A Fabulon kapcsán az első nő, akinek a neve rögtön eszünkbe jut: Pataki Ági. A késő szocializmus topmodellje igéző tekintettel figyelte a Kálvin teret 1982 és 2000 között egy tűzfalról, mozaik formájában[1], de megjelent reklám- és kártyanaptárakon, plakátokon, újsághirdetésekben is (naptejjel, arclemosóval, vagy anélkül). Nem csoda hát, hogy egy fél ország emlékszik rá. Nagy Alexandra szerszám- és gépipari formatervező ugyan nem került címlapra, de ha ő nincs, aligha lett volna mit reklámoznia Pataki Áginak azokban az időkben. Ő volt az, aki 1971 és 1990 között a Fabulon termékek-, köztünk a babakozmetikum csomagolását is tervezte.
A Fabulon babakozmetikum a múzeumban[2]
A Fabulon babakozmetikum kapcsán az első és legfurcsább információ, hogy az Iparművészeti Múzeum Bútorgyűjteményében szerepel. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a nehezen kategorizálható műtárgyakat korábban egy „vegyes”, az ún. Modern Gyűjteményben őrizték, majd miután azt 1995-ben megszüntették, a gyűjteményben szereplő tárgyak zömét a múzeum meglévő gyűjteményi osztályai között osztották szét. A babakozmetikum adatlapjából megtudhatjuk, hogy a tárgy műanyagból készült 1972-ben, a Kőbányai Gyógyszerárugyárban, de csak jó tíz évvel később, 1983-ban került a múzeum gyűjteményébe. A fotón piros, kék és sárga flakonokat látunk, amelyek sajnos kitakarják egymást, így egyedül a „Fabulon” és egy részlegesen olvasható „sampon” feliratban lehetünk csak biztosak. A három különféle színű tégely három különféle kozmetikumot tartalmazhat. Van azonban egy negyedik, zöld színű darab is (mint azt más forrásokból tudni lehet), amely azonban a felvételen nem szerepel.
Hogy pontosan mi is került ezekbe a flakonokba, hol működött a Kőbányai Gyógyszerárugyár, és miért pont ilyen színű és formájú terméket tervezett Nagy Alexandra, arról (és még sok minden másról) ő maga mesélt nekünk.
Huszonkét évesen, 1966-ban került az akkori Magyar Iparművészeti Főiskolára. Ha jól sejtem, ez nem rögtön az érettségi után történt…
Valóban nem. Abban az időben nagyjából 200-300 fő felvételizett a Főiskolára, és csupán 35-40 diákot vettek fel, az összes szakra együttvéve. 1962-ben érettségiztem, többször próbálkoztam, mire sikerült bejutnom. Eredetileg keramikus akartam lenni, elmentem ipari tanulónak és elvégeztem a porcelán és kerámia szakot. Sajnos, nem folytathattam, mert kiderült, hogy az akkor „divatos” ólom tartalmú festékekre allergiás vagyok. Ezért is tartott tovább a bejutás. Úgyhogy kutattam tovább: sem a textil, sem az ötvösség nem érdekelt. És akkor valahogy rátaláltam az ipari formatervezésre.
Fotó: Födémesi Csaba
Bizonyára ez nem a véletlen műve volt. A családon belül volt esetleg valaki, akinek hasonló ambíciói voltak?
Nem a közvetlen felmenőimtől jött az inspiráció: apám orvos volt, anyám nyelvész. A nagyanyám a ’20-as, ’30-as években sokat festett és rajzolt. A dédnagyapám az akkumulátor egyik feltalálója volt, Edisonnal is dolgozott együtt, sokat járt Amerikában. Tehát, igen, volt a családban egyfajta műszaki és művészeti „keveredés”. Itt láttam azt, hogy végül is a technikának és a művészetnek az összeölelkezése gyakorlatilag nem más, mint az ipari formatervezés. A motivációm az volt, hogy jó lenne olyan tárgyakat tervezni, amelyek az embernek örömet okoznak, de ugyanakkor gazdaságosan gyárthatók.
Dózsa Farkas András és Németh Aladár voltak az Ön mesterei. Milyen volt az oktatás? Hogyan kell elképzelnünk, mi zajlott akkor a Főiskolán?
A műszaki része az oktatásnak erőteljes volt. Eleve felvételt sem lehetett nyerni, ha nem volt ipari gyakorlata az embernek. Mindannyiunknak kellett, hogy valamilyen fajta előképzettsége legyen. Ugyanakkor a humán vonal sem hiányozhatott: Dózsa Farkas András tanárunk ebben komoly muníciót adott nekünk. Őt bízták meg azzal, hogy az ipari formatervezés oktatást a Főiskolán elindítsa. Eredetileg szobrász volt, de motorbiciklit és egyéb műszaki tárgyakat is tervezett. A szerszám- és gépipari formatervező szak hallgatóinak meg kellett tanulni a saját szerszámaikat kovácsolni: izzó tűzbe tenni a vasat, azt addig kalapálni, formálni, reszelni, amíg a saját mintázó eszközeinket létre nem hoztuk. Nekünk kellett megtanulni az öntőformát is elkészíteni. Itt ugye keramikusként megvolt a helyzeti előnyöm…
Ennek a szaknak Ön volt az egyetlen női hallgatója?
Abban az évfolyamban igen. Volt is – egy kicsit indokolatlan – előítélet a lányokkal szemben, hogy egy ilyen szakon velük nem lehet sokra menni. (nevet) A fölöttem lévő évfolyamok lány tanulói ugyan megszerezték a diplomát, de legjobb tudomásom szerint nem dolgoztak tovább a szakmában.
Ezzel szemben Ön rögtön a diploma megszerzése után az Egyesült Izzóktól kapta első megbízását. Egy sorozathúzó prést kellett terveznie. Ez tulajdonképpen micsoda?
A prést Zsoffay Róberttel közösen terveztük. Ez egy pneumatikus egységekből álló gép, ami az izzók foglalatát préseli. Ezek a pneumatikus egységek a gép hátoldalán voltak, s azt láttuk, hogy a dolgozók állandóan hátra szaladgálnak. Úgyhogy ezeket az egységeket előre hoztuk, hogy könnyebb legyen a gép használata és falhoz is lehessen telepíteni. A pocsék zöld szín helyett is inkább egy acélos kéket használtunk.
1972-ben a Kőbányai Gyógyszerárugyárnak kezdett dolgozni mint külsős tervező. Ez a gyár tulajdonképpen a Richter Gedeon Rt. kihelyezett üzeme volt, Dorogon (a fejlesztés Kőbányán zajlott). A ’70-es évek elején a gyár vezetése úgy határozott, hogy a gyógyszerkészítés mellett kozmetikumok gyártásába is belevág. 1971-ben a gyáregységben önálló Kozmetikai Kutatólabor jött létre, Hangay György vezetésével. Itt kezdődött a Fabulon története. Hogyan került kapcsolatba a Kőbányai Gyógyszerárugyárral?
Közvetlen előtte a Mátraplastnak dolgoztam, reklámtáskát és –poharat, cipőtisztító flakont, és a logójukat is én terveztem. Ők ajánlottak a Gyógyszerárugyárnak. Őrületes szerencsém volt, mert olyan felkészült, világlátott emberekkel dolgozhattam együtt évtizedeken át, akik felismerték az ipari formatervezés, a tervező személyének fontosságát.[3]
Akkoriban nem nagyon volt magyar kozmetikum a piacon, legfeljebb a WU2 és a Caola (import termékek pedig egyáltalán nem voltak). A gyár gyógyszer minőségű kozmetikai szereket szeretett volna piacra dobni, ehhez pedig feltűnő csomagolásra volt szükség. A külső formát, vagyis a műanyag palackok mintadarabjait odahaza készítettem el (általában gipszből), s ezek alapján gyártotta le a Mátraplast a kész műanyag flakonokat, amibe a kozmetikumok kerültek.
Mik voltak a legfőbb szempontok a különféle kozmetikumok tervezéskor?
Az vezérelt, hogy geometrikus, tiszta formákból építkezzek, a terméket láttassam: a férfi termékek kicsit szögletesebbek voltak és sötét színűek, a nőknek szóló arclemosók, krémek, tonikok kerekebb flakonokba kerültek, csillogó feliratot és kupakot kaptak. Annyira szegényes volt akkor a választék, hogy kifejezett örömforrás volt egy ilyen kozmetikum. Gondolok itt a Fabulissimo termékcsaládra, amit Matkó Katival közösen terveztünk – ez már a ’80-as években történt. Az arckrémek gyönyörű üvegtégelyekbe kerültek, ezeket a Karcagi Üveggyárban fejlesztették, a flakonokat pedig Tokodon. A termék dobozára fóliaprégeléssel és dombornyomással készült arany színű feliratok kerültek. Ez abszolút luxuskozmetikumnak számított abban az időben.
A tini termékeknél [4] zöld-piros-fehér színvariációkat használtam, lévén, hogy ezeket a kozmetikumokat (Tini-szappan, Tini-tonik, Tini-hab) fiúk és lányok is használhatták. A flakonok kialakításnál arra is kellett ügyelni, hogy a terméket biztonságosan lehessen kézbe venni, megfogni, és az információk is jól elkülönüljenek egymástól: erre szolgál a flakonok alsó harmadában körbefutó mélyedés. Amikor kicsivel később újra kellett tervezni a termékek csomagolását, ez a mélyedés átalakult: egy hullámos motívum lett belőle, de már nem volt annyira markáns, mint az első széria esetében.
Számos hazai és nemzetközi pályázaton nyert díjat, az egyik ezek közül az Ipari Formatervezési Nívódíj, amit 1980-ban a babakozmetikum tervezéséért kapott. Mit tudhatunk erről a termékről?
Kétszer volt babakészítmény. Az elsőt 1973-74 környékén terveztem [5]. A fiam, aki 1975-ben született, már a frissen elkészült baba flakonokkal játszott a fürdőkádban. Az alapgondolat az volt, hogy ne a szokásos világoskék-rózsaszín színeket használjam. Nemcsak amiatt volt fontos az eltérő színek használata, hogy a terméktípusokat jól el lehessen különíteni egymástól, hanem hogy a színeket is tanítani lehessen a kicsiknek, sőt eredetileg a teljes baba termékcsalád egy matematikai modulrendszerre épült volna. Különféle űrtartalmú flakonokat terveztem, amelyek különböző egységeknek voltak megfeleltethetők. Ezek összeilleszthető, egymásra rakható darabok lettek volna. Így a színek mellett a számokat is könnyebben lehetett volna tanítani, és a termékek tárolása is helytakarékos lett volna. Sajnos, ez nem valósult meg, mert nem vállalták be a gyártását: akkor még nem tudtak olyan szerszámot készíteni, amivel olyan formát tudtak volna flakonfúvással előállítani, amit aztán össze is lehet pattintani.
És milyen körülmények között született meg a második babakozmetikum?
New Yorkban álmodtam meg, amikor az első Worldstar díjamat kaptam 1988-ban. A gyár szerette volna megújítani a babatermékek csomagolását, és sokat gondolkoztam rajta, milyen is legyen. Az unokaöcséméknél laktam, ott egyik éjszaka felébredtem, és kitaláltam: a kis tömzsi formák helyett hosszabb flakonokban gondolkodtam. Az új csomagolásnak volt egy másodlagos funkciója is: mindegyiken volt egy színes gyűrű, műanyagból. Ezek a színes gyűrűk olyan méretűek voltak, hogy még egy tinilány kényelmesen fel tudta húzni a karjára. Ez pont az a korszak volt, amikor mindent műanyagból csináltak. Ezek a karkötők nagyon népszerűek voltak a tinik körében: persze, az húzta föl, akinek már volt egy fiatalabb testvére, akinél használták a fürdetőt, sampont, testápolót. Hogy a Disney-figurák hogyan kerültek rá a flakonokra, arra sajnos nem emlékszem.
A Kőbányai Gyógyszerárugyárban eltöltött évtizedek után 1991-ben Nagy Alexandra elindította saját grafikai stúdióját, a Paqart Design Stúdiót. Magyarországon ők voltak az elsők, akik meghonosították a számítógépes tervezés alapjait. Olyan partnerekkel dolgoztak együtt az évek során, mint a TESCO, a Gerbeaud, a Zwack vagy a Lay’s.
Jegyzetek:
[1] Erdély Miklós és fia, Dániel közösen jegyzik a Fabulon-mozaikot, amely 1982-ben került a Kálvin térre. 2000-ben a foghíjtelek beépítése kapcsán a reklám veszélybe került, végül a műemlékvédelmi hivatal közreműködésével sikerült darabjaira szedni és elszállítani. A városi legenda több közintézményről is szól, ahol őrizhetik a mozaik megmaradt darabjait, de pontos helyét nem lehet tudni.
[2] Tárgyfétis sorozatunkban az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből válogattunk tárgyakat, ezért a kutakodást mindig a múzeum online gyűjteményi adatbázisában kezdjük. Ebben az adatbázisban mintegy 38 000 tárgyról találhatunk leírást.
[3] Nagy Alexandra elméleti fizikus férjével 1972-ben Írországba utazott és ott egy lengyel designer és egy ír építész által vezetett stúdióban dolgozott két évig.
[4] A Tini termékekhez készült reklám, amelyben a Neoton Família slágere (’Tini dal’) is felcsendül.
[5] Nagy Alexandra elmondásából tehát arra következtethetünk, hogy az Iparművészeti Múzeum gyűjteményi adattárában szereplő 1972-es évszám pontatlan.
Felhasznált irodalom:
Vadas József: Nem mindennapi tárgyaink, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1985
Borítókép: Iparművészeti Múzeum / Friedrich Krisztina
Tárgyfétis cikksorozatunkban a hazai tárgykultúra ikonikus darabjairól mesélünk. Tárgyak és tervezőik nyomába eredünk: kérdezünk, vizsgálódunk, megismerünk. Mayer Kitti és Novák Piroska designteoretikusok négykezese, havonta.
A sorozat együttműködő partnere:
