Az első villamos nyomában

Az első villamos nyomában

Hogyan és mikor indult meg a fővárosban a villamosközlekedés? Milyen típusú villamosok közlekedtek és közlekednek ma is a Nagykörúton? A “Körúti kalandok” kalandlap segítségével mindezzel és számos más közlekedés-, illetve technikatörténeti érdekességgel is megismerkedhetünk. Buzás Alizzal, a kiadvány illusztrátorával beszélgettünk.

Hogyan talált meg ez a projekt? Mennyire köszönhető ez a megkeresés a Kóbor Ádámmal közösen jegyzett “Köszöntjük kedves utasainkat!” című köteteteknek?
– Miután 2016-ban kiadtuk a könyvünket, egyből megkeresett a Közlekedési Múzeumtól Zsigmond Gábor, hogy nagyon tetszik neki, és hogy a későbbiek folyamán szeretnének együttműködni velem.

Mennyi időbe telt az elkészítése? Mennyire kaptál benne szabad kezet?
– Szerencsére fantasztikus csapattal dolgozhattam együtt (Nagy Anikó, Elek Ágnes és Skublics Mária múzeumpedagógusok), akik nagyon nyitottak voltak és segítőkészek a közös munka során. Maga a tervezés nem vett igénybe sok időt, inkább a feladatok megtervezése volt időigényesebb, de ezt ők végezték.

Milyen technikát alkalmaztál az illusztrációk elkészítésénél?
– Néhány papír alapú vázlat után teljesen digitálisan készült el a munka.

A “Körúti kalandok” egy rendhagyó múzeumpedagógiai kiadvány. Milyen módszerrel igyekszik átadni az ismereteket ez a kalandlap?
– Különböző típusú feladatokat tartalmaz, amit a múzeumpedagógusok állítottak össze. Vannak benne megfigyelést igénylő, rajzolós, összekötős feladatok, de találhatunk benne egy “tudod-e” részt is, ahol sok érdekességet ismerhetünk meg a Nyugati pályaudvar és a Király utca közti szakasz történetéről.

A kiadvány tartalmába esetleg neked is volt beleszólásod? Volt olyan, amit esetleg te javasoltál?
– A tartalomba én nem szerettem volna beleszólni, viszont volt egy-két feladat, ami sajnos nem fért már el a leporelló keretein belül, így ezeket a feladatokat ki kellett hagyni, de másba nem szóltam bele.

Az idei Budapest 100 rendezvény keretén belül debütált a kiadvány. Milyen volt a fogadtatása?
– Személyesen ugyan nem tudtam részt venni az eseményen, de úgy hallottam, nagyon jó volt a fogadtatás.

A 47-es villamos a te személyes kedvenced, korábban már készítettél is róla egy külön kis füzetet. Most milyen új, számodra fontos információkkal lettél gazdagabb a kalandlap illusztrálása kapcsán?
– Mivel ez a leporelló a Nyugati pályaudvartól a Király utcáig tartó szakaszra koncentrál, a 47-es villamosról most nem tudtam meg új dolgokat, viszont azt igen, hogy a Közlekedési Múzeumnak vannak különböző tagintézményei is, amik látogathatóak és sok izgalmas programmal várják az érdeklődőket. A leporellót jelenleg ebben a három tagintézményben lehet megvásárolni: Elektrotechnikai Gyűjtemény (VII. kerület, Kazinczy u 21.), Ganz Ábrahám Öntődei Gyűjtemény (II. kerület, Ben József u 20.), Műszaki Tanulmánytár (XI. kerület, Prielle Kornélia u 10.)

Még több részletet találtok a kiadványról Aliz Behance oldalán.