TÁRGYFÉTIS I 1. rész: Fabulon babakozmetikum

A Fabulon kapcsán az első nő, akinek a neve rögtön eszünkbe jut: Pataki Ági. A késő szocializmus topmodellje igéző tekintettel figyelte a Kálvin teret 1982 és 2000 között egy tűzfalról, mozaik formájában[1], de megjelent reklám- és kártyanaptárakon, plakátokon, újsághirdetésekben is (naptejjel, arclemosóval, vagy anélkül). Nem csoda hát, hogy egy fél ország emlékszik rá. Nagy Alexandra szerszám- és gépipari formatervező ugyan nem került címlapra, de ha ő nincs, aligha lett volna mit reklámoznia Pataki Áginak azokban az időkben. Ő volt az, aki 1971 és 1990 között a Fabulon termékek-, köztünk a babakozmetikum csomagolását is tervezte.

Fabulon mozaikkép, Kálvin tér, 1985. Fotó: VÁTI, Fortepan

A Fabulon babakozmetikum a múzeumban[2]

A Fabulon babakozmetikum kapcsán az első és legfurcsább információ, hogy az Iparművészeti Múzeum Bútorgyűjteményében szerepel. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a nehezen kategorizálható műtárgyakat korábban egy „vegyes”, az ún. Modern Gyűjteményben őrizték, majd miután azt 1995-ben megszüntették, a gyűjteményben szereplő tárgyak zömét a múzeum meglévő gyűjteményi osztályai között osztották szét. A babakozmetikum adatlapjából megtudhatjuk, hogy a tárgy műanyagból készült 1972-ben, a Kőbányai Gyógyszerárugyárban, de csak jó tíz évvel később, 1983-ban került a múzeum gyűjteményébe. A fotón piros, kék és sárga flakonokat látunk, amelyek sajnos kitakarják egymást, így egyedül a „Fabulon” és egy részlegesen olvasható „sampon” feliratban lehetünk csak biztosak. A három különféle színű tégely három különféle kozmetikumot tartalmazhat. Van azonban egy negyedik, zöld színű darab is (mint azt más forrásokból tudni lehet), amely azonban a felvételen nem szerepel.

 

Hogy pontosan mi is került ezekbe a flakonokba, hol működött a Kőbányai Gyógyszerárugyár, és miért pont ilyen színű és formájú terméket tervezett Nagy Alexandra, arról (és még sok minden másról) ő maga mesélt nekünk.

Huszonkét évesen, 1966-ban került az akkori Magyar Iparművészeti Főiskolára. Ha jól sejtem, ez nem rögtön az érettségi után történt…

Valóban nem. Abban az időben nagyjából 200-300 fő felvételizett a Főiskolára, és csupán 35-40 diákot vettek fel, az összes szakra együttvéve. 1962-ben érettségiztem, többször próbálkoztam, mire sikerült bejutnom. Eredetileg keramikus akartam lenni, elmentem ipari tanulónak és elvégeztem a porcelán és kerámia szakot. Sajnos, nem folytathattam, mert kiderült, hogy az akkor „divatos” ólom tartalmú festékekre allergiás vagyok. Ezért is tartott tovább a bejutás. Úgyhogy kutattam tovább: sem a textil, sem az ötvösség nem érdekelt. És akkor valahogy rátaláltam az ipari formatervezésre.


Fotó: Födémesi Csaba

Bizonyára ez nem a véletlen műve volt. A családon belül volt esetleg valaki, akinek hasonló ambíciói voltak?

Nem a közvetlen felmenőimtől jött az inspiráció: apám orvos volt, anyám nyelvész. A nagyanyám a ’20-as, ’30-as években sokat festett és rajzolt. A dédnagyapám az akkumulátor egyik feltalálója volt, Edisonnal is dolgozott együtt, sokat járt Amerikában. Tehát, igen, volt a családban egyfajta műszaki és művészeti „keveredés”. Itt láttam azt, hogy végül is a technikának és a művészetnek az összeölelkezése gyakorlatilag nem más, mint az ipari formatervezés. A motivációm az volt, hogy jó lenne olyan tárgyakat tervezni, amelyek az embernek örömet okoznak, de ugyanakkor gazdaságosan gyárthatók.

Szövetkezeti Áruház, Gödöllő, 1974. Fotó: Bauer Sándor, Fortepan

Dózsa Farkas András és Németh Aladár voltak az Ön mesterei. Milyen volt az oktatás? Hogyan kell elképzelnünk, mi zajlott akkor a Főiskolán?

A műszaki része az oktatásnak erőteljes volt. Eleve felvételt sem lehetett nyerni, ha nem volt ipari gyakorlata az embernek. Mindannyiunknak kellett, hogy valamilyen fajta előképzettsége legyen. Ugyanakkor a humán vonal sem hiányozhatott: Dózsa Farkas András tanárunk ebben komoly muníciót adott nekünk. Őt bízták meg azzal, hogy az ipari formatervezés oktatást a Főiskolán elindítsa. Eredetileg szobrász volt, de motorbiciklit és egyéb műszaki tárgyakat is tervezett. A szerszám- és gépipari formatervező szak hallgatóinak meg kellett tanulni a saját szerszámaikat kovácsolni: izzó tűzbe tenni a vasat, azt addig kalapálni, formálni, reszelni, amíg a saját mintázó eszközeinket létre nem hoztuk. Nekünk kellett megtanulni az öntőformát is elkészíteni. Itt ugye keramikusként megvolt a helyzeti előnyöm…

1988, Budapest, Margitsziget, háttérben a pesti Duna-part, a Révész utcai fűtőmű kettős kéménye. Fotó: Sándor Dávid, Fortepan

Ennek a szaknak Ön volt az egyetlen női hallgatója?

Abban az évfolyamban igen. Volt is – egy kicsit indokolatlan – előítélet a lányokkal szemben, hogy egy ilyen szakon velük nem lehet sokra menni. (nevet) A fölöttem lévő évfolyamok lány tanulói ugyan megszerezték a diplomát, de legjobb tudomásom szerint nem dolgoztak tovább a szakmában.

Ezzel szemben Ön rögtön a diploma megszerzése után az Egyesült Izzóktól kapta első megbízását. Egy sorozathúzó prést kellett terveznie. Ez tulajdonképpen micsoda?

A prést Zsoffay Róberttel közösen terveztük. Ez egy pneumatikus egységekből álló gép, ami az izzók foglalatát préseli. Ezek a pneumatikus egységek a gép hátoldalán voltak, s azt láttuk, hogy a dolgozók állandóan hátra szaladgálnak. Úgyhogy ezeket az egységeket előre hoztuk, hogy könnyebb legyen a gép használata és falhoz is lehessen telepíteni. A pocsék zöld szín helyett is inkább egy acélos kéket használtunk.

Sorozathúzó prés az Egyesült Izzók számára, tervezők: Nagy Alexandra, Zsoffay Róbert

1972-ben a Kőbányai Gyógyszerárugyárnak kezdett dolgozni mint külsős tervező. Ez a gyár tulajdonképpen a Richter Gedeon Rt. kihelyezett üzeme volt, Dorogon (a fejlesztés Kőbányán zajlott). A ’70-es évek elején a gyár vezetése úgy határozott, hogy a gyógyszerkészítés mellett kozmetikumok gyártásába is belevág. 1971-ben a gyáregységben önálló Kozmetikai Kutatólabor jött létre, Hangay György vezetésével. Itt kezdődött a Fabulon története. Hogyan került kapcsolatba a Kőbányai Gyógyszerárugyárral?

Közvetlen előtte a Mátraplastnak dolgoztam, reklámtáskát és –poharat, cipőtisztító flakont, és a logójukat is én terveztem. Ők ajánlottak a Gyógyszerárugyárnak. Őrületes szerencsém volt, mert olyan felkészült, világlátott emberekkel dolgozhattam együtt évtizedeken át, akik felismerték az ipari formatervezés, a tervező személyének fontosságát.[3]

Akkoriban nem nagyon volt magyar kozmetikum a piacon, legfeljebb a WU2 és a Caola (import termékek pedig egyáltalán nem voltak). A gyár gyógyszer minőségű kozmetikai szereket szeretett volna piacra dobni, ehhez pedig feltűnő csomagolásra volt szükség. A külső formát, vagyis a műanyag palackok mintadarabjait odahaza készítettem el (általában gipszből), s ezek alapján gyártotta le a Mátraplast a kész műanyag flakonokat, amibe a kozmetikumok kerültek.

Dorog, 1984, balra a Kőbányai Gyógyszerárugyár Dorogi Gyáregysége, jobbra a hőerőmű. Fotó: Fortepan

 

Mik voltak a legfőbb szempontok a különféle kozmetikumok tervezéskor?

Az vezérelt, hogy geometrikus, tiszta formákból építkezzek, a terméket láttassam: a férfi termékek kicsit szögletesebbek voltak és sötét színűek, a nőknek szóló arclemosók, krémek, tonikok kerekebb flakonokba kerültek, csillogó feliratot és kupakot kaptak. Annyira szegényes volt akkor a választék, hogy kifejezett örömforrás volt egy ilyen kozmetikum. Gondolok itt a Fabulissimo termékcsaládra, amit Matkó Katival közösen terveztünk – ez már a ’80-as években történt. Az arckrémek gyönyörű üvegtégelyekbe kerültek, ezeket a Karcagi Üveggyárban fejlesztették, a flakonokat pedig Tokodon. A termék dobozára fóliaprégeléssel és dombornyomással készült arany színű feliratok kerültek. Ez abszolút luxuskozmetikumnak számított abban az időben.

Fabulissimo termékcsalád
Fabulon termékek, férfiaknak
Fabulon kozmetikumok, nőknek

A tini termékeknél [4] zöld-piros-fehér színvariációkat használtam, lévén, hogy ezeket a kozmetikumokat (Tini-szappan, Tini-tonik, Tini-hab) fiúk és lányok is használhatták. A flakonok kialakításnál arra is kellett ügyelni, hogy a terméket biztonságosan lehessen kézbe venni, megfogni, és az információk is jól elkülönüljenek egymástól: erre szolgál a flakonok alsó harmadában körbefutó mélyedés. Amikor kicsivel később újra kellett tervezni a termékek csomagolását, ez a mélyedés átalakult: egy hullámos motívum lett belőle, de már nem volt annyira markáns, mint az első széria esetében.

Fabulon termékek tinédzserek számára
A Fabulon termékek új generációja

Számos hazai és nemzetközi pályázaton nyert díjat, az egyik ezek közül az Ipari Formatervezési Nívódíj, amit 1980-ban a babakozmetikum tervezéséért kapott. Mit tudhatunk erről a termékről?

Kétszer volt babakészítmény. Az elsőt 1973-74 környékén terveztem [5]. A fiam, aki 1975-ben született, már a frissen elkészült baba flakonokkal játszott a fürdőkádban. Az alapgondolat az volt, hogy ne a szokásos világoskék-rózsaszín színeket használjam. Nemcsak amiatt volt fontos az eltérő színek használata, hogy a terméktípusokat jól el lehessen különíteni egymástól, hanem hogy a színeket is tanítani lehessen a kicsiknek, sőt eredetileg a teljes baba termékcsalád egy matematikai modulrendszerre épült volna. Különféle űrtartalmú flakonokat terveztem, amelyek különböző egységeknek voltak megfeleltethetők. Ezek összeilleszthető, egymásra rakható darabok lettek volna. Így a színek mellett a számokat is könnyebben lehetett volna tanítani, és a termékek tárolása is helytakarékos lett volna. Sajnos, ez nem valósult meg, mert nem vállalták be a gyártását: akkor még nem tudtak olyan szerszámot készíteni, amivel olyan formát tudtak volna flakonfúvással előállítani,  amit aztán össze is lehet pattintani.

És milyen körülmények között született meg a második babakozmetikum?

New Yorkban álmodtam meg, amikor az első Worldstar díjamat kaptam 1988-ban. A gyár szerette volna megújítani a babatermékek csomagolását, és sokat gondolkoztam rajta, milyen is legyen. Az unokaöcséméknél laktam, ott egyik éjszaka felébredtem, és kitaláltam: a kis tömzsi formák helyett hosszabb flakonokban gondolkodtam. Az új csomagolásnak volt egy másodlagos funkciója is: mindegyiken volt egy színes gyűrű, műanyagból. Ezek a színes gyűrűk olyan méretűek voltak, hogy még egy tinilány kényelmesen fel tudta húzni a karjára. Ez pont az a korszak volt, amikor mindent műanyagból csináltak. Ezek a karkötők nagyon népszerűek voltak a tinik körében: persze, az húzta föl, akinek már volt egy fiatalabb testvére, akinél használták a fürdetőt, sampont, testápolót. Hogy a Disney-figurák hogyan kerültek rá a flakonokra, arra sajnos nem emlékszem.

 

A Kőbányai Gyógyszerárugyárban eltöltött évtizedek után 1991-ben Nagy Alexandra elindította saját grafikai stúdióját, a Paqart Design Stúdiót. Magyarországon ők voltak az elsők, akik meghonosították a számítógépes tervezés alapjait. Olyan partnerekkel dolgoztak együtt az évek során, mint a TESCO, a Gerbeaud, a Zwack vagy a Lay’s.

 

Jegyzetek:

[1] Erdély Miklós és fia, Dániel közösen jegyzik a Fabulon-mozaikot, amely 1982-ben került a Kálvin térre. 2000-ben a foghíjtelek beépítése kapcsán a reklám veszélybe került, végül a műemlékvédelmi hivatal közreműködésével sikerült darabjaira szedni és elszállítani. A városi legenda több közintézményről is szól, ahol őrizhetik a mozaik megmaradt darabjait, de pontos helyét nem lehet tudni.

[2] Tárgyfétis sorozatunkban az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből válogattunk tárgyakat, ezért a kutakodást mindig a múzeum online gyűjteményi adatbázisában kezdjük. Ebben az adatbázisban mintegy 38 000 tárgyról találhatunk leírást.

[3] Nagy Alexandra elméleti fizikus férjével 1972-ben Írországba utazott és ott egy lengyel designer és egy ír építész által vezetett stúdióban dolgozott két évig.

[4] A Tini termékekhez készült reklám, amelyben a Neoton Família slágere (’Tini dal’) is felcsendül.

[5] Nagy Alexandra elmondásából tehát arra következtethetünk, hogy az Iparművészeti Múzeum gyűjteményi adattárában szereplő 1972-es évszám pontatlan.

 

Felhasznált irodalom:

Vadas József: Nem mindennapi tárgyaink, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1985

 

Borítókép: Iparművészeti Múzeum / Friedrich Krisztina


Tárgyfétis cikksorozatunkban a hazai tárgykultúra ikonikus darabjairól mesélünk. Tárgyak és tervezőik nyomába eredünk: kérdezünk, vizsgálódunk, megismerünk. Mayer Kitti és Novák Piroska designteoretikusok négykezese, havonta.

 

A sorozat együttműködő partnere:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük