Tervezők a filmvásznon: indul a Designers Movie Nights

Április végén indul a Designers Movie Nights programsorozat a Bem Moziban. A filmvetítéssel egybekötött beszélgetéssorozat ötlete Suszter Viktor tervező, grafikus, designer fejéből pattant ki. Kassáról indult, Budapestre érkezett. Dolgozott a Ustreamben, két és fél évig volt vezető tervező a Preziben, nyert German Design Award-ot és Red Dot Design díjat is. Tanít a METU-n és a KREA-ban. Tavaly ősszel két társával együtt indították el az Eastern Design Conference eseményt Kassán, ahol kifejezetten kelet-európai sikersztorik mutatkozhattak be a Tabačka Kulturfabrik színpadán.

A DMN itt, Budapesten indul útjára.

Április 29-én Gary Hustwit Dieter Ramsról készített dokumentumfilmjével startol a Designers Movie Nights a Bemben. Honnan jött az ötlet, hogy elindíts egy ilyen sorozatot? 

Az Eastern Design Conference után új utakat kellett keresnem, és ezt találtam ki. Minden hónapban egy meghívott tervező mutatja be egyéni tervezési módszerét, gondolkodásmódját az adott filmre reflektálva. Az első meghívott előadónk Nádai Ferenc Fefe, aki tervezőgrafikusok, tipográfusok generációiban hagyott nyomott az évtizedek során – tanított a Budai Rajziskolában, az Iparművészeti Egyetemen, és a soproni AMI-ban is. Szóval, nemcsak Dieter Rams miatt lesz érdemes eljönni a Bembe!

A rendezvény célja, hogy helyszínt biztosítson érdekes és inspiráló gondolatok számára, valamint helyet adjon egy (nem kizárólagosan tervezői) közösségen belül zajló diskurzusnak. Sőt! A későbbiekben olyan előadókat is szeretnék majd meghívni, akik nem feltétlen kapcsolódnak közvetlenül a design szakmához… Tervezők vagyunk, de tervező egy fazekas-keramikus, egy szakács vagy egy ipari formatervező is. Mindannyian használnak, használunk egyedi, sajátos megközelítéseket. Vannak újító gondolataink. Teret szeretnék adni nekik is. A másik, nem titkolt célom továbbá az, hogy a DMN esték nemzetközi hálózatban működjenek majd. Úgy néz ki, hogy a következő állomás Prága lesz, ahol már beszélgettünk a Studio Alta-val, mint lehetséges partnerrel, helyszínnel.

Havonta más-más filmmel és előadóval ismerkedhet meg a DMN közönsége. Mesélj nekünk, mi mindenre számíthatunk még a Rams filmet követően?

Gary Hustwit: Rams című filmje különleges, és nem csak azért, mert eddig hivatalosan még nem vetítették Magyarországon, hanem főleg azért, amiket Rams, mint tervező megfogalmaz a saját munkái, illetve a kortárs társadalmi-szakmai folyamatok kapcsán egyaránt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Egyelőre 25 konkrét film van a listámon a divattervezéstől kezdve, az étterem vezetésen, címfestésen, építészeten át, egészen a design-tervezésig, ami maga is egy óriási terület – ipari formatervezés, tervezőgrafika, webes tervezés vagy digitális termék design, hogy csak egy párat említsek. Szóval, nagy a választék. Egyelőre magyar tervezők és stúdiók vannak az előadói célkeresztben, de nincs kizárva nemzetközi szereplő meghívása sem, együttműködve egy másik, nagyobb rendezvénnyel, de ez egy távolabbi terv. Az előadásokkal és filmekkel a tervezői tudatot szeretném erősíteni, körbejárni a kérdést, mi is az a design, továbbá felkutatni azt, van-e közösségi öntudat itt, a szakmánkon belül. Szeretnék több crowdfounding (közösségi finanszírozású), közvetlenül az estékhez kapcsolódó projektet is elindítani, és hát ezért is lenne fontos, hogy a DMN egy kicsit a mindannyiunké legyen, hogy mindenki kivehesse belőle a részét.

A design neked nemcsak munka, de személyes missziód is. Számos nemzetközi díjjal ismerték már el a munkád, de úgy látom, mintha Neked – jó értelemben – ez nem lenne elég. Ezért általában kitalálsz új projekteket, valamit, amit a nulláról építhetsz fel. Ezt jól látom?

A díjak megerősítések abban, hogy az ember jól gondolkozik. A nemzetközi összehasonlítás és megmérettetés nagyon fontos, mert egy erős viszonyítási alap a munkád minőségét illetően. De ez nem minden, hiszen a projektjeidet hétköznapi szinten egy adott környezetben kell megtervezned,  illetve megvalósítanod, a legjobb tudásod szerint. Az ember feladata, hogy kihívások elé állítsa és megmérettesse magát, a tökéletességre törekedve, amit persze soha nem ér el… Az új projekteket a felfedezés és a kísérletezés lehetősége teszi izgalmassá, hiszen olyan területekre juthatsz el, ahol addig soha nem jártál.

Nagyon fontosnak tartom továbbá a tudás és a tapasztalat átadását a fiatalabb generációk számára, ezért is szeretem a tanítást. Azt hiszem, ez egy idő után a kötelessége is a tervezőnek. Szerencsém volt, hogy olyan helyeken dolgozhattam, ahol ez a hozzáállás természetes volt.

Mit mondanál azoknak, akik még nem ismerik a Designers Movie Nights sorozatot, miért lesz érdemes jegyet váltaniuk ezekre a mozis estékre?

A DMN-t nem csak szakmabelieknek szeretném ajánlani. Szerintem nagyon fontos, hogy úgy tudjunk beszélgetni a designról, hogy az a hétköznapi ember számára is érthető legyen. Fontos, hogy olyan közösséget alkossunk, ahol nyitottak vagyunk egymás véleményére, és erről érdemi diskurzust tudjunk folytatni. Fontos, hogy olyan témákat is érintsünk, amik túlmutatnak a szűk szakmai kereteken, és ugyanakkor a felelős tervezői hozzáállásról is szólnak. Varsóban folyamatban van például egy olyan törvénytervezet elfogadása, ami szabályozott keretrendszert határoz meg az utcakép kialakításánál. Ilyenekről is fogunk beszélni. Fontos az, hogy várospolitikai szinten is értsék, mi az a design, és milyen hatásai lehetnek a városlakókra. Úgy gondolom, erre nemcsak a mi szakmánknak, hanem az egész társadalomnak is szüksége van. Szóval, pezsgő estékre számítok. És hogy hosszú távon mi lesz az eredménye? Hát az, amivé tesszük!

 

Találkozzunk az első DMN esten, április 29-én, 20.00-kor a Bem Moziban!

Jegyek elérhetők a designersmovienights.com oldalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.