST UNITE. Ez a Hype&Hyper szerkesztőségének célja, ugyanis hisszük, hogy ez a közös jövőnk! Első nyomtatott lapszámunkban alapos indoklást adtunk, miért tartjuk fontosnak, hogy használjuk és újraértelmezzük a terminust: KELET. “Évek
Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől II.
east

Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől II.

Népi szokások, kézműves hagyományok vagy egyéb társadalmi jelenségek: az ukrán design gyakran ötvözi kortárs formavilágát a kulturális örökségéhez kapcsolódó utalásokkal. Az Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől második részében ezekből mutatunk meg néhányat. A Hype&Hyper szerkesztőségében rengeteg tehetséges, egyedi látásmódú ukrán tervezőt, művészt és márkát követünk, akiknek eddig
Hétköznapi ukrán hősök
news

Hétköznapi ukrán hősök

Az Ukrajna elleni invázió első napján egy ukrán nő napraforgómagokat adott egy felfegyverzett orosz katonának. „Fogjátok ezeket a magokat, és tegyétek a zsebeitekbe, hogy legalább napraforgó nőjön belőlük, amikor elestek a földünkön” – mondja a nő a videón, amelyet több mint 8,5 milliószor néztek meg a kis ukrán hírszolgálat Twitter-fiókján.
Egy kreatív ügynökség Ukrajnáért
news

Egy kreatív ügynökség Ukrajnáért

A kijevi székhelyű Banda egyike azoknak a kreatív ügynökségeknek, akik szívszorító munkákkal hívják fel a globális figyelmet az Ukrajnában zajló eseményekre. Az ügynökség Instagramon #StandwithUkraine hashtaggel tett közzé egy videót, ami háborús övezetek szívszorító képeiből és segélykiáltásokból áll össze: metróállomásokon összebújó, tankok előtt álló, roncsok közül másokat kimentő emberek és
A közösség értékére épül a balbek bureau enteriőrterve
architecture

A közösség értékére épül a balbek bureau enteriőrterve

Az ukrán balbek bureau munkásságát már régóta figyelemmel kísérjük. A Slava Balbek építész által alapított stúdió projektjeiben a kényelem, az innováció és a funkcionalitás mellett nagy hangsúlyt fektet a társadalomformáló terekre. Ilyen Kijev egyik legrégebbi negyedében a Pechersk fákkal szegélyezett negyedében helyetkapó Dubler kávézó is, aminek legfőbb értéke a közösség.
Ukrajna csodálatos tájai ukrán tervezők szemével
branding

Ukrajna csodálatos tájai ukrán tervezők szemével

Jelenleg az egész világ – és vele együtt természetesen mi is – Ukrajnára figyel. A Kelet-Európában elhelyezkedő állam tavaly ünnepelte függetlenségének 30. évfordulóját, most mégis a szabadságáért harcol. A számos tehetséges alkotónak, művésznek és kreatív szakembernek otthont adó ország méltán híres az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő divatmárkáiról is, melyek rendszeresen képviseltetik magukat
Apple, Google, Netflix – ezek a cégek már bevezettek szankciókat Oroszország ellen
business

Apple, Google, Netflix – ezek a cégek már bevezettek szankciókat Oroszország ellen

A világ vezető márkái hoznak szankciós lépéseket Oroszország ellen, hogy megmutassák szolidaritásukat Ukrajnával. Világmárkák és techóriások döntenek az orosz piacról való részleges vagy teljes kivonulás mellett. Ilyen például az Apple, az Airbus, a Google és YouTube szolgáltatásaiért felelő Alphabet, a Boeing, a Disney, az Exxon Mobil, a Facebook, a Ford,
Miért éppen a napraforgó emoji lett az ukrán ellenállás jelképe?
news

Miért éppen a napraforgó emoji lett az ukrán ellenállás jelképe?

Az internet népe napraforgó emojival fejezi ki szolidaritását Ukrajna mellett. Azonfelül, hogy a virág az ország jelképe, más oka is van a hirtelen jött napraforgóáradatnak. Február végén kezdett terjedni egy videó a közösségi médiában, amelyben egy ukrán nő egy fegyveres orosz katonát von kérdőre azzal kapcsolatban, hogy mit keres az
Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől I.
design

Ukrán tervezők, akiket nem téveszthetünk szem elől I.

A Hype&Hyper szerkesztőségében rengeteg tehetséges, egyedi látásmódú ukrán tervezőt, művészt és márkát követünk, akiknek a bemtatkozáshoz eddig is igyekeztünk platformot biztosítani. A jelenlegi helyzetben azonban kiemelten fontos, hogy ne veszítsük szem elől, és támogassuk őket, ahogy csak tudjuk! Újonnan induló sorozatunkban ezeket a számunkra kedves karaktereket és brandeket gyűjtjük
Autógyárakat zárnak be és fagyasztják az eladásokat az ukrajnai háború miatt
business

Autógyárakat zárnak be és fagyasztják az eladásokat az ukrajnai háború miatt

A legnagyobb autógyártók, a Toyota, a Mercedes-Benz, a BMW és az Aston Martin is érintett az ukrajnai háború következményeiben. Sorban zárják be gyáraikat és szüneteltetik az eladásokat az autóipar legnagyobb cégei Oroszországban. Az ukrajnai invázió ipari következményeinek listáján már tíz nagy autó- és motorkerékpár-gyártó csoport Oroszországgal kapcsolatos intézkedései szerepelnek. Mivel
Leállítja oroszországi eladásait a Nanushka
business

Leállítja oroszországi eladásait a Nanushka

A magyar divatmárka leállítja oroszországi eladásait, emberi és pénzügyi erőforrásait az ukrán menekültek és kreatívok támogatására fordítja. Sándor Szandra, a Nanuska alapítója a szocialista érában, az 1956-os magyarországi orosz invázió árnyékában nőtt fel. A budapesti székhelyű márka szolidaritást vállal Ukrajna polgáraival, a szerepvállalással elkerülhetővé szeretnék tenni, hogy egy újabb generáció
Nyílt levélben ítélik el az orosz építészek Ukrajna megszállását
architecture

Nyílt levélben ítélik el az orosz építészek Ukrajna megszállását

Több mint 6500 orosz építész, tervező és várostervező írt alá egy nyílt levelet, amelyben elítélik az ukrajnai megszállást, továbbá követelik az erőszakos háború azonnali befejezését. A levélben többek között arról írnak, hogy elfogadhatatlannak tartják az orosz csapatok invázióját Ukrajna területén, illetve azt is hangsúlyozzák, hogy a „háború a 21. században
Kijev új városrészei a remény metaforájaként köszönnek vissza Manuel Álvarez Diestro fotográfiáin
fotográfia

Kijev új városrészei a remény metaforájaként köszönnek vissza Manuel Álvarez Diestro fotográfiáin

Manuel Álvarez Diestro fényképein Kijev új városrészeit a remény vizuális metaforájaként értelmezi. A fotográfus és filmrendező még a konfliktus kirobbanása előtt utazott Kijevbe, a MOLODIST Nemzetközi Filmfesztivál meghívására, hogy bemutassa Trains Bound for the Sea című filmjét az ukrán közönségnek. A különböző vetítések között Diestro fényképezőgépével a kezében indult felfedezőútra,
Lemondott a Velencei Biennálé orosz pavilonja
art

Lemondott a Velencei Biennálé orosz pavilonja

A Orosz Föderáció pavilonjának kurátora és művészei önként lemondtak tisztségükről, ezzel visszalépve az 59. Velencei Biennálén való szerepléstől. A Biennále szolidaritását fejezi ki ezért a gesztusért, és kiáll azon motivációk mellett, amelyek ehhez a döntéshez vezettek. A Biennále továbbra is a népek művészeti és kulturális találkozóhelye marad, és elítéli mindazokat,
A MOME megnyitja campusát az ukrajnai háború elől menekülők előtt
community

A MOME megnyitja campusát az ukrajnai háború elől menekülők előtt

Az ukrajnai eseményekre reagálva, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány megnyitja az egyetem épületeit és a kollégiumát a menekültek előtt, ahol szállással és ellátással várják a rászorulókat. Emellett a jelenleg futó kurzusaikhooz is lehet csatlakozni, rendkívüli ösztöndíj lehetőségeket nyújtanak és kreatív foglalkoztatókat szerveznek a családoknak. A MOME-t a hotline@mome.hu
3 enteriőr designer a régióból, akire érdemes figyelni – IV.
design

3 enteriőr designer a régióból, akire érdemes figyelni – IV.

Nem titok, hogy rajongunk az esztétikus és kellemes atmoszférájú enteriőrökért, ahol színek, textúrák, bútorok és tárgyak összessége valami nehezen megismételhetőt eredményez, és azonnal képes hatni az aktuális hangulatra. A belső terek bemutatásánál a fókusz azonban legtöbbször magán az adott projekten van, ezt szeretnénk most  megfordítani. Ezért összeszedtük azokat a tehetséges,
Határozatlan ideig nem publikál új híreket a The Calvert Journal
east

Határozatlan ideig nem publikál új híreket a The Calvert Journal

A hétvégén felfüggesztette publikációs tevékenységét a régiós tartalmakat megosztó The Calvert Journal. A nyilatkozatuk szerint a weboldal továbbra is elérhető lesz, az archív anyagaikhoz hozzá lehet férni. „Miközben az oroszok háborút folytatnak Ukrajnában, nem tudjuk tiszta lelkiismerettel és a megszokott módon folytatni a kulturális és művészeti újságírást. Az Ukrajnában zajló
Figyelemre méltó köztéri installációk a régióból | TOP 5
architecture

Figyelemre méltó köztéri installációk a régióból | TOP 5

A köztéri installációk sokszor egészen váratlanul bukkannak fel előttünk, és különös mivoltukból adódóan képesek teljesen elbűvölni bennünket. Ugyanakkor az is elfőrdulhat, hogy egy nagyobb koncepció részeként jelennek meg, de akár a történelem emlékét is őrizhetik. Kulturlandschaft Paasdorf | Mistelbach, Ausztria A Paasdorf nevű kis “utcafalu” főtere adott otthont a Kulturlandschaft Paasdorf
A Zaha Hadid Architects sztárépítész iroda tervezi az ukrán ipari város új metróállomásait
architecture

A Zaha Hadid Architects sztárépítész iroda tervezi az ukrán ipari város új metróállomásait

A Zaha Hadid Architects bemutatta Ukrajna egyik legjelentősebb ipari központjának, Dnyipro város új metróállomásainak terveit. A fejlesztés keretében létrejövő három új állomás (Teatralna, Tsentralna és Muzeina) 2025-ben nyitja meg kapuit. A projekt Dnyipro tömegközlekedési hálózatának korszerűsítésére irányuló, folyamatban lévő program részét képezi. Az új állomások a város keleti területeinek lakóit,
Ha a százéves társasházak mesélni tudnának | TOP 5
poland

Ha a százéves társasházak mesélni tudnának | TOP 5

A múlt századokban épült társasházakban van valami egészen sejtelmes – nemcsak megjelenésükből adódóan, hanem történelmi múltjuk miatt is. Méltóságteljesen kiállták ugyanis a háborúk veszedelmeit, miközben rengeteg személyes történet szemtanúinak is mondhatják magukat. Most olyan 19. és 20. századi régiós társasházakból készítettünk válogatást, melyek korukat meghaladták, városuk nevezetességévé váltak vagy fontos találkozók
Impozáns közterek a régióból | TOP 5
architecture

Impozáns közterek a régióból | TOP 5

A rohanó nagyvárosok forgatagában sokszor észre sem vesszük, ha látványos közterek keresztezik útjainkat. Akadnak azonban olyan példák, melyek képesek kizökkenteni és megragadják a figyelmünket – ezek a terek alkalmasak a megpihenésre útközben, vagy éppen egész napos programok helyszínei lehetnek. Mutatjuk! Poljana tér | Šibenik, Horvátország Šibenik új főterének tervezésében az Atelier Minerva,
Nőies sziluettek, maximális kényelem – új kollekcióval jelentkezett az ukrán The COAT ruhamárka
business

Nőies sziluettek, maximális kényelem – új kollekcióval jelentkezett az ukrán The COAT ruhamárka

A hűvös, szeles hétköznapoknak még egy ideig nem lesz vége, így a kabátok a ruhatárunk meghatározó elemei maradnak a következő hónapokban. Nem kell azonban szürkének és egysíkúnak lennie a téli öltözködésnek sem. Katya Silchenko felsőkategóriás ruhamárkája, a The COAT őszi-téli kollekciójában olyan ötletes és elegáns darabokkal találkozhatunk, melyek feldobják a
Divatmárkákat rejtő koncepcionális terek | TOP 5
poland

Divatmárkákat rejtő koncepcionális terek | TOP 5

Fényűző vagy éppen letisztult, természetes esztétika: mai valogátasunkban olyan enteriőröket gyűjtöttünk össze, amelyek amellett, hogy luxuscikkeket rejtenek, egy egész életérzést is közvetítenek. A különböző divatmárkák üzlethelyiségeiben nemcsak a felsorakozó termékeket, de a minket körülvevő teret is érdemes felfedezni. LAURELLA Fashion Store mode:lina | Poznań | Lengyelország A LAURELLA lengyel divatmárka legújabb
Monumentális falfestmények, élhetőbb városok | TOP 5
poland

Monumentális falfestmények, élhetőbb városok | TOP 5

A falfestmények képesek megváltoztatni városrészek atmoszféráját, életet visznek bármilyen környezetbe. Mindennapjainkat feldobják, kizökkentenek és elgondolkodtatnak. Ráadásul óriási munka áll mögöttük, komoly előkészületek szükségesek a viszontagságos körülményekhez. Tartsatok velünk egyfajta virtuális sétára, és nézzük meg közelebbről a régió látképeit meghatározó falfestményeket! A természet ünneplése A cseh illusztrátor, Barbora Idesová falfestménye Romániaban,
Infrastruktúrák a közép-kelet-európai régióban
poland

Infrastruktúrák a közép-kelet-európai régióban

A közép- és kelet-európai régió növekedése olyan új infrastruktúrák iránti igényt teremtett, amelyre a 20. század második felében még gondolni sem mertünk volna. Ez az igény persze nemcsak a kommunista diktatúrák alól való felszabadulás, hanem a megváltozott globális gazdasági környezet eredménye is. A globális kereskedelemben merőben új világ alakult ki
Végtelen alternatívák – kiemelkedő vegán kávézók a régióból | TOP 5
poland

Végtelen alternatívák – kiemelkedő vegán kávézók a régióból | TOP 5

A vegán kávézókat sokan limitált lehetőségekkel képzelik el, holott épp az ellenkezőjéről van szó: számtalan opció, különleges összetevőkből készült sütemények és fogások, kreativitás, elhivatottság és nem utolsósorban az állatok szeretete és tisztelete. Habár a filozófia egyre nagyobb népszerűségnek örvend, még mindig kihívás vegán kávézót nyitni – és találni is. Így hát
Inspiráló terek a jóga szerelmeseinek | TOP 5
architecture

Inspiráló terek a jóga szerelmeseinek | TOP 5

Természetbe rejtett pavilonban relaxálni, egy indusztriális épületben, a város zajától elszigetelve meditálni vagy éppen egy tetőteraszról elmerülni az elterülő látványban – évindító válogatásunkban olyan jógahelyszíneket gyűjtöttük össze, melyekre ellátogatni nemcsak fizikai és szellemi feltöltődést jelent, hanem vizuálisan is inspirálóan hat. Mutatjuk! Yogapoint KLAR | Morva-sziléziai kerület | Csehország Nemcsak a jóga, de a
Karácsonyi menü a régió tradicionális fogásaiból – étteremajánlóval | TOP 5
gasztronómia

Karácsonyi menü a régió tradicionális fogásaiból – étteremajánlóval | TOP 5

Karácsonykor a hagyományok különösen előtérbe kerülnek. Jobban vágyunk a szokásos ízekre és illatokra, hiszen a várva várt, meghitt légkör nélkülük nem teljes. A tradíciókat mindenhol őrzik, de eltérő módon – ezúttal a régió sajátos fogásaiból szemezgettünk, melyekből egy egész karácsonyi menü állt össze. A felsoroltakhoz hagyományos éttermek ajánlásával készültünk még az
Ukrán karácsonyi hagyományok a Gunia Project tálalásában
design

Ukrán karácsonyi hagyományok a Gunia Project tálalásában

A Gunia Project az egyik legkedvesebb márkánk keletről: mélyreható etnográfiai kutatás során friss és divatos tárgyak formájában élesztik újjá az ukrán kézműves hagyományokat. Az alapítók, Natasha Kamenska és Maria Gavryliuk vízióját bemutató korábbi interjúnk után most az idei ünnepi kollekciójuk és az ukrán karácsonyi hagyományok kerülnek terítékre. Az új kerámiák
HIGHLIGHTS | Tervezők a divatvilág hátterében
design

HIGHLIGHTS | Tervezők a divatvilág hátterében

Akarva-akaratlanul mindannyian követjük a különböző divathullámokat. Sok esetben már csak azért is, mert a környezetünk is azt teszi. De míg a világ a ruházati divatot tartja szem előtt, sokszor elfelejtjük, hogy minden divathullámot sok más kreatív ipari ágazat is egyaránt generál. Vasárnaponként megjelenő válogatásunkban olyan tematikákat boncolgatunk, melyek környeztünk közvetlen
Az egészség színei – régiós éttermek és kávézók superfood kínálattal | TOP 5
business

Az egészség színei – régiós éttermek és kávézók superfood kínálattal | TOP 5

A superfood elnevezés a tápanyagokban gazdag növényi alapú ételeket – illetve bizonyos halféléket, és tejtermékeket – foglalja magában. Pontos meghatározás azonban nincs arról, hogy mik is sorolhatóak ebbe a kategóriába, sőt, sokak szerint csupán marketingfogásról van szó. Egy dologban viszont biztosak lehetünk: a szuperételek egészségesek, tehát szükségünk van rájuk. Izgalmas hangzású quinoa,
Barna-zöld arculatot kapott az ukrán Laskarda cipőmárka | Dmytro Khrunevych
branding

Barna-zöld arculatot kapott az ukrán Laskarda cipőmárka | Dmytro Khrunevych

Dmytro Khrunevych, a Kijevben élő grafikus többek között márkaépítési és csomagolási koncepciók megalkotásával foglalkozik – legutóbb az ukrán Laskarda bőrcipőmárkalánc vizuális identitását dolgozta ki. A tervező a projektjeiben végzett koncepciófejlesztéseket jellemzően merész elemekkel, illetve stílusos tipográfiával közvetíti, nem mellőzve az erős kontrasztokat és színeket. Az egységesség és a felismerhetőség jelenti a
Bámulatos enteriőr, sajátos kovásztechnika – újhullámos pékségek a régióból | TOP 5
poland

Bámulatos enteriőr, sajátos kovásztechnika – újhullámos pékségek a régióból | TOP 5

Egyre feltűnőbb, hogy az újhullámos pékségek térhódítása javában zajlik. Azon túl, hogy az enteriőrdesign lényegesen hangsúlyosabb és egyedi, minőségbeli különbségek is elválasztják ezeket az üzleteket hagyományos párjaiktól: ellentmondásos módon tradicionálisabb megközelítéssel állnak hozzá a kenyérhez, speciális kovásztechnikával. Habár az ízélményt nem tudjuk prezentálni, az atmoszférát viszont igen – következzenek tehát a
HIGHLIGHTS | Valóban ilyen gyerekszemmel a világ?
branding

HIGHLIGHTS | Valóban ilyen gyerekszemmel a világ?

„A felnőttek mindig mindent jobban tudnak” – szól a kritika számtalan gyermek szájából. De tényleg mindent jobban tudunk? Honnan tudja egy tervező azt, hogy mi kell az aprónépnek? Ezúttal olyan projekteket hozunk, melyek által a felnőtt világ a gyerekek nyelvezetét próbálja megragadni, megérteni. Sokszor mi, felnőttek azt gondoljuk, tudjuk mi kell
Kijev szocmodern épületei inspirálták a PODYH legújabb ruhakollekcióját
divat

Kijev szocmodern épületei inspirálták a PODYH legújabb ruhakollekcióját

A szocializmus idején felhúzott modernista épületek hányattatott sorsa, ahogyan a régió több nagyvárosában, úgy Kijevben is komoly problémát jelent. A PODYH ruhamárka őszi-téli kollekciójával szeretné felhívni a figyelmet az ikonikus modernista épületek értékeire. Daria Plaksyuk, a PODYH tervezőjének elmondása szerint márkája az építészet és a divat metszéspontja. Új kollekcióját az
Régi szovjet sportöltözőből kialakított kávézó és SUP paradicsom
architecture

Régi szovjet sportöltözőből kialakított kávézó és SUP paradicsom

Az egykori szovjet sportöltözőből átalakított White Rabbit Surf Café égisze alatt egy hangulatos kávézó, egy SUP deszkakölcsönző és az ukrán kisváros legújabb közösségi központja egyesül. A különleges ívben bontott, fehérre mázolt téglafalak, és a felsejlő terrakotta árnyalatok teremtik meg az enteriőr karakterisztikáját. A tulajdonos házaspár, Natalia Solovey belsőépítész és Oleg
HIGHLIGHTS | Eltévedtél? Nem a te hibád!
poland

HIGHLIGHTS | Eltévedtél? Nem a te hibád!

Számos intézmény, iroda, társasház, épület vendégei vagyunk nap mint nap. Ezen épületek egyfajta szervezetként működnek, mindnek van egy szabályrendszere. Egy rendszer, ami nemcsak az építészeti szerkezetet, hanem a belső humán működést is korlátok közé szorítja. A rendszer igényes vizualizációja éppen olyan fontos, mint annak megléte, ugyanis az egészséges vizuális kommunikáció
Odessza szocialista építészeti hagyatéka egy Instagram-fiókon megörökítve
architecture

Odessza szocialista építészeti hagyatéka egy Instagram-fiókon megörökítve

Az @odessamodernism Instagram-fiók az ukrán kikötőváros, Odessza szovjetkori épületeit, emlékműveit és dísztárgyait mutatja be a város különböző tájairól és zegzugaiból. Odessza városának nagy része a Szovjetunió alatt épült a 20. század második felében, a fiók pedig azt bizonyítja be, hogy jóval többet tartogat, és érdekesebb ez az építészeti stílus, mint
Volgától a Dunáig – orosznak lenni Magyarországon
gasztronómia

Volgától a Dunáig – orosznak lenni Magyarországon

Talán nem meglepő, hogy Budapesten (és természetesen) Magyarországon számtalan orosz, ukrán, fehérorosz ember talált otthonra az elmúlt évtizedekben. Ami talán érdekesebb, hogy bár ők nem alakítottak ki olyan egységes, zárt világot, mint a kínaiak Chinatown-ban (amelyről itt írtam), mégis jó néhány ponton teremtettek autentikus közeget. A budapesti diaszpórák mindennapjait bemutató
HIGHLIGHTS | A tejkultusz
branding

HIGHLIGHTS | A tejkultusz

Talán nem is tudjuk már miért, és honnan ered a tejfogyasztás szokása, de a gépi tejfeldolgozás korára világszerte elterjedt itallá vált. Bár ma már az ital kiváltásán munkálkodik a társadalom egyre nagyobb része, most is készülnek figyelemre méltó csomagolások. Ezért aktuális projektválogatásunkban a tejfélék remekeit mutatjuk be. Mainstream zagyvaság ide
Ukrajna, a kelet új divatfellegvára | TOP 5
divat

Ukrajna, a kelet új divatfellegvára | TOP 5

Évről évre egyre szignifikánsabb az ukrán divatmárkák jelenléte a divatporondon. A friss és kortárs fazonok sok esetben nyúlnak vissza az ukrán tradíciókhoz, ezt pedig a lehető legkifinomultabb módon teszik meg. Válogatásunkban Hollywoodban is közkedvelt brandek és pár éve indult, innovatív márkák is megtalálhatók. BEVZA A BEVZA az egyik legnépszerűbb kelet-európai
HIGHLIGHTS | Régen is bisztró volt a bisztró?
branding

HIGHLIGHTS | Régen is bisztró volt a bisztró?

Bizonyára sokan hallottuk már a bisztró kifejezést, mely nemcsak jelentésében, hanem sok más szempontból is nagyot változott az évek során. Aktuális projektválogatásunkkal e különleges vendéglátóhely eredetének és mai funkcióinak jártunk utána. Tarts velünk! Városszerte sorra nyitnak újra a kávéházak, telnek meg emberekkel a hosszú, pandémia okozta leállás után. A válság
Egy nem mindennapi tetoválóstúdió, ahol a kortárs művészet és a minimalizmus az úr
design

Egy nem mindennapi tetoválóstúdió, ahol a kortárs művészet és a minimalizmus az úr

A 6:19 tetoválószalon a kortárs művészeti galériák white cube hatását idézi. Az extravagáns, mégis letisztult enteriőr az alapító, Uljana Nesheva stílusának és művészi látásmódjának a megtestesülése, a stúdió pedig hét tetoválóművésznek ad teret az alkotásra. Gyertek velünk Kijev történelmi városrészébe, Podilba! A stúdió neve a Biblia 6:19-es zsoltárára
Kortárs hangulat, designerruhák és táncparkett Harkov legmenőbb üzletében
design

Kortárs hangulat, designerruhák és táncparkett Harkov legmenőbb üzletében

Harkov legújabb üzletében egyszerre érezheted magad galériában, ruhaboltban és táncparketten. A Balbek Bureau által tervezett térben napközben menő designerruhákat vásárolhatsz, a bolt azonban estére partihelyszínné alakul át, ahol a táncé a főszerep. A Protagoniste Store saját darabjai mellett világmárkák ruháit kínálja, mindezt olyan helyen, mely hangulatában a kortárs művészeti galériákra
Fényfürdő és acélos csillogás Rivne legújabb kávézójában
architecture

Fényfürdő és acélos csillogás Rivne legújabb kávézójában

Csillogó acélfelületek és rengeteg fény jellemzi Rivne legújabb kávézóját, a Salut Café Bar-t. A RomanXSvitlana tervezőiroda az egyszerűség báját alkalmazva igazán időtlen és funkcionális enteriőrt álmodott meg. A kétszintes kávézó pincéjében professzionális konyha kapott helyet, a földszinten salátabár, nyitott konyha, bárpult és étellift található. A mennyezeten elhelyezett acélszerkezeteknek nemcsak dekoratív
Újragondolt sportruházatok Kelet-Európából | TOP 5
poland

Újragondolt sportruházatok Kelet-Európából | TOP 5

Manapság nem kell elkülöníteni a sikkes darabokat a mozgástól: egyre népszerűbbek az újraértelmezett sportmárkák, amelyeknél különös figyelmet kap a fenntarthatóság és az esztétikum. Mai válogatásunkban egybegyűjtöttük azokat a régiós brandeket, amelyek hidat képeznek sport és stílus között. O.WOW  | Ukrajna Az ukrán O.WOW csapatának célja, hogy megmutassa a sport
A garázsból lett művészeti központban minden a hangokról szól
architecture

A garázsból lett művészeti központban minden a hangokról szól

Tradíció és innováció Lviv legújabb initerdiszciplináris terében: a RadioGarage a művészet, a hang és a technológia közös játszótere. A Lviv Radio történelmi épületében, egy egykori garázs helyén kiállítóteret és kulturális központot alakított ki az ukrán O.M. Shumelda design- és építészeti stúdió. Mutatjuk! A Lviv Radio épülete 1912-13-ban épült Adolf
​​Egy ukrán cipőbrand a kortárs nőiesség képviseletében
design

​​Egy ukrán cipőbrand a kortárs nőiesség képviseletében

Ukrán divatkörképünk következő állomása egy kijevi cipő- és táskamárka: a Hvóya friss, fiatalosan nőies és újra vonzóvá és kényelmessé teszi a magassarkúkat! A magas sarkú cipők az elmúlt években szinte teljesen kiszorultak a nők hétköznapi ruhatárából, leginkább alkalmi viseletre korlátozódtak. A Hvóya missziója a kényelem és a nőiesség ötvözése, céljuk
A bolhapiacok eklektikus hangulata az online térben
grafika

A bolhapiacok eklektikus hangulata az online térben

A bolhapiac a meglepetések és a váratlan felfedezések helye, visszatérés a nosztalgikus múltba a maga furcsaságaival és különlegességeivel. Valószínűleg ezért is töretlen a bolhapiacok sikere még ma is, hisz nincs is felemelőbb érzés, mint a régi csetreszek, kopott bútorok, furcsa nippek és poros limlomok között találni valami érdekes és egyedi
Indiai hangulat és rezes csillogás Kijevben
design

Indiai hangulat és rezes csillogás Kijevben

Mumbai és Kijev találkozása egy fényűző, mégis otthonos lakásban.: az ukrán Prodan Design által tervezett  lakás enteriőrjét a megrendelő kedvenc londoni étterme, a Dishoom indiai hangulata ihlette. A tervezés során az egyik legfontosabb szempont a helytakarékosság volt, ugyanis hatvankét négyzetméteren kellett kialakítani nappalit, konyhát, hálószobát és fürdőszobát úgy, hogy az
Töltődj fel Európa utolsó lakatlan szigetén!
egyéb

Töltődj fel Európa utolsó lakatlan szigetén!

Az Ukrajna Maldívjaként is emlegetett szigeten puha, fehér homokos strand, kristálytiszta víz és delfinek várnak! Ha már unod a tipikus turistacélpontokat és igazán különleges helyre utaznál, akkor számodra a Dzsarilgacs szigete a tökéletes úticél! Az ötvenhat négyzetkilométeres sziget a Herszon régió déli részén található, partjait két öböl – a Dzsarilgacskaja és
Fedezd fel Kelet-Európát madártávlatból! | TOP 5
poland

Fedezd fel Kelet-Európát madártávlatból! | TOP 5

Kelet-Európa országai tele vannak szebbnél szebb látványosságokkal, legyen szó történelmi óvárosokról, modern lakótelepekről, sokszínű hegyekről, csodás tavakról vagy hívogató tengerpartokról. Az elképesztő látvány szerencsére több fotóst is megihlet, így mai válogatásunkban öt Instagram-fiókot mutatunk meg, melyek olyan szédületes nézőpontból mutatják be a régió látványosságait, ahogyan még nem láttad azokat! @b_
Kedvenc minőségi, kézműves lekvárjaink | TOP 5
gasztronómia

Kedvenc minőségi, kézműves lekvárjaink | TOP 5

Finom, könnyen eltartható, egészséges és szinte bármennyit meg tudnánk belőle enni: a lekvárok minden generáció örök kedvencei. Mai válogatásunkban olyan manufaktúrákat hoztunk, ahol odaadó munkával, a hagyományok tiszteletével és korszerű kreativitással készítik a jobbnál jobb lekvárokat, fenntartva a lekvárkészítés tradícióját. Mom Cooks Jam | Ukrajna A kijevi székhelyű Mom Cooks Jam
A létezés örök folyékonysága | A FAINA új kollekciója
design

A létezés örök folyékonysága | A FAINA új kollekciója

A nyári napforduló napján, a természetes megújulás idején az ukrán FAINA minden évben új kollekciót mutat be. A legújabb, PLYN nevet viselő sorozat a létezés végtelen folyékonyságát önti bútorok és vázák formájába. A PLYN ukránul áramlást jelent. Az új kollekció folyékony formáit, puha bútorait és áramló vázáit a víz inspirálta,
A csodás len | TOP 5
poland

A csodás len | TOP 5

A heteken át tartó kánikulában az egyik legnehezebb feladat kitalálni azt, hogy mit is vegyünk fel, ami egyszerre lenge, mégis komfortos viselet. A természetes lenből készült ruha nemcsak kényelmes, de igazán kellemes és mindig divatos nyári viselet is egyben. Mai válogatásunkban csokorba szedtük a legjobb márkákat Kelet-Európából, amelyek nagy szenvedéllyel
Rusztikus hangulat és növekvő alkoholszint | YOD Group x MAD Bars House
architecture

Rusztikus hangulat és növekvő alkoholszint | YOD Group x MAD Bars House

Egy épület, hat szint és öt bár – a YOD Group által tervezett MAD Bars House-t a helyi kultúra és a kézműves hagyományok inspirálták. Egy hely, ahol minél magasabban jársz, annál erősebb az italok alkoholtartalma. Lviv város történelmi központjában egy régi gyárépületet alakítottak át: minden szinten más-más bár vagy étterem található.
Kijev a tipográfia nyelvén | KYIV TYPE
egyéb

Kijev a tipográfia nyelvén | KYIV TYPE

Sebastian Schubmehl diplomamunkája, a KYIV TYPE hiánypótló módon közelíti meg és mutatja be az ukrán főváros, Kijev designszcénáját. Gyönyörű, nagyvonalú kiadvány, mely intim betekintést enged a város életébe, bemutatva annak lakóit és egy különleges designpublikációt. A projekt során a tervező végig szem előtt tartotta azt, hogy előzetes ismeretekkel nem rendelkező,
Több mint virágbolt | ARKA Flower Shop
design

Több mint virágbolt | ARKA Flower Shop

Nem kis feladatra vállalkozott az ukrán Maly Krasota Design stúdió az ARKA újonnan nyíló üzletének tervezése során. A paraméterek adottak voltak: egy szuterén ablaktalan tere, amelyből a legtöbbet szerették volna kihozni a tervezők. Az üzlethelyiség belső terének kialakítása során az egyik legnagyobb kihívást a természetes fény hiánya jelentette. A végeredmény
Keleti kényelem | TOP 5
branding

Keleti kényelem | TOP 5

Nomád szabadságérzet és pompa – a glamping kötetlen világa egyre több helyen hódít. Nem véletlen, hiszen tökéletesen ötvözi a komfortos hotelszobák érzetét a természet vad bujaságával. Mai válogatásunkban azokat a kelet-európai helyeket mutatjuk be, amelyeken jól érzi magát az örök természetjáró és a pihenni vágyó utazó is. Chateau Ramšak Glamping | Szlovénia
Természet ihlette harmónia | Viter House
architecture

Természet ihlette harmónia | Viter House

Nem mindennapi lakóépületet álmodott meg az ukrán MAKHNO design és építész stúdió Kijevben. A hétfős családnak otthon adó Viter ház hatalmas ablakokkal és teraszok sokaságával alkot egységet a környezettel. Nem csak szimbiózisban áll a természettel, de az inspirációt is abból merítette a letisztult formákkal operáló, időtálló szépséget sugárzó betonépület. Az
Könyvként kinyíló zsinagóga
architecture

Könyvként kinyíló zsinagóga

Manuel Herz svájci építész tervezte azt az új zsinagógát Ukrajnában, ami a helyi Holokauszt Emlékalap Alapítvány kezdeményezésében valósult meg. Különös szerkezete a térbeli (pop-up) könyvek analógiájára emlékeztet. Íme, a Babyn Yar! Nemrég avatták fel Ukrajnában az új Babyn Yar zsinagógát; ez az innovatív és erőteljes épület nemcsak imahelyként segíti a
Gyorsétterem a zen jegyében
design

Gyorsétterem a zen jegyében

Lehet-e egy gyorsétterem a nyugalom szigete? A kérdést a kijevi Yakusha Design stúdió frappánsan válaszolja meg, ők feleltek ugyanis a szintén kijevi, Istetyka névre keresztelt étterem belsőépítészeti és designmegoldásaiért. A szóban forgó helyen nemcsak villámgyors a kiszolgálás, de az étlapon is egészséges ételek szerepelnek. Az alaptónust a durvára csiszolt gipszvakolat
Egészséges választás | Green Chef
branding

Egészséges választás | Green Chef

A Green Chef kínálatában vegán, cukor- és laktózmentes, valamint ajurvédikus, csökkentett kalóriatartalmú ételeket és italokat is találunk. Így a márka által felvonultatott édességek: fagylaltok, torták és bonbonok mindennemű diétába és étrendbe beilleszthetők. A lenyűgöző süteménykreációkon túl smoothie-k, üdítők, növényi tejek, illetve az egészséges életmód alapélelmiszerei közül is választhatunk. A termékeknek
Ukrajna építészeti öröksége | Szentlélek kiáradása templom
architecture

Ukrajna építészeti öröksége | Szentlélek kiáradása templom

Ukrajna és Lengyelország építészeti örökségének részét képzik a csodálatos fatemplomok. A ma már világörökségi védelem alatt álló ortodox tserkvák, vagyis templomok hűen őrzik a szláv kultúra és az ortodox vallás emlékeit. Ukrajna Lviv régiójának legrégebbi, máig fennmaradt fatemploma az 1502-ben, közvetlenül a tatárjárás után épült Szentlélek kiáradása templom. A templom
HIGHLIGHTS | Rajzolt piedesztál
design

HIGHLIGHTS | Rajzolt piedesztál

Rajzolni bárki tud – halljuk sokszor a megjegyzést egy-egy illusztráció kapcsán. Bár rajzolni valóban mindenki képes, illusztrálni nem éppen. Egy illusztrációs világot megtervezni és begyakorolni éppen olyan komoly és precíz munkát igényel, mint egy matematikai egyenletet végigvezetni, csupán ezt az agyunk másik felén tesszük. A kreatív képalkotás mesterei az illusztrátorok, akik
Ősi ukrán civilizáció inspirálta kollekció | BEVZA
divat

Ősi ukrán civilizáció inspirálta kollekció | BEVZA

A világszerte népszerű BEVZA márka védjegye az ukrán hagyományokra építő, letisztult és minimalista stílus. A 2021-es tavaszi kollekció két fejezetben dolgozza fel történelmük egyik legősibb és legizgalmasabb aspektusát, a nőket dicsőítő Cucuteni kultúrát. A kézműves technikával készült darabok kifinomultsága mögött mély, spiritualitással átitatott tradíció és a tervező saját antropológiai kutatása
A kijevi metró egy művész szemével | Michał Klimecki
architecture

A kijevi metró egy művész szemével | Michał Klimecki

A kijevi metróhálózat szürreális világa nem egyszer inspirált már alkotóművészeteket. Így történt Michał Klimecki cseh származású 3D-tervezőművésszel is, aki komfortzónájából kilépve ragadt kamerát és örökítette meg a kijevi metró sajátos, ugyanakkor elbűvölő miliőjét. Most az ő szemén, illetve fényképezőgépének lencséjén keresztül láthatjuk a metróállomások földalatti és felszíni világát. A földalatti
Edukatív ábécéskönyv Ukrajnából │ Maechka
grafika

Edukatív ábécéskönyv Ukrajnából │ Maechka

Ila Varina és Olga Stonda közös alkotása nem egyszerű ábécéskönyv. Az ukrán nyelvű kiadvány a Nebo Booklab kiadó Maechka nevű szociális projektjének keretén belül született meg azzal a céllal, hogy a gyerekek körében is felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára. A történet egy Maya névre hallgató kutyus és szőrös
HIGHLIGHTS | Négy fal közé zárt illusztrációk
poland

HIGHLIGHTS | Négy fal közé zárt illusztrációk

Sorozatunk rendszeres olvasóinak már feltűnhetett, hogy van egy téma, amely újra és újra előkerül cikkeinkben: nem más ez, mint a falfestmények világa, melyeknek köszönhetően színesebbé válnak benzingőz színezte, szürke városaink. Aktuális válogatásunkban találtok egy csavart is, ugyanis most nem kültéri, hanem beltéri falfestményekkel készültünk. Fehér falak, üres terek, betonfelületek – ezek
Kézműves vodka Csernobil közelében termesztett gabonából | Atomik
grafika

Kézműves vodka Csernobil közelében termesztett gabonából | Atomik

Szebbé lehet-e tenni a világot egy kupica vodkával? Rávághatnánk, hogy persze, hiszen pár pohárka után minden jobb színben tűnik fel. Van egy vodka, ami azonban sokkal többre hivatott ennél. Több éves kutatómunka és ellenőrzések sora előzte meg a Atomik vodka megszületését, ami, ha megfelel az előírásoknak is, gyártásba kerülhet. A
Kulináris élvezetek Ukrajnában | Odesa Food Market
design

Kulináris élvezetek Ukrajnában | Odesa Food Market

Már korábban is írtunk a balbek bureau építész stúdió egy gasztroprojektjéről: Kijev után Odessza városa is gazdagabb lett egy sokoldalú, kulináris közösségi térrel. Elhagyatott fegyverraktár helyett most egy múlt század eleji mozi épülete adott otthont a terv megvalósulásának. A helyszín 2017 óta tölti be mai funkcióját, 2020-ban Alex Cooper megbízásából
SOC/MOD 2. rész | Információs Kutatóintézet, Kijev
architecture

SOC/MOD 2. rész | Információs Kutatóintézet, Kijev

SOC/MOD cikksorozatunk második fejezetében az ukrán fővárosba kirándulunk. Az 1971-ben átadott egykori kutatóintézet és könyvtár expresszív formájával hívja fel magára a figyelmet: ez volt Kijev első függönyfalas toronyháza. Készítettünk belőle egy miniatűr változatot, amit te is beszerezhetsz webshopunkban! Szerző: Kovács Dániel Ukrajna a Szovjetunió második legnagyobb köztársasága volt, Kijev
Sokoldalú és könnyed | LIS Design Studio
architecture

Sokoldalú és könnyed | LIS Design Studio

Minden kávézótulajdonos célja, hogy a legfinomabb italokat és ételeket kínálja vendégeinek, a tervező feladata pedig az, hogy ennek megfelelő légkört teremtsen. A Late Breakfast Club elnevezésű ukrán kávézó a két törekvést szépen ötvözi, kialakításáért a LIS Design Studio felelt. A kávézó Lviv városában, egy bezárt képcsőgyár területén található. A tulajdonosok
HIGHLIGHTS | Appok az emberiség szolgálatában
branding

HIGHLIGHTS | Appok az emberiség szolgálatában

Nap mint nap velünk vannak, biztosítva a hétköznapok zavartalan lefolyását. Az elmúlt tíz év alatt ezerszámra jelentek meg legújabb verzióik, követve a legújabb trendeket, így mára önálló üzletággá, szakmává vált tervezésük. Aktuális válogatásunkban az applikációk kerülnek terítékre. Az utóbbi tíz évben számos applikáció jelent meg a piacon: sokuk a süllyesztőben
Családi ház egy folyó partján | Bogdanova Bureau
architecture

Családi ház egy folyó partján | Bogdanova Bureau

A ukrán Vinnicja városának közelében, a Déli-Bug folyó partján található ez a családi ház, amelynek esztétikai koncepcióját a festői táj ihlette. A Vin House kialakításáért a Bogdanova Bureau építész iroda felelt. A Vin House egy olyan család számára készült, melynek tagjai a városi közegből kiszabadulva szerettek volna közelebb kerülni a
A Szpasszkij tér korszerűsítése | Ukrajna, Kijev
architecture

A Szpasszkij tér korszerűsítése | Ukrajna, Kijev

A Szpasszkij tér felújítása során két különböző történelmi elemet hoztak egy tető alá, helyesebben egyesítettek egy köztéren, kortárs térszervezés és kiegészítések segítségével. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunkban most Kijev egy új közterén járunk. Egy 12. századi kolostor és egy 18. századi földbástya, melyek háromszáz éve konfrontálódnak egymással Kijev Pecserszka nevű történelmi
Mutasd az erkélyed, megmondom, ki vagy! | Balcony Chic
architecture

Mutasd az erkélyed, megmondom, ki vagy! | Balcony Chic

Történelmi és politikai okokra is visszavezethető, hogy a Szovjetunió szétesése után Ukrajnában miért szaporodtak el a rögtönzött erkélyek és háztoldások. Színesítik vagy inkább rontják a városképet? Hol húzódik a határ a nyilvános és a privát tér, az egyéni döntés és a társadalmi felelősség között? Fotósorozat az eklektikus erkélymegoldásokról, amelyek nem
Neogótika és kortárs találkozása | replus design bureau
architecture

Neogótika és kortárs találkozása | replus design bureau

Neogótikus stílusjegyek, autentikus falfestmények, multimédiás könyvtár, modern bútorok és akadálymentes megoldások: ilyen környezetben kapott helyet az első Városi Művészeti Központ Lviv városában, Ukrajnában. A letisztult és kortárs enteriőr kialakításáért a replus design bureau stúdió felelt. A művészeti központ egy tizenkilencedik század végi épületben található, amelyben különböző irodahelyiségek és egy nyomda
Ahol a design és a művészet találkozik | NOOM Studio
design

Ahol a design és a művészet találkozik | NOOM Studio

Egyszerű geometriai formák különös színvilággal és kézműves technológiával társítva: az ukrán NOOM Studio modernista bútordarabjai a szuprematizmus és a Bauhaus előtt tisztelegnek. A NOOM stúdiót Katyerina Szokolova és Arkagyij Vartanov alapította 2017-ben. Termékeik nagy része fémből készül; minden egyes darabban a hagyományos, kézműves és modern technológiák keverednek. Alkotói szemléletmódjukat nagyban
Az építész kávézója | Dyletant, Kijev
architecture

Az építész kávézója | Dyletant, Kijev

Kijev számos népszerű helyéért a Balbek Bureau építésziroda a felelős, így Szláva Balbek pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy egy vendéglátóhelyet szeressenek az emberek. Most saját kávézójában kamatoztatta ezt a tudást. Hogy mitől válik egy kávézó törzshellyé, arra valószínűleg nem létezik tuti recept, de talán van egy tényező, amiellyel nem
Kifinomult és praktikus | Monolith Coffee Table
design

Kifinomult és praktikus | Monolith Coffee Table

Elegáns és egyszerű esztétika a Bauhaus formavilágával társítva: a Pavel Vetrov ukrán tervező által megalkotott dohányzóasztal monolitszerűen díszítheti lakásunkat, elnevezését is erről kapta. Pavel Vetrov jelenleg az ukrán fővárosban, Kijevben dolgozik formatervezőként. „Pályafutásom a 3D-látványtervezés iránti szeretetemhez köthető. Kezdetben belsőépítészettel foglalkoztam, de ma már egyre több bútortervezői projektben is részt
Grúz kulináris utazás | YOD Group
architecture

Grúz kulináris utazás | YOD Group

Agyag és fa letisztult találkozása a hagyományos grúz konyhával: az ukrán YOD Group építészeti stúdió által tervezett étterem enteriőrje nemcsak formavilágában lenyűgöző, de igazi kulináris utazásra is hívja vendégeit. A Puri Chveni étterem Kharkiv város központjában található egy, a 20. század elején emelt épületben. Az építészek, hogy megidézzék Kharkiv régi
Néphagyomány a legfrissebb innovációval vegyítve | IENKI IENKI
divat

Néphagyomány a legfrissebb innovációval vegyítve | IENKI IENKI

A legújabb, innovatív technológiák, valamint elegancia és a hagyomány iránti szeretet egy helyen: az ukrán IENKI IENKI márka ruhadarabjai nemcsak kortárs és kényelmes téli viseletek, hanem a távoli észak hagyományaiba is izgalmas betekintést nyújtanak. Manapság egyre fontosabbá válik, hogy egy ruhamárka ne csak esztétikus és kényelmes viseletet kínáljon, vagy jobb
Septickij Center | Lviv, Ukrajna
architecture

Septickij Center | Lviv, Ukrajna

Egész Ukrajnában példaértékű épület az innovatív lvivi Andrij Septickij Oktatási Központ. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk ebben a részében megnézzük, mitől válik szerethetővé a felhasználók számára ez a kortárs épület. Az Ukrán Katolikus Egyetemhez tartozó Septickij Centert 2017-ben adták át azzal a céllal, hogy széles spektrumú kutatóközpont és könyvtár jöjjön benne
HIGHLIGHTS | Ötórai tea
design

HIGHLIGHTS | Ötórai tea

Fekete, zöld, fehér, sárga, oolong, puer: akárcsak a szintén nagy népszerűségnek örvendő kávé, úgy a tea is ezerarcú ital. Lehet élénkítő vagy nyugtató hatású, fogyaszthatjuk reggel vagy lefekvés előtt, esetleg napközben, megpihenve egy kis időre. Az évszázados hagyományokra visszatekintő tea nem afféle gyors shot, amit magunkba döntünk, egy húzásra felszippantunk,
Szürke színfolt egy tarka negyedben | archimatika
architecture

Szürke színfolt egy tarka negyedben | archimatika

A Kijevben található Gymnasium A+ magániskola nemcsak tanítási módszereiben, hanem építészeti és belsőépítészeti szempontból is az innovatív megoldásokat keresi. Az iskola építészeti terveit a lakónegyedekre specializálódott ukrán archimatika építész iroda dolgozta ki. A Gymnasium A+ épülete a kijevi Comfort Town lakókomplexum területén található és közel hatszáz diák számára biztosít lehetőséget
Hagyomány és minimalizmus eleganciája | Drozdov & Partners
architecture

Hagyomány és minimalizmus eleganciája | Drozdov & Partners

Ennek az ukrán lovardának a kialakításában a vernakuláris építészet jegyei keverednek a kortárs eleganciával: Ukrajna északkeleti részén, a Harkiv folyó partján található VG Horse Club lovaglóközpontot a Drozdov & Partners építész iroda jegyzi. A VG Horse Club központ modern és minimalista, de mégis hagyományos esztétikája jól tükrözi a lókiképzés és a
A terrakotta és az égszínkék árnyalataiba borítva | Rina Lovko
architecture

A terrakotta és az égszínkék árnyalataiba borítva | Rina Lovko

Modern, funkcionális enteriőr kényelmes, a terrakotta és az égszínkék árnyalataiba borított építészeti megoldásokkal, íves elrendezésben: ilyen az ukrán Rina Lovko stúdió által tervezett, Kijevben található kétszáz négyzetméteres lakás. Az elkészült apartman egy félbevágott fánk formájára hasonlít. Belső részén a fürdőszobák, külső ívén pedig a lakótér többi része helyezkednek el. A
HIGHLIGHTS | Illusztratív világ
art

HIGHLIGHTS | Illusztratív világ

Ahogy – tévesen – az animációs filmeket sokszor csakis és kizárólag gyerekeknek szóló mesefilmekként aposztrofálják, úgy az illusztrációs műfaj sem csupán a mesekönyvek univerzumára kortlátozódik. Sőt, példaképp gondoljunk csak a felnőtteknek szóló népszerű képregényekre. A képalkotás ezen formája a történetmesélés egyik lehetséges eszköze, amelyben az alkotó szabadon keltheti életre fiktív vagy épp
Stage, a színpad | Dnyipro, Ukrajna
architecture

Stage, a színpad | Dnyipro, Ukrajna

Ha a közösségi építészetet illusztrálni kellene, a Stage-projekt lenne rá a tökéletes példa: több mint kétszáz ember munkájának eredménye, elkészülte óta pedig egy közösség igényeit szolgálja ki. A közép-ukrajnai Dnyipro városában, a Sevcsenko Park fái között, egy régi színház területén most is egy színpad áll. Illetve valami, ami sokkal több,
Multifunkcionális gyerekközpont | SVOYA studio
design

Multifunkcionális gyerekközpont | SVOYA studio

Görbe vonalvezetés és lágy pasztellszíntónusok találkozása egy gyerekközpont enteriőrjében: az ukrán SVOYA stúdió terve könnyed skandináv esztétikával teremt biztonságos és játékos környezetet a gyerekek számára. A Hello BABY névre hallgató gyerekközpont Dnyipro városának központi részén, egy lakóépület első emeletén található. A SVOYA stúdió építészeinek az volt a feladata, hogy alakítsák
Ukrán védjegyek egy kötetben | IST Publishing
east

Ukrán védjegyek egy kötetben | IST Publishing

Az IST Publishing egy aprócska könyvkiadó Kijevben, amelynél szebbnél szebb kiadványok látnak napvilágot. Művészettörténet, filozófia és sok más egyéb témakörben válogathatunk köteteik közt, melyek közül aktuális kedvencünk az ukrán védjegyeket felvonultató. Nézzétek! A kiadót Katerina Noszko, Anasztaszja Leonova és Borisz Filonenko indította útjára azzal a céllal, hogy minőségi és igényes
Elegancia és brutalizmus ötvözete | SWAN Soda
branding

Elegancia és brutalizmus ötvözete | SWAN Soda

A nyár hangulatát idéző, friss és üde: az ukrán székhelyű, fenntartható márkákra fókuszáló Orchidea Agency [http://orchidea.agency/]tervezett arculatot a Swan névre hallgató szódavíz márkának. A Swan alapítója Artem Lebed, aki személyes indíttatásból döntött úgy, hogy elindítja saját természetes szódavízmárkáját: célja, hogy a tömegtermékek piacán található cukortartalmú italokat kiváltsa
HIGHLIGHTS | Végtelen vakáció
design

HIGHLIGHTS | Végtelen vakáció

Víz mellé vágyunk, ez nem is kérdés: csobbanni az úszómedencében, megmártózni a Balatonban vagy csak nézni a megunhatatlan vízfelszínt órákon át. Hallgatni a hullámverést, kacsák hápogását, a part mentén ciripelő tücsköket, bogarakat. Ha kiszakadni nem tudunk, meg kell elégednünk a betondzsungelben felállított párakapukkal, az aprócska oázist jelentő szökőkutakkal, egy fárasztó
HIGHLIGHTS | Szakrális design
design

HIGHLIGHTS | Szakrális design

szakrális lat 1. isteni, szent; természetfeletti eredetű 2. vall a szentségekkel kapcsolatos 3. egyházi jellegű (vö. sacralis) – olvashatjuk az Idegen szavak és kifejezések szótárában. Az emberiség történetében számtalan olyan tárgyat tudnánk felsorolni, melyeknek – valamilyen különös oknál fogva – másfajta figyelmet szentelünk, másképp nézünk rájuk. Olyan tárgyak ezek, melyek ugyan fizikai környezetünkben
Nyári ízek Olia Hercules könyvéből
east

Nyári ízek Olia Hercules könyvéből

Nyári ízek és tradicionális ételek emlékekkel, történetekkel fűszerezve. Az ukrán származású Olia Hercules tizenkét évesen költözött Ciprusba, ezután Londonba, ahol újságíróból vált az ételek és ízek szerelmesévé, majd elismert séffé. Néhány recepttel kedveskedünk most nektek Olia legújabb, 2020-ban megjelent könyvéből, ami a Summer Kitchens [https://oliahercules.com/books/] (Nyári konyha)
HIGHLIGHTS | Falnivalók négy keréken
branding

HIGHLIGHTS | Falnivalók négy keréken

Enni sokféleképpen lehet. Porcelántányérból, a vasárnapi terített asztalnál ülve a családdal, ráérősen falatozva barátokkal, egy ízletes brunch alkalmával, vagy épp aluljáróban vett olcsó pogácsával a szánkban, villamos után sietve. És nem is feltétlenül kell kimozdulnunk otthonról, ha az éhségünket szeretnénk csillapítani. Ahogy mi, úgy az étel is mobilissá vált, sok
Finom, női energiák | Orchidea Agency
egyéb

Finom, női energiák | Orchidea Agency

Nemrégiben jött velünk szembe az ukrán NORBA márka arculata. A kényelmes sportruházat tervezésével és gyártásával foglalkozó vállalkozás megjelenéséért az ugyancsak kijevi székhelyű Orchidea Agency felel. Mutatjuk, mit tudnak még! Az Orchidea [http://orchidea.agency/index.html] a felelősségteljes brandingben hisz, és általában olyan vizuálisan izgalmas márkákkal működnek együtt, akik maguk
Olga Vorobyova | Egy fotós hódolata Krímhez
east

Olga Vorobyova | Egy fotós hódolata Krímhez

Olga Vorobyova ukrán fotóművész egy napon telítődött a városi élet nyüzsgésével és szülőföldjén, a Fekete-tenger partján talált megnyugvást. Erről pedig egy fotósorozatot is készített. Hésziodosz görök poéta szerint Aphrodité a tenger habjából született és kagylóhéjon szállt partra Küthéra szigetén. Onnan pedig bármerre lépett, nyomában virágok és fák emelkedtek a földből,
Stijn Hoekstra | Cinematic Ukraine
east

Stijn Hoekstra | Cinematic Ukraine

A Behance profilján [https://www.behance.net/StijnHoekstra] lettünk figyelmesek Stijn Hoekstra [https://www.instagram.com/stijnhoekstra/] freelance filmfotográfus és fotográfus munkáira. Muszáj megosztanunk veletek ezt a sorozatot, amit egy hat napos túra alatt készített Ukrajna nyugati részein autózva, főként Kosmach faluját bemutatva.