CEE_RO | REBEKARTS

CEE_RO | REBEKARTS

Visszafogottabb, elegáns, pasztell vagy sötétben világító, vibráló színárnyalatok: kisszériás, kézzel készített ékszerek, amelyek festményszerű alkotásokként egészítik ki mindennapi vagy alkalmi viseletünket.

Fazakas Réka Rebekával, a REBEKARTS ékszerek megálmodójával beszélgettünk.

Textiltervező művészként végeztél az egyetemen, most mégis ékszerkészítéssel foglalkozol. Mikor alkottad meg első ékszered, hogyan indult el a REBEKARTS?

Egyetemi tanulmányaim alatt egy projektünk keretében készítettem egy textil ékszert, de valahogy nem éreztem magaménak ezt a technikát, nem tudtam benne kibontakozni, így elkezdtem más technikákat is kipróbálni. Sok kísérletezés után készült el az első, mindennapi viseletre alkalmas fülbevalóm, amely festett kartondarabból és szilinkonból készült. Többen is felfigyeltek rá, ami lendületet adott ahhoz, hogy továbbgondoljam ezt az ötletet. Először a kolozsvári Creators Market divat- és design vásáron mutattam be az ékszereimet – tulajdonképpen itt született meg a REBEKARTS.

Ékszereid alapját a forma- és színárnyalatokkal való kísérletés határozza meg, de az anyagválasztás is fontos szerepet játszik az alkotás folyamatában. Pontosan miből készülnek az ékszerek? Idővel ez hogyan változott?

Kezdetben, ahogy említettem, kartonnal és szilikonnal dolgoztam. Többfélét is kipróbáltam: sörkartont, szürke- vagy rétegelt lemezt. A folyamat hasonló volt egy-egy kis absztrakt alkotás létrehozásához: kivágott alapformákat festettem meg, amelyeken a vibráló színek játszottak fontos szerepet, majd ezek a szilikontól fényes felületet és térbeliséget kaptak. Egy idő után elhagytam a szilikon használatát, és a festett kartonlemezek különböző módon történő összeillesztésével kísérleteztem: a geometrikus formák kombinálására és a színekre fektettem a hangsúlyt, így az ékszerek térbeliségük és méretük által váltak érdekessé. Folyamatosan gondolkodtam más anyaghasználatban is, hogy egy maradandóbb és minőségibb terméket tudjak létrehozni. Így találtam rá a műgyantára, ami sokkal professzionálisabb, mint a szilikon. Tudtam, hogy ez a kartonjaimon nem fog működni, úgyhogy ideje volt megismerkedni a fával.

Ékszerkollekciód évszakonként mindig megújul, amely a színekben is visszatükröződik. Milyen más különlegességei, jellegzetességei vannak a kollekcióidnak? Évente hány kollekcióval készülsz?

Fontos számomra, hogy az ékszerkészítés ne egy automatikus munka legyen, hanem egy alkotási folyamat, ahol az önkifejezés és kreativitás kap főszerepet. Így tudok folyamatosan lendületben maradni: mindig ötletelek, új terveken gondolkodom. Annyi minden inspirál – emiatt is készül több kollekció, kis szériában.

Nem feltétlenül csak az évszakok köré szoktam építeni. Hagyom, hogy egy-egy hangulat magával ragadjon, amit különböző forma- és színösszeállítás segítségével fejezek ki. Az egyes kollekcióim létrehozásában leginkább a hordhatóságot helyezem előtérbe, de van olyan is, amikor szabadjára engedem a fantáziámat, nagyobb, izgalmasabb formákat gondolok ki, vagy a színek dominálnak, merészebb, erős kontrasztokat alkalmazva, meghatározva az adott ékszer karakterét. Nyáron például a fesztiválszezonra készítettem egy olyan kollekciót, aminek az az érdekessége, hogy a fülbevalók a sötétben foszforeszkálnak.

A tavaszi kollekció pedig nagyon elegáns a pasztell színek miatt. Természetesen ebben a formák is fontos szerepet játszanak, ezért azok is finomabbak, légiesebbek. Ezzel ellentétben az őszi kollekció sokkal merészebb, underground jellegű hangulatot áraszt.

Mindegyik ékszered színvilága nagyon izgalmas, ahogy a különböző tónusok keverednek. Mitől függ az, hogy milyen színekre helyezed a hangsúlyt, mennyire határoz meg a szezonalitás?

Munkáim egyik legmeghatározóbb eleme a színekkel való kísérletezés. Legtöbbször ösztönösen, saját hangulatomból kiindulva fogok neki. Ugyanakkor igyekszem tudatosan is megválogatni a színpárokat, ráhangolódni egy adott koncepcióra.

Megfigyelhető, hogy van olyan színösszeállítás, ami szinte minden kollekciómban megjelenik: a kékes-zöldes, türkizes árnyalatok. Nagyon szeretem ezeket a színeket. Hideg színek, de mégis, szinte bármelyik szezonba beleillenek, attól függően, hogy milyen színpárt választunk mellé, vagy hogy mennyire markánsan használjuk; élénkítjük vagy halványítjuk. Egy kis odafigyeléssel, tanulmányozással amúgy szinte véget nem érő színskálát lehet összeállítani. Számomra ez egy olyan forrás, amiből mindig tudok inspirációt meríteni.

Túlnyomórészt fülbevalókat készítesz, de kollekcióidban a nyakláncok is megtalálhatók. Tervezed-e esetleg bővíteni a termékpalettád vagy továbbra is inkább a fülbevalókra építed a márkád?

Valamiért inkább fülbevalók létrehozásában gondolkodom, de a gyűrűket is nagyon szeretem. Mivel ékszereim vagy nagyon színesek vagy méretükben nagyok, így önmagukban érvényesülnek jól. Ha a fülbevalók terén minden elképzelésemet megvalósítottam, jöhetnek a nyakláncok is!

Leginkább különböző kézműves és design vásárokon vagy jelen, de a Ponpaon csíkszeredai alkotóműhelyben is megtalálhatók most ékszereid. Milyen jövőbeli terveid vannak az értékesítéssel kapcsolatban?

Szeretném szélesíteni a skálát és eljutni minél több design vásárra, ugyanakkor tervben van felvenni a kapcsolatot design boltokkal, hogy minél szélesebb körben megismerjenek, és az értékesítés is gördülékenyebben menjen.

MOTTA | photo: Dan Moga

Tavasszal vettem részt először a temesvári Artizans Bazaar vásáron, nyáron pedig a kolozsvári Cluj Design Days-en, ahol több kapu is megnyílt. Itt találkoztam a MOTTA ruhamárkával is, akik az egyik kollekciójuk bemutatásánál az én fülbevalómat használták kiegészítőként.

A különböző megjelenések mellett pedig jó lenne kialakítani majd egy olyan műhelyt is, ahova vásárolni is bejöhetnek majd az emberek.

Réka már készül az új karácsonyi kollekciójával, amit rendeléssel vagy a kolozsvári Cluj Design Days vásáron tudtok majd beszerezni. De nem kell túl messzire menni: a REBEKARTS fülbevalók decembertől a Király utcai LOLLIPOP FACTORY-ben is kaphatók!

További újdonságokért kövessétek Réka Instagram és Facebook oldalát.

Photo credit: Fejér Bernadette
Model: Kánya Eszter, Rudolf Eszter, Rudolf Ráhel, Zsigmond Ágnes


A CEE_RO sorozat a közép-kelet-európai régió országai közül a Románia területén elő és alkotó, feltörekvő művészek és tervezők munkáit mutatja be, hangsúlyt fektetve a helyi és progresszív designkultúra értékeire.

továbbiak
Manifesto Market I Prága
design

Manifesto Market I Prága

Van egy (pontosabban: most már kettő) szuperjó hely Prágában, amit – ha lehetséges volna – azonnal importálnánk kis hazánkba. Ez a Manifesto Market [https://www.facebook.com/manifesto.market/], amely immár a cseh főváros két pontján, a Florenc és a Smíchov városrészekben várja a lazulni vágyókat. Utóbbiról, vagyis a másodikként létrejött helyszínről
V4PLUS I Kedvenc cseh márkáink_04
east

V4PLUS I Kedvenc cseh márkáink_04

Múltkor az édesszájúaknak kedveztünk, most jöjjenek a húsevők! Megmutatjuk Prága legtutibb hentesüzletét, ahol érdemes kivárni a sorunkat, és nemcsak a brutáljó hamburger miatt. Mesélünk az egyik kedvenc cseh könyvünkről is, amely az elmúlt száz év ikonikus tárgyait mutatja be, a természet szerelmeseinek pedig olyan kültéri bútorokat és kiegészítőket kínálunk, amelyektől
NÉGYSZÖGLET – Nemes Nagy Ágnes
art

NÉGYSZÖGLET – Nemes Nagy Ágnes

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest. Forrai Ferenc [http://forraiferenc.hu/] sorozata. 98 éve, 1922. január 3-án született Nemes Nagy Ágnes. A KRISZTINÁBAN „Hányszor ültem így templomok