HFDA design START X HYPE I Fülöp Fruzsina

HFDA design START X HYPE I Fülöp Fruzsina

A HFDA idén tavasszal indította el „design START” nevű mentorprogramját, amely során hét tehetséges tervező hosszú távú fejlődési lehetőséget biztosító, egyénre szabott képzésben vehet részt, hogy ezzel is elősegítsék a sikeres magyar designmárkák létrejöttét. Augusztus végéig minden héten egy-egy újabb mentoráltat ismerhettek meg egy kicsit közelebbről itt, a HYPEANDHYPER-en – Fülöp Fruzsina.

Fruzsina a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében formatervezőként, majd a MOME kerámiatervező mesterszakán szerzett diplomát. Egyetemi tanulmányai mellett különböző külső projektekben is részt vett, amelyek egyik eredményeként születetett meg a VPI által gyártott Kavics betonpad kollekciója. A Kavics eddig számos nemzetközi díjat nyert el, közülük az A’ Design Award arany fokozatú díját utcabútor kategóriában, az IDA Design Awards bronz fokozatú díját termék kategóriában, illetve legutóbb az  Architizer A+ Awards-on  duplázott, vagyis a közönség és zsűri díját is elhozta kültéri bútor kategóriában.

Fotó: Popov Alexandra
Fotó: Popov Alexandra
„A Kavics kollekció tervezése izgalmas feladat volt a számomra. Koncepcióm egyik fő alappillére az volt, hogy a beton robusztus karakteréből egy puha és természetes megjelenésű, kényelmes ülőobjektumot hozzak létre” – mondta el a tervező.

Funkció és forma összhangja

Tervezési szemléletének meghatározó szegmense az organikus formai megfogalmazás, amely alapvetően a természet elemeiből építkezik. „Van otthon két szfinx cicánk és rengeteg különleges növényünk, gyakran belőlük merítek inspirációt. Törekszem arra, hogy mindig különleges és karakteres tárgyakat tervezzek, mert fontos számomra, hogy az emberek valóban szeressék őket, hogy bele tudjanak szeretni” – jegyezte meg Fruzsi.

Eddigi munkái során számos változatos tervezési feladatban vett részt  – a nagyméretű kültéri padrendszerektől kezdve egészen a kisméretű ékszerekig –, amelyek kapcsán megannyi új szemlélettel és megközelítéssel találkozott. Mind más és más léptékű projekt volt, ám ő mindegyiknél ugyanabból indult ki – számára a formaalkotás a különleges esztétikai szerepen túl a forma és a funkció egységként való kezelését jelenti.

Fotó: Tarján Gergely
Fotó: Tarján Gergely
Fotó: Tarján Gergely

A jövőben olyan magas színvonalú design termékeket szeretne létrehozni, amelyek sokak számára elérhetőek és újabb perspektívákat tárnak fel a formatervezés, a kerámia és a szobrászat relációjában. Ezen területek ötvözésében látja a saját fejlődését.

Fülöp Fruzsina és a design START

„A program során olyan workshopokban vehettem részt, amelyek designerként az egyéni vállalkozóvá válás útján segítettek elindulni. Ezen felül rendkívüli lökést adott az is, hogy a design szféra neves tervezőivel és kurátoraival ismerkedhettem meg. Kiemelném Halasi Ritát, aki nagyon sokat segített a szerzői jogaim megismerésében és azok érvényesítésében, illetve Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi díjas üvegművészt, akire mentoromként tekintek. A program és a HFDA kiemelt szaktekintélyei által végre mindannyian – mind a hét mentorált – tisztán láthatjuk, hogy egy mai tervező hogyan tudja a legsikeresebben végigvinni a projektjét a kezdeti tervezési fázistól egészen a gyártásig. Tanulságos és hiánypótló!” – mondta el Fruzsina.

Fotó: Tarján Gergely
Fotó: Tarján Gergely
Fotó: Matos Gergő
Fotó: Matos Gergő

A HFDA design START X HYPE című cikksorozatunkban a design START hét mentoráltjának tervezői munkásságáról, a mentorprogrammal kapcsolatos tapasztalataikról olvashattok hétről hétre a HYPEANDHYPER-en