Édes és savanyú tökéletes egyvelege – Egy tányérnyi Irán

Édes és savanyú tökéletes egyvelege – Egy tányérnyi Irán

Sara Mosa tíz éve költözött magyar férjével Budapestre hazájából, az iráni Teheránból. Bár fotóriporterként az utazás mindig is hozzátartozott Sara életéhez, a hazájához erősen és rendíthetetlenül kötődik, ahogy a főzéshez is, amelynek fortélyait édesanyjától, nagynénéitől és nagymamájától tanulta. Kultúráját átszövi az udvariasság, az alázat és az összetartozás, ami leginkább az irániak híresen nagyszerű és páratlan vendégszeretetében nyilvánul meg.

A perzsa konyha gazdag és változatos, ugyanakkor kifinomult és egyszerű. Pazar ételeiket olyan összetevők teszik igazán varázslatossá, mint a sáfrány, a rózsavíz, a gránátalma vagy a pisztácia. Bár az iránit gyakran hasonlítják más közel-keleti konyhákhoz, számos olyan jellegzetessége van, amelyek bemutatását Sara személyes küldetésének érzi.

Gyönyörű V. kerületi otthonukban alkalmanként autentikus perzsa vacsorákat rendeznek egy kisebb baráti társaság számára, és miközben megosztják az ételt, páratlan beszélgetések és gyümölcsöző barátságok alakulnak ki.

Milyen iráni ételek nem maradhatnának le az étlapról, ha be akarnád mutatni a perzsa konyhát?

Nos, az én örök kedvencem a Ghormeh Sabzi. Ez egy fűszeres főzelék, amelyet mindig perzsa rizzsel tálalunk, tulajdonképpen a nemzeti ételünk. Párolt fűszernövények, petrezselyem, spenót, metélőhagyma és görögszéna keverékéből készül, valamint bárányhúsból, vesebabból és szárított citromból (Limoo Amani). A keveréket lassan, órákon át egy fazékban olajjal és vízzel főzzük, amíg meg nem puhul. Imádom ezt az ételt, mert igazi ízbomba. A fűszernövények friss ízt adnak neki, míg a hús pikánssá és ínycsiklandóvá teszi.

És persze a kedvenceim közül nem maradhat ki a tahchin sem, amely sáfránnyal, joghurttal, tojással és egy csipetnyi rózsavízzel ízesített rizsből áll, majd különböző húsokkal, csirkével vagy zöldségekkel, például padlizsánnal rétegezzük. A tahchint fejjel lefelé tálalják, a tetején gyönyörű aranyszínű héj képződik, amelyet tahdignak nevezünk – ez szó szerint annyit tesz: az edény alja. Én szeretem a tahchint borbolyával, sült hagymával és pisztáciával is díszíteni.

Honnan szerzed be a megfelelő hozzávalókat Budapesten?

Őszintén szólva a legnagyobb kihívás itt mindig az alapanyagok beszerzése. Az egzotikus hozzávalókat általában Iránból hozom. A többit Budapest különböző pontjain szerzem be, például a Vásárcsarnokban, a Négy égtáj ízei üzletben, valamint török és perzsa szupermarketekben.

Egyszer azt írtad: „Az étel emlékeztet az emberségre, a barátságra, a kapcsolatokra és a kreativitásra.” Mennyire könnyű átadni ezt az üzenetet a budapestieknek? Tanulnak belőle?

Hiszem, hogy az étel olyan egyetemes nyelv, amellyel a világ bármely részéről érkező emberek azonosulni tudnak, kapcsolatot teremthetnek és örömet okoz nekik. Szerencsére csodálatos barátok vesznek körül, akik mind érdeklődnek az gasztrokultúra iránt, így mindannyian tanulunk egymástól.

Mesélnél nekünk valami olyan iráni szokásról, amit érdekesnek tartasz?

Azt hiszem, az egyik olyan koncepció, amivel sok nyugati nép nehezen barátkozik meg, a taarof. A taarof az irániaknál az udvariasság jele, ha megfelelően használjuk, kedvére teszünk az irániaknak, de megsérthetjük vele a külföldieket. A taarof a leggyakoribb gesztus a vendéglátásban. Azt jelenti, hogy akárhányszor is utasítod vissza a teát, úgyis leteszik eléd a csészét, és a tányérodat is megpakolják minden földi jóval.

Imádom az iráni vendégszeretetet. Számunkra ennek sokkal mélyebb jelentése van. Még az idegeneket is a legkedvesebb vendégeinkként kezeljük, és úgy vélem, a vendégek tisztelete az iráni kultúra egyik alapelve.

continue reading in H&H issue no. 6!

ORDER HERE