Varázslatos falvak Kelet-Európából | TOP 5

Varázslatos falvak Kelet-Európából | TOP 5

Kelet-Európa bájos sajátossága, hogy az élet nem áll meg a városhatárokon túl sem. A legendás falusi romantika önmagában hordozza a hagyományok ápolását, a természettel való szimbiózist és vidéki virtust. Mai válogatásunkban olyan falvakat válogattunk össze, amelyek tökéletes példái annak, hogy ezeken a jellemzőkön túl a falvak még sokkal több kincset hordoznak.

Torockó | Románia

Románia egyik fontos vidéki színtere és az erdélyi falvak archetípusa Torockó, ahol olykor kétszer kel fel a nap. Legfőbb jellemzője a főtéri házak kultikus, egységes stílusa, a falu nem kis részben ennek köszönhetően számos turisztikai és kulturális eseménynek adott már otthont. Torockón rendezik meg minden nyáron a Double Rise fesztivált, ami több száz fiatalt vonz a faluba. A falu mellett fekszik az erdélyi óriás, vagyis a Székelykő, az erdélyi túrák egyik kihagyhatatlan állomása: a helyiek szerint aki nem mászta még meg, az még nem élte át az élet értelmét.


Holašovice | Csehország

Holašovice, a parasztbarokk fellegvára évtizedek óta a világörökség része. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy az itt élő emberek erős közösséget alkotnak és a házak nem egy skanzen részei, hanem a mai napig lakóházként működnek.


Hum | Horvátország

Az isztriai Hum nemcsak a régió, de a világ legkisebb települése is. Nagyjából harmincan lakják, de a csekély számú lakosság ellenére megmaradtak a helység sajátosságai: a macskaköves utcák, a zsalugáterek és kabócák koncertje.


Szentgyörgyvár | Magyarország

A Zala megyei Szentgyörgyvár tökéletesen képviseli a Balaton környéki vidéki idillit: a természet és a mézeskalácsházak fúziója elbűvölő hatással bír az idelátogatókra. Nem véletlen, hogy itt rendezték meg idén a Margó Fesztivált is, ami egy hétvégén keresztül irodalmi faluvá varázsolta a települést.


Hajósi Pincefalu | Magyarország

A Hajósi Pincefalu biztosan nem ismeretlen a borkedvelők számára: a település rendezett és hagyományos házai mellett híres a borokról és a gasztrofesztiválokról is. A terület a bajai borvidék emblematikus helyszíne, a dél-alföldi régió legnagyobb szőlősterülete, a magyar borok egyik kiemelkedő színtere, amit leginkább Hamvas Béla gondolatai tükröznek: „…az ember homoki bort iszik, egészen apró csillagszemecskékkel telik meg, s ezek a szemecskék az ember vérében táncolnak, mint a megelevenedett Tejút.”

továbbiak
Bjarke Ingels egy amerikai milliárdossal karöltve tervezi meg a jövő városát
architecture

Bjarke Ingels egy amerikai milliárdossal karöltve tervezi meg a jövő városát

Nyitott, igazságos és befogadó: ez a három szó jellemzi azt az új várost, amelyet a Bjarke Ingels építész iroda (BIG) tervezett Marc Lore amerikai vállalkozó számára. A közösségi médiában szeptember elején debütált Telosa ötmillió embernek ad majd otthont, a tervek szerint egy százötvenezer hektáros amerikai területen épül. A projekt víziója
Párizsi szundítás az IKEA utazó sziesztakabinjaiban
news

Párizsi szundítás az IKEA utazó sziesztakabinjaiban

A franciaországi IKEA egy nyolc elektromos kerékpárból álló, felszerelt alvókapszulát vontató flottát indított útnak, hogy a párizsiak délután fél kettő és fél hét között köztéren is megpihenhessenek. A vállalat meggyőződése, hogy a pihenés és az optimális alvásélmény hozzájárul az emberek jólétéhez. Köztudott, hogy a megfelelő alvásmennyiség jótékony hatással van az
Ezekkel a falfestményekkel teszi színesebbé Európa városait Agostino Iacurci
art

Ezekkel a falfestményekkel teszi színesebbé Európa városait Agostino Iacurci

Mindegy, hogy egy olasz falu, Ukrajna fővárosa, vagy egy nyugat-európai metropolisz az úti cél, ha ezeken a helyeken Agostino Iacurci falfestményeibe bukkanunk, rögtön jobb kedvre derülünk. Az olasz művész élénken színezett, gigantikus műalkotásaival egyre több helyen találkozhatunk szerte a világon. Mutatjuk, hol keresd őket! Agostino Iacurci olasz származású, Berlinben élő