fbpx
Nyomj Entert

A legtöbb márka akkor lenne fenntartható, ha bezárna | Clare Farrell interjú

Clare Farrell divattervező, környezetvédelmi aktivista, az Extinction Rebellion mozgalom, valamint a University of the Arts London Fenntartható Divat kurzusának alapítója nem az elmúlt években csatlakozott a divatiparban felfutó zöld trendekhez. Több mint tizenhat éve foglalkozik aktívan a problémával, ezért a fenntarthatóság napjainkban túlhasznált fogalmát kifejezetten értelmét vesztettnek és kiüresedettnek tartja.

Negyedik alkalommal szervezi meg a Budapest Fashion & Tech Summit, nemzetközi szaktekintélyeket megszólaltató divatipari konferenciát a Magyar Divat & Design Ügynökség. Clare, a fenntarthatósági kérdésekkel kapcsolatos panelbeszélgetés egyik résztvevője volt, ennek apropóján készítettünk vele interjút.


A munkásságodat a divatvilágon belül és azon kívül is a klímakatasztrófa elleni küzdelemnek szenteled. Hogyan vezetett az utad ebbe az irányba? 

A diplomamunkámat a divat és a textíliák környezeti hatásáról írtam még 2005-ben. Különböző anyagfajtákat vizsgáltam és egy keretrendszert alakítottam ki arról, hogy milyen hatással vannak ezek a matériák környezetünkre. Részben a CFC (üvegházhatású) gázokkal kapcsolatos botrány miatt döntöttem a téma mellett, ami hihetetlenül megdöbbentő volt számomra fiatalként. Nagyon nehezen értettem meg, hogy a felnőttek, a hatalmon lévő, vállalatokért felelős emberek hogyan hagyhatják figyelmen kívül ezt a krízist, amikor pontosan tudják, hogy ezek a gázok egy olyan lyukat hoznak létre az ózonrétegben, ami aztán sok ember életébe kerülhet. 

Divattervezőként hogyan változott meg a hozzáállásod a divathoz és a ruhákon keresztül történő önkifejezéshez azóta, amióta egyre mélyebben belelátsz divatipar környezeti hatásaiba?

Gyakran  kezdem ezzal az egyetemi kurzusaimat, hogy megkérdezem a hallgatóimat, hogy mit gondolnak a divatról. A legtöbb válasz a frusztrációról, a csalódásról és egyfajta se veled se nélküled kapcsolatról szól. Ruhákkal szeretnének foglalkozni, mégsem tudják ezt jelenleg úgy végezni, hogy összhangban legyen a saját értékeikkel. Személy szerint én mindig is szerettem öltözködni és ruhákkal kifejezni magamat. Imádom a színeket, a textúrákat és a textíliákat. Ugyanakkor amit a divatipar képvisel ebben a globális vészhelyzeti kontextusban, azzal nem akarok közösséget vállalni. Kivéve, ha abban segíthetek, hogy ne okozzon ennyi kárt. Mielőtt elkezdtem volna dolgozni az Extinction Rebellion mozgalom művészeti részlegén, egy barátommal egy Body Politic nevű projektet vezettünk. Workshopokat szerveztünk, ahol meglévő ruhákat javítottunk és díszítettünk fel, amiket aztán pozitív üzenetekként és az ellenállás eszközeiként használtunk. Nem adtunk semmit pénzért, csak adományokat fogadtunk el. Fontosnak éreztem, hogy teljesen eltávolodjunk a piactól. Maga a részvételi formátum és az ott létrejövő műhelytér, a tudás- és a készségek megosztásról szólt, a folyamat pedig meglévő dolgoknak adott új értelmet. Ezt a koncepciót aztán közvetlenül átörökítettem az Extenction Rebellion DNS-ébe. Nagyon hálás vagyok a barátaimnak, akikkel együtt dolgoztam és gondolkodtam ebben az időszakban. Ez rengeteg segített abban, hogy teljesen átértékeljem a divattal való kapcsolatomat. 

Hogyan jellemeznéd a fenntarthatóságot saját szavaiddal?

A fenntarthatóságot mint kifejezést véleményem szerint átvették és tiszteletlenül használják. Ez nagy kár, mert alapvetően egy csodálatos dologról kéne szólnia, de mostanra már szinte teljesen értelmét vesztette. A valódi fenntarthatóság eszméje pedig nagyon távol áll tőlünk. A bolygónk vészhelyzetben van, ezért jelenleg vészhelyzeti megoldásokra van szükségünk, nem fenntarthatósági megoldásokra. Az ipar több mint 30 éve tudja, hogy a működése fenntarthatatlan. Megvolt az esélye a változtatásra, ez mégsem történt meg. Ha most bármi reményt szeretnénk arra, ami kicsit is hasonlít a fenntarthatóságra, az nagyban függ a kormányzati jogalkotástól. Azoktól az emberektől, akiknek megvan a hatalmuk ahhoz, hogy jogilag kötelezővé tegyék, hogy sokkal kevesebb kárt okozzanak az emberek az üzleti tevékenységük során. Eléggé aggódom ezért a divatipar politikamentes, leegyszerűsítő megoldások irányába tendáló hozzáállása miatt. A körforgásos divat gondolata szerintem azért vonzó sokak számára, mert azt a benyomást kelti, hogy sok minden maradhat ugyanolyan mint most, amíg újrahasznosítjuk a dolgokat. Ez a szemlélet nem vizsgálja holisztikusan, hogy mi is történik valójában. A körkörös divatrendszert – bár tisztának és zöldnek tűnik – mégis átitatja az emberi jogok megsértése és a rabszolgamunka, amit szerintem gyakran kihagynak ebből a diskurzusból. Azt is meg kell értenünk, hogy az ipar működése mélyen gyökerezik a gyarmati történelemben, és így rengeteg helyreállításra van szükség, ami szintén nagyon távol áll a jelenlegi fenntarthatósági napirendtől.

Saját környezetbarát márkád is van (No such thing), és fenntartható divatot tanítasz az University Art of Londonon. Szerinted mi határoz meg egy igazán fenntartható márkát?

A legtöbb márka akkor lenne fenntartható, ha bezárnának, és helyette csatlakoznának az ellenálláshoz. (nevet) Azt viszont mindenképpen fel kell ismernünk tervezőként, vagy a kreatív iparágban és a médiában dolgozó szakemberekként, hogy nekünk megvan az a kiváltságunk, hogy a munkánk hatással van az emberek életére, gondolkodására, viselkedésére. Ezért fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy pontosan milyen hatása is van. Segíti a világunk jobbá válását? Ha a válasz nem, akkor viszont tényleg abba kéne hagynunk azt, amit csinálunk. Ha egy márka komolyan gondolja, hogy a jövőben is legyen egy bolygónk, amelyen működhet, akkor radikálisan át kell gondolnia, hogy mit csinál, hogy tényleg kell-e ezt csinálnia, és hogy el tudja-e azt fogadni, hogy a divatiparnak sürgősen zsugorodnia kell. A fogyasztói kapitalizmus nagy mítosza, hogy a racionális gondolkodású embereknek olyan szükségletei és igényei vannak, amiket állandóan új termékekkel lehet csak kielégíteni. Ha ez igaz lenne, akkor miért lenne egyáltalán reklámiparunk? Ha komolyan vennénk az éghajlati válság kezelését, akkor a reklámipar lenne az egyik első, amit jelentősen le kéne építeni. Nagyon tetszett Jonathan Porat, brit környezetvédő megjegyzése, aki nemrég azt mondta, hogy ha valaki a divatiparban tevékenykedik és fontos neki a környezetvédelem, akkor a saját iparágával szemben kell jogszabályokat követelnie. A törvénynek ki kell egyenlítenie a versenyfeltételeket, mert amíg ez így marad, addig nem fogunk látni semmi jelentős változást.  

Rátérve a saját projektemre: a No such thinget (biciklis kabátok nőknek a szerk.) egy szezonon átívelő ruhakészletként hoztam létre, amit inkább terméktervezési projektként, mint divatprojektként kezeltem. Nem akartam készletet és új kollekciókat létrehozni. Tudatos voltam az anyagválasztás és a gyártás terén is, de tudatában voltam annak is, hogy ez segít nekem mint nőnek abban, hogy gyakrabban tudjak kerékpározni olyan helyekre, ahol nem feltétlenül egy élénksárga kerékpáros kabátban szeretnék megjelenni. Ebben az értelemben ez nemcsak egy terméktervezési kísérlet volt, ami megold egy ruhatári problémát, hanem elősegített egy fenntartható életmóddal kapcsolatos döntést is.

Hogyan telik egy munkanapod?

Naprakészen tartom és képzem magam, amennyire csak lehet. A mindennapjaim nagy része a csapatkoordinációval kapcsolatos, igyekszem segíteni az Extenction Rebellion résztvevőit, akiknek nagy nyomás alatt kell kitartaniuk. Sokan önkénteskednek, sokan felmondtak a munkahelyükön emiatt, van akiknek pedig börtönbüntetéssel kell szembenéznie. Ez egy érzelmileg megterhelő munka, hatalmas erőfeszítést igényel mindenkitől, aki részt vesz benne. A napjaim másik része pedig azzal telik, hogy ötletekkel állok elő, és olyan narratívákat és üzeneteket alakítok ki, amelyek támogatják a mozgalom munkáját. Emellett pedig panelbeszélgetéseken veszek részt és előadásokon beszélek, amikre szintén sokat készülök. Nincs két ugyanolyan hetem.

Az Extinction Rebellion egyik alapítójaként mi volt a legnagyobb eredményed a mozgalomban?

Még mindig kötődöm ahhoz az érzéshez a kezdeti időkből, amikor egy hídhoz vagy útkereszteződéshez sétáltam, ahol valamire készültünk, és megláttam, hogy több mint tíz ember összegyűlt. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ez kinőtte magát azóta. Azt gondolom, hogy nagy hatással voltunk a közvélemény klímaválsággal kapcsolatos megértésére, bizonyos értelemben pedig az Egyesült Királyság politikai valóságára is. Ha a gyakorlatban nem is tudtunk komoly változást elérni, a diskurzus szintjén ez mindenképpen sikerült. Valószínűleg ez a legnagyobb eredményem, hogy részt vehettem valaminek az elindításában, ami hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Királyságban a környezetvédelem a politikai aggodalmak középpontjába kerüljön, amit lehetetlen a továbbiakban figyelmen kívül hagyni.

Extinction Rebellion | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük