TAMI: „4 üstnyi” vacsora és árverés

Mi a közös egy food designer tervezte ötfogásos vacsorában és Kásás Tamás vízilabdasapkájában? A mélyszegénységben élők sütötte bodakban (cigány kenyérben) és egy palack 1957-es tokaji aszúban?  A  4 üstnyi – a “Tarnabod és mi” jótékonysági vacsorája és árverése. A segítő csapat ugyanis június 12-én, este hat órától erre az eseményre várja a támogatókat a Magnet Közösségi Házba.

2011 óta segíti Tarnabodot egy budapesti csoport. 2015 végétől még intenzívebbé vált segítő munkájuk, a Tarnabod és mi (TaMi) átalakult, sőt debreceni önkéntesek is csatlakoztak hozzájuk. Évi egy alkalom helyett télen havonta, az év további részében kéthavonta látogatják meg a mélyszegénységben élő Heves megyei falu gyerekeit. Mindig négy üstben körülbelül 500 adagnyi sűrű, tartalmas ételt főznek, 70 kiló kenyeret, 250 darab muffint és gyakran gyümölcsöt is adnak mellé, a téli időszakban pedig tartósélelmiszer-csomagokat. A gyerekeknek külön fejlesztő és szórakoztató programokat szerveznek. Tematikus gyűjtéseik során pelenkát, sportcipőket, tanszereket visznek a faluba. A csoportot ismerők már szinte kérés nélkül is gyűjtik nekik a babakocsikat, a baba- és gyerekruhákat, a játékokat, a háztartási eszközöket és a mosógépeket.

A TaMi segítségével második éve a budapesti Artistaképzőben tanul két tarnabodi fiú. Pesti életük költségét a Máltai Szeretetszolgálat mellett a csapat fedezi. Mentorálásukban egyik önkéntesük hatalmas szerepet vállal.

A Tarnabod és mi – amelyet 2017-ben Jószolgálat-díj különdíjára jelöltek – sem állami, sem pályázati pénzt nem kér, mindent támogatást magánemberektől, esetleg vállalkozásoktól kapnak. „Örökbe fogadta” őket a Nemzeti Minimum Alapítvány, amely hivatalos keretet ad pénzgyűjtéseiknek. Minden támogatói forintot Tarnabodra költenek, csapatunk összes tagja önkéntes, azaz ingyen dolgozik. A június 12-i jótékonysági vacsorával egybekötött árveréssel az a céljuk, hogy ne hónapról-hónapra kelljen pénzt gyűjteniük, hanem egy évre előre meglegyen a büdzséjük.

A vacsora ötfogásos menüsor, amelyet főzéseik, valamint a tarnabodiaknak szervezett főzőversenyük nyomán tervez Góg Angéla food designer. A helyszín a budapesti Magnet Közösségi Ház, amely ingyen felajánlotta legújabb Hamvas-termét az eseményre. Az árverés tételei között a fine dining éttermek vacsorájától, a híres emberek relikviáin keresztül kézműves tárgyak és színházjegyek, könyvcsomagok, neves művészek grafikái szerepelnek. A teljes igénye nélkül jó pár példa: Kulka János sapkája, Csákányi Eszter ékszere, az Orlai Produkciós Iroda és az Örkény Színház bérletei, a Le Pearle Noire étterem, a VakVarjú, a Mama&BBQ Bistro, az Innio vacsorautalványai, az Eve by Eva Remenyi, valamint a Viksid ékszerei, Konda Brigi kerámiái, a Kontraműhely és a Cangira biciklis táskái, Szekulesz Judit jelmeztervező és Forrai Ferenc grafikus képei. Az árverést a Padödő vezeti.

A „Tarnabod és mi” szuper új arculatát és a TAMI mozaikszót Forrai Ferenc grafikustól kapták ajándékba. A június 12-i esemény vendégei közelről is megnézhetik majd az új dizájnt a vacsora palackjain, a felszolgálók és önkéntesek hajtókáin, mivel készül a logóból kitűző is. Aki vásárol tombolát, maga is hazavihet belőle egyet.

Jelentkezni a [email protected] emailcímen lehet. A vacsoráért ha (fejenként) minimum 4500 forint adományt fizetnek a résztvevők, kijön belőle az ételkészítés költsége, eszközbérléssel együtt. Az árverés bevételét tudják a programjaikra fordítani.
Számlaszámuk: Nemzeti Minimum Alapítvány: 16200106-11571728. Kérik, a közleménybe írják be: „Adomány, 4 üstnyi”. Minden fontos információt megtalálható az esemény Facebook-oldalán.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.