Az Audi fényei

Az idei Las Vegasi CES-en az Audi komoly figyelmet kapott, annak ellenére, hogy az autógyártók ritkán képviseltetik magukat elektronikai kiállításokon.  Az oka annak, hogy az Audi saját standot nyitott a kiállításon, hogy fantasztikus közlekedésbiztonsági és szórakoztató elektronikai fejlesztéseket mutathat be a közönségnek.

Az egyik ilyen újítás, a robotizált irányítás, mely  rövid távú beavatkozást engedélyez a számítógépnek az autó irányításába kb. 60 km/óra alatti sebességnél. Ilyenkor az autóba épített kamerák és szenzorok veszik át az érzékeink szerepét, odafigyelve a gyalogosokra, járművekre, a sebességre, fékezésre és az irányításra egyaránt.
Persze az Audi mindig is odafigyelt az audiovizuális részletekre, így nem meglepő, hogy 3D kijelzőkön, akár 1,4 gigahertzes processzorral támogatott multimédia-rendszereken is dolgoznak, mint a Q7 Sound Concept, ami 23 hangszóróból áll és teljesítménye 1400 watt.

Az igazi látványosság mégis az innovatív világítástechnológia. Az Audi az utóbbi években szinte védjegyévé tette a led-es helyzetjelzőjének sziluettjét, de most -ha csak koncepció szinten is- az egész karosszériát beborítaná OLED világítással.

Elmondásuk szerint a lényeg az, hogy a fények kövessék az autó körvonalát, a helyzetét, az irányát, és minden egyes részletét. Ahogy a vezető beszáll az autóba, a még visszafogott OLED világítás hangsúlyosabbá, aktívvá válik.

A jármű hátulján helyet kapna az úgynevezett „the swarm” lámpatest. Ez nem más mint egy óriási, a jármű egész hátulját beborító kijelző, melyen a fények úgy mozognak mint egy halraj. A vörös pontok mindig követik a jármű mozgását. Ha jobbra kanyarodunk, akkor a „raj” jobbra úszik, ha fékezünk, a raj gyorsan előre úszik. A jármű sebességtől függően mozognak a pontok a kijelzőn.

httpv://youtu.be/PmeeUGrDkPw

Az biztos, hogy az Audi nem akarja kiengedni a kezéből a ’autó világítástechnika úttörője’ címet.  A CES-en bemutatott innovatív fejlesztések után joggal mondhatjuk, hogy az Audi továbbra se ül a babérjain.Az idei Las Vegasi CES-en az Audi komoly figyelmet kapott, annak ellenére, hogy az autógyártók ritkán képviseltetik magukat elektronikai kiállításokon.  Az oka annak, hogy az Audi saját standot nyitott a kiállításon, hogy fantasztikus közlekedésbiztonsági és szórakoztató elektronikai fejlesztéseket mutathat be a közönségnek.

Az egyik ilyen újítás, a robotizált irányítás, mely  rövid távú beavatkozást engedélyez a számítógépnek az autó irányításába kb. 60 km/óra alatti sebességnél. Ilyenkor az autóba épített kamerák és szenzorok veszik át az érzékeink szerepét, odafigyelve a gyalogosokra, járművekre, a sebességre, fékezésre és az irányításra egyaránt.
Persze az Audi mindig is odafigyelt az audiovizuális részletekre, így nem meglepő, hogy 3D kijelzőkön, akár 1,4 gigahertzes processzorral támogatott multimédia-rendszereken is dolgoznak, mint a Q7 Sound Concept, ami 23 hangszóróból áll és teljesítménye 1400 watt.

Az igazi látványosság mégis az innovatív világítástechnológia. Az Audi az utóbbi években szinte védjegyévé tette a led-es helyzetjelzőjének sziluettjét, de most -ha csak koncepció szinten is- az egész karosszériát beborítaná OLED világítással.

Elmondásuk szerint a lényeg az, hogy a fények kövessék az autó körvonalát, a helyzetét, az irányát, és minden egyes részletét. Ahogy a vezető beszáll az autóba, a még visszafogott OLED világítás hangsúlyosabbá, aktívvá válik.

A jármű hátulján helyet kapna az úgynevezett „the swarm” lámpatest. Ez nem más mint egy óriási, a jármű egész hátulját beborító kijelző, melyen a fények úgy mozognak mint egy halraj. A vörös pontok mindig követik a jármű mozgását. Ha jobbra kanyarodunk, akkor a „raj” jobbra úszik, ha fékezünk, a raj gyorsan előre úszik. A jármű sebességtől függően mozognak a pontok a kijelzőn.

httpv://youtu.be/PmeeUGrDkPw

Az biztos, hogy az Audi nem akarja kiengedni a kezéből a ’autó világítástechnika úttörője’ címet.  A CES-en bemutatott innovatív fejlesztések után joggal mondhatjuk, hogy az Audi továbbra se ül a babérjain.