Discover I Varnyú Dorina

Discover I Varnyú Dorina

„Amikor elkezdtem a láthatósági projektet, annyira megtetszett az ötlet és a téma is egyaránt, hogy egyből tudtam, ezzel, ha kell, akár életem végéig is foglalkoznék. Rengeteg lehetőséget láttam benne már akkor és a mai napig is.

Amúgy egy „véletlennek” köszönhetem, hogy rátaláltam arra az anyagra, amiből aztán a táskáim is készültek és amivel azóta is folyamatosan kísérletezem – a sodrott rézszálaknak és az átlátszó műanyag bevonatnak köszönhetően a szál visszaveri a ráeső fénysugarakat. Biciklisként rögtön bevillant, milyen remek bringás táskákat lehetne létrehozni kábelekből. A piacon jelenlevő láthatósági termékek, bár az ígérteknek maximálisan megfelelnek, nincs meg bennük az az egyediség, amit én kerestem. Számomra nagyon fontos a láthatóság, felgyorsult világunkban sötétben indulunk el reggel, és csak este érünk haza. Több helyen rossz a közvilágítás, vagy épp egyáltalán nincs. Előfordul, hogy járda helyett az úttesten kell sétálni, ilyenkor pedig kimondottan fontosnak tartom, hogy a sofőr megfelelően lássa a gyalogost, nehogy baj történjen.

A METU-s diplomakollekciómban bemutatott táskák látszólag különböznek, pedig ugyanazon kísérletezési folyamat állomásai. Horganyzott- és alumínium drótot, hangfalkábelt, valamint különböző horgászdamilokat használtam az elkészítésük során. Kapcsolódási pontjuk a láthatósági funkció.

Munkáimban szeretem ötvözni a régi hagyományos- és a modern technikákat. A kézzel szövés engem teljesen kikapcsol. Amikor leülök dolgozni, megszűnik a tér és az idő. Rátaláltam arra a munkára, amit igazán élvezek, imádom csinálni. Elámít, hogy tulajdonképpen bármiből lehet szövetet készíteni. Innovatív anyagokat is felhasználva pedig ott a lehetőség, hogy modern korunkban is éltessük az ősi technikákat, azok sajátosságait, egy merőben új kontextusba helyezve – és ennek szerintem most van itt az ideje.

2018-ban a METU Kézműves tárgykultúra alapszakának textilművesség specializációján diplomáztam, jelenleg Divat-és Textiltervezés mesterszakon tanulok, emellett pedig hamarosan részt veszek az OTDK-n a továbbfejlesztett kísérleti táskakollekciómmal. Szerencsére egyre több lehetőség adódik kiállításokon is részt venni. Miután lediplomáztam, szeretnék létrehozni egy saját márkát és tanítani is.

Nagy megtiszteltetés, hogy 2018 őszétől nagykövetként én képviselhetem a Craft területét a METU-n. Akiket érdekel a szak, vagy bizonytalanok a döntéssel kapcsolatban, esetleg kérdéseik vannak az iskoláról, én a lehető legjobb tudásom szerint megválaszolom azokat, elmondom a saját történetemet, hátha ez bárkit motivál vagy könnyeben tud esetleg dönteni. Prezentációt tartok a nyílt napokon, ahol inkább a saját szemszögemből, munkáimon keresztül mutatom be az iskolát, a szakot, a tanárokat, a közösséget.”

Varnyú Dorina idén diplomázott a METU Kézműves tárgykultúra alapszakának Textilművesség specializációján, jelenleg a Divat-és Textiltervezés mesterszak hallgatója


A Budapesti Metropolitan Egyetem és a HYPEANDHYPER közös, Discover című cikksorozatában időről időre a művészeti szakos hallgatók, illetve a már korábban végzett diákok diplomamunkáit, kimagasló alkotásait, egyedi projektjeit mutatjuk be – ismerd meg a jövő designereit!