wonderLAB Design Piknik és kiállítás

A wonderLABről

Hogyan is kezdődött?

A wonderLAB alapítói Marillai Évi és Ildi eredetileg egy műhelyt kerestek maguknak, egy apró pincehelységben “laktak” hónapokon keresztül, ezt azonban hamar kinőtték. Rájöttek ugyanis, hogy egy dizájnlabor akkor igazán hangulatos, ha minél több tervező talál benne otthonra, EGYÜTT KÖNNYEBB vallották már akkor is.

Teltek a napok, belevágtak közös vásározásba, újabb pályázatokba és egyre több esemény helyszíne lett a kis pince. Valami új dolog kezdett kibontakozni. Egyre többen keresték meg őket, hogy csatlakoznának hozzájuk…

Mire feleszméltek kinőtték az első labort és valami nagyobb impozánsabb helyet kerestek. Az V. kerületben találták meg a tökéletes helyet, amely már inkább boltként funkcionál, de továbbra is tudnak egy-egy munkafázist ott végezni. Mostanra 30 tervezőt fognak össze. A labor lehetőséget biztosít a személyes találkozásra a tervezőkkel, akik részben itt készítik és főként árulják egyedi tervezésű alkotásaikat. Üzletük mottója a kezdetektől változatlan: „A wonderLAB concept egy designer közösség, egy hely, ahol minden tervezői áron kapható!”

A kiállításról

2013.07.18-án a Design Terminál támogatásával nyílt kiállításukkal is az EGYÜTT KÖNNYEBB elvét szeretnék tovább mélyíteni. Több szempontból is alátámasztják elméletüket.

Egyrészt a sajátos hangvételű fotósorozatban, minden wonderLAB tervező terméke szerepel, amely mutatja milyen jól megfér egymás mellett több mint 30 márka, ha kreatív közösségként működik együtt.

Másrészt, a fotók különböző fázisainak elkészítésére két fotóst kértek fel, Dóra Tündét és Weber Áront. Az első felvonást Tünde studióban készítette, majd a második felvonásban a modelleket Áron izgalmas szituációkba helyezte és újrafotózta. Nem mindennapi végeredmény született. A sorozat bemutatja mi történik abban az esetben ha két teljesen egymástól eltérő látásmód találkozik a képeken belül.

A megnyitót követően a kiállítás egy héten át (07.25-ig) lesz ingyenesen megtekinthető a Design Terminálban, minden nap 12h-20h-ig, szóval ne késlekedjetek és csekkoljátok!

szervezők: Design Terminál, wonderLAB concept store

esemény: wonderLAB Design Piknik és kiállítás megnyitó

fotók: Dóra Tünde és Weber Áron